Hirünk a Világban, 1959 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1959-01-01 / 1-3. szám
8 Hírünk a Világban PARAZITÁK VAGYUNK? — Ti paraziták! Mért nem maradtatok Magyarországon? — Mért nem megy maga oda? — Én itt építettem fel az otthonomat. 50 évig dolgoztam, hogy felépítsem ezt az országot és akkor ti paraziták idejöttök. — Az oroszok megölték az apámat! — Hány oroszt ölt meg az apád? Ez a párbeszéd egy Mikoján ellen tüntető magyar menekült és egy sanfranciscoi polgár közt zajlott le s a San Francisco Sunday Chronicle (1959, I. 11.) az első oldalán közölte, kommentár nélkül. Kevés kivétellel az amerikai sajtó és közvélemény hasonlóképpen reagált Mikoján látogatására: nem a tömeggyilkosok főképviselőjének jelenlétén háborodott fel, hanem az áldozatok tiltakozásán. Maga az elnök is szükségesnek látta, hogy elitélje a magyar menekültek spontán reakcióját. A tüntetők a minden szabad országban megengedett jogukkal éltek; (persze csak az erőszakot nem alkalmazó tüntetőkről beszélünk, s a tüntetések túlnyomó többsége ilyen volt). Más kérdés, tudatában voltak-e annak, hogy mekkora ellenszenvet váltanak ki magatartásukkal az amerikai közönség nagy részéből. De a lényegen az sem változtatott volna, ha tüntetés helyett csupán csak gondolták volna, amit kinyilvánítottak. Akkor talán nem vágták volna a fejükhöz, hogy paraziták, de — gondolták volna róluk! Az amerikai közvélemény ui. sokkal inkább a koegzisztencia hive, mint Mikojánék. Talán túlzott békeszeretetből, talán tájékozatlanságból vagy feledékenységből, talán az önvédelmi ösztön tragikus hiánya folytán. De nem politikai taktikából. Az európai közvélemény megdöbbenéssel figyelte, hogyan szekundál az amerikai közönség a magyarokat leckéztető Mikojánnak. A pár éve Hruscsovot és Bulganint hideg megvetéssel fogadó Londonból (ahol a magyar tüntetők szerepét a Parlament munkáspárti tagjai vállalták) ezt jelentette a Christian Science Monitor (1959, I. 16.): « Mikojánnak az a megjegyzése, hogy ” mi a szabadság eszméjét képviseljük, de nem a huligánok szabadságáét, hanem a huligánoktól ment szabadságét ” amit a jelentések szerint megtapsoltak az Egyesült Államokban, — itt [Londonban] éles visszahatást váltott ki. Hangsúlyozzák, hogy az egyéni szabadság fogalma a szovjetnél gyakran bizonyult nemlétezőnek. A Daily Mail még azt is hozzátette: ”Mi nem tudjuk elfelejteni, hogy a huligánok, akik tüntettek ellene, magyarok voltak. Ugyanazok — emlékeztek? — akik két évvel ezelőtt szinte puszta kézzel orosz tankokkal szálltak szembe. ” ». A « parazita » vagy « huligán » vádra, melyet a magyar szabadságharcos menekültek ellen emeltek, szerencsére néhány letagadhatatlan tény adja meg a méltó választ. A Reporter c. folyóirat tette közzé még tavaly ősszel (1958, X. 30.), mit köszönhet Amerika a magyar menekülteknek: «Senki sem állíthatja, hogy a [magyar menekülteket befogadó] országoknak nem érte meg. A magyar menekültek több mint kétharmada fiatal és erős. Meglepően nagy arányban magas képzettségűek vagy szokatlanul tehetségesek. Azok közül például, akiket az USA fogadott be, 72 % a legjobb munkabíró korban volt, 34% olyan szakképzettséggel rendelkezett, melyre az amerikai iparnak igen nagy szüksége volt, 18 % elsőrangú mérnök, orvos, kémikus és fizikus, akik együttesen 30 millió dollár értékű neveltetési befektetést képviseltek. » A szabadságharc világpolitikai előnyeire, melyeket az Egyesült Államok learathatott s amelynek egyik mellékterméke volt a kétszázezer menekült, most nem is térünk ki. De emlékeztetnünk kellene azoknak a magyar tudósoknak-a munkájára, akiknek nyomába majd a most menekültek lépnek. Az Egyesült Államok és vele az egész szabad világ védelme katasztrofális helyzetbe került volna, ha a hidrogénbombát az oroszok készítették volna el előbb. Teller Edén s részben Neumann Jánoson múlt, hogy Amerikának lett meg előbb a hidrogénbombája. Erre célozva közli a Seattle Post Intelligencer « Sorsunk ezeknek az emigránsoknak a kezében van » címmel nyolc tudós képét, köztük négy magyarét (Teller, Kármán, Wagner, Neumann). A cikk idézi Henry M. Jackson szenátort, aki ezeket mondotta: «Nem tudjuk felmérni sem azt a megfizethetelen ajándékot, amelyet e köztünk élő, bevándorolt tudósok nyújtottak Amerikának. » (Cs. R. I.)
