Hiradó, 1966. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-19 / 20. szám
8-IK OLDAL HÍRADÓ Thursday, May 19, 1986 Hetven Eves az Amerikai Református Egyesület. .. Kik és mik vagyunk . . ? Irta: KECSKEMÉTHY JÓZSEF központi titkár Hetven Éves Az Amerikai Magyar Református Egyesületnek, amely testvérsegitő és biztositó szolgálatának ez évben 70 éves jubileumát ünnepli, a jellege és áldásos munkálkodásának angol nyelvű meghatározása igy hangzik: “Legal Reserve Fraternal Benefit Society.” Magyarul azt jelenti, hogy: ‘Törvényes Díjtartalékkal rendelkező Testvérsegitő Egyesület’. Ennek a 70 éves, dicső múlttal, csodálatos magyar teljesitményekkel és jelentős vagyonnal rendelkező intézménynek hármas jelleget magába foglaló neve éppen úgy, mint az a rövid mondat, amely működését meghatározza, egyaránt elkötelezóst jelentő jelzők. Az Amerikai Magyar Református Egyesület amerikai mivolta bizonysága nem csupán annak, hogy Amerikában alakult, él és működik, de főleg annak, hogy amerikai szellemben, az alulról felfelé építő, hamisítatlan demokráciáj u berendezéssel, tagjaiból választott képviselettel kormányozza életét. így végzi testvérsegitő és biztositó szolgálatát is. Négyévenként megtartott közgyűlésein nemcsak az elvégzett munkát, a sikereket és fejlődést jelentő teljesítményeket mutatja ki és jutalmazza meg, hanem a hiányosságokat is feltünteti s azokat igyekszik pótolni. A jövőre évről-évre uj terveket készít, javítja önmagát és müködését mindig a tagság igényeihez szabja. Az Amerikai Magyar Református Egyesület magyarsága olyan adottság, amelynek szégyenlőse, gyáva elkendőzése, vagy képzelt előnyök reményében való letagadása nem lenne méltó dolog sem az alapitó elődök, sem az örökséget átvevő és tovább épitő utódok őszinte érzéseihez és öntudatához sem. Éppen ezért, ez a magyar alapítású Egyesület még ha ezen az utón már egyedül fut is, 70 év után is megmaradt szellemében amerikainak, de nevében is, szivében is, magyarnak! Az Amerikai Magyar Református Egyesület református jelzője azt az ősöktől örökölt, tiszta és hamisítatlan evangéliumi hitet és szemetet jelenti, amely nemcsak megtűri, de magához öleli a más hitet valló testvért is. Sőt, azt a hitet jelenti, amelyben a testvéreknek — egymás terhe hordozása — nem volt és ezután sem lesz csak üres szólam. A ligonieri Bethlen Otthonban, ahol az Egyesület árva és öreggondozási munkája folyik, ez a tény cselekedetekben megbizonyosodott valóság lett már 45 évvel ezelőtt és az ma is! Az Amerikai Magyar Református Egyesületnek mindig ilyen tényekkel és alkotásokkal megbizonyosodott testvérsegitő és magyarokat jól biztosítani akaró munka volt a célja. Ez adta meg működése értelmét, ez képezte létalapját és ez a nemes és önzetlen szolgálat érdemelte ki számára eddig csak az amerikai, de a hetvenedik esztendőben már a kanadai összmagyarság megbecsülését, jóakaratú és építő támogatását Nt. Kecskeméthy József, az AMRE központi titkára. is! Erről az alapításában, és szivében magyar, szellemében amerikai’és demokratikus, jellegében pedig istenes és keresztényi mivoltáról és szolgálatáról való megfeledkezés a mi Egyesületünket menthetetlenül csak a haszonlesők, az üzérkedők szürke táborába sorozná és meghazudtolná eredeti, nemes céljait és elgondolásait. Eddig sohasem ereszkedett le erre a nívóra és bizonyos, hogy ezután is szilárdan megáll hivatása magaslatán ! Az Amerikai Magyar Református Egyesületnek hármas szilárd erkölcsi alapjait képe ző jellegzetessége mellett a “törvényes díjtartalékkal ren delkező” jellege azt jelenti hogy működését az alkotó tag ság befizetései ellenében, a kötvényeiben megígért köte lezettségek és kedvezmények sérelme és veszélyeztetése nél kül folytatja. Célkitűzéseit tagsága jogait és biztonságát szem előtt tartva, tartalék tőkéjét tehát könnyelműen so hasem kockáztatja. Befektető sei csak olyanok lehetnek, amelyek az állami és “provinciális” törvényeknek, a legszigorúbb kivánalmaknak s az állandó hivatalos ellenőrzéseknek is mindig megfelelnek. A Református Egyesület vezetősége jó lelkiismerettel mondhatja el minden eddigi és minden jövendő tagjának, hogy az elmúlt hetven esztendő alatt az Egyesület semmi olyat nem Ígért tagjainak, amit ne teljesített volna .. . Semmi olyan döntést nem hozott és nem alkalmazott tagjaival szemben, amivel testvérsegitő jellegét nyerészkedésért s csak üzletért vagy nagyobb anyagi sikerért feladta volna. “Fraternal Benefit”, azaz testvéri jótékonyságot gyakorló mivolta mindig többet jelentett számára, mint a rideg üzlet. Fényes bizonysága ennek a fentebb említett, elsősorban tagjai számára épitett s immár negyvenöt év óta fenntartott ligonieri árva és aggmenháza, ahol csaknem állandóan, közéi száz gondviselésre szoruló és felekezeti különbség nélküli magyar, gyermek és öreg kap testi és lelki gondviselést: hajlékot, kenyeret, testvéri szeretetek.. Bizonysága az a 72 magyar református templom, lelkészlak, iskola, egyháztársadalmi ípület, amelyet az Egyesület 2lőnyös és mindig kedvezményes kamatozású egyházi tölcsöneiből építettek fel a szerte Amerikában működő, ma is élő és virágzó magyar református gyülekezetek. Áldozatos hittel, imádság gal és testvéri összefogással párosult magyar munka és verejték eredménye az Amerikai Magyar Református Egyesület eddigi létezése, minden java. Még több magyar Istenbe vetett hite, Egyesületünkbe való belépése, testvériségben való összefogása, egymással és egymásért végzett munkája és áldozata hetven esztendős intézményünket még nagyob bá, még erősebbé és minden magyar számára és biztonságára, még hathatósabb segítőeszközzé teheti. Tisztességes jó üzletet köt, biztonságba helyezi magát és családját és igaz magyar testvéri közösségbe jut az, aki az Amerikai Magyar Református Egyesületnek hetvenedik jubileumi esztendejében tagja lesz. És egy kellemes testvéri és baráti találkozón vehet részt mindaz, aki egyesületünk még országszerte rendezendő ünnepségeinek bármelyikén megjelenik és velünk együtt ünnepli meg egyesületünk 70 éves jubileumát! Mindenkit szeretettel várunk ! A GYEREKÁLDÁS-NEM ÁLDÁS? WASHINGTON. — A népszámlálási hivatal nemcsak számlál, hanem elemzi is, és most megállapította, hogy végére értünk a gazdag gyermekáldás korszakának, mely-» ben — a háborút követő 15 év folyamán — az Egyesült Államok népessége 40 millióval gyarapodott. És minden jel arra vall, hogy a gyermekáldás csökkenő irányzatot fog mutatni még egyideig. Ez az irányzat élénken tükrözi az amerikai életviszonyok újabb alakulását, az anyagi és szellemi gazdagodást. 1965-ben a születések száma leszállt az 1940 évi, tehát háború előtti számra. Ennek ellenére az ország népes-» sége nőtt, mert a születések száma meghaladta a halálozások számát, s a lakosság száma a legújabb adatok szerint 196,464,000. v * * * Miért a születések számának zsugorodása? Philip M. Hauser, a chicagói egyetem népességkutatási intézetének igazgatója, a fő okot abban látja, hogy a legtöbb házaspár nem akar egy harmadik gyermeket; inkább akarnak egy második autót és egy színes televíziót. A gyermekek száma a divatnak van alávetve. Mig régebben növelte a szülők tekintélyét a számos család, ma ennek ellenkezőjét észlelhetjük: azt, hogy inkább kevés gyermekkel, mint sokkal, büszkélkednek az emberek. A születésszabályozást a sajtó, a rádió, a televízió társadalmilag és erkölcsileg elfogadhatónak hirdetik s ez a felfogás visszhangra talál. Kü-Senkisem tud biztonsággal a jövőbe látni. Valószínű, hogy a születések száma néhány év múlva mindennek ellenére valamelyes emelkedést fog mutatni, mert családalapitási korba lépnek a háború utáni években született gyermekek. A statisztikusok, a né-» pesedési szakértők jóslásai nagyon eltérőek; századunk végére ki 253 milliós népet jósol, ki 338 milliós Amerikát jövendöl. De mind fenntartással jósolnak, emlékezve múlt tévedésekre. A 40-es évek elején szakértők és nem-szakértők azt jósolták, hogy a 2000. évben a lakosság száma 165 millió lesz, és — már ma jóval túl vagyunk ezen! Akárhogyan is alakul a közeljövőben a népesedési helyzet, a mostani születési tempó eredete visszavezethető a nemzeti élet kezdeteire, tehát úgyszólván történelmi folyamat eredménye. Történelmi tény, hogy a születések arányszáma kezdettől fogva csökkenőben volt, a második világháborút követő, aránylag rövid időszak kivételével. A nemzetalapitás idején az amerikai nők szinte hősiesen gyarapitották a lakosságot, a gyermekek száma egyedenként 8,3 volt. Persze időnként megtört a lefelé menő irányzat, de ez csak kevéssé befolyásolta az általános folyamatot: egyre kevesebb gyermek a családban. ❖ ❖ ❖ Jó vagy rossz a gyermekek számának ez a folytonos, vagy majdnem folytonos csökkenése? Mrs. Margaret Mead, a neves anthropológus (ember-WASHINGTONI LEVÉL írja. SPECTATOR az alkalmazottaké, akinek adó-Az ipari csábítás — raiding — a világháború után kiment a divatból, most kezd ismét nyugtalanitó méreteket ölteni. Jobb fizetés és munkaviszonyok ígéretével elcsábítanak munkásokat állásukból, sokszor régi állásukból. Szakmunkás-hiány az oka a csábitásoknak. És ez az oka, csábítás nélkül is, az egyre gyakoribb és tömegesebb állás-változtatásoknak. És a kiváltó ok? A kissé megingott, de még mindig nagyfokú prosperitás és Vietnam. A Boeing repülőgépgyártó vállalat 25,000 munkást keres. Kilenc városiban állandó személyzeti irodát tart fenn. De a kilenc város közt van Chicago, Detroit és Minneapolis — olyan városok, amelyekben nagy a szakmunkás-hiány. A munkáshiány mellett van — »sok esetben közeli szomszédságban — munkanélküliség. Szakmunkásokat keresnek és jelentkeznek olyanok, akik semmi szakmához nem értenek. A munka-közbeli kiképzést a kormány azzal igyekszik előmozdítani, hogy a vállalatoknak megtéríti a költség nagy részét. * * * Ki szolgája az Ur szolgája? Erre a kérdésre most a kongresszusnak kell f elelnie. A Ház előtt van egy javaslat, amely szerint a papok nem “ön-alkalmazottak”, hanem “alkalmazottak”. Vagyis: nem önálló keresők, hanem a Social Security rendjében alkalmazottak. Ez nagy különbség, mert az önálló keresők Social Security adója nagyobb, mint jálhoz ugyanannyival hozzájárul a munkaadó. Mármost: kinek alkalmazottja a pap? A Social Security hivatal felé az egyház, ha — vállalja az adó második felének fizetését. * ❖ * Szenzációs beszédet tartott Hubert H. Humphrey alejnök a President’s Clubban a világpolitikai helyzetről. Az volt a szenzáció, hogy a bőbeszédű H. H. H. beszéde mindössze 15 percig tartott. Ezt a rövidre fogott beszédet — kivételes teljesitményt — a bankett 72 vendége azzal jutalmazta, hogy 150,000 dollárt adományoztak a demokrata párt kampány bizottságának. * * :»: Jellemző a hivatalos Washington hangulatára, hogy elterjedt a hír: a NATO nyugati védelmi szövetség főhadiszállását Párisból át fogják helyezni Waterloo belgiumi faluba — emlékeztetve a nagy Charliet- Napoleon mégsem misitő vereségére, amelyet ott szenvedett addig legyőzhetetlennek tartott katonasága. Azt is tudják (ki tudja, honnan tudják? . ..) a hamishirterjesztök, hogy a belga kormány nemet mondott, mert a nemzetközi, diplomáciai illem szabályai szerint ilyen maliciózus tüntetést nem engednek meg. A NATO uj székhelye mindég valószínűség szerint Londonban lesz. * * * A profit, a munkabérek, az árak kergetőznek. A nagy ipari vállalatok profitja, a Wall Street Journal szerint, ez év első negyedében 12 százalékkal több volt, mint a múlt év első negyedében. A munkabérek különböző ipari és üzleti területeken 25,5 százalék (repülőgép gyártási ipar) és 103,8 százalék (vasutak) közt váltakozott. A fogyasztási cikkek árai még kis fokú emelkedés esetében is nyugtalanítók, mert mindenki közvetlenül érzi a drágulást. Már neyetségesnek tűnik a 3,2 százalékos béremelési hivatalos határ. Az egéisz vonalon fel kell emelni a megengedett határvonalat, amely még nem fenyeget inflációval — mondja Wirtz munkaügyi miniszter, és az uniók, szerint az általános béremelés nem is tett. ki többet 2,9 százaléknál. Hát a 103,8 százalékos béremelés az általános béremeléseken kívül esik? * * * Annyi dolláron még senkisem adott túl, mint Mr. Edwin A. Leforte. Ő a pénzügyminisztérium pusztitási bizottságának elnöke s ebben a minőségében pusztítja — két NEW ORLEANS. - Egy idős férfi taxiba ült, hotelbe akart menni, de nem bocsátották be, mert bizonytalanul állt a lábán — azt hitték, részeg. A taxi elvitte utasát a rendőrállomásra, mert részeg embernek ott a helye ... Ott kiderült, hogy Albert Jankin newyorki lakos nem volt részeg, hanem cukorbetegségben szenved. A pénztárcájában nemcsak cukorbetegséget igazoló írást, hanem 55,500 dollár készpénzt is találtak. Jarkin Buenos Airesbe készült utazni, a taxival először a kikötőbe vitette magát s mivel ott megtudta, hogy a hajój csak másnap indul, hotelbe akart menni. NEVESSÜNK — Milyen volt a színházi előadás? — kérdik Balabánt a kávéházban. — Nagyon szép. Legalábbis az első felvonás. — »Hát a többi? — Az első felvonás után hazamentem. — Miért ? — Mert benne volt a programban, hogy a második felvonás két évvel később játszódik. Ki bolond két évig ott ülni a színházban! nagy kemencében a minisztérium pincéjében elégeti — dől-» lárbankók ezreit. Átlag 31 millió dollárt egy fűtésre, mondja. Mondani sem kell: elhasznált, megrongálódott bankók ezek. A Federal Reserve Bankok gyűjtik az egész országban ezeket a “rossz pénzeket”, Némely bankók gyorsan romlanak. Az egy dolláros bankók átlagos élettartama 18 hónap. Minél nagyobb összegre szól egy bankjegy, annál tovább él. Az 50 dollárosok kilenc évig jók. 100 dollártól felfelé 10,000-esig, nagyon hosszuéletüek a bankók — mert ritkábban cserélnek gaz: dát és mert ritkábban kerülnek kérges kezekbe... Hotel helyett a rendőrállomásra készült s két perccel később szívműködése leállt. Masszírozással újra megindították szívverését. Ez az eset feljegyzésreméltó, mert nem ritkán hasonló esetek fordulnak elő: cukorbajos az utcán vagy valami-; lyen lokálban összeesnek s mindenki azt hiszi, hogy az alkohol vette le őt a lábáról. A legtöbb cukorbeteg éppen ezért tart magánál egy kártyát, amely szerint ő cukorbetegségben szenved. lönösen a műveltebb nép körében ódivatúnak tekintik a nagy családot. Számokkal támasztja alá ezt a nézetet a Gallup-féle közvélemény-kutatás. 1945-ben a megkérdezettek 49 százaléka azt mondta, hogy négy vagy több gyermek kívánatos; ma 35 százalék vélekedik így. Sokan ma > gyarázatot is fűznek a “divat” változásához.:: 35 százalék, vagyis a felnőtt férfiak és nők egyharmada a népszaporodást komoly problémának, a fejlődés akadályának véli. Más közvélemény-kutatások megerősitik, hogy a lakosság többsége ma a születésszabályozást kívánatosnak, szükségesnek tartja és helyesli a születésszabályozás hivatalos támogatását. Több mint 36 államban már rendszeresítve van a segitésnek valamely módja. A fogamzásgátló pi rulák 1960 júniusában kerültek általános forgalomba és — 1961 óta a születések száma egynegyeddel csökkent. Különösen szembeötlő volt a piru-i Iák használatának ez a követ-» kezménye oly vidékeken, amelyeken általános a szegénység. A kormány, az egészségügyi minisztérium, a korábbi “egykedvűség” után ma már aktiv támogatója a születésszabályozásnak; a minisztérium megduplázta az ezzel foglalkozó ügyosztály személyze-» tét. tani szakértő) az igenlők élére áll. “Igenis kívánatos a gyermekáldás korlátozása — mondja — éppen elég ember van a földön és van ebben az országban, nem kell attól tartani, hogy módfelett megfogyatkoztunk. Van elég embe-» rünk, de nem ez fontos, hanem az, hogy minél több értékes emberünk legyen. A minőségre kell helyeznünk a fősulyt, a mennyiség magától jön . . Dr. John Rock, a családtervezés régi előharcosa, úgy vélekedik, hogy honvédelmi szempontból is kívánatos a születések korlátozása, mert a katonai szolgálat is magasabb követelményeket támaszt manapság. Robert Wolfson, a System Development Corporation (Santa Monica, Calif.) gazdasági szakértője szerint a sok születés az életszínvonal csökkenését vonná maga után. A gazdasági körök szívesebben látják a bőséges aratást, mert több bébi több üzleti forgalmat teremt, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a tulnagy népesség túlsókat használna el gazdasági erőforrásainkból. Még helyszűke is előállhatna. Fantasztikus ugyan az az elképzelés, hogy eljöhet az idő, amikor a földön nem lesz elég hely a tengersok nép számára és végül már csak állóhely jut az embereknek, de — igenis van komoly alapja az aggodalomnak. Amerikai vietnami veteránok a Fehér Házban tett túrájuk alkalmával nézik, amint Johnson elnök irodája padlóján ülve játszik Courtenay Valentival, Jack Valenti lányával. Robert S. McNamara honvédelmi miniszter a nyugati honvédelmi miniszterek konferenciáján, Londonban. (közép). Balra tőle Denis Healy angol honvédelmi miniszter, jobbra Earle G. Wheeler vezérkari főnök. NEM RESZEG, HANEM CUKORBAJOS