Hiradó, 1966. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-18 / 33. szám
T * 8. OLDAL filRADC Thursday, Aug. 18., I960 BRAZÍLIAI történet a nagy, 1 KARÁTOS GYÉMÁNT KÖRÜL RIO DE JANEIRO. — Egy utazó bőröndben szállították a görögöt, azután kicsomagolták, a lábánál fogva felfüggesztették, fejjél egy esővizes hordóba, kihuzogatták bajuszának szálait, gyertyalánggal sütögették a talpát, majd meztelenül egy hangyabolyra helyezték, de a görög hallgatott. A 34 éves Hippokrates Bazil Takapoulos nem árulta el, amit a brazíliai államibiztonsági rendőrsége ki alkart csikarni belőle, hogy ugyanis hol rejtett el egy asztali tenisz labda nagyságú gyémántot. A történet eredete, hogy 1965 szeptember 17-én Joao Barbosa Sobrinho, hivatásos gyémántmosó, egy 400 karát súlyú gyémántot szitált ki a Rio da Praia folyó zavaros vizéből a Minas Gerais tartományban.Az első nagy leletet 43 évi gyémántmosás után, gondosan felesége Minervina keblén rejtette el. Egy hónappal később a hatalmas gyémántot eladta a braziliai bártulajdonosnak és a görög titkos szolgálat volt ügynökének, Tákapoulosnak, 1.8 millió dollárért. Sok szerencséje nem volt, mivel Takapoulos csekkjei fedezetlenek voltak és a Banco de Credito Real de Minas-ban levő kontóján mindössze 6 dollár állott. Takapoulos egy sziriai cinkostársával Mont e videóba ment és eltűnt szem elől. Az ügyben nem csak a gyémántmosó volt a károsult, hanem a brazíliai állam is, melynek a törvény szerint igénye van a gyémánt-leletek értékének felére. Amint Takapoulos december 21-én visszatért Rio de Janeiraba, az államiéi zt on sági rendőrség főnöke, letartóztatta. Ezután a legválogatottabb kínzásoknak vetették alá, de a kő nem került elő. Az ügy fejleményei közé tartozik, hogy az államügyész utasítására most letartóztattak 12, a kínzásban résztvevő rendőrt és felfüggesztették Bronzeado képviselő mentelmi jogát, akinek a haciendáján a kínzások lefolytak. Ez a Bronzeado még nemrégen jó barátja volt az állambiztonsági főnöknek, aki azonban megharagudott rá, mikor megtudta, hogy Bronzeado titokban Görögországba utazott és ásatásokat végzett Takapoulos kertjében. Azonban ez is hiábavaló volt, a követ ezúttal sem találták meg. AHÁNY HÁZ. ANNYI SZOKÁS SPOLETO, Olaszország. — A fcözéjp-oüaszországi Spofletoban “Két világ fesztiválja” elmen szabadtéri előadásokat tartottak, melyeken azolaszokon kivül a nyugatafrifcai Sierra Leone nemzeti balettjéntfc táncosnői és táncosai voltak a főszereplők. Az olasz rendőrség már az első este közbelépett és megtiltotta, hogy az afrikai ballerinák — mint otthon szokás — fedetlen mellei táncoljanak. így a balett hölgyei és urai kendőikkel takarták el mellüket. John Akar afrikai balettmesternek és tánctervezőnek azonban nem tetszett a dolog és füstölögve jelentette ki. — Ha az olaszok egyszer hozzánk jönnek, úgy a mi országunk szokásai szerint kell majd öltöziködniök. A Plei Me melletti csapdába csalt 69 tagú járőr kilenc életben maradt tagja közül három fáradtan várja elszállítását. WASHINGTONI LEVÉL Kábítószer nagyban és kicsinyben NEW YORK. — A Harlem négernegyedben több, mint egy éven át kábitószerekkel üzérkedett egy öttagú banda, míg rajta nem vesztettek. Megállapitották, hogy hetenként 150,000 dollárért adtak el kábítószereket Harlem városrészben, ahol oly sok szegény ember él. Most Ítélkezett felettük a szövetségi bíró. Leonard Royal Aiken, akinek üzleti összeköttetései és vállalkozásai voltak New York, Chicago, Los Angeles városokban 2Í5 évi börtönbüntetést kapott. A többiek 6—15 évi börtönt kaptak. A kábitószerüzérek egyike sem volt a kábítószer rabja. A texasi tömeggyilkosság után egy fényképezőgépet találtak Charles Whitman mellett a filmről ez a két semmitmondó kép került elő. Az amerikai pénznyomdát évek óta ezrek ostromolják ja vasiatokkal, hogy változtassák meg a dollárbankók nagyságát, színét, rajzát, a papír minősiégét. Leggyakoribb az a kérés, hogy a különböző őszszegre szóló bankjegyeket különböző színekben nyomtassák, hogy könnyebben lehessen azokat megkülönböztetni. Amerika az egyetlen ország, amelyben a papírpénz külsőleg évtizedek óta változatlan és egyszínű. Henry Holtzclaw, a pénznyomda igazgatója, arm a kérdésre, hogy lesz-e egy és más változás, határozott nemmel felel. És ezt meg is indokolja: , Ha színes bankókat nyomnánk, sokan nem ismernék ki magukat, mert például 20 vagy 50 dolláros bankó sokaiknak kezébe csak ritkán kerül. Kapóra jönne a pénzhamisítóknak a publikum bizonytalansága. Viszont a pénzhamisitőknak legnagyobb bánata és panasza az, hogy az egyszínű bankót minden amerikai alaposan ismeri, igy hát a hamisítást könnyen felfedezi. Annak, hogy zöldhasu mindig a zöldhasu bankó, azt köszönhetjük, hogy aránylag kevés kárt tudnak okozni a pénzhamisitóik. A múlt évben a hamispénz okozta kár csak 706 pzer dollár volt — egy-egy amerikaiira egyharmad cent kár esett. Az amerikai dollár a világ minden pénze közül a legkevésbé csábit hamisításra, mondta Mr. Holtzclaw. Ha ezzel az utolsó szó elhangzott, mégis idézzünk, mulatság kedvéért az újítók furosaságkaibinetjéből egy pár díszpéldányt. Javasolták, hogy a bankó hátlapjára nyomtassák a Függetlenségi Nyilatkozat egész szövegét. Nyomtassák ezt: Remember Pearl Harbor. Nyomtassanak 36 dolláros bankót J. F. Kennedy, a 35-ik elnök képmásával. Használjanak floureseent, világító betűiket, hogy az emberek sötétben is láthassák, mennyi pénzük van ... * * * Hong Kongón át értesül Washington a kínai belső eseményekről. A Hong Kongba érkező kínai menekültektől származnak ilyen értesülések: Ami most ott történik, azt kulturális forradalomnak nevezik. Ez azt jelenti, hogy megreformálják a közoktatást az egész vonalon, az ismeretek terjesztése helyett a politikai “felvilágosítás” a cél. A forradalom előkészítésiére becsukták hat hónapra az összes iskolákat és egyetemeket és tisztogatnak a tanszemélyzet körében. A tisztogatás abban áll, hogy kipellengérezik — gyűléseken, falragaszok utján, stb. — az intellektueleket, elsősorban az egyetemi tanárokat. Agyonlövések még nem írja: SPECTATOR fordultak elő, de tudva van, hogy több egyetemi tanár öngyilkosságot követett el, Pekingben és Sanghájban. Pekingben a tanárok hátára plakátokat kötöttek, ezzel a felírással; “Én a párt intellektuális ellensége vagyok.” Nanking egyetemén 10,000 főnyi tömeg tüntetett a párt-ellenségek ellen. A Csungsan orvosi egyetem rektora ellen 20,000 falragaszon jelentek meg ócsárló jelzők. Pártihü diákok ezrei járják a vidékeket, hirdetik mindenütt az uj szocialista közoktatási mozgalom elveit. A hat hónapi iskolai szünet után kétségtelenül uj oktatási rendszer kezdődik — szocialista oktatás. Texasi méretű és erejű volt a pofon, amelyet Johnson elnök a légitársaságok masinisztáitól kapott. A sztrájkolok sutbadobták a ;^2 százalékos formulát. Johnson elnök kezdettől fogva azt hirdette — és meg is volt győződve arról, —, hogy Amerika billióikat költhet a Nagy Társadalom népjóléti intézményeire, 50 billiót költhet honvédelemre, billiókat ölhet bele a vietnami kis háborúba (amely nagy háború), segítséget nyújthat közeli és távoli országok 'népeinek, anélkül, hogy fel kellene emelni az adóikat vagy infláció állna be, — ha az uniók nem követelnek 3,2 százaléknál több béremelést. A 3,2 percentes béremelést az ipar megadhatja az árak emelése nélkül is, mert az egyre növekvő amerikai gazdaság és a munka emelkedő produktivitása kiegyenlíti a költségtöbbletet. Ez — az elnök gazdasági tanácsadóinak tökéletes elmélete — a 'gyakorlatban nem vált be. Mindenki tudja, látja, hogy az árak emelkednek, nemcsak egyes árucikkeknél, hanem általánosságban, az egész vonalon. Általános áremelkedést nem lehet másként nevezni, mint: infláció, a dollár vásárlóerejének újabb lemorzsolódása. Legnagyobb mértékben az élelmiszerárak emelkedtek s megindult a találgatás: miért ? Freeman földművelésügyi miniszter sietve felmentette a vád alól a farmereket. Az áremelkedések nagy részben az élelem-feldolgozók, szállítók, elárusítók számlájára Írandók. 1947 óta az élelmiszeráraik 34 ezer millió dollárral emelkedtek és Freeman miniszter véleménye szerint ennek az összegnek 81 százalékát nem a farmerek kaptáik, hanem egyszerűen szólva a városi emberek és. vállalatok. Semmi kétség, valamit tenni kell. Vagy csökkenteni a népjóléti é3 egyéb kormánykiadásokat, vagy emelni az adókat. De — novemberben választás lesz, választás előtt népszerűtlen törvények ártanának a kormányon levő pártnak, még az elnöknek is ... * * * A munkaügyi minisztérium statisztikusai mélabusan emlékeznek a régi jó időkre, almikor egy 5 dolláros zöldhasu bankóból a család egész heti élelemszükségletiét fedezni lehetett, ha volt 5 dollár heti fizetés. Mert akkor 1933-at mutatott a kalendárium, abban a régi jó időben depreszszió volt. Öregebbek még emlékeznék arra, hogy milyenek voltak a depressziós idők ... Nos, 1933-ban 5 dollárért az egész család sziámiára ezt lehetett venni: tej kvartját 10 centért, kenyeret 7 centért, vaj fontja 23 cent volt, szalonnát 19 centért lehetett kapni, 5 font krumpli 8 centbe került, egy tucat tojást 20 centért vesztegettek. A mai árak: tej 27 cent, kenyér 18 cent, vaj 89 cent, szalonna 1,19, tojás tucatja 77 cent, 5 font krumpli 59 cent. A LELEK KIALSZIK? Zsongnak lelkemben a szavaik, a néhány évtizede olvasott Zilahy-regény címe nyomán. Gondolatok indulnak útjukra s már a kezdősebességük is oly nagy, hogy alig lehet papirra vetni őket. Futok utánuk, s talán egyik-másik foszlányát még megragadhatom s idékényszerithetem á sorok közé. A lélek kialszik — így szólt a cím, amely néhány magyar sorsát takarta, akik a '‘hét szűk esztendő” valamelyikén kisodródtak Amerikába. Időnként összejöttek, hazai dolgokról beszélgettek, s egyre döbbentebben vették észre mint apad ki a kút, a hazai élmények tárháza. Egyszercsak a Rózsák terére vezető utca neve esett ki az emlékezet rostáján: “A lélek kialszik”. Prófécia van ebben, vagy az örök sors megjövendölése? Kchóba kerül -e a magyar lélek idegenben, ahol összeolvasztják más elemekkel és csak egy idegen csengésű név marad utána? Gyötrő kérdéseik, amelyekre nem lehet egyszerűen feleletet adni. Keresem magam is, és majd hogy nem a “hit” nyílt tengeriére evezek ki a válaszért. Olvasgatok megöregedett szülők tekintetéből, hozzátartozók hangjából, akik két marokkal kapaszkodnak a reménység kötelékébe, hogy horgonyuk legyen a messze sodródott kedvesnek. Levelek kerülnek elém, amelyeket magyarul fogalmaztak és éppen úgy, ahogyan az áldott emlékű tanitó, vagy tanár tanított fogalmazni. Még Petőfi és Arany idézetek is fellelhetők bennük. Hírek jutnak fülembe ismert és ismeretlen emberekről, jó s balsorsba jutottakról, ábrándokról lés beteljesedésekről. És: viaskodnak benne az érzéseik. Az “igen” és a “nem” kibékithetetlenül ágaskodik egymásnak és legszívesebben egy szörnyű tévedésnek minősíteném a hazától “elszakadást”. Tévedésnek, amelyet ezerszer is ki lehet javítani. Mert a kérdés továbbra is az: mi a haza. Azt hiszem túl vagyunk azon, amit Ábrányi szavalt, hogy hegy, völgy, mező, madárdal, s ki tudja költői lelkét hány tárgy ragadta meg, amikor azt fogalmazta: “Mi a haza?” Mindannyian érezzük, hogy ennél jóval több. És nem is annyira kivül kell keresnünk, hanem nagyon is mélyen, a szivünk legbelső j ében, ahol már megfogalmazni sem lehet. A magyar Odisszeuszok “honvágya” ebből táplálkozik. De mit is akarok kifejezni? Választ keresek egy régi regényeimre. Meg akarom cáfolni hamis próféciáját, birok-SZOMJHALÁL A SIVATAGBAN DAKAR. — A Szaharában eltévedt hét utasával egy teherautó. 12 napi keresés után találták meg őket. Valamenynyien szom j an haltak. Az öt éves kis Larry Baldelli csodálkozva néz a 403 fontos hal torkába. Nyilván megállapította, hogy nagyon sötét van odabent. ra akarok kelni áligazságával. Nem könnyű feladat, de úgy érzem, oldalamon állnak az elhagyott, megőszült és megrokkant édesanyák és édesapák, ittfelejtett testvérek és gyermekek. Azt sem tudom, hogy jó fegyvert választottam-e a viaskodáshoz, mert a józan érvek leperegnek a távolság acélpajzsairól. De a magyar Odisszeuszokat, akiknek magyap korukban dobbant először a szive, elérik soraim. Én különbséget látok, mégpedig mélyreható különbséget 1906 és a fél évszázaddal később történt emigráció között. Elsősorban abban, hogy 1906- ban, vagy korábban a mindennapi kenyér szűkös volta kényszeritett sok tízezer magyart, hogy vándorbotot ragadjon, s menjen Pennsylvania bányáiba, vagy a metropolisok külvárosaiba. A “felfutó amerikai ipar világa” volt az, amely elnyelte nemcsak hazánk nincstelen tízezreit, hanem Európa szinte valamennyi országáét. Munkát, otthont adott s cserébe a szivüket 'kérte. És azt odaadták, mert a hazai termőtalaj oly kevés volt számukra, hogy kiégtek a gyökerek. És mindennek valóban az lett az ára, hogy “a lélek kialudt”. De vajon teljesen gyökértelennié váltak a mi magyarjaink, és bennük is szunnyadni készült a lélek, mint a korábban kivándoroltaknál ? Ebben a kérdésben találtam meg magam is a helyzet kulcsát. Elgondolkodtató dolgok állnak előttünk. Először is sok százezerre rúg az utóbbi éveik “rokonlátogatása” innen ‘oda’, onnan ‘ide’. Azután feltűnő a sürü levelezés. Az évi levelezés száma több millióra tehető. Ez a két tény messze túl mutat önmagán. Ezek arról tanúskodnak, hogy a rokoni kapcsolatban,. a magyar szó kiejtésében és leírásában a gyökerek hazai talajban vannak. A legerősebb kötelékek egyikével kell számolnunk.. Élményeim vannak arról, hogy a külföldön élő magyarok milyen túláradó örömmel, szinte könnyes szemmel beszéltek velem magyarul. Nem is mondhatunk mást, mint írjatok és beszéljetek minőt többet 'magyarul ! De számottartunk egyéb jeleket is. Azok az egyházi, baráti csoportok, amelyek magyar kolóniákból, esetleg országokra (világrészekre) kiterjedt kapcsolatokból képződtek, mind tudatos ápolói a magyarságnak és mind hangos tiltakozás az ellen, hogy “a lélek kialudjék”. Ápoljátok is ezt a kapcsolatot bensőségesen! Mi bizakodva tekintünk minden magyar kapcsolatra, minden magyar szóra. A magyar haza, amelytől mintegy 1 millió fia él távol a földkerekség szinte valamenynyi országában, a magyar szón és a magyar érzés tudatos ápolásán keresztül áll érintkezésben gyermekeivel. Nem mindig hivatalosan. Sőt! Legtöbbször szülőkön, barátokon keresztül. Néha a temető korhadt faikeresztje az egyetlen kapcsolat. De úgy érezzük, mindez erős és széttéphetetlen. A gyökerek tehát itt vannak a szülőhazában. Én hiszek abban, és a tények mást mondanak, mint amit egykor Zilahy igy fogalmazott: “A lélek kialszik”, nem áll. A világszerte szétszórtan, kisebb vagy nagyobb csoportokban élő magyar Odisszeuszokbam a honvágyon túl erős az akarat a kapcsolatok tudatos ápolására a közös hazával és ezekben a magyarokban a lélek soha nem fog kialudni. Dr. Rédey Pál (Evangélikus Élet)
