Hiradó, 1967. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

1967-12-28 / 52. szám

8. OLDAL KIKADÖ Thursday, Dec. 28, 1967 A 87 éves Jeanette Rankin (jobb), az első női kongresszusi képviselő 1917-ben (bal), New Yorkban kijelentette, hogy egy női háború ellenes felvonulást tervez Washingtonban. 1939-ben ellenezte Guam megerősítését (közép). A keleti tömb országain hajtja be a Szovjet, a jubileumi költségeket BUKAREST, Románia. — Moszkva minden y erejével megkisérlei, hogy valamit visszakaparitson, a hatalmas kiadásokból, melybe az 50 éves jubileum került, s ezt a keleti bolkk szövetséges or­szágaitól akarja kicsikarni Ezt két utón kísérlik meg. egy részt megszigorítják a kölcsönös kereskedelmi fel­tételeket, másrészt belecsal­ják a keleteurópai országokat a csapdába, hogy minél töb­bet szállítsanak neki. Ezideig Románia a legnagyobb siker­rel állott éllen ezeknek a gaz­dasági zsarolási kísérletek­nek. A Keléteurópára gyakorolt nyomás nyáron kezdődőt,ami­kor a közelálló jubileumra a szovjet kommunista vezetők sok milliós évfordulós adó­­csökkentéseket, m e g n öveit nyugdijakat és magasabb bé­reket ígértek a szovjet lakos­ságnak. Amikor azután áz uj évre vonatkozó gazdasági tár­gyalások megkezdődtek a csatlós-országokkal, a Szov­jet alkalmazni kezdte az ujj­csavart. Elsősorban a “come-con, a Szovjet és szövetségesei között fennálló közös piac se­gítségével módosították az árakat a Szovjetunió javára. Moszkvának ezen törekvé­seit támogatja néhány ország, melyek vezetői a Szovjet já­rószalagján haladnak. És hogy az áremeléseket a Szov­jet jobban emészthetővé te­gye, a kitüntetések egész zá­porát bocsátotta le a kelet­európai országok vezetőire, és gazdasági igazgatóira. Hogy ezen országok népe hogyan'fogadja ezt a gazda­sági megterhelést, az egyelő­re kiszámíthatatlan. Egyes országokban máris sztrájkok­kal és lemondásokkal fenye­getőznek. Amint az életszín­vonal esik, az egyszerű em­ber mindinkább megérti, hogy mi megy végbe a rovásá­ra. Könnyen politikai baj származhatik belőle. Az első országok, melyek a Szovjetnek engedtek, Len­gyelország, Kelet Németor­szág és Csehszlovákia voltak. Most nemrégen egy Fock Je­nő miniszterelnök vezetésé­vel Moszkvába rendelt ma­gyar bizottság “folytatott tár­gyalásokat, hogy a Szovjet­éi való gazdasági, kereske­­ielmi és tudományos techni­kai kooperációt elmélyítsék is kibővítsék”. A magyar export a Szovjet felé, beleértve friss főzelék­féléket, gyümölcsöt és bort, íz elmúlt években állandóan emelkedett s a legnagyobb emelkedés ebben az évben kö­vetkezett be. Miután azonban az árakat “újra adjusztálták”, a magyar nép kevesebb ru­belt kap az exportjáért, mint például 1965-ben. Egy jelentés szerint szá­míthat arra a magyar nép, hogy az aluminium oxidért is kevesebbet fognak kapni, melyet nagy mennyiségben szállítanak a Szovjetunióba, majd finomítva óriási árakon visszakerült Magyarországra. Csaknem úgy fest, mintha a Szovjet elfelejtette volna 1956 tanulságait, amikor a ‘szocialista commonwealth” egész szerkezete megrendült. Akikor is az volt a helyzet, hogy a Szovjet gazdasági kö­vetelésekkel árasztotta el Ke­let Európát. Omniózus volt például Len­gyelországban a húsárak eme­lése, mely fölött a lengyel párt központi bizottsága dön­tött. November utolsó heté­ben a lengyel hús árát több mint 30 százalékkal emelték, de a farmer nem fog érte egy vassal sem többet kapni. A valamirevaló hús és kol­bász az utóbbi hónapokban csak nehezen volt kapható és nem valószínű, hogy a terme­lését növelik. A baj a fő-ter­vező Stefan Jedrikovsky sze­rint az, hogy a lengyelek túl sok húst esznek. Szemérmes felháborodás­sal állapította meg a főterve­ző, hogy a lengyelek egy év­ben 52 kilogram húst esznek, miközben szerényen eltagad­ta, hogy még a keletnémetek is 61 kiló húst esznek, a nyu­gati országokról nem is szól­va. Nem valószínű, hogy egy­részt a hús visszatartása a lengyel fogyasztó elől, más­részt az ár felemelése túlsá­gosan föllelkesítené a lengyel népet, különösen az ünnepek előtt. Van egy népi mondás Lengyelországban. — Ne várj jót a lengyel munkástól, ha nem kapja meg a kolbászát. — És 1956-ban Lengyelország­ban az élelmiszer hiány és az alacsony bérek indították meg a tüntetéseket. Kelet Németországgal kap­csolatban ugyanez a helyzet. A november 18-án a Szovjet­tel kötött kereskedelmi szer­ződés szerint a kölcsönös szállítások 13 billió márkát, vagy 4.2 billió dollárt fognak kitenni 1968-ban. Ez felül­haladja az Egyesült Államok kereskedelmét Angliával. Ezt a szerződést Kelet Né­metország csak úgy tudja be­tartani. ha teljes leállítja ke­reskedelmét a nyugati orszá­gokkal, különösen pedig Nyu­gat Németországgal. Éppenugy mint Lengyelor­szág esetében Kelet Németor­szágban is az a helyzet, hogy még függőbbé teszi a Szovjet­uniótól. A keletnémet techni­kusok azonban kételkednék .abban, hogy a Szovjetunió­tól csereáruként olyan jó technikai felszereléseket tud­nának kapni, mint eddig a Nyugattól. Csehszlovákiát a szovjet nyomás arra kényszeríti, hogy növelje exportját a ru­bel-piac országaiba, a kapita­lista országokkal való keres­kedelmének rovására. A január 27-én az Apollo űrhajó füzében elpusztult ürpilóta fele­sége, Mrs. Martha Chafee díszíti a fenyőfát, melyet férje emlé­kére ültetett, Houston, Tex.-ban. Csehszlovákiának azonban máris nagy követelései van­nak a Szovjetunióban és más kommunista országokban és hogy ezek a követelések csök­kenjenek nagy bevásárlások­ra volna szükség a keleti or­szágokban. A Szovjet azon­ban a további szállításokat követeli, a befagyott cseh pénzeket pedig arra használ­ja fel, hogy nyersanyagokat hozzon felszínre Nyugat Szi­bériában és Ukrajnában. Legújabban került nyilvá­nosságra, hogy a Szovjetunió karburátorokat, gazolin-szi­vattyúkat, és világitó lámpá­kat követel Csehszlovákiától, minél gyorsabb szállításra, az uj szovjet-Fiat autók számá­ra melyeket a Volga mellett ielépitett uj városban, Tog­liattiban állítanak elő. Azon­kívül teherautók, autóbuszok és refrigeratorok szállítását követeli a Szovjet Csehszlo­vákiától. Bulgáriával szemben, mely növekvő mennyiségű mező­­gazdasági terméket és gyü­mölcsöt szállít a Szovjetbe, a “comecon” csökkentette ezen termelvények árait, viszont a Az összes repülőgép veszteségek megközelítik a három ezret WASHINGTON — Az As­sociated Press nevű amerikai nirszolgálali iroda jelentette, íogy a vietnami háború közel 1000 amerikai repülőgép és helikopter veszteséget köve alt meg, melyek mechanikai áldozataivá lettek ellenséges fegyvertüznek, szabotázsnak baleseteknek és elhasználó d ásnak. Pénzben kifejezve a repü­­ő veszteségeket, ezek 3 bil­ió dollárt tesznek ki. S ez nég naponta emelkedik, mi­vel az amerikai bombázások hihetetlen arányokat érnek d. Az amerikai bombák, me­lyeket Észak'Vietnamra és 3élVietnam harci területeire ledobtak eddig, máris túlha­ladták számban és súlyban az összes bombákat, amelyeket az amerikaiak a második vi­lágháború alatt ledobtak. A honvédelmi minisztéri­um jelentése szerint, novem­ber 30-ig mintegy 2956 légi jármüvet vesztett az Egyesült Államok. Ebből 1401 a repü­lőgépek és helikopterek szá­ma, melyek ellenséges akció során elpusztultak a levegő­ben, vagy földön Észak és Délvietnamban és 1555 ve­szett el Délkelet Ázsia más területein, mint Laosban és Thailandban. Ebben a szám­ban benne vannak a baleset­ből, vagy elhasználódás álta elpusztul gépek is. A legutóbbi statisztikák azt mutatják, hogy az Egyesült Államok 2.18 gépet vészit 1000 oevetés alapján, mig Korea esetében ez a szám 1000 be vetésenkint 3.5 volt, a máso­dik világháborúban pedig 1000 bevetésből 9.5 repülőgép Megállapítást nyert, hogj íz Egyesült Államok hirtelen nagyszámú gépet vesztett, s szovjet gyártmányú SAM ra­kéták által, augusztus óta 21- it, ésszehasonlitva 39-el az előző 8 hónapban. Hatvanhat másik harci bombázó veszett el azonkivü; Északvietnam fölött, augusz­tus óta, mióta számos uj célt szabadított fel bombázásra £ honvédelmi minisztérium. A légi fényképek kiértéke­lése mutatja, hogy Hanoi kör­zetében 223 légvédelmi fegy­ver van felállítva, 37 mm-et fegyverektől kezdve 100 mm lsekig. A kiásott Pompei-nek Dél Olaszországban, sokat árt a perzseld nap. a téli esők és földcsuszamlások, a “Forum” közelében A MEGHŰLÉSNEK LELKI OKAI VANNAK-EGY ORVOS SZERINT NEW YORK — A közel­múltban egy Dr. Merl M. Jackel nevű ideggyógyász elő­adást tartott meghívott kö­zönség és szakemberek előtt Dr. Jackel rendkívül érdekes és uj szempontokat és mag­­állapításokat felvető előadá­sából a következő részlete­ket idézzük: — Véleményem az, hogy a meghűlést általában nem fi­zikai okok és fizikai ténye­zők okozzák, hanem lelki té­nyezők, főként depressziós ál­lapot' okozhat meghűlést egyes embereknél. A közelmúltban kutatá­sokat folytattam errevonat­­kozóan és kiderült, hogy 26 meghűléses eset közül 25 eset­ben a meghűlést depresszió okozta, nem pedig valamilyen fizikai tényező. — Érdekes megjegyezni: ezek a személyek más esetek­ben is keresztülmentek de­pressziós állapoton, anélkül, hogy a depressziós idegállapo­tot meghűlés kisérte volna. Sohasem volt azonban meg­hűlésük anélkül, hogy egyút­tal depressziós állapot nem ki­sérte volna a hülést. Bulgáriának szállítandó szov­jet gépek árát felemelte. Sokan Keleteurópában úgy vélekednek, hogy bár más formában a szovjet rendszer­ben a sztálini idők térnek vissza, mikor a, parasztoknak alig fizettek valamit a termé­kekért, viszont óriási összege­ket vontak le nekik a techni­kai szolgálatokért és szüksé­ges iparcikkekért. — Azok az emberek, akik csak ritkán hülnek meg, ál­talában nem esnek keresztü depressziós rohamokon. Az c esetükben azt látjuk, hogy a depressziót sírással, vagy pe­dig valamilyen cselekvéssé1 oldják fel, vagyis: nincs szük­ségük arra, hogy a depresz­­szió meghűlésben oldódjék fel. — Mivel a sirás és a leg­több esetben azonos tünete­ket tartalmaz (könnyek, égő szem, fejfájás, stb.) valószínű, hogy a meghűlést voltakép­pen jelképes sirásnak lehet­ne nevezni. — Pusztán orvosi magya­rázatot nem lehet adni a meghűlésekre, az effajta ki sérleteket maguk az orvosok is feladták. Ma már az is kér­déses, hogy a meghűlés ra­gályos-e, tehát egyik személy elkaphatja-e a másiktól. Ma már azt bizonyítják a kísérletek, hogy a meghű­lés korántsem olyan ragályos és fertőző, mint azt hosszú ideig hitték az orvosok. — Elérkezik majd a nap, meg vagyok győződve, ami­kor a meghűléses betegeknek, nem aszpirint, hanem ideg­­gyógyászati kezelést fog aján­­.ani háziorvosuk. REVOLVERES AMAZON HAMBURG — Sikerült el­fogni Nyugat-Németország legveszedelmesebb banditáját — egy nőt. A 32 éves Gisela Werl er 22 fegyveres rablótá­madásban vett részt, zsákmá­nya közel 100,000 dollár volt. Francis Speilman biboros halála előtti utolsó nyilvános szereplése New Yorkban, a Puerto Rican Settment Houseban. (felső). Alsó: 1953-ban amerikaiakkal a Déli Sarkon ünnepelte a karácsonyt. KÖRSÉTA JUGOSZLÁVIA ŐSI VAROSAIBAN SPLIT - SPALATO A császár vendége vagyok, i császár palotáját járom, a isászár kertjében tűnődöm, a t.sászár sorsa jut az eszembe. A császár szegény salonai ‘egionáriusként alulról in­tuit, egy világbirodalom ura ett, atyaistennek, Joviusnak teveztette magát, a római Co­losseumnál is nagyobb palo­tát építtetett magának a mai Split tengeröblében de sem ir­­íatlan hatalma, sem atyais­tensége, sem palotája, a világ ?gyik legnagyobb épülete nem fette boldoggá. Levetette a .•sászári bíbort, leköszönt im­­oerátorságáról, hazaszekere­­ett kedves városába, Saloná­­la, és néhány év múlva elbo­rult, kiábrándult lélekkel ve­tett véget az életének. Salona egyszerű gyermekét Dioeletianusnak hívták, római egionáriusként vitézkedett, később megölte a császári test­­'írség parancsnokát, a tisztek mperátorrá kiáltották ki, a sászár uralkodása — 284-305 — alatt minden ellenfelével 'eszámolt, végül odadobta bor­zalmas hatalmát és hazament meghalni Salonába. A boldogtalan hatalomról szól ez a tündén Salona, a jugoszláv tengerpart Split je. erről beszélnek a császári pa­­'ota falai, templomai, kőosz­lopai, utcái, kertjei, udvarai, amelyek felett száradó fehér­neműket lenget a tengeri szél bele-belekapva egy-egy pár­nacihába. vagy pajkos ruha­darabba. A város több mint ezerhat­­száz esztendő alatt behatolt a palotába, a méteres falak közt spliti polgárok, hajósok, ha­lászok élnek, a remekmívű ut­cákon az ifjúság hömpölyög, az ősi ereszek alatt ezer ve­réb fészkel és galambfelhők úszkálnak a tetők felett. A kikötőben, ahol valamikor a császár gályái álltak, borha­jót ringat a viz, a Diocletia­­nusról elnevezett borhajó már esztendők óta egy helyben áll, fedélzetén dalmata borokat, üigovicákat mérnek jópénzü turistáknak akik kapatos sze­mekkel nézik a császár palotá­ját, a “császári borhajóról.” Ruffy Péter PÄBTK0NVENCIÖ MIAMI BEACH, Fia. — Az Associated Press, amerikai hírszolgálati iroda jelentet­te, hogy bár Richard M. Nixon volt alelnök kijelen­tette, hogy még nem döntötte el, vájjon fellép e az elnök­­jelölésén, 100 szoba lefogla­lása után érdeklődött a Hil­ton Plaza Hotel Miami Beach­­en arra a hétre, amikor a re­publikánus párt konvenciót tartják a jövő esztendőben. Csendben hangosan olvasnak SAN FRANCISCO — Sok személy igen lassan olvas s ennek az az oka, hogy öntu­datlanul is “hangosan olvas­nak.” Ezt a felfedezést tette a University of California or­vosi körpontjának lélektani professzra, Dr. Curtis D. Har­­dyek, aki elmondotta, hogy bár a lassan olvasóknál nem látszik semmiféle száj, ajak, vagy álkapocs-mozgás, ami­kor csendben olvasnak, a beszélő izmok azonban nem 'átható mozgásban vannak. Mr. és Mrs. R. T. Biegal és családjuk, jelen van, amikor a Twen­tieth Century Limited vonata utolsó utján berobog Chicagóba. New Yorkból jövet, 9 órát késett.

Next

/
Thumbnails
Contents