Hitel, 1936 (1. évfolyam, 3. szám)
1936 / 3. szám - Szűcs Elemér: Magyar sport Transylvániában
Magyar sport Transylvániábah 229 sé^i sportunk s áldásosán terjeszthesse az egész országban a testnevelés gondolatát De ha már ezt semmivel sem menthető késle" kedésünk folytán nem is lehetne megvalósítani, úgy mindenesetre sürgős volna a szász példát követnünk az évenként ismétlődő magyar sportnap megrendezésével. Ott felvonulhatnának még meglévő egyesületeink versenyzői, találkozhatnának sportvezetőink is és kicserélve tapasztalataikat, közös terveket készíthetnének, amelyek révén az itteni magyar sport még megmenthető volna. Társadalmi egyesületeinket átszervezve, felfrissítve, a népi sport szolgálatába állíthatnék s ifjúságunk új céloktól hevítve, egységes irányítású, helyes nevelés mellett, sokkal komolyabban fogná fel a testnevelés fontosságának kérdését s megtalálná azt az útat, melyet követnie kell. Ilyen módon még ifjúságunk közszellemén is sokat javíthatnánk. És ezzel elérkeztünk a második nagy, minket terhelő bűnhöz, ugyanis az elmúlt időkben sem fordítottunk, ma sem fordítunk kellő gondot sok nehézség közt felnövő ifjúságunk kellő irányítására és iskolánkívüli nevelésére. így pl. a helyi egyetemen tanuló többszáz magyar hallgató közül alig egy-kettő akad, aki sportol. Bizony szomorú megállapítás ez, de vonják le belőle a következtetést sürgősen azok, akiket illet és ne csodálkozzunk majd, ha rövidesen egyesületeinkkel együtt az utánpótlás teljes hiányában, elfogy a lelkes kisebbségi sportvezetők száma is. Nem vigasztalhat az sem, amire egyesek gyakran hivatkozni szoktak, hogy az újabban mindenütt megalakuló gyári és cégegyesületek jellege többé-kevésbé magyar s ezek fogják a társadalmi egyletek szerepét átvenni, mert hiszen ezek az alakulatok egyáltalán nem a magyar sport letéteményesei s nem fogják soha a társadalmi egyesületek önzetlen hivatását betölteni. Ezek nem a sportért vannak, hanem azért, hogy a sportot felhasználják egyrészt hírverés céljára, másrészt munkásmozgalmaik levezetésére. SÚLYOS BŰN azután, hogy a kisebbségi sajtó — egy-két ritka kivételtől eltekintve — nem látta meg az itteni magyar sport rendeltetését, vagy ha meg is látta, nem adta meg s nem adja meg ma sem azt a támogatást magyar jellegű egyesületeinknek, melyre azoknak okvetlenül szükségük volna. Mai sportviszonyaink előidézésében lapjainknak, sporthírlapíróinknak is részük van, mert a labdarúgással szemben minden más kisebbségi sporteseményt vagy sportmegnyilvánulást háttérbe szorítottak és elhanyagoltak, éppen az általuk helytelenül nevelt olvasótömegek érdekeire való — hivatkozással. Holott érdekünk volna a vidéki tornaversenyeket és atlétikai versenyeket is figyelemre méltatni, illetve ezek rendezésének fontosságát ismételten hangsúlyozni. Ehelyett sportrovataink szinte kizárólag a profeszionista labdarúgás érdekeinek szolgálatában állanak, nem beszélve arról, hogy beszámolóik legtöbbször a sportban elengedhetetlen tárgyilagosságot is nélkülözik. Végül nem hagyhatjuk említés nélkül ama súlyos hiányunkat, hogy egyesületeink vezetőségében nem látjuk a sportszakorvosokat, nem vették ki részüket a múltban és ma sem abból a munkából, amelyre hivatásuk is kötelezné őket.
