Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1939/2. szám - Györffy István: Az új magyar művelődés alapjai

120 Dr. Györffy István gyár szemmel, szívvel, érzékkel és bátorsággal nyúlunk középiskoláink reformjához, akkor a népi-nemzeti irányt kell megjelölnünk, mint a jövő magyar középiskola fejlődési útját. Ezzel érjük el az egységes nemzeti művelődést, mely urat-parasztot egyformán összeköt. A tanítóképzés A NÉPHAGYOMÁNYOK értékelésére és megbecsülésére első­sorban a néptanítókat kell ránevelnünk, még pedig mindjárt a tanító­képzőben. Tanítónövendékeink nagyrésze már a szülői házból népi hagyományokat hoz magával, de mert azt látja, hogy ennek a tanító­képző nevelési programjában nincs semmi szerepe, maga sem becsüli semmire. Mikor pedig az életbe kikerül, egy felsőbbrendűnek minő­sített műveltségeszmény nevében, maga is pusztítójává válik a neo­fiták elszántságával minden népi hagyománynak, a „ parasztosság"- nak, s maga is igyekszik felismerhetetlenül elvegyülni a közép- osztályban. Ma már a környezetismeret neveléstan! követelmény. Ez azon­ban nem merülhet ki a „szülőföld földrajza" fontosságának hangsú­lyozásával, A tanítónak ismernie kell azt a népi közösséget, amely a tanítványt formálta s amelynek ismét részesévé lesz a tanítvány, ha az iskolából kikerül, A tanítót arra kell nevelni, hogy a népi hagyományt legalább is annyira becsülje, mint az iskola-könyv-kultúrát. Legyen tisztában azzal, hogy az iskolai nevelés csak átmeneti jellegű, maradandónak csak a hagyományos népi tudást tekinthetjük. Az iskola nyújtotta tudás évek múlva a legjobb esetben is az írni-olvasni tudásra, a négy számtani alapműveletre, s a hittan legelemibb ismeretére zsugorodik össze. Minél jobban be tudja kapcsolni az iskolai műveltséget a nép hagyományos műveltségébe, annál maradandóbb lesz az iskolai mű­veltség a nép körében. A néprajzot a tanítóképzőben nem mint külön tantárgyat kell tanítani, hanem úgy, hogy az összes tantárgyakban a népi szemlélet uralkodjék. A helyi hagyomány legyen az az alap, amelyre az elemi oktatás ráépül. A PAPKÉPZÉS ÉS A NÉPISMERET A LELKÉSZEK, akiknek legnagyobb része a nép között éli le az életét, szintén nem tanulnak népismeretet. Pedig a néplélektani is­meretek nagy jelentőségét ma már alig kell hangsúlyozni. Ahhoz, hogy a pap lelki közösségben éljen a néppel, ismernie kell a nép egész lelki világát. Ezt pedig könyvekből nem tanulhatja meg. Ma­gának kell a nép lelkét megismernie a velük való együttélés közben, A népismeret arra tanítja'meg, hogyan kell a nép között forognia, s

Next

/
Thumbnails
Contents