Hirünk a Világban, 1957 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1957-10-01 / 10-12. szám

2

Hírünk a Világban

irt földrajzában azt mondja, hogy háború esetén a három nemzet 90,000 fegyverest tudott kiállítani. Ennek és más hasonló adatoknak az alapján Erdély akkori lakosságát az oláhokkal együtt kb. 400,000-re tehetjük. Ebből magyar és székely kb. 230,000, szász 70,000 és oláh 100,000 volt.

Az önálló fejedelemség kialakulásához az eiső lökést a mohácsi tragédia adta, aminek II. Lajos király is áldozatául esett. Az akkori legitimista párt Lajos özvegyének, Habsburgi Máriának a testvérét, I. Ferdinándot választotta királlyá, a nemzeti párt pedig az erdélyi vajdát, az eredetileg délszláv származású Szapolyai Jánost, aki igazságos Mátyás egyik kiváló tábornokának volt a fia, a lengyel királynak sógora, ő maga pedig agglegény. A kettős királyválasztást tizenkét éves testvérháború követte, aminek a váradi béke vetett véget 1538-ban. Eszerint Szapolyai János a királyi címet, a koronát és az általa bírt országrészt haláláig megtartja s akkor mindez Ferdinándra, vagy a Ferdinánd utódjára száll. A következő évben János megházasodott, elvette a lengyel királyi hercegnő Izabellát s mikor egy évre rá, 1540-ben fia született, a váradi egyezséget felmondta. Igaz, hogy fia, János Zsigmond születését csak két héttel élte túl, de hűséges emberei, különösen közeli rokona, a szintén délszláv Petrovics Péter útján gondoskodott róla, hogy Ferdinánd igényeit ne érvényesíthesse. Rövidre fogva másfélévtized történetét, Petrovics, de különösen a horvátolasz származású Martinuzzi György hintapolitikájának eredményeként — mert Erdélyt és megcsonkított Magyarországot egy fő alatt egyesíteni nem lehetett -— Erdély a Szapolyai ház kezében maradt s ettől fogva kb 140 évig Magyarországtól különváltan élt.

Magyarországon és igy Erdélyben is huszita hatástól előkészítetten nyert talajt a reformáció, amely mint német szellemi áramlat először a német ajkú lakosság között kezdődött. Magyarországon épen II. Lajos felesége, Habsburgi Mária volt az egyik főpártfogója. Erdélyben is elsőnek a szász városok fogadták el. A brassói Honter János aki Wittenbergben tanult, 1545

táján már az egész szászságot Luther tanai mögé állította. A magyarok közötti reformáció a szász származású, de magyarrá lett Heltai Gáspárral kezdődik, aki Honter tanítványa volt s 1541-ben a magyarszász lakosságú Kolozsvár plébánusa lett. A Partiumban persze a magyarok közt már jóval előbb megindult a mozgalom. Támogatói a Perényiek, Enyingi Törökök, Ecsedi Báthoryak, az oláh származású Drágfiak és a szerb-szlovén Petrovics Péter voltak. Ez utóbbi különben igen hamar a református irányzathoz szegődött. János király haláláig római katolikus maradt, de a protestánsokat már politikai meggondolásból sem üldözte; Martinuzzi György barát pedig, Erdély higany-embere, hasztalan próbálta hátráltatni a mozgalmat, azt elfojtani nem tudta, annál kevésbé, mert nagy politikai ellenfele, Petrovics, minden erejével támogatta hitének cselédeit. Mikor pedig a Pallaviciniek egy őse 1551-ben György barátot meggyilkolta, utána a reformáció még szabadabban terjedhetett, úgy hogy midőn Izabella és fia lengyelországi száműzetésükből 1556-ban visszatértek, a római katolikus hitü királyné csaknem teljesen protestáns országban találta magát.

Ekkor már úgy látszott, hogy Erdély (az oláhok kivételével) majdnem teljesen lutheránussá lesz, de a volt gyulafehérvári kanonoknak, Kálmáncsai Sántha Mártonnak, azután Dávid Ferencnek, a kolozsvári szász vargának, Hertl Dávid fiának s különösen a dinamikus hatású debreceni papnak, Horhi Juhász Péternek hatására a magyarság a helvét irányhoz kezdett szegődni.

1557-re tehát már három vallási csoport, vagy mondjuk így: felekezet versengett a lelkekért. A római katolikusság erősen meggyengült ugyan, de még mindig számított, annál is inkább, mert az uralkodó család tagjai közé tartozott. A helvét és a lutheri irányzat követőit nemcsak hitelvi, de nyelvi különbségek is elválasztották egymástól. Az ellentétet ki kellett egyenlíteni. A kérdés az volt, hogyan?

Az 1523-as budai, 1524-es pesti és az 1525-ös rákosi országgyűlések még terrorisztikus módon akarták elintézni a vallási ellentéteket. („Lutherani comburan-