Hirünk a Világban, 1959 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1959-07-01 / 4-5. szám

Hírünk a Világban.

7

mayer professzor a bécsi filharmonikusok elnöke), a magyarok közül a nemrégen elhúnyt Zathureczky Ede (a budapesti Zeneművészeti Főiskola főigazgatója) és hasonló tekintélyek, végül is mintegy hetven művészt válogattak össze a kvalifikáltak közül. A zenekar tervének, céljának és értékének mindinkább bebizonyosodó komolysága, az előzetesen megindított tárgyalások eredményeként a remélt nagyobb anyagi segítség is realizálódott. A Ford, Rockefeller, Catherwood Foundationok, a párizsi Congrès pour la Liberté Culturelle, a Swiss Committe for Aid to Hungarian Freedom Fighters, az International Rescue Committee mellett többszáz magánszemély adománya és ‘természetbeni segítsége lehetővé tette az uj zenekar működésének megindulását.

Létrejött egy zenekari tervező és végrehajtó bizottság s ez a zenekar főfeladatává a komoly magyar zene interpretálását tette. Tudták, hogy ezzel két célt érhetnek el; egyrészt a világviszonylatban is egyik legmagasabb elismerést megérdemlő magyar alkotóművészetnek szolgálnak, másrészt egy új zenekar Bartók és Kodály tökéletesebb tolmácsolásával inkább maradhat versenyképes a jó hírnevű külföldi zenekarok között.

A Bécs melletti Baden gyógyfürdőhelyen telepedtek le. 1957 március 1-én a még csak 45-50 tagú zenekar Rozsnyai vezetésével megtartotta első próbáját. Három havi szerződés formájában biztosították a tagok ottmaradását s megindult a lázas készülődés, hangszerek beszerzése s a rendszeres próbák a tökéletesebb összedolgozásra. Április közepére már együtt volt hetven tag és a zenekari kellékek legnagyobb része. Repertoárjuk első darabjait fáradhatatlanul csiszolták. Bár Bádenben adott kezdeti helyi koncertjeikkel részben biztosították elhelyezésüket, a közös jóakarat és lelkesedés ellenére, egy teljesen uj, most jmár Philharmonia Hungarica nevet viselő zenekar jövőjének kellő megformálása az anyagi feltételek megteremtése

után is még óriási problémát jelentett. Az első pillanatban sokat ígérő összesített pénzügyi alapból csak a kezdeti kiadásokat tudták fedezni. A hangszerek és zenekari kellékek beszerzése mellett ruhák vétele, a zenekari tagok és családjaik jobb elhelyezése és ellátása, valamint a próbalehetőségek biztosítása után nem sok maradt a tulajdonképeni zenei élet továbbfolytatására.

Az otthonról szállingózó kósza hírek s ügynökök aknamunkája is sokszor kikezdte a zenekar lelkesedését, de a megteremtett egységet s a zenészek magyar mivoltát nem nagyon tudta gyengíteni. Egy-két muzsikus elhagyta ugyan a zenekart sokat ígérő szerződés, vagy kivándorlás miatt, ezek közül azonban többen vissza is mentek a zenekarhoz azóta.

Ungár Tamás, a zenekar másodkarmestere, aki a fiatal Rozsnyainál is öt évvel fiatalabb, a budapesti Zeneakadémián végzett 1956 tavaszán. Alig kapta meg első szerződését a szegedi Operához, el kellett menekülnie hazájából s meg sem állt Milánóig, hogy olasz mesterek mellett csiszolhassa tudását. 1957 tavaszán került a magyar együtteshez s tehetségével és fáradhatatlan igyekezetével nagy segítséget jelentett. Nemcsak karmester: mint elsőrangú brácsás is játszik a zenekarban. 1959-ben a bécsi zeneakadémián is megszerezte karnagyi oklevelét, mint osztályelső.

A kezdeti nehézségek ellenére is az irányítást a zeneileg jól felkészült és ragyogó szervező erővel megáldott Rozsnyai kitűnően ellátta. így már az első, 1957 május-végi, Bécsben adott koncertjük sikere bebizonyította, hogy ez a kiváló együttes hamarosan élvonalbeli zenekarrá fejlődhet. Ezzel a további támogatásra megnyerték a bizalmat. Ezen az első bemutatkozáson, a világhírű magyar csellóművész, Starker János (az Indiana State University tanára Bloomingtonban) volt a szólista. A kritikák a legnagyobb elismeréssel szóltak Rozsnyairól és a zenekarról. A bemutatkozást « triumphant success » - nek minősí-