Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)

1937 / 2. szám - Bözödi György: Az erdélyi színjátszás

148

B'ózödi György

minden nemzet, fejlessze a maga kultúráját, a mi óhajunk csak az volna, hogy mi viszont ne legyünk kénytelenek ezt a kultúrát magunkévá tenni. Ha valamit kérni merészkednénk a mai viszonyok között, az volna, hogy az erdélyi magyarság kapjon magyar színházat, még akkor is, ha ez egyelőre nem kisebbségi szinház, banem „csak" magyar. Nem hisszük, hogy ez megvalósíthatatlan. Ha a közönség nagyrésze nem magyar, és ami rosszabb, a színpad szelleme sem magyar, kénytelenek vagyunk felvetni ezt a kérdést, hogy tisztázódjék végre: tulajdonképpen kik részére tartják fenn a kolozsvári egyetlen magyar színházat, amelynek érdekében a magyar közönség áldozatkészségéhez fordulnak, ha bajban van, A magyarság a jelek szerint már levonta ennek a helyzetnek a következményeit, mert újabban már csak az „ünnepi előadásokra“ megy megfelelő számban a színházba. Pedig a magyarságban nincs semmi egységes szellem ezen a téren, nincs öntudat, mindenki, aki elmarad a színházból, egyéni belátása szerint teszi. Ez főleg akkor mutatkozott meg, mikor az egyik erdélyi darab előadásain, mely véletlenül elsősorban a magyaroknak szólt, nem volt megfelelő közönség, noha ami volt, az magyar volt, mert a zsidóság észrevehetően távolmaradt. Jó színház mellett a magyar közönség egészséges és egységes szelleme is kialakulna. Azt hisz- szűk, nem követünk el bűnt vagy tapintatlanságot senkivel szemben, ha a magyar színházba magyar szellemet kérünk.

Az ERDÉLYI MAGYARSÁGOT csak kultúrája, műveltségi színvonalának a környezet fölé emelése tarthatja fenn, ezt régóta tudjuk. Ez az egyedüli eszköz, amellyel megmaradásáért harcolhat, Ezt figyelembe véve a színház tartalmi és színvonalbeli sű- lyedése még súlyosabban esik latba. Egyenesen végzetesnek és helyrehozhatatlannak látszik. Ennek a körülménynek a súlyos volta akkor tűnik ki, ha összehasonlítjuk színházunk műsorát a kolozsvári román Nemzeti Színház műsorával, A román színház előadásainak színvonala az utóbbi években fokozatosan emelkedik, az elmúlt színi évad már a magasabb irodalmi igényeket is kielégítette. Igyekezett európai színvonalat érni el, az európai dránaairodalom nagy alkotásait tervszerűen, sorozatosan mutatta be. És mi azon merengtünk, hogy Istenem, mikor láttunk mi utoljára pl- Ibsen-darabot a magyar színházban! És a többi nagy alkotásokat, amelyeket mind szükség volna látni, ismerni. Helyettük Csodahajót, Meseáruházat és Hulló falevelet játszott színházunk.

Mai helyzetéből ki kell emelkednie színházunknak, ha számot tart arra, hogy a magyarság kultúrintézményei közé legyen sorozható. Gyökeresen meg kell változtatni a műsor eddigi összeállítási módját. Ha azoknak a követelményeknek meg akar felelni, amelyeket a magyarság vele szemben felállít — és működésének csak így van értelme és létalapja — megkell változnia az arányszámnak, hogy 202 előadás közül ne 23 százalék legyen számba- vehető, hanem 77 és az is céltudatosabban összeállítva, mint a mostani néhány jó előadás, így is éppen elég hely maradna a tar