Hirünk a Világban, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1955-11-01 / 11-12. szám

6

Hírünk a Világban

BARTÓK A 'ZENESZERZŐ-FARMOKRÓL'

Az alábbi szemelvények ar. említett könyvben közölt egyik beszélgetésből valók, melyeket a szerző egy házaspárral folytatott, akik Bartók utolsó éveiben legber, sőbb baráti köréhez tartoztak.

Bármilyen paradoxul hangzik is: nagy magyar nacionalista volt és ugyanakkor erős internacionalista, ami azt jelenti, hogy élesen elítélt minden olyan nacionalizmust, amely más nemzetek, vagy más kultúrák lekicsinyítésével akart terjeszkedni. Kifogástalanul tudott a szomszéd népek nyelvén, szlovákul, románul és elég jól ismerte a szerb-horvát, a rutén nyelvet is, az oroszról is voltak ismeretei. Itt New Yorkban szoros kapcsolatot tartott egy román tudós házaspárral, hosszú, alapos román nyelvtörténeti vitákat folytatott velük s ezek nem győztek csodálkozni hozzáértésén.

Úgy aggódott a magarság sorsáért- mint ahogy az anya aggódik egyet’en gyermekéért. Élete vége felé, amikor a háború elvesztése nyilvánvalóvá vált, olyan szorongás fogta el hazája sorsa felett, mint amikor valaki a hozzá legközelebb állónak a halálos ágya mellett virraszt. Azon aggódott, hogv Magyarországot a „tengellyel’’ együtt fogja a vereség sújtani. „Elkerülhetet’en végzet veit — mondotta — hogy Magyarország a fasiszta oldalra sodródjék. Nem voltunk olyan erősek, hogy ezzel a náci áradattal szembeszálhattunk volna. Borgyaros vagy spanyolos témákat felhasználó eredeti szerzemények alapján... Az én igazi vezéreszmém azonban, amelynek — amióta csak mint zeneszerző magamra találtam — tudatában vagyok, a népek testvérré válásának eszménye minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem — amennyire erőmtől telik, szolgálni zenében, ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák- román, arab vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszták, frissek és egészségesek legyenek a források. Az én — mondjuk földrajzi helyzetem következtében — a magyar forrás van hozzám legközelebb, azért művemben a magyar hatás a legzasztó lenne, ha megismétlődne a győztesek első világháború utáni tévedése...”

Bartók valóságos nyelvzseni volt. Voltaképpen kevés időt fordított a nyelvtanulásra, mint ahogy zongorán is nagyon keveset gyakorolt, de szinte napok alatt tisztán állt előttte azoknak a nyelveknek a szerkezete- amelyekkel foglalkozott. Nyelvtudása nemcsak a szomszéd népek nyelvére szorítkozott. Kitűnően tudott angolul. Nekünk középeurópaiaknak úgy tűnik, hogy az angol egy irracinális „törzsi” nyelv, aminek voltaképpen nincsenek szabályai. Bartók kristálytisztán, logikusan felépített mondataival meglepte amerikai barátait. Itt van a Cantata Profana angol kézirata ! Ö fordította angolra ennek a művének a szövegét, amely talán minden alkotása közül legközelebb állt hozzá, és amelyben alighanem legtöbbet árult el magáról.

Mindig tudtam, hogy jó francia. A francia irodalmat eredetiben olvasta. — különösen Proust tett rá nagy hatást, amit nem csodálok, hiszen sok a rokonság Debussy és Proust között. Ámde az aztán igazán nagyon meglepett- hogy amikor Jean Waal professzorral, a Sorbonne filozófia tanárával nálunk találkozott, árnyalatos finomságokkal beszélt ve'e franciául a legkomolyabb témákról, úgyhogy a francia filozófus megkérdezte tőle, hánv évig élt Franciaországban, jól tudott németül is.

erősebb. Hogy mármost a stílusom a különböző forrásoktól függetlenül vájjon magyar jeli egű-e vagy sem fés minden ezen múlik I, azt másoknak kell megítélni, nem nekem. Én mindenesetre úgy érzem, hogy ez megvan benne, hiszen jellegnek és környezetnek valamiképpen összhangban kell állania.”

Bartók magyarságának és nemzetfe1ettiscgének a viszonyát talán legszebben egv amerikai tisztelője jellemezte: „Annyira volt magyar, mint Szent Ferenc olasz. A törvények, amelyek életét kormányozták, éppolyan örökkévalók voltak, mint azok a törvények, amelyek a csillagokat mozgatják.”