Hitel, 1936 (1. évfolyam, 3. szám)
1936 / 3. szám - Padányi G. Jenő: A magyar nép építészete
234 Padányi G. Jenő déssel fogadhatják, pedig így van; a nép állandóan, kimeríthetetlenül, mindég csak ad nekünk, még építészetében is. Minden szegénysége mellett is bőségesen elég ahhoz, hogy unalmas, jellegtelen családi ház- és nyaraló-építészetünknek színt és ízt adjon. Népház, kultúrház, szövetkezeti épület, posta, patika, templom és papiak mind bűnt követnek el, ha nem vesznek át, nem fejlesztenek valamit az illető vidék népének építészetéből, de egyben értéktelenebbé és idegenebbé is válnak. Minden vidéknek vannak építészeti értékei, de legtöbbször nem is ismerjük azokat. Ebben a tudatban vágott neki a rendszeres kutatásnak a magyar építészek egy csoportja. Első eredmény: a Balaton-vidék népi építészetének feltárása, melyből egy kis mutatót, Tóth Kálmán gyűjtéséből, e sorokhoz melíékelünk. A balatoni gyűjtést követi a többi, míg csak e szerény cikk címét egyszer egy könyv címlapjára nem írhatjuk. AZZAL KEZDTEM, nem tudom biztosan, hogy van-e magyar építészet ? Folytatom azzal: tudom, hogy a magyar nép építészete örvendetes valóság. Ugyanazzal a szomjúsággal fordulunk a magyar nép művészetének kicsiny, de tiszta forrása felé, mint fordult egykor az irodalom, később a zene. Kriza János, Bartók és Kodály nyomdokain járunk s örvendezve látjuk, hogy még hátra van a magyar építészet nagy felfrissülése a népi hagyományok tiszta forrásából. 1921-ben e sorok írója, mint műegyetemi hallgató, vezette végig japán mérnökök egy átutazó csoportját a háború után első ízben rendezett tervkiállításon, melyet a magunk munkáiból rendeztünk. A szemle után az egyik japán arra kért, mutassak neki valamit, ami jellegzetesen magyar. Semmi sem volt. Bárok, renaissance, német villa, minden volt ott, csak magyar nem. Dessau akkor jelent meg elképesztő sivárságával falainkon. Jómagam jobb híján Frank Lloyd Wright-ot utánoztam. Nem tehettem mást, kivittem őket az Üllői-útra s megmutattam Lechner Ödön iparművészeti múzeumát. Kérdezték: ez magyar? Azt sóhajtottam vissza; igen! »Hát akkor a magyarok fővárosának ebben a szép hosszú utcájában miért áll csak egy ilyen épület?“ — kérdeztek s ez a kérdés azóta kalapál a dobhártyáimon. Ez a kérdés űzött ki a falura is és mikor először eszméltem rá a magyar falukép utólér- hetetlenül bájos, összhangzó egységére, amint végigjárt a szemem az út hosszú, hajló során, amelyen végig egyforma házak állottak, Hatsuo Dodo kezét szerettem volna megragadni s idehozni, ahol minden ház magyar kéz és magyar észjárás müve. S hogy ez az anyag szegényesen kicsiny ? hogy egyhangú ? Ezekre a kérdésekre kettő a válaszunk; az anyag olyan, amilyen, másféle nincs; de ami van, azt sem ismerjük még. De a Balatoni Intéző Bizottság az idén már kísérletet tett egy pályázatával a balatoni nép építészetének a nyaraló-építkezés terén való felhasználására s az eredmény nagyon bíztató volt. Minden vidéknek megvan a maga népi építészete és_ minden vidéknek kulturális kötelessége a maga építészetének fejlesz
