Hiradó, 1967. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

1967-07-13 / 28. szám

8. OLDAL

HÍRADÓ

Képeslap a nagyvilágból

• MOZGOLÓDNAK A FEJVADÁSZOK'

MANILA, Fülöp Szigetek. — Az Hongot benszülött törzs a fejvadászat hagyományának feléledését jósolta fenyegetően. Az ősi fejvadászok fészke a Manila fővárostól északra, nyolcvan mérföldnyire levő hegyvidéken van. Ott régen bevett szokás volt, hogy a kérő a kiválasztott lány apjának emberi koponyát ajándékozott. Legszívesebben fogadott ajándék egy keresztény koponyája volt, de, ha nem akadt levágásra keresztény ember feje, megtette egy délvidékinek a feje is. Most a délvidékieket fenyegeti a veszély, ott is elsősorban a keresztényeket. Ennek magyarázata — Richard M. Hill amerikai anthropológus szerint, aki ott békemissziót végez — az, hogy a Hongotok

kisemmizve érzik magukat, mivel a déli tájakon, a Pongo mellett elterülő hegyvidéken keresztények 2000 akernyi területet az erdőség kiirtása után szántóföldekké munkáltak meg. Azt a vidéket az Hongotok magukénak vallják és követelik.

Hasonló ok — erdőirtás és szántás-vetés — hét évvel ezelőtt fejvadász hadjáratra vezetett, amelynek több mint 30 áldozata volt. Mr. Hill igyekszik békéltetni a törzsfőnököket.

* * *

• FIÚ A FIÓKBAN

LIEGE, Belgium. — St. Van Wamghe jelentette a rendőrségen, hogy eltűnt 12 éves, Florent nevű fia. A rendőrségi nyomozás eredménytelen maradt.

Négy nap múlva az eltűnt gyerek anyja kinyitotta a hálószobában levő beépített fartszekrényt és legnagyobb örömére és megdöbbenésére ott találta a fiát. A gyerek éjjelnappal a faliszekrényben rejtőzködött és csak akkor jött elő, ha szülei nem voltak otthon, hogy egy kicsit falatozzon.

Florent később elmondta, hogy nagyon megutálta az iskolát, ezért bujt el a faliszekrénybe.

— Ezt a megoldást jobbnak találtam, mint hogy világgá menjek — mondta a gyerek —, mert a vándorlás nagyon bizonytalan és kényelmetlen dolog.

* * *

• EDISON FONOGRÁFJA

FRANKFURT. — A frankfurti múzeumban a szeméttelepen talált tárgyakból rendeztek kiállítást. A legérdekesebb 'kiállítási darabok: egy

fonográf, mely Edison laboratóriumában készült és égy első gyártmányú Írógép.

Mindkét tárgyat a kiállítás befejeztével a technikai múzeumban fogják elhelyezni.

* * *

• áldomások édenkertje

TBILISZI (Tiflisz), Szovjet-Georgia. — Az áldomás, vodka, konyak vagy boros pohárral a kézben, seholsem virágzik olyan bőségesen, mint Georgiában. Amerikai vakációzok és üzletemberek panaszolják, hogy a georgiaiak vendégszeretete szinte elviselhetetlen. Több áldomást kell itallal megerősíteni, mint amennyit egy érző gyomor elbír. Egy chicagói üzletember, aki a szovjet gázmezőit tanulmányozta, itteni banketten 22-szer volt kénytelen jókora pohár italt leerőszakolni a torkán s az áldomások egymást kergették: A bankett

résztvevőinek egészségére és nemzetüknek jólétére. Az Európai Közös Piacra, amely a

vendégeket Georgiába vezérelte. A világ békéjére. A világ gáz-szakértőinek tiszteletére. Olyan jó kormányra, amilyen jó a georgiai bor. A szabad szerelemre . . .

A bagózás is árt

KOPENHÁGA — Dr. J. J Pondborg a, Dán Királyi Orvosi Kollégium elnöke előadást tartott a száj rákról és többek között kimutatta, hogy a szivarozás és a pipázás kétségtelenül fokozza a száj rákban való meg betegedést, de ennél is veszélyesebb a szeszes italok rendszeres fogyasztása. Példának felhozta, hogy aki naponta hat pohárka viszkit iszik, az tiz százalékkal növeli a szájrákban való megbetegedésének valószínűségét.

Azt is megállapította dr. J. J. Pindborg professzor, hogy a nyugati világban a száj rák 4j5 százalékát teszi ki az öszszes rákos megbetegedéseknek, mig Délkelet-Ázsiában az arányszám 20-40 százalékot tesz ki, aminek az a magyarázata, hogy ott nagy mértékben „Ragoznak”, vagyis dohányt és betel-diót rágnak.

MU-CIGI

LONDON — Szintétikus dohány gyártását kezdték meg az angol fővárosban. A kísérletek sikeresnek bizonyultak, s azt mondják a szakemberek, hogy azonos élvezetet nyújtó, de teljesen ártalmatlan cigaretta készül a müdohányból.

DAYAN DIVAT

CARACAS, Venezuela. — Jorge Enrique Casanova 19 éves egyetemi diáik uj férfidivatot vezetett be: Dayan szemfedőt. A győzelmes izráeli hadsereg szellemi vezérének, Moshe Dayan hadügyminiszternek példájára balszemüket fekete fedővel takarják el a caracasi fiatalok. Ennek a divatnak indokolása is van: Moshe Dayan azért

imponál a fiatalságnak, mert ő igazi hős, nem úgy, mint James Bond, a filmek hőse.

Thursday, July 13, 196?

SUKARNO BETEG

JAKARTA, Indonézia — Suharto altábornagy, Indonézia ügyvezető elnöke, közölte: Sukarno elnök beteg és egészsége rohamosan hanyatlik.

NEVESSÜNK

Balzac legendásan nem tudott bánni a pénzzel, s állandóan zugbankárok tartották a nyakán a kést. Egyszer egy ilyen pénzember keményhangu felszólítást küldött az írónak, hogy fizesse meg a hét végéig tartozása felét.

Balzac felkereste a levélírót, s megleckéztette:

— Maga egy gaz uzsorás. Nem elég, hogy 9 százalékos kamatot számit fel, még ilyen leveleket is ir nekem. Nem fél az Istentől?

— Az Istentől tényleg nem félek. Onnan, fentről, az Isten a 9-es számot úgyis csak 6-osnak látja . . .

Az átkozott Katinszki végrendelet

Irta: GONDOS SÁNDOR

Felfortyant a harag erre a kérdésre az öreg asszonyban.

— Hogy mi panaszom van? Uram bocs’, majd azt mondtam, hogy az Isten akárhová tegye . . . Hát az a panaszom van, hogy mióta annak az átkozott Katinszkinek végrendeletét meghirdették, nincs azóta tőle percnyi nyugovásom. Először csak azzal kezdte, hogy ismertem-e azt a bizonyos Katinsztkit és ha ismertem, mióta ismertem? Hát persze hogy ismertem! Ki ne ismerte volna? Olyan ember volt az, hogy muszáj volt ismerni. De hogy mióta ismertem? Honnan tudjam én azt? Nem káptalan az én fejem. Fiatal voltam én még akkor nagyon, mikor először láttam. Akkor ismerkedtem meg vele, mikor házunkhoz jött és uj szijat csináltatott puskájához boldogult urammal. Ennél többre nem emlékszem. De mióta ennyit mondtam volt Lőrinckének, azóta se éjjelem, se nappalom, hogy mikor készült az uj szij? Milyen volt az a szij? Ki mondhatná azt ma meg?

Ismét rákezdett a sírásra az öreg asszony.

— Bár sohasem szóltam volna Lőrinckének a szij felől. Most örökké azzal nyuggat: hányszor járt nálunk az az átkozott Katinszki a puskaszij miatt? Mikor rendelte? Mikor próbálta? Mert próbálni kell ám azt, mint szabónál á ruhát, hogy nem hosszú vagy rövid-e, hanem éppen vállravaló? Mikor fizette ki? Ha a házhoz jött, mikor jött? Olyankor-e, mikor otthon volt a boldogult uram vagy olyankor, mikor künn járt a szöllőben kötözni, kapálni? Mit mondott olyankor nekem, ha egyedül voltunk? Ugyan, tekintetes kapitány ur, hogy emlékezzem én arra? Fiatal voltam én is, meg az átkozott Katinszki is. Hát mit mondott volna? Bizonyosan csintalan dolgokat mondott, mert nagyon szabadszáj u volt ám Katinszki akkoriban. Ki emlékeznék azonban a szavakra? Annyi idő múltán az se jut eszébe az embernek, ha csinált volna valamit.

Megpihent kissé az öreg asszony, merengve emlékezett a múltakra, a fiatalság szép éveire, majd szinte nekipirulva folytatta:

— Nem mondom . . . kerülgetett engem eleget, de olyan hire volt ám őkemének, hogy féltem tőle és mindig csak kitérő választ adtam neki.

— Kitérő választ? — Csodálkozott a főkapitány. — Milyen volt az a kitérő válasz, nénémasszony?

— Hát milyen lett volna? Kitérő volt. Azt mondtam neki, hogy menjen a fenébe, amíg le nem forrázom lúgos vízzel.

— Azt mondta, néném?

— Hát mit mondtam volna egyebet? — Méltatlankodott az öreg asszony. — Nem voltam én fiatal koromban se olyan, hogy kikezdtem volna akárkivel. Rátartós menyecske voltam én. Nem mondom, mégha az öreg patikárus lett volna, tetszik tudni, a Szendy ur, nem mondom, hogy akkor . . . mert hát az nagyon szemrevaló ember volt ám legény korában, meg erő is volt benne, kettőre való . . . Azt látta volna, tekintetes kapitány ur, fiatalember korában . . . Hogy feszült annak combján a magyar nadrág . . . Szaladtak is utána az asszonyok utcahosszat ... De én? No, én nem voltam ám olyan, hogy valaki után fussak. Én tartottam a becsületet, meg azután valahogy úgy esett, hogy alkalom se adódott soha, hogy egyedül lehessek vele ... És akkor még Lőrincke azzal az átkozott Katinszki vei vádol! Kellett az a fenének a patikus mellett . . . De instállom, tekintetes kapitány ur, már csak helyezzen el engem a szegények házába, mert a Lőrincke veréssel is fenyeget, ha ki nem vallom neki ....

Eltörött a cserép újra. Sirt már megint a vén asszony.

— Mit vallják? Mit vallhassak? Rothadjon le rólam elevenen a hús, ha bár csak egyszer is . . . Én . . . Már minthogy én? . . . Azzal az átkozottal? Nem kellett az se testemnek, se lelkemnek.

A jószivü főkapitány megnyugtatta a siró asszonyt. Ne féljen semmitől. Menjen el egy kicsit a templomba, beszélgessen a szomszédasszonyokkal, addig majd az őrmester elhivja a hivatalba a Lőrincet. Majd beszél azzal a kemény koponyával a főkapitány. Hajaszála se görbül meg nénémaszszonynak a régen múltak miatt. De aztán, hogy hiba ne essék a kréta körül, csakugyan úgy volt-e, hogy sehogyse volt, mikor a boldogult Katinszki a ház körül forgolódott? Mert ha netalán mégis . . . Nagy dologról van ám szó! Temérdek pénz az a millió. Ha mégis történt volna valami . . .

De a vén asszony erősen kötötte az ebet a karóhoz:

— Mondom már egyszer, hogy ne mondanám, ha a patikárus lett volna! De az a Katinszki? Kellett az a kutyának. Volt annak amugyis elég. Teszem azt, miért nem kérdezik inkább Viráhnét? Ott jó ajtón kopogtatnának. Meg ott van Sarkady Pista, a hires szép Sarkady Ágnes fia. Azt csak meg kell nézni jól! Olyan az, akárcsak a száján köpte voltra ki az az átkozott Katinszki. Annak az anyja hozzá még úri családból származott. Szép, meg vér is volt benne elegendő. Nagy vér! Tüzes vér! 1

Tenyerével ráütött szájára hirtelen a vén asszony.

— De ne szólj szám, nem fáj fejem. Sohse hordtam én hirt szapulóba. Most is csak éppen azért szólok, ha netalán jogos gazdájához juttatnám a Katinszki vagyont. Ha lenne belőle valami, meg tanúra volna szükség, hát láttam én sokat a magam idejében a vékony deszka kerítésen át. Igaz, hogy eddig nem szóltam felőle, de ha tanúra volna szükség, meg tudok felőle, ne keresgéljen sokat, csak nálam kopogtasson a tekintetes kapitány ur.

Mit mondott, mit nem a főkapitány Szakmáry Lőrinc urnák, bizonyosan meg volt annak a foganatja, mert a szegények házának lakói az időtájt nem szaporodtak. Ellenben annál jobban gyülemlettek a halk bizalmasan suttogott szavak, amelyeket délelőtti sörözés közben váltottak egymással a városi urak.

Volt mondanivalója mindenkinek bőven. Weiss Náci, a Babszem Jankó termetű, de Góliáth eszü ügyvéd, már dolgozott is három igénykereseten. Maga mondta.

— Vigyázz, Náci— intette barátságosan Papolczy, a táblabiró, — egymással szembenálló feleket még te se képviselhetsz, arkámilyen nagy ügyvéd vagy is. Vagy egyiket, vagy másikat, de mindhármat nem vállalhatod.

A furfangos ügyvéd nevetve nyugtatta meg a táblabirót:

— Sohse félts engem, kedves bátyám. Tudom én a törvényt. Nem egymást perli ez a három ügyfél, hanem mindegyik külön-külön a hagyatékot. Azzal szemben én húsz ember nevében is perelhetek. Jó nyeregben ülök én. Értem én a dolgok módját. Nem vagyok én olyan közönséges, tucat ügyvéd, akikből három tesz ki egy egészet. Ládd, táblabiró uram, a múltkoriban találkozik a hetes legényem Miskolczy Jóska hetes legényével és persze nyomban beszélgetésbe elegyednek, mert hogy egy falubeliek. Otthon alvégiek, meg felvégiek, örökké verekedők, de itt falubeliek. Kérdezi az én legényem:

— Hol szolgálsz te, Miska?

— Miskolczy tekintetes urnái.

— Mi a te gazdád, Miska?

— Ügyvéd. Hát a te gazdád kicsoda-micsoda?

— Az én gazdám? Nagy ur az, Miska.

— Hát hogy hivják a te gazdádat, Jancsi?

— Tekintetes Weis Ignác urnák hivják.

— Ejnye no, Jancsi, hiszen zsidó a te gazdád.

— Akár az, akár se, mégis nagyobb ur a tiednél.

— Nagyobb ur? Hát mi a hivatala a te gazdádnak?

— Ügyvéd.

— Ne bomolj már, Jancsi! Ha csak ügyvéd, akkor nem lehet lagyobb ur az enyémnél.

— Azért mégis csak nagyobb ur, Miska, mert az én gazdám felperesi ügyvéd.

Nevettek a tréfán az urak, de megint csak elkomolyodtak, mikor a főkapitány elmesélte Szatmáry Lőrinc esetét.

Az állatorvos fogát szitta és epésen jegyezte meg:

— Baj lesz még ebből, nagy baj! Akkora halom az a millió, hogy utcai leányt csinálnának miatta öreganyjukból ezek az iparosok.

Az öreg megyei orvos, aki felől azt rebesgették, hogy utána se marad kisebb vagy sokkal kisebb hagyaték, mint Katinszki után, előbb óvatosan körülnézett, csak azután suttogta fojtott hangon:

— Beütött a féreg az úri gyümölcsbe is. Nem emlegetek

neveket, de tegnap óta ketten fogtak meg, hogy mi igaz abból az újsághírből, mintha a vérvizsgálat elárulná az ember származást? j

— És mit feleltél nekik, doktor? — kérdezte a polgármester. I

Az öreg orvos ingerülten válaszolt:

— Mit feleltem volna? Azt mondtam, hogy Katinszki testéből semmi örökségért se sajtolhatnánk már ki egyetlen csepp, összehasonlitásra alkalmas vért.

— Ebben persze megnyugodtak.

— Nyugodtak a csodát! — Dohogott a tudós orvos. — Inkább arra kértek, hogy valami ürügy alatt tulajdon apjuk véréből szerezzenek mintát.

Ráütött öklével az asztalra, hogy csak úgy táncoltak a sörös poharak és nekivörösödött haraggal kiabálta:

— Eladnák ezek a nyomorultak azért a hitvány pénzért tulajdon szüleiket is. Vásárra vinnék saját nevük becsületét . .

Nem lármázott tovább, mert közben a városi erdész megkérdezte:

— Vájjon van-e valami igazság abban a vérvizsgálatban?

A haragos orvos megcsóválta fejét:

— Már benned is ott a féreg, János? Hát csak annyit mondok neked, hogy ha lenne is valamelyes igazság abban az állításban, először is én még nem próbáltam ki a dolgot, tehát nem hiszek benne, másodszor pedig úgy gyanúsítsd meg azt a te tisztes nagyanyádat, akit én olyan régen isrrferek és becsülök, hogy végigszántok rajtad ezzel a görcsös botommal és attól tüstént lesz mintám a véredből.

Nem lett a fenyegetésből semmi veszedelem, vagy csak éppen annyi, hogy a békesség kedvéért az apát ur friss söröket rendelt és rosszalólag korholta a többieket:

— Jobb lenne, ha ezekben a válságos időkben komoly megoldást keresnétek. A régi erkölcsök úgyis hanyatlóban és most tetejébe ez a veszedelmes hagyaték egészen megvaditja az embereket. Ki tudja, hol áll meg az Ur haragja?

A hitetlenségével kérkedő táblabiró, aki azonban titokban Szent Antal érmet (Rómában áldottat) hordozott enge alatt, nyersen vágott közbe:

— A templomban prédikálj, apát ur, ne a sörös asztal mellett. Micsoda megoldást kereshetnénk mi, akiknek semmi közünk Katinszki végrendeletéhez.

Az apát ur nem adta be olyan könnyen derekát.

— Az ilyen veszedelem mindig lent kezdődik és azzal végződik, hogy mi isszuk meg fent a levét. Hogy lenne, ha a biróság bolondnak nyilvánítaná Katinszkit?

Az öreg orvos haragosan rázta fejét:

— Ti, papok, mindig az orvos nyakára hárítanátok a felelősséget. Annyit mondok neked, apát uram, ne sokat firtasd te Katinszki elmebeli állapotát, mert ha bolond volt a vén gazember akkor, mikor a millió felől rendelkezett, bolond volt az akkor is, mikor az ezer forintot reádhagyta.

Olyan okos szó volt ez, amire a jámbor pap nyomban elhallgatott. Neki úgyse volt a hagyatékból több várnivalója és hogy attól is elessék . . . Akkor már csak hadd maradjon épelméjű a boldogult Katinszki.

A beálló csendben a főkapitány tette le a garast:

— Már pedig, akármit mondtok, tennünk kell valamit, mert felettébb nagy az izgatottság a városban és abból előbbutóbb baj lesz.

A kincstári bányaigazgató felhörpintette maradék söröcskéjét és azután vékonyka kappan hangján szólt bele a vitába:

— Voltaképen a rendőrség feladata lenne, hogy Katinszki múltját kikutassa.

De már erre szinte tajtékzó haraggal pattant fel a főkapitány:

(Folytatjuk)