Hirünk a Világban, 1957 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1957-04-01 / 4-6. szám

Hírünk a Világban

13

A keleti fronton vívott csatákban a magyarok jelentős veszteségeket szenvedtek. Az ország azonban általában kevesebbet szenvedett a háborútól, mint bármelyik másik délkeleteurópai állam.

Minthogy a német vereség előjelei 1944-ben mind nyilvánvalóbbakká lettek, Magyarország „nyugtalan lett“ és kiutat keresett, mely megmentheti a látszatot. Hitler azonban energikusan lépett közbe és elrendelte hogy a német hadsereg foglalja el az országot. 1944 áprilisában a nácik Magyarországnak a függetlenségre való minden igényét elvették. Ugyanezen év szeptemberében a magyarok már harcban álltak régi szövetségesükkel, Romániával és a következő hónapban az orosz hadsereg területükre érkezett.

Külpolitika : Magyarországnak csak ellenségei voltak a határain és csak a fasiszta államokkal való barátságot ápolta és bizonyos szélsőséges reakciós elemekét Angliában. — A jelentős magyar eredetű népesség felhasználásával szorgalmasan udvarolt az USA közvéleményének, de minden eredmény nélkül.

Békeperspektívák: A cikk zárófejezetében tanácsokat kapunk arra, hogy a jövő békerendbe hogyan illeszkedjünk be. — Magyarország fejlődése lényegében az exporttól függ. A külföldi kölcsönök nem hidalták át a nehézségeket, mert hiányzott a megfelelő ellensúly a külkereskedelemben. A Trianonban elvesztett népesség visszatérése nem változtathatta meg lényegében ezt az alaphelyzetet. — Valójában nehéz ki nem mondani azt a végkövetkeztetést — írja — hogy a magyarok állandóan a határrevizión rágódtak, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét elmaradott, félfeudális agrárrendszerükről. Végül pedig célzást tesz arra, hogy Magyarország kilátásai a jövőre nagy mértékben függnek a győztes Szovjet Uniótól. — Eme megjegyzése a maga tragikus valóságában a legkonkrétebb ténymegállapítása az egész cikknek.

Sumner Welles eme munkája 1945-ben látott napvilágot. Cikkeit sok más népnél is a világégés gyűlölettől szított tüze világítja be, de a magyarokénál csak a németekre vonatkozó értekezés tartalmaz még több ellenséges indulatot. Azóta sok minden megülepedett a világháború kavargásában felvert indulatokból és sok akkor elfogadott nézet nyert új átértékelést. — Talán időszerű lenne, ha az Amerikában élő magyarság felhívná illetékesek figyelmét erre a munkára, főleg a Magyarországra vonatkozó megállapításokra és szorgalmazná azok megfelelő helyesbbitését.

HIRÁPOL4S ÉS HIRRONTÁS

Néhány sor a szerkesztőhöz, az olvasóhoz és egy levélíróhoz

A „Hírünk a Világban“ irodalmi ankétja már hónapokkal ezelőtt befejeződött. Mégis szükségét látom, hogy rávaló hivatkozással mégegyszer igénybe vegyem a szerkesztő és az olvasó türelmét. A vita végére ugyanis egy olyan „Levél a szerkesztőhöz“ tett pontot, mely felett nem lehet szónélkül napirendre térni. (L. „Hírünk a Világban“, VI. évf. 3—4 sz.)

Mindenek előtt meg kell állapítanom, hogy a levélíró Fenyő Miksa sem az ankét alapvető kérdésével, sem a bírált hozzászólásban felvetett szempontokkal kapcsolatban nem foglalt állást. Ellenkezőleg! Elkerülni látszott a kérdést, hogy „amit a felsorolt írók az amerikai színpadon produkáltak, tehetséggel, becsvággyal és hozzáértéssel“ (Fenyő) többnek tekinthetők-e „egy meghatározott stílus és ízlés képviselőinél“ (Rónai) és azonosithatók-e a magyar drámairodalommal, mint olyannal.

Másodszor, bár a levélíró elveti a „sommás ítéleteket“ (elvileg nagyon helyesen), ő maga is hajlandó könnyen általánosítani Lengyel Menyhért és Bíró Lajos művei alapján, bár saját bevallása szerint nem ismeri a többi említett szerző darabjait.

Végül — elvben és gyakorlatban — vissza kell utasítanom azt, hogy Fenyő Miksa egy hozzászólás ill. annak néhány kiragadott sora alapján valakit, — kinek munkáját bizonyára ugyancsak nem ismeri, — hírrontással vádoljon meg. Eltekintve a kérdés személyes oldalától hangsúlyozni szeretném, hogy nemzetünk és kultúránk hírének ápolása nem abban áll, hogy bólogató Jánosokként szótlanul elkönyveljük vagy egyhangú tapssal fogadjuk mindazt, amit a magyar kultúra jellegzetes és érdemes termékeként a világ elé tálaltak vagy amit a külföld ilyenként elfogadni hajlandó volt. A „Hírünk a Világban“ és munkatársainak missziója abban áll, hogy javítsa, öregbítse hírünket. Ez pedig el nem választható a bírálattól, melynek bátorsága van szembeszállni előítéletekkel és egyoldalúságokkal éppúgy, mint a külföldi lexikonok tárgyi tévedéseivel.

Fenyő Miksa tiltakozott „olcsó jelző“-im ellen. Nekem tiltakoznom kell, nem az ellen, hogy valakinek más a véleménye, hanem hogy valaki felületesen mindjárt „hírünk rontásáról“ beszéljen.

Rónai Zoltán