Hírünk a Világban, 1960 (10. évfolyam, 1-3. szám)
1960-06-01 / 1-3. szám
Hírünk a Világban. 9 DOHNÁNYI ERNŐ (1877—1960) „Dohnányi Ernő magyar zeneszerző, zongoraművész és karmester — írja a New York Times (1960. II. 11.) — kedden éjjel halt meg a Madison Avenue Hospital-ban szívroham következtében, mely influenzából fejlődött ki. 82 éves volt. Dohnányi egyike volt a zenei romanticizmus utolsó képviselőinek. Mint fiatal zeneszerző, találkozott Brahms-szal és a kor más nagy zenei alakjaival. Ugyanakkor nagy zongoraművész is volt egy korban, mely igen nagy zongoraművészek kora volt. Amerikában először 1898-ban mutatkozott be és gyakran látogatott ide egészen az 1930- as évekig. Halála előtt Beethoven-műveket és saját műveit játszotta lemezre a newyorki Everest Records számára. Dohnányi zenéje a romantikus kort tükrözi. Szemben honfitársaival, Bartókkal és Kodállyal, eklektikus és kozmopolita volt. Zenéjét ortodox stílusban építette fel; e zene klasszikus formákat követett és jóformán minden disszonánciától ment volt. Ennek következtében zenéjét a maiak közül is sokan némileg reakcionáriusnak tekintik. De számos müve, nevezetesen „Variációi egy gyermekdalra*, melyet zongorára és zenekarra írt, és ,Fisz-moll szvitje zenekarra* állandó repertoár-darabok. Sok zenész úgy érzi, hogy művei megérdemlik, hogy újra életre keltsék őket .. Pozsonyban született 1877, július 27-én, 6 éves korában már zongorázott. 7 éves korában komponált és 9 éves volt, amikor első nyilvános hangversenyét adta. A Királyi Magyar Zeneakadémián tanult és 1897-ben mutatkozott be Berlinben nagy sikerrel. Zongoratanárai közt volt D’Albert, a kiváló Liszt-tanítvány. Dohnányi rengeteg liangversenykörúton vett részt, az egész világot bejárta, de Budapest volt állandó tartózkodási helye. Ott a Zeneakadémia igazgatója volt, elnök-karnagya a Magyar Filharmónia Társaságnak és zeneigazgatója a Magyar Állami Rádiónak Tiszteletbeli tagja volt a Parlament Felsőházának is. A második világháború után elmenekült OLASZORSZÁG Enesey György nyerte a genovai Columbus-emlékmüre kiírt pályázatot, Jean P. Gordonnal együtt kidolgozott pályázatával. Mindketten az Ohioi Állami Egyetem építészeti osztályának hallgatói. A pályamű három szimbóli kus árbocával, jelképes földjével és tengerével nemcsak elismerést, hanem erős kritikát is váltott ki. A columbusi Művészeti Iskoli dékánja „impresszionista monstruozitásnak“ ‘ nevezte, viszont nemcsak a pályabírák, hanem Genova városi is megindítónak találta a munka mély szimbolikus értelmét és kidolgozását. A 25.000 dolláros költséggel létesítendő mii átadását 1961-ben, Columbus napján tervezik. A pályaműről a Journal of the American Institute of Architects (1960, IV) és az Architectural Forum (I960. IV) közöl illusztrált cikket; utóbbi azt is megemlíti, hogy a 33 éves Enesey György az 1956-os forradalom után hagyta el Magyarországot. (F. G. J.) SVÁJC Karácsonyi lemezajándékok listáját közli a Weltwoche 1960. XII. 16-i száma. Nyolc ismert személyiség (köztük Anda Géza) 32 lemeznyi javaslatából négy magyar mű : Kodály Cselló-szonátája (Op. 8.) — a lemez másik oldalán Dohnányi „Konzertstück“ ‘ -je van ! —, Bartók „Kékszakállú herceg vára“ ‘, Bartók 2. és 3. zongoraversenye Sándor Györggyel és ugyanaz Anda Gézával. A 32 lemez előadói közt a következő magyarok szerepelnek : Anda Géza, Sándor György, Reiner Frigyes, Fricsay Ferenc (kétszer), Palánkai és Székely Mihály. A lap saját, 112 műves listáján szerepel: Bartók „Fából faragott királyfi“-ja, a két zongoraverseny Sándor Györggyel, a 44 hegedű-kettős, az első szóló-hegedü-szonáta és Kodály zongoramüvei Földessel. Magyar előadók: Sándor, Földes, Ajtay, Fischer Annie, Fricsay, a Budapesti Trio. Veress Sándor hegedűversenyét nagy sikerrel mutatták be Bernben. „Mély zeneiségű és pompásan felépített s hangszerelt modern mű — írja a Bemer Tagwacht (1959. XII. 17.) — mely valóban gazdagítja korunk hegedűirodalmát.“ „Végh Sándor, akinek a szerző ajánlotta, lebilincselő tökéletességgel és csodálatos tónussal játszotta a nagyigényíí müvet. A siker átütő erejű volt mind a komponista, mind az előadó számára. Ritkán lehetett a közönséget ennyire lelkesedni látni!“ Neuer Bemer Zeitung, 1959, XII. 16.)
