Hiradó, 1966. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

1966-06-16 / 24. szám

2-IK OLDAL HÍRADÓ Thursday, June 16, 1966 PERTH AMBOY, N. J. ÉS KÖRNYÉKE Az 1. sz. tömeggyilkos NEW YORK. A Metropoli­tan biztosító társaság pontos statisztikát vezet a különböző halálozási okokról. A legújab­ban kiadott statisztika az 1941 óta elmúlt negyedszá­zad katasztrofális halálesetei­nek adatait tartalmazza. “Ka­tasztrofális balesetnek” tekin­tik azokat, amelyekben öt vagy több ember vesztette életét. Ez a negyedévi statisz­tika azt mutatja, hogy a fő katasztrofális haláleset-okozó balesetek közt első helyen állt a tűzvész és robbanás, máso­dik helyen a forgalmi baleset, harmadik helyen természeti katasztrófa. De — ez a sorrend a negyedévszázadon belül megbomlott: az utóbbi 15 év­ben első helyre rukkolt elő a forgalmi baleset. Automobilok által okozott halálosvégü bal­esetek az összes katasztrofá­lis balesetek 30 százalékát tet­ték ki, ellentétben a tüzese­tek és robbanások okozta 25 százalék halálozással. A 25 évi adatok: Tűz, rob­banás, 9250 haláleset. Autó, 8100. Tornádó, orkán, áradás, 600 haláleset. Ezek a számok csakis katasztrófákra vonat­koznak, az összes számok sok­kal nagyobbak. A negyed évszázad két leg­nagyobb kasztasztrófája volt: a Texas City tűzvész és rob­banás 1947-ben, melynél 561 emberélet pusztult el, és a bostoni éjjeli mulatóhely égé­se 1942-ben, 492 áldozattal. Az 1957. évi első orkán — Audrey volt a -neve — 395 em­beréletet oltott ki, főleg Loui­siana és Texas államokban. 1944-ben Port Chicago, Calif. - ban két lő-szerszállitó hajó rob­banásának 322 áldozata volt. A tavalyi tavaszi tornádók a Középnyugaton 272 áldozatot szedtek. * ❖ * Sporthalálstatisztikát is ké­szített a Metropolitan. íme a legérdekesebb adatok: A legveszedelmesebb sport az automobil verseny. 1960 és 1964 között több mint 150 ha­lált okoztak az autóversenyek. Ugyanebben az időben, te­hát öt év alatt, a labdarúgás áldozatainak száma 148 volt. E két szám közt alig vap különbség. De tudni kell, hogy körülbelül 25,000 automobi­lista vesz részt évente verse­nyeken, a high school és col-/ lege labdarugók száma pedig 666,000. Sporthalált szenvedtek ez öt évben: 8 zsoké, 20 birkózó, 25 motorbiciklista. A baseballnak nem volt ál­dozata. A baseball egyike a legkevésbé veszélyes sportok­nak. * ❖ * GENF. — Dr. Candau, az Egyesült Nemzetek egészség­­ügyi világszervezetének fő-t igazgatója ijesztő hirt közöl: a kolera útban van Európa és Afrika felé. Egy fél évszázad szünet után újra elindult, ha­gyományos utján, Délkelet- Ázsiából nyugati irányban. A kolerának El Tor nevezetű válfoja Indonéziából elindulva öt év alatt elért Irák arab or­szágig és a Szovjetunió déli tartományaiig. Ez az a ha­gyományos ut, amelyen a ko­lera 191-ben elérte Olaszor­szágot , miután egyedül Indiá­ban félmillió embert pusztí­tott el. Meglepő tényeket közöl a világszervezet: A védőoltás csak 30 százalékban nyújt vé­delmet a kolera ellen. Vannak emberek, akik tökéletesen egészségesek s mégis terjeszt­hetik a kolerát; ezeket bacil­­lushordozóknak nevezi a tu­domány. Világhírű bacillushordozó Oholera Dolores. Ez egy fili­­pinó lány, egészséges, és még­is négy éven keresztül kolera­­bacillusokat találtak szerveze­tében. (Mellesleg megjegyez­ve, egy másik hires bacillus­hordozó, akit Tífusz Máriá­nak neveztek el, egész életé­ben magában hordott tifusz­­bacillusökat, anélkül, hogy ■& betegség t magátő megtámad­ta volna.) A légiforgalom fokozza a fertőzés veszélyét. Ugyanis három napig is eltarthat, amig a kolera szimptomái je­lentkeznek s ez idő alatt a re­pülőgép gyanútlanul elviszi az utast, például, Pakisztánból Angliába. A kolera elleni védekezés eredményesebb lehetett volna, ha századunk eleje óta nem lett volna az emberiség álta­lában, és az orvosi kutatás különösen egykedvű. A kive-VJ OLDSMOBILE VAGY GARANTALT HASZNÁLT KOCSIKÉRT HOZZÁNK JÖJJÖN! MOST VECYEN AUTÓT! HA KÉSZLETÜNGBŐL VÁSÁROL ELKERÜLI A SALES TAX UJ ADÓ FIZETÉSÉT! MURRAY OLDS, Inc. (Azelőtt SOOS and SONS) 420 Washington Street, Perth Amboy, N. J. Telefon: VA 6-1500 Használt kocsi telepünkön a telefonszám: Hl 2-9783 Fayetl# éi Wilson Street. Perth Amboy, N. J. Tel.: VA 6-1200 "A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA" szőben levő — kiveszőnek hitt — veszedelmet nem méltatták kellő figyelemre, nem harcol­tak ellene kellő erőfeszítéssel. Csak India volt állandóan éber. Indiában most kísérle­teznek egy újfajta védőoltás­sal, nem megölt bacillusokból, hanem élő bacillusokból készí­tik; ha sikerül kifejleszteni, sokkal tovább nyújtana men­tességet, mint a most hasz­nálatban levő, megölt bacillu­sokból készített oltóanyagok, amelyek körülbelül csak hat hónapig hatásosak. A kolera végleges kiirtása csak akkor remélhető, amikor a délkelet­ázsiai népek megszokják a tisztaságot — és ettől még na­gyon messze vannak. WILLIAM PENN JUBILÁL NEW YORK. — A William Penn Fraiternális Egyesület newyorki 48-ik osztálya októ­ber 8-án, szombaton este 8 órai kezdettel nagyszabású, műsorral egybekötött bankett keretében fogja megünnepel­ni az egyesület fennállásának 80-ik évfordulóját a 246 East 15. utcában (Second Ave. sa­rok) levő St. Mary’s Church of Byzantine nagytermében. Toma József kerületi fel­ügyelő a 48-ik osztály tiszti­kara és tagsága nevében ez­úton kéri a newyorki egyhá­zakat és egyesületeket, hogy ezen a napon lehetőleg ne ren­dezzenek hasonló ünnepsége­ket, vagy egyéb összejövete­leket. Itt említjük meg, hogy az ünnepségen sor kerül az egye­sület 50 év óta fizető tagjai­nak ünneplésére is, ami a mű­sor egyik fénypontja lesz. Tüdőgyulladás NEW YORK. — A Metropo­litan biztositó társaság sta­tisztikusai szerint a tüdőgyul­ladás és az influenza évente átlag 60,000 halált okoz Ame­rikában. Érdekes, és a köz­egészségügy szempontjából fontos tény az, hogy ez a ha­lálozási átlag egy és fél év­tized óta csaknem változatlan, a 40-es évek elején, a sulfa csodaorvosságok, majd a pe­nicillin általános használatba­vétele után ez az évi halálozási szám alakult ki és megmaradt. Meglepő az átlagszám majd­nem teljes változatlansága; 1950-ben minden 100,000 la­kosra 25,8 halálosvégü tüdő­­gyulladás esett, 1964-ben 25,3 halálozás. Élet-, baleset-, automo­bil-, kompenzációs- és kártalanilási bizlositás gyorsan és előnyösen szerezhető be FRANK P. SIWIEC & Co.. Inc. áiialános biztosítási és real estate iroda utján 336 STATE STREET. PERTH AMBOY VA 6-4496 WOODBRIDGE OFFICE Moore Avenue & Berry St. AVENEL OFFICE 415 Avenel Street AVENEL-COLONIA OFFICE 1379 St. George Avenue FORDS OFFICE 975 King George Road ISELIN OFFICE 79 Middlesex Avenue PERTH AMBOY OFFICE 214 Smith Street EDISON OFFICE Route 27 Corner Shepard Place HIGHLAND PARK OFFICE 315 Raritan Avenue A FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORPORATION TAGJA A legnagyobb kaland egy nő számára: feleségnek lenni... A Reader’s Digest nevű amerikai folyóiratba nemrégi­ben cikket irt Ruth Stafford Peale, az ismert amerikai protestáns lelkész és teológus felesége. Mrs. Peale rendkí­vül érdekes cikkéből a követ­kező részleteket idézzük: — Miután pap-feleség va­gyok, gyakran kérnek meg arra, hogy bizonyos egyházi gyűléseken és női összejöve­teleken beszédet tartsak. Meg­lehetősen gyakran, beszédem után, odajön valamelyik hall­gatónőm és elmondja, hogy elviselhetetlenül szörnyű és unalmas az élete. — Ezek a nők elmondják nekem, hogy úgy érzik: hiá­ba vesztegetik életüket, min­den céltalan és hiábavaló, így sóhajtanak fel: — Dehát, mit is tehetnék voltaképpen? Végtére is, én csak feleség vagyok! — “Csák feleség”! Ilyenkor szeretném megrázni ezt az asszonyt két vállánál fogva, hogy felébredjen. — Ezek az asszonyok a vi­lág legnagyobb kalandjának részesei és unatkoznak. Meg­győződésem, hogy a világ leg­nagyobb és legizgalmasabb kalandja egy nő számára — feleségnek lenni. — Harminchat esztendő óta vagyok feleség és ezek az év­tizedek meggyőztek affelől: sem állás, sem más időtöltés, semmiféle egyéb tevékeny­ség nem hasonlitható össze azzal a drárnával és azzal a különös, érdekes élettel, ame­lyet az jelent, hogy együtt élünk egy férfivel, szeretjük őt, megpróbáljuk megérteni különlegesen 'bonyolult ter­mészetét és részt veszünk örömeiben és bánatában, amint ezt a Sors elrendelte. — Vájjon, könnyű feladat ez? Terme szetesen, nem. Ügyességet és önzetlenséget kiván. Szivünkre és agyunk­ra egyaránt szükségünk van, hogy ezt a feladatot el tudjuk látni. — Meg lehet azonban való­sítani és ha sikeresen meg­valósítottuk, a világ egyetlen kalandja sem hasonlitható ehhez. Igyekezetünk közben felfedezzük uj erőinket, uj képességeinket és azt a bol­dogságot, amely különös tel­jesítmények után eltölt ben­nünket. — Mindezek a lehetőségek el vannak rejtve minden há­zasságban — csak fel kell fe­deznünk ezeket a lehetősége­ket. Ha egy fiatal feleség meghívna konyhájába egy csésze kávére és házasságá­ról beszélgetnénk, én a kö­vetkező tanácsokat adnám neki: — Tanulmányozza férjét, mintha egy különös és izgal­mas vadállat volna — mert hiszen valójában az is. Tanul­mányozza őt állandóan, hi­szen állandóan változik. Le­gyen büszke férje eredmé­nyeire és sikereire, tanulmá­nyozza azonban gyengéit is. — Mielőtt az én két lá­nyom férjhezment, ezeket mondottam nekik, külön-kü­­lön: — Te most szerelmes vagy. Elkápráztatott egy férfi fér­fiassága, tehetsége és vonzó volta. Hátra van azonban még az, hogy találkozz gyenge ol­dalaival és hibáival is. S ezek azok a tulajdonságai, ahol igazán szeretheted majd őt, ahol igazán segítheted őt és ahol igazán a felesége lehetsz. Éppen ezért: ne keseredj el, ha felfedezek, hogy nem hős­höz mentél feleségül, hanem egy férfihez. — Mindenekelőtt: tiszteld a férjed munkáját. Amikor hozzámégy valakihez felesé­gül, egyúttal állásához, hiva­tásához, foglalkozásához is feleségű mentél. Olykor úgy fogod majd érezni, hogy fér­jed munkája fontosabb, mint te. Ez valójában nem igaz, igaz azonban az, hogy ha fér­jed jól végzi munkáját, ez éppen olyan sokat jelent majd számára, mint egy anya számára a gyermeke — és kö­rülbelül hasonló okok miatt. — Jegyezd meg a követke­zőt: korántsem vagy olyan “felvevő-állomás”, amelynek feladata az, hogy szeretetet kapsz férjedtől. Természete­sen, egy feleségnek joga van ahhoz, hogy a férje szeresse és kedves legyen hozzá. — Készen kell azonban áll­­nod arra is ,hogy “felvevő-ál­lomása” légy férjed rossz hangulatainak és kedvetlen és csüggedt óráinak. Készen kell állnod arra hogy férjed olykor sikertelen lesz munkájában és ez idegessé és türelmetlen­né teszi majd önmagával — és veled szemben is. — Légy büszke arra, hogy férjed csalódásainak és csüg­gedt hangulatainak is te vagy a felvevője. Majd meglátod, hogy milyen nagyra nőttél ön­magad szemében, ha erre ké­pes vagy. — S mindenekfelett emlé­kezz a következőre: bármi­lyen sikeres is egy férfi, min­dig szüksége van felesége fél­teidén támogatására, szerel­mére és szeretetére. Azt hi­szem, ez minden férfiben az egykori kisfiú, aki valamikor édesanyjához fordult támoga­tásért. — Gyakorold a hallgatás művészetét. A legtöbb férfi­nek szüksége van arra, hogy terveit, álmait, problémáit, belső konfliktusait elmondja valakinek. Ezeknek a férfiak­nak női hallgatóságára van szükségük, olyan női hallga­tóságra, amely nem utasítja őket vissza és amely nem gúnyolja ki őket. — Hallgatásodnak azonban teremtő hallgatásnak kell len­nie: válaszolnod kell férjed­nek és meg kell beszélned ve­le terveit és önmagad terveit is hozzá kell adnod az övé­hez. — Vannak azonban olyan időszakok, amikor egy fele-1 ségnek inkább önmaga nyel­vét kell leharapnia, mintsem válaszoljon és esetleges vá­laszával feszültséget, vitát, vagy haragot idézzen elő ön­maga és férje között. — Igaz, a férj is felelős ilyenkor a történtekért. Hi­szem azonban, hogy a férfi elsőrendű szerepe, hogy meg­szelídítse a világot, egy nő elsőrendű szerepe pedig az, hogy uralkodjék önmagán és — közvetve, a férjén. — Mindig éreztesd a férj ed­­del, hogy szükséged van reá. Csodákat müvelthet egy há­zasságban az a körülmény, ha a férj érzi és tudja, hogy fe­leségének szüksége van az ő szeretetére. — Ne savanyodj be a há­zasságban. Ha bármire van tehetséged, f é n y k épezésre, festésre, versírásra — ne ha­nyagold el ezt a képessége­det. — Ne feledkezz el arról: ne ragaszkodj igazadhoz feltét­lenül a kis dolgokban. Meg­látod majd, hogy mennyivel nagyobb súlya van szavadnak a nagy kérdésekben.-— S ne feledd el soha: Olyan izgalmas, lélegzetelál­lító kaland részese vagy, ami­lyenhez Robin Hodd kaland­jai sem hasonlíthatók: fele­ség vagy. Nincs ennél izgal­masabb kaland, nincs ennél érdekesebb, kalandosabb élet. A Perth Amboyi Független Magyar Ref. Egyház hírei Nt. Ábrahám Dezső, lelkész 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N. J. Tel.: HI. 2-7799, SZIN-KONGRESSZUS DREZDA. — Szinkongresz­­szus volt Drezdában. A szines munkaruhákkal folyó kisérle lekről számoltak be 15 ország technikusai. Tizenegyféle szin különböző árnyalatát használ­ják, különösen a türkisz, a kék, rózsaszín és világosbar­na váltak be munkaruhákra. A sötéttürkiszt az élelmiszer­­iparban, a világoskéket a ké­miai üzemekben, a rózsaszínt a bölcsődékben használják. Angol istentisztelet és va­sárnapi iskola minden vasár­nap reggel 9 órakor, magyar 10:30-kor van. Urvacsoraosztás minden hó­nap első vasárnapján és az ün­nepeken. Énekkarunk próbáit min­den szerdán este 7 órától tart­ja. Uj tagokat is hivunk és szeretettel várunk. Férfi Körünk összejövete­leit minden hó első és har­madik szerda estéin tartja, 8 órai kezdettel a központunk ban lévő tiubhelységben. Ifjú Női Kör gyűlése min­den hónap első és harmadik kedden este van 8 órakor, a Női Kör szobájában ,az uj iskolában. Uj tagokat hívnak és várnak a tisztviselők. Idősebb Női Körünk gyűlé­seit minden nőnap második vasárnap délután 2 órakor tartja. Ifjúsági Egyesületünk gyű­léseit vasárnap estére tette át. Minden fiút és leányt sze­retettel hiv és vár a vezető­ség vasárnap esténként 7 óar­kor. Vasárnapi iskolánk folyta­tódik minden vasárnap reg­gel 9 órakor. Egészen kis gye­rekekről is gondoskodunk. NEVESSÜNK — Hosszú és kimeríthetet­len veszekedés volt köztem és a férjem között. Ünnepélyesen véget vetettünk ennek min­den alkalommal. Kertünkben egy fát is ültettünk mindig a békekötés jelképéül. — Mi is igy teszünk mindig. Most már saját erdőnk van. HA GYÁSZ ÉRI... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 081-685 Cortland Street, Perth Amboy, N. J. és 1531 New Brunswick Avenue, Fords, N. J. Telefonszámok-. VA 6-1712 rs VA 6-1713 Ismert nevű, kész NŐI FŰZÖK corseiek, brazirok, magyar szaküzlete I fii ENE’S CORSET SHOP 331 Meple 31., Perth Ambcy, N.J. — Tel.: VA 6-5474 Mérték szerint, rendelésre is készítünk a legfinomabb anya­gokból corseteket, bra-kat, stb. Fűző javításokat vállalunk MRS. LÄUFER IRÉN óhazai magyar füzőkészitő Osztalék betétekre 4% Évente most tegyen félre, hogy nap,sugaras napjai lehessenek... Mindnyájunknak több pénre van szüksége, vakációra, egy uj csónakra . . . vagy talán egy európai útra. S mindez meg lehet önnek is azáltal, ha időről­­időre mindig egy keveset hozzátesz takarékbetétjéhez . . . Természetesen a rend­szeres pénzfélretevés nem­csak napsugaras, de esős napokra is jó ... de min­den napja napsugaras lesz növekedő bankbetétje ál­tal. Most gondoljon a jö­vőre.

Next

/
Thumbnails
Contents