Hiradó, 1966. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)
1966-09-15 / 37. szám
Thursday, Sept. 15, 1966 híRAdo 7. OLDAL 1 A Wesley Lon; Lexikonban T10 dollár, T ISO dollár volt Délvietnamban amerikai katonák először aknaszedőkkel átkutatják az utat, mielőtt a kocsit tovább engedik. Oh, miért oly drága? Egyre tői a női dolgozó ' BUDAPEST. — Az elmúlt NEW YORK. — Wesley Long 30 éves életmüvészt, akinek bünlaj'stromán nő elleni erőszak, bigámia és kisebibnagyobb pénzesinálási cselekmények sorakoznak, a napokban hetedizben rendőrkézre került, ezúttal olyasmiért, amit fel kell jegyezni, mert annyira tanulságos. Wesley Long elegáns négyszobás lakást tartott Manhattan elegáns East-oldalán. Ennek a lakásnak fő dísze egy szép szőke leány volt, a 22 éves Frances Schmidt. A széplányt a ház ura, Wesley Long, hosszabb-rövidebb órákra bérbe adta kis- és nagypénzü uraknak. Ezeknek az uraknak névlistáján, amelyet Wesley Long vezetett, minden ur neve mellett az alfabet egy-egy betűje jelezte, hogy a találkáért mennyit tud fizetni. “A” 10 dollárt jelentett, egy órára. “B” valamivel többet egy órára vagy többre. “K” egy egész éjszakát kapott 150 dollárért. “K” volt a felső határ; aki 150 dollárnál többre becsülte a szőke szépség vénuszi szolgálatát, az “K-plus” jelzést kapott a lexikonban. “Plus” 5 vagy több dollár pluszt jelentett. Januárban szerződtette Wesley Long a szőke szépséget és a szőke szépség őt augusztus WICHITA, Kansas. — Novemberben az egyik kansasi állami képviselőházi tisztségre Bruce Madden, republikánus jelölt, és Robert Madden, demokrata jelölt áll ki párharcra. Hogy egy republikánus és egy demokrata választási ellenfelek, azt tulajdonképpen nem is kellene említeni, az természetes. De egyáltalán nem természetes a Maddenek esete, mert — a demokrata képviselőjelölt a republikánus képviselőj előlinek a fia. Apa a fia ellen, érdekes. Hogyan történt, mikor történt, hogy apa és fia politikai utjai eltértek? Azt mondja az apa, Brace Madden, egy repülőgiépgyártó vállalat alkalmazottja: “Mihálunk bizony nagyon gyakori, hogy politikai kérdésékben nem tudunk egyetérteni. Nem tudok emlékezni egyetlen esetre, amikor egy véleményen voltunk.” “Úgy van, mondja az ifjabb Madden. — És megjegyzem, hogy papa tanított meg arra, hogy mindig magam határozzak, hogy mit tartok he lyesnek, mit nem, és hogy aztán kialakult meggyőződésemhez ragaszkodjak. De meg kell jegyeznem, hogy ha politikai ellenfelek is vagyunk, azért nem vagyunk ellenségek. Az igaz, hogy éppen akkor, amikor elkezdtük a választási kampányt, én kiköltöztem a 19-én adta rendőrkézre. Mi történt a félév-plusz alatt ? Az történt, hogy Frances az örömtanya egyik kabinetjében lakhatott, kapott enni- inni, a ház ura szépen kiöltöztette (különösen hálóköpenyei voltak szépek) és kapott kevés harisnyapénzt is. Pedig többre is tellett volna a 15,000 dollárból, amiért szegényke oly sokat — dolgozott. De a pénz legnagyobb részét Wesley Long magának tartotta meg, mert neki, az életmüvésznek, sok pénzre volt szüksége. Augusztusban a szőke szépség úgy érezte, hogy ebből itt elég volt, ilyen bargaint lehet másutt is kapni. Bejelentette Wesley Dongnak, hogy elmegy Californiába. “Mi, neked California!” És elpáholta, de alaposan ám. Olyan alaposan, hogy most már Francis lett dühös, a rendőrségre szaladt és feladta őt a lelketlen kizsákmányoló keritőt. MEGLEPETÉS! FRIEDBERG, Kelet-Németország. — Alaposan megijedt egy tehergépkocsi vehetője, amikor egy pohár üdítő ital elfogyasztása után nem találta meg a gondjaira bízott autót. A 30 ezer tojást és 6 ezer csirkét szállító autót 10 perc alatt ellopták. szülői házból. De ennek oka az volt, hogy megnősültem és uj otthont alapítottam.” Hogy ez a családi demokrata—republikánus viszály nem jelent családi békétlenséget is, azt egy tény bizonyítja: Bruce Madden, az apa, két évvel ezelőtt pályázott (természetesen republikánus programmal) állami képviselői állásra és akkor a fia (demokrata...) volt a kampányvezető. Nem sikerült, Madden Sr. megbukott a választáson. Most sikerülni fog? És melyiknek fog sikerülni, apánák vagy fiának? Az idősebb Madden így gondolja: “Mi úgy képzeljük el, hogy 1:2 annak a valószínűsége, hogy egy Madden győzni fog, és 1:4 a valószínűség, hogy mind a két Madden győzni fog. Nem mindennapi jelenség, hogy egy családban, apa és fia közt, ilyen politikai ellentét alakul ki. Mi volt az a Madden családban? Az idősebb Madden próbálja megmagyarázni: “Én azt hiszem, hogy itt kiét generáció áll egymással szemben. Az egész vonalon tapasztalni lehet ilyesmit, már apa és high school diák fia esetében is. Ez valami lázadásféle. A fiatalság lázadozik, nem a tekintély ellen általában, nem az állami és országos hatóságok ellen, hanem a szülők ellen, a szülői tekintély ellen.” NEW YORK. — Mr. X (a neve mellékes, akár Mr. Átlag-Amerikainak is nevezhetnék) a déli csúcsforgalomban, a hullámzó embertömeg közepette szinte beleütközött Oscar Heimlich urba, régi ismerősébe, aki a United Hospital Fund igazgatóinak egyike. A hello köszöntés után nyomban megrohanta a kérdéssel, ami oly sok amerikait, majdnem minden amerikai családot ma ás folytonosan nyugtalanít: “Oh, miért oly drága a kórház ? Miért van az, hogy egyikmásik newyorki kórház napi szobaszámlája 70 dollár?” És még mielőtt Mr. Heimlich szóhoz jutott volna, folytatta: “Kedves barátom, én pár napra átruccantam a közelből New Yorkba, a Waldorf-Astoria Hotelben szálltam meg és fizetek 20 dollárt egy sokkal szebb szobáiért, mint amilyenek a maguk kórházaiban vannak . . .” Felelt Mr. Heimlich: “Kedves barátom, ha magának a Waldorf ban hirtelen vakbélgyulladásra gyanús fájdalmai támadnak, a főpincér vagy a borbély magát nem tudja megoperálni. Ahhoz orvos, sebész kell. A Waldorfnak nem kell orvosokat, sebészeket, ápolónőket, laboratóriumi technikusokat tartani és fizetni. Tudja-e, kedves barátom, hogy New York voluntary hospitaljaiban, amelyeknek nem kell profit, a kórházi ágy azért került olyan sokba, mert ahány beteg fekszik ott, annyiszor három és fél főnyi személyzetre van szükség? A Waldorfban minden vendégre egy fél alkalmazott esik.” Mr. B. (No. 2 Avarage American) a Beth Israel Hospitalba látogatott el, ahol mostanában legnagyobb számban puertoricói és néger pácienseket ápolnak. Ott Marvin Klein, adminisztrátor, végigvezette őt legalább tucatnyi termeken és ide és oda mutatott: “Ez egyik mütőtermünk. Ez X-ray terem. Ez kritikus állapotban levő betegek terme. Ez, meg az, meg amaz ezek különféle laboratóriumok. Ebben a teremben vért tárolunk. Ez sterilizációs terem. Itt raktározzuk el a kórház miriádnyi feljegyzéseit, aktáit.” Az orvosi kutatással párhuzamosan egyre fejlődik az orvosi technika. Uj eljárások, uj készülékek beszerzését vonják maguk után. Oly uj felszerelések vannak a kórházakban, amilyenektől tiz év előtt még lámodni sem lehetett. Álmodni — ez helyénvaló szó. Úgyszólván minden kórház vezetői a legújabb vívmányokról álmodnak. Amerikában van 777 kórház, amelyek mindegyike vásárolt egy nyílt szivoperációra való felszerelést, egyenként körülbelül 100 ezer dollárért és — a szivbetekségek, rák és szélütés kutatás céljaira kirendelt Presidential Commission arra a meglepő felfedezésre j ütött, hogy ezeknek a kórházaknak minden harmadikén egy év lefolyása alatt egyetlenegy nyílt szivoperációt nem végeztek. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ilyen drága felszerelések beszerzése p rés z t i zs -k ér dés, olyasféle, mint előkelő dámáknál a párisi toalett. Sok pazarlás is folyik a drága amerikai kórházakban. Ez egyik oka annak, hogy oly drága és egyre drágább a kórházi szoba. A fő ok persze nem ez, hanem a személyzeti költség. Hogy csak egy példát említsünk: A példaként kiszemelt Beth Israel kórházban 1400 alkalmazott van és ezeknek fizetését időnként emelni kell. Ha a fizetéseket (és az egyre drágább felszerelések költségét) 15 százalékkal emelni kell, ez azt jelenti, hogy minden egyes páciensnek semiprivate szobában naponta $ll,40-ral többet kell számitatani. És ehhez mindjárt hozzá kell tenni, hogy a kórház 142 ágyas wardjában csupa közsegélyen élő és más szegény beteg fekszik, akik nemcsak a kórházi gondozásnak, hanem még a kórházi biztosításnak árát sem tudják megfizetni. Ezek ingyenes kórházi gondozásban részesülnek. (LaGuardia polgármester egyszer felkiáltott; “New Yorkban jó kórházi gondozásban csak azok a betegek részesülhetnek, akiknek nagyon sok pénzük van és azok, akiknek semmi pénzük nincs!”) Ennek a kórháznak, mint általában a hasonló non-profit kórházaknak bevételei 80 százalékban a betegek (illetőleg biztosítók) befizetéseiből származnak. Minthogy az 527 ágyas kórháziban 142 ágyat oly páciensek foglalnak el, akki semmitsem fizetnek, a private és semi-private páciensekre hárul a ward-költség fedezésének financiális terhe. A kórházak költségvetésének LONDON, Anglia. — Kenneth Robinson, az angol kormány egészségügyi miniszterre bejelentette, hogy az orvosok fizetésemelésének befagyasztása, az 50,000 orvos számára, december 31-én befejeződik. A kormány ezen lépését kapcsolatba hozzák a fiatal kórházi orvosak növekvő ellenkezésével, akiket az összes egyéb orvosi körökből erősen támogatnak. Azonkívül összeesett ez a lépés Dr. John Seale orvos-statisztikus jelentésével, hogy több mint az orvosok egyharmad része, akik éppen elvégezték az orvosi egyetemet, elhagyják, vagy elhagyni készülnek Angliát, hogy külföldön találjanak foglalkozást. A december 31-e utáni beígért fizetésemelés különösen a fiatal orvosokat fogja érinteni, akik most évente 2156 dollárt kapnak. Ezek fizetését fel fogják emelni 3080 dol-20 százalékát alapítványok, adományok, kormány-szubvenciók, cafeteria-bevételek, stb. fedezik. A kórház drága és még egyre drágább lesz. Dr. Madison Brown, az American Hospital Association tervező és fejlesztő osztályának adminisztrátora, azt mondja, hogy a következő két évben olyan kórház-drágulásra kell számítani, amely mögött eltörpül minden korábbi évi drágulás. A jövő év julius elsejéig az egész országban 15—30 százalékkal fog drágulni a kórház. A drágulásnak fő oka, mint fentebb említettük, a személyzeti költség. A fizetéseik és bérek a kórházi kiadásoknak 70 százalékát teszik ki. Egyre több alkalmazottnak egyre többet kell fizetni. 1935- ben egy-egy páciensre 1,7 alkalmazott esett, most 3,5 alkalmazott. És több alkalmazottnak személyenként is több a fizetése. Az ismét példaképpen említett Beth Israel kórlázban nem-orvosi alkalmazottak sztrájkba léptek, kaptak 24 százalékos fizetésemelést és — két nappal később min den páciensnek napi 5 dollárral többet kellett fizetnie! A kórházigazgatóságok köréből az a véleményezés jön, hogy hovatovább a kórházi költségek megfizethetetlenek lesznek, minden egyes embernek szüksége lesz privát vagy kormányzati biztosításra (Medicare, stb.), Az, hogy a kórházi költségeket biztosítók fizetik, a gyakorlatban ezt jelenti: A biztosítóik azoknak kötlségét, akik kórházi gondozást igénybe vesznek, fizetni tudják azért, mert sokan vannak a biztosítottak közt, akik 1000 éves korukban azzal dicsekedhetnek, hogy 40 év óta még fejfájásuk sem volt. tárra, október 1-től visszamenőleg. A ranglétrán legmagasabban álló orvosok 13,500 dollárt fognak kapni évente, ami 1200 dollár fizetésemelésnek fog megfelelni. Az ország 23,000 családi orvosa, akik ma átlagban évi 7000 dollárt keresnek, 3000 dolláros fizetésemelést kapnak a jövő év elején. Az elmúlt évben hozzávetőleg 550 orvos hagyta el Angliát. Dr. Seale statisztikus jelentése szerint. Ezekből 220- anmentek Kanadába, 120-an az Egyesült Államokba és több mint 135-en Ausztráliába. A maradék Uj Zealandba, Délafrikába és Rhodéziába ment. Ez a kivonulás azt jelenti, hogy Anglia lassankint függővé válik indiai, pakistáni és afrikai orvosoktól a régi gyarmatokból, hogy megtöltsék velük a kórházakat. évtizedekben végbement társadalmi-gazdasági változást jól érzékelteti a nők foglalkoztatottságának helyzete. Jelenleg Magyarországon az 1930- as népszámlálási adatokhoz képest 73 százalékkal több nő áll munkában. Az egyes foglalkozási ágak közötti megoszlát statisztikája sok érdekességet mutat. A legelső szembeötlő változás, hogy mig 1930-ban a dolgozó nők 17 százaléka, kereken 167,000 nő háztartási alkalmazottként helyezkedett el, úgy a legutóbbi népszámláláskor mindössze 16,000 háztartási alkalmazottat írtak össze. Az összesen 1 millió 700 ezer dolgozó nő négyötöde fizikai, egyötöde szellemi foglalkozást folytat. A szellemi foglalkozások közül a könyvelők 70, a gyors és gépírók 99 és fél, a tanítók 75, a pénztárosok 82 százaléka, az általános- és középiskolai tanárok mintegy fele, az ápolók több mint 90 százaléka, a bérelszámolók háromnegyede nő. A gyógyszerészek fele, az orvosok egynegyede nő, ebben a két foglalkozásban 1930 óta megháromszorozódott a nők térfoglalása. A fiatalabb korosztályok egyre több uj pályát hódítanak meg. Ezt mutatja többek között, hogy a mérnöki és technikus munkakörben dolgozó nők csaknem mind, a vegyészek, laboránsok és műszaki rajzoló beosztásban működő nők 90 százaléka 40 éven aluli. A szellemi pályák felé tolódást Termés: az idén bőven termett Magyarországon paradicsom, paprika, uborka és nincsen hiány őszibarackban sem. Ellenben az előző éveknél kevesebb szőlő kerül a piacra. * * * A múlt héten elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar, a legkiválóbb magyar festőmüvé szék egyikének hamvait a Keepesi temető müvészparcellájában helyezték örök nyugalomra. * * * Egyed István ny. egyetemi tanár, volt dékán, a Szent István Akadémia volt elnöke, a Társulat igazgató választmányi tagja, életének 80. évében elhunyt. Tudományos munkásságán kívül részt vett annak idején az Országos Katolikus Szövetség, a Központi Katolikus Kör, a Magyar Kurír, az Actio Catholica munkájában. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A temetési szertartást Endrey Mihály püspök végezte. * * * A sárospataki Rákóczi-vár hajdani trinitárius kolostorát szállodává alakítják át. Az alapozást munka közben -16—17. századból származó leleteket, az egyetemi és főiskolai felvételek adatai is mutatják. Az orvosegyetemen például már évek óta több nőhallgatót vesznek fel, mint férfit. A fizikai munkában a nők számaránya legnagyobb a vendéglátóiparban, az összes alkalmazottaknak csaknem hatvan százalékát teszik ki. A különféle szolgáltatásokat nyújtó foglalkozásokban csaknem ötven százalékos a nők részesedése. A mezőgazdaságban dolgozóknak több mint negyven százaléka, az iparban dolgozóknak egyharmada nő. A statisztika szerint az ipari pályák iránt fokozódik a dolgozó nők érdeklődése. A 25—29 éves női fizikai dolgozók 39, a 20-24 éveseknek csupán 35 százaléka folytat mezőgazdasági tevékenységet, tehát a mezőgazdaság elöregedése “női vonalon” is megállapítható. Abszolút számokban a legtöbb nő a hagyományosnak tekintett női munkakörökben dolgozik, mint amilyen például a szabás-varrás, fehérnemükészités, ruházati ipar, élelmiszeripar és a csomagolás. JÓREGGELT! BÉCS. — 70 ezer schilling értékű árucikket lopott néhány hét alatt két fiatalkorú Becsben. Utolsó tettük után egyikük ellopott egy személyautót, majd egy mellékutcában leállította és nyugodtan elaludt a kormány mellett. — Haragudott, amikor a rendőrség felébresztette. kát találtak. Három méter mélységben Árpád-kori rétegre bukkantak. Feltárták a többi között egy sütcikemence maradványait, középkori evőeszközöket, színezett kályhacsempéket, s megtalálták a vár vagy a kolostor hajdani szemétgödrét is. A régészek most azon fáradoznak, hogy a konyhai hulladékból megállapítsák a kor étrendjét. * * # A Münchenben megrendezett nagyszabású bajor derbyn a Nemigaz nevű hároméves méncsikó — nyergében Gelics Mihály nemzetközi mesterzsokéval — megnyerte a derby nagydiját, amely a dicsőségen kívül 15,0€0 nyugatnémet márkával járt. Ez a győzelem azért is igen nagy jelentőségű, mivel Nemigaznak idén ez a harmadik derby-győzelme: előtte a budapesti pályán, majd Becsben az osztrák háromévesek nagy vetélkedőjében is feltűnő könnyedén győzte le a kegkiválóbb hazai és Külföldi riválisait. A müncheni nagy versenyen negyedik helyezést ért el Radames nevű telivérlovunk is a kétévesek futamát ugyancsak magyar ló: a Nimbus nevű méncsikó nyerte. Egy 14 láb hosszú motorcsónak, összeütközés folytán belefuródott az 52 lábas yachtba Chicagóban. Három személy eltűnt, valószínűleg életüket vesztették. középkori épületmaradványo-John Kreft 700 fontos bikája megszökött a legelőről, Salem, Ore.ban és át akart sétálni egy szomszéd úszómedencéjének plasztik takaróján. Három vontató autóval sikerült kihúzni a vízből, Apa és fia a politikai porondon NÖVEKSZIK AZ ORVOS-KRÍZIS ORSZÁGSZERTE ANGLIÁBAN ÓHAZA! KISHHIK