Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)
1937 / 2. szám - Bözödi György: Az erdélyi színjátszás
r Az erdélyi színjátszás 151 európainak kell lennie egyszerre. Ha mások mulaszthatnak is ezen a téren, mi nem mulaszthatunk. A közönség egységesítése nehéz feladatnak látszik, mert századunkban a gondolkozás szétesőbb, az egyes emberek lelki világa egymástól távolabb álló pólusok körül csoportosul, mint azelőtt bármikor. A színpadnak pedig legfőbb törvénye, hogy egyetemes, örök jellegű mondanivalókkal az egész néphez, az egész társadalomhoz kell szólnia és az egészet kell összefognia, magával ragadnia. A görög drámák korában egységes gondolkozásű, egységes lelkitartalmú volt a görög nép, ezért emelkedhetett ez a dráma eddig utói nem ért magaslatokra. A bomlás azonban már rég megkezdődött és így nem érheti váratlanul a mai helyzet a színházakat és nem jelenthet legyőzhetetlen nehézséget. Nem teheti lehetetlenné a színház működését, mert az orvoslás módjai is kialakulóban vannak. A színház és társadalom élete szoros kapcsolatban áll egymással, a társadalom átalakulása előbb- utóbb mindig átalakította a színházat is, viszont az újabb társadalmi helyzet, társadalmi viszonyok bizonyos fokú kialakulása és megszilárdulása a színpad átalakulásával járó határozatlanságot, zűrzavart is megszünteti és megmutatja az új kialakulás módját és irányát. Ez az időpont következett el a jelen pillanatban nálunk, amikor az erdélyi magyarság a húsz évi határozatlan tapogatózás után kezdi egyre határozottabban látni, hogy milyen lehet a kisebbségi magyarság társadalmi életének felépítése, működése, melyek lehetnek a céljai és ennek megvalósítási eszközei. Ezzel a külső, gazdasági, vagy politikai társadalmi kialakulással a lelki élet, lelki tartalom kialakulása is velejár, egyik a másik segítségével halad előre és ha egy egységes lelki világ körvonalai bontakoznak ki szemünk előtt, a színház, ha a mi színházunk, nem maradhat vak és idegen ezzel a lelkivilággal szemben. A színházak történetében a színpad új világának kialakulását, a színjáték tárgyát, irányát és stílusát mindig valamely feltörekvő társadalmi réteg alakította ki- így léptette a pénzgazdálkodás és kereskedelem elterjedésével feltörő osztály az egy kori Cid-féle lovagdrámák helyébe a polgári drámát a maga polgári világával és polgári kérdéseivel, így születtek meg a munkás- osztály kialakulásával a külföldi nagy munkásszínházak. Az egy séges drámának ez a szétszakadása azzal a veszéllyel is járt, hogy a művészi érték sokszor másodrendű helyre szorult az osztályérdekek hangsúlyozásával szemben, ami különösen a mai munkásszínházaknál szembetűnő, így elveszítette a művészetnek azt az átfogó erejét, amely minden embert megragad, mint embert, függetlenül a darab személyeinek társadalmi állásától és kérdéseitől. Csak egyedül a művészi szempont az, amely a közönséget össze tudja olvasztani, A nagy, művészi polgári drámákban ma is egyformán gyönyörködhetik mindenki, akár munkás« akár arisztokrata- Az olyan helyzetben lévő színháznak, mint a miénk, amelynek egyedül kell kielégítenie a különböző társadalmi rétegű
