Hiradó, 1966. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

1966-04-14 / 15. szám

Thursday, April 14, 1966 HÍRADÓ 3-IK OLDAL 1 A “Ló” esztendeje Vörös Kínában és Mao Tse-tung sárga világforradalma PEKING, Vörös Kína. — Peking vörös urai még nem­régen dicsőítették a “Sárga Keleti Szél” hatalmát, mely elfujja és megsemmisiti a “Nyugati Szelet”. (Tshou En­­lai mondása.) Úgy látszott, hogy a “Keleti Szél” vihara vissza nem tart­­hatóan a harmadik világ csú­csára sodorja fel a Közép bi­rodalmát. Kruscsev megbu­kott Vörös Kina miatt, Kina mint első nem fehér hatalom került az atomklub tagjai kö­zé és az Egyesült Államok egy darabig a vereség közelé­ben állott, a kínaiak által ki­képzett guerillákkal szemben Vietnamban. A tengelyt Mao Tse-tung 700 milliós népe és Sukarno 100 milliós népe között egy forradalmi ellen — U.N. mag­­vának szánták, melyben — mint Peking világforradal­márai gondolták —. az összes “Világfalvak” — mint a ki­­nai ideológusok a gazdasági­lag fejletlen színes nemzete­ket nevezik — egyesülni fog­nak a fehér “Világvárosok” el­len. A kínai sárkány árnyéka át­vonta Ázsia, Afrika és Dél­­amerika látóhatárait és nagy­hatalmak is, mint Japán és Franciaország hasznosnak lát­ták, hogy az uj világhatalom­mal hátbiztositást kössenek. Europa vörösei falkákban szaladtak át a sárgákhoz. Ez volt a helyzet a ’’Kígyó” évében, valamivel több mint egy évvel ezelőtt. Peking pol­gármestere, Peng Tshen dia­dalmasan mondotta: — Az “imperializmus” halálra van ítélve. Mint egy bivaly rohan bele a lángtengerbe és ott visszavonhatatlanul el fog ér­ni. Egy év után azonban, a “Ló” évének kezdetekor, meg­fordult a szél. Egy “Nyugati Szélroham” szétszaggatta a világforradalom finoman szőtt hálóját. Peking ma kénytelen belátni és hangot is adni an­nak, hogy a külpolitikai ka­tasztrófák romhalmazával Van körülvéve. Moszkva kissé vontatottan, de készül a végső leszámolás­ra Vörös Kínával, Vietnam­ban negyedmillió amerikai katona kezdte el Mao gueril­­la-tanitványainak végleges ki­füstölését, legalább is kato­nailag. Indonéziában öldösik a vörös kínai volt barátokat, Afrikából kiebrudalták a kí­nai propagandistákat és ki­képzőket, az ázsiaiak pedig Peking ellenségeihez futottak át keleten és nyugaton és a sárga frakciók gyors elmúlás­ra vannak kárhoztatva. Tizenhét évvel azután, hogy a világ egyik legna­­gyobbszabásu forradalmából megszületett, a Föld legnépe­sebb országának alig van a szabad országok egy harmadá­val normális viszonya. A vi­lág kereken 150 országból Vö­rös Kina ma egyetlen egyet sem nevezhet barátjának. Peng Tshen pekingi polgár­­mester diadalittas kiáltozásai helyett, az “imperializmus” tűzhalálát illetően, a pekingi “Népújság” szinte siránkozó hangon lépett az elvtársak elé, hogy ne vesztisék el bá­torságukat és bizalmukat. Március eleje óta három­szor biztatta a tömegeket Mao Tse-tung szócsöve, hogy az anti-imperialisztikus harcban “megvan az ideje az apálynak, megvan az ideje a dagálynak majd ismét az apálynak és da­gálynak”. Az elmúlt másfél hónapban a pekingi vörös mandarinok a legnagyobb titokban 40 veze­tő kínai diplomatát hívtak haza az egész világról, a hely­­zét valódi megállapítása vé­gett. A politikai mérleg, melyet Pekingben összeálitottak, igen sötétnek mutatkozott. Vörös Kínának, melynek gazdasági “Nagy Ugrás Előre”-je az öt­venes évek végén tökéletes ipari zűrzavarral végződött, most a 60-as évek közepén “Nagy Ugrást Hátra”-t kell tennie külpolitikailag. Vörös Kina diplomáciai csődje, a 72 éves vörös isten­ség, Mao köldöknéző világné­zetének egyenes következmé­nye. Mint az elsőrendű Kina­­szaikértő Lily Abegg írja: — Mao szinte hipnotízáva me­red óriási országának óriási problémáira és két moszkvai utón kívül sohasem lépte át országa határait. Ez a világnézet óriási hibás felbecsülésekhez vezetett ott­hon és jóvátehetetlen dönté­sekhez a külpolitikában. Vörös Kínának az a kü­lönbség vált a végzetévé, mély az onnan elhangzott nagy szavak és az igen sze­rény tettek között fennállott. Amikor az Egyesült Államok az elmúlt év tavaszán oda­ütött Vietnamban, nyilván­valóvá vált Kína katonai esz­méletlensége éjs amikor az 1964- ben kiadott 330 millió gazdasági segítséget a maga körébe tartozó országoknak, 1965- ben 50 millió dollárra csökkentette, az vált viszont nyilvánvalóvá, hogy nem tud versenyrekelni a dollárral, rubellel és a márkával. így esett vissza a “papirtigris”, elnevezés, melyet Vörös Kina az Egyesült Államokkal szem­ben alkalmazott, kommunista Kínára. A legtöbb talajt Kina ép­pen ott vesztette el, ahol a AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET New Jersey-i Kerüleie: Kerületi szervező: REV. LESLIE CAREY 115 New Road FRANKLIN PARK. N. J. Tel.: AX 7-2918 Kerületi iroda: 216 Somerset Street, NEW BRUNSWICK. N. J. Tel.: 846-4242---------o--------­NYITVA: Kedden 9-től 5-ig, Szerdán 9-től 5-icj. Csütörtökön 9-től 5-ig Pénteken 9-tól 5-ig, MRS. IDA BANKÓ, Secretary Rev. Leslie J. Carey Osztályok száma, ügykezelője, címe, leleíonszáma: 10—Peter Horvath Pine Street Keelpmont, Pa. 13—Joseph Molnár 49 Summit Avenue, Garfield. N. J. GR 1-4083 20—Imre Bogár 225 Howell St., Trenton, N. J. 393-5250 25—Joseph S. Tóth 413 George St. Throop, Pa. 27—William J. Kovács 61 John Glenn Drive, Phoenixville, Pa. WE 3-8391 28—Mrs. Julia Katona 450 Fifth Ave., Westmore, Pa. 32—Mrs. Ida Bankó 302—216 Somerset St. 308—New Brunswick, N. J. 367—Tel.: 846-4242 33—Andrew Tobowiczky 337 Ellery Avenue, Newark, N. J. ES 2-3786 44— W. Velekei Lee Avenue, Alpha, N. J. GL 4-3864 45— Mrs. H. Putnoki 227 Gordon Street, Roselle, N. J. CH 5-9173 64—Joseph P. Nagy 714 Bundy St., Scranton, Pa. 79— Albert, St. Miklossy 80— 23 Evergreen Avenue, 284—Fords, N. J. HI 2-7384 82—Rev. Alexander Bartus Rt. No. 1, Box 199 Hammond, La. 5—Rev. Miklós Szolga 526 E. 4th St. Bethlehem, Pa. 867-2943 HUNGARIAN HALL Evans and E. 3rd St. Bethlehem, Pa. Hivatalos órák: Szerda, Csüt. és Péntek este 6-tól 8-ig. 113—J.Nagy 2 Cummins Street, Franklin, N. J. VA 7-7047 144—Géza Megyesi 16 Cypress Street, Carteret, N. J. KI 1-7640 209—J. Horváth RD 2 Walnut Port, Pa. PO 7-3755 215—Charles Kish 31 Dakota Street, Manville, N. J. RA 2-1962 228—Charles Tóth 27 Joline Ave., Tottenville, S. I., N. Y. 250—Joseph Gyenes 78 Craske Street, Woodbridge, N. J. ME 4-0548 266— S. Varga 266 6th Ave., Roebling, N. J. 499-0275 269—Rev. F. Vitéz 493 Amboy Avenue, Perth Amboy, N. J. VA 6-3513 307—Frank Demjen 151 Rotwell Avenue, Cliffside, N. J. WH 5-7624 313—Rev. L. Hunyadi 50 Washington Ave. Colonia, N. J. FU 1-6413 327—George Sinica 306 Valley Road, Coatsville, Pa. 330—J. Szabó 202 West Midland Ave., Paramus, N. J. GI 1-7176 368—John Zakopcsan 181 Harrison Avenue Passaic, N. J. GR 3-0980 370—Rev. John P. Nagy 601 N. E. 55 Terrace, Miami 37, Fla. NE 4-8151 92— Mrs, P, Toth 812West Wyoming Ave. Philadelphia 40, Pa. DA 4-5512 93— Mrs. M. Corigliano Boonton, N. J. DE 4-6105 MÉG MA BIZTOSÍTSA BE 375—Rev. Bert. Szathmary 646 Broadway Long Branch, N. J. CA 2-7919 388—Rev. L. Novak P. O. Box 16, Eagle Lake, Fla. CY 3-7788 MAGÁT ÉS CSALÁDJÁT a mi élei-, baleset-, kórházi-, betegsegély-, iskoláztatást, ott­hont, családot és jövedelmet védő biztosítási módozatainkkal, melyek teljes védelmet és biztonságot nyújtanak! 70 évi szolgálat — $15-millió vagyon — $45-millió biztosítás — 40,000 tag Hungarian Reformed Federation of America KOSSUTH HOUSE 3216 New Mexico Avenue N. W. Washington, D. C., 20016 Little Rock., Ark-ban a demokrata Orvai Faubus kormányzó beje­lenti a sajtónak, hogy nem pályázik a hetedik időszakra. sarga előretörés a legbizta­­lóbbnak látszott: Afrikában. — Afrika megérett a forra­­radalomra — hirdette Tshou En-lai miniszterelnök Afriká­ban, még 1965 elején. Ekkor Peking diplomáciai kapcsolat­ba lépett 15 uj, független af­rikai nemzettel. A kínai Wu­­han-katonai akadémián ekkor egy speciális guerilla-iskolát állítottak fel fekete forradal­márok számára. A hatalmas kínai tempo azonban megijesztette az afri­kai országok vezetőit. Saját maguk hatalmát kezdték fél­teni a kina iáktól. így rövide­sen a vörös kínaiak uj gyar­matosítók gyanújába keve­redték, akiktől a legjobb meg­szabadulni, amíg lehet. így Dahomey, Felső Volta és a Középafrikai Köztársa­ság egymásután kezdte kiuta­sítani Mao diplomatáit orszá­gaikból. Burundiból, f e n y e g etve érez mén magukat, önikény távoztak a kínaiak, Ngendan­­dumwe miniszterelnök meg­gyilkolása után. Tansania elnöke Nyerere, figyelmeztette Tshou En-lai-t, hogy népe nem fogja tűrni az uj gyarmatosítás semmiféle formáját. Vöros Kina ugyan­is egy uj rádióállomást Ígért Tansaniának, azzal a feltétel­lel, hogy a programot a kí­naiak ellenőrzik. Sambia 1965 júniusában el­utasította Tshou En-lai kínai miniszterelnök 1 á t o g átását, mivel tudomására jutott, hogy más országokban a kínaiak intrikáltak ellene. Kenia még azt is megtil­totta Tsou-nák, hogy közbe­eső leszállást végezzen Nai­robi fővárosban, afrikai útja alkalmával. Houphouet-Boigny, az Ele­fántcsont Part elnöke egész Afrikát felhívta Vörös Kínai ellenes akcióra: — Peking küldötteit úgy kell üldöz­nünk, mint a rühes kutyákat. Tunézia elnöke Ahmed Burgiba Mao Tse-tungot és társait eszeveszetteknek ne­vezete, akik egy harmadik vil lágháborut készítenek elő. A két legnagyobb csapást a vörös-sárgák Algériában és Ghanaban voltak kénytele­nek elszenvedni. Az elsőben vesztettek, mikor Ben Bella megbuktatásának ellenére is forszírozták az afro-ázsiai kon­ferencia megtartását, Ghana­ban pedig éppen akkor ker­gették el Kwame Nkrumah­­ot, amikor Vörös Kipiába ment hódoló látogatásra. E sok keserű pijula között csak egyetlen kis édes, cukor­kát kapott Mao biztatásul: Párisban Charles de Gaulle, francia elnök rendőrséggel hajtatta ki házaikból Nemze­ti Kina diplomatáit és a háza­kat a Vörös Kinai-áknak ad­ta át. RIZS dél-vietnamnak CARACAS, Venezuela — Venezuela — rokonszenve je­léül — 500 tonna rizst küld Dól-V ie ínamnak. Református rádiós istentiszteletek A Református Lelkésze ryesület keleti körzete min den vasárnap délután 1.45 óra kor istentiszteletet közve iit a newyorki WBNX rádió állomás 1380-as hullám­hosszán. A rádiós IstentiszteleL szolgálat fenntartására adó hiányokat kér és vár a leiké­­szi körzet. Adományok átad­hatók a környék református és evangélikus lelkészi hiva­talaiban, vay a lelkészi kör­zet pénztárosának a címére küldendők: Rév. Gábor Csor­dád, 220 East 82nd Street, New York 28, N.Y. Sir Winston Churchill 9 láb ma­gas bronzszobrát Washingtonban az angol nagykövetség előtt állít­ják fel, miután a'fiew yörki öntő­déből idehozták. Független Magyar Református Egyház 229 East 82nd Street New York 28. N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkészi hivatal minder, délelőtt 9—12 között nyitvt van. Istentiszteletet tartunk ninden vasárnap d. e. 10:3í órakor. MINDEN szóra érdemes ma­gyar esemény hü krónikása lapunk. Rendelje meg! CSAK AUTÓ KELL AMARILLO, Tex. — Mi­közben Mrs. Carl Draper ki­váltotta 1966-os autórendszá­mát, valaki ellopta az utcán parkoló kocsiját. Most tehát csak autó kell már a rend­számtáblához. LAPZÁRTA minden vasár nap van. Terjedelmesebb, bo­nyodalmasabb hirdetési, vagy más ügyekben (nagyobb cik­keknél. stb.) ajánlatos már szombatig érintkezésbe lépni •irodánkkal, hogy ne utolsó percben készült dolgok kerül­­jeneá a lapba. Mrs. Osváth, la punk irodavezetője és 'képv5 selője személyesen, vagy te lefon utján is rendelkezésre áll bármilyen hirdetési vagy más ügyben. Gyászjelentései felvételét telefonhívásra a házhoz kimenve intézi el. Kér jük mindazokat, akik mél> gyászukban sem akarnak meg feledkezni arról, hogy köszö netet mondjanak a segitsé gükre sietőknek és részvétü két kifejezőknek, hogy telefo náljanak, vagy üzenjenek iro dánkba s azonnal kimegyünk a házhoz a szükséges adatok felvétele végett, t AMagy. Amerikai Atléta Klub termében 198 SOMERSET STREET, NEW BRUNSWICK, N. J. WVWVttMVVWWVMWMHWWWWMMVWWWWtVW MEGHÍVÓ A New Yorki Matusz Lengyel Népitánckör (The Matusz Polish Dance Circle of New York) és A New Yorki Magyar Rapszódia Népitánc Együttes (The Hungarian Rhapsody Folk Dance Ensemble) Dir. Henry Jaworowski és Molnár Mária, tanár coreografus vezetésével ÁPRILIS 30-ÁN, SZOMBATON ESTE 7 ÓRAI kezdettel rendezendő Lengyel-Magyar Népitánc és Dalestjére Az előadás keretében a lengyel-magyar közönséget üdvöz-Hon. Freeholder George Otlowski és Dr. Pogány András egyetemi tanár Az előadás után baráti ismerkedési est és tánc éjfélután 2 óráig. HIDEG-MELEG BÜFFÉ FRISSÍTŐK, ITALOK Rendező: SOMODY PÁL Az est egyben a lengyel és magyar népviselet bemutatója js! Műszaki vezető: OLÁH KÁROLY Helyárak I. hely (1-6 sor) $3.50 — II. hely (7-12 sor) $3.00 III. hely $2.50 — Diákhely $1.50 JEGYEK ELŐVÉTELBEN KAPHATÓK: NEW BRUNSWICKON: A Magyar Hírnök irodájában (216 Somerset St., tel.: 846-9707). Magyar Étteremben, 214 Somerset St.; Magyar Hentes­boltban, 205 Somerset St.; Gellért Étteremben, 73 French St.; Zoltán István Bargain Storeban, 132 French St.; Farkas Ferenc órásboltban, 83 French St., tel.: 545-6494 és az Atléta Klubban, tel1.: 249-9669. CARTERETEN: Andy Gulf Service, Carteret Rd. and Grand St. (Port Reading), tel1.: 541-9797; Ring Józsefnénál, 67 Larch St., tel.: 541-5831. PERTH AMBOYBAN: Sovány Zoltán. Amboy Chevron Service Station, 375 New Brunswick Ave., tel.: 442-9790 és Sovány Zoltánnénál, 826-2035. Telefon előjegyzést elfogad és felvilágosítást ad mindennap délután 3-8 óra között: Somody Pál rendező, 141 Somerset St., New Brunswick. Telefon: 545-7464 Pontos kezdés! Jegyét tanácsos előre biztosítani! ___• - ■ »4 Nikitát ócsárolják MOSZKVA — A Szovjet­­nió legfőbb gazdasági terve­zője bevallotta, hogy a szov­jet gazdaság növekedése az elmúlt öt évben két százalék­kal csökkent és ézt Kruscsev mesterkedésednek tulajdoní­totta. Nikolai Baibakov, a szovjet állami tervező bizottság el­nöke elmondotta a 23-ik kom­munista párt kongresszuson Moszkvában, hogy a szovjet gazdaság növekedése 1960-tól 1965-ig évi hat százalék volt,' az azelőtti öt év 8.5 százaléká­val szemben. Meghalt a szovjet ürorvos MOSZKVA. — Az 59 éves Norair Sissakjan biokémikus és a szovjet világürprogram orvosi-vezetője, aki az összes szovjet ürpilótékát és ürku­­tyákat orvosi vizsgálatban ré­szesítette, meghalt Tjuratam­­ban, az űrprogram székhe­lyén. Házassági évforduló PÁRIS, Franciaország. — Charles de Gaulle, francia el­nök és felesége 4’5-iik házassá­gi évfordulójukat ünnepelték vidéki otthonukban, Colom­­bey-leS'Deux-Eglises-ben. A New Brunswíck-i Magyar Református ' Egyház Ni. Bertalan Imre, lelkipásztor Nt. Dr. Kosa András Pastor Emeritus 179 Somerset St. New Brunswick, N. J. Tel.: KI 5-5841 A vasárnapi szolgálatok rendje: 9 órakor vasárnapi iskola, 10 órakor angolnyelvü isten­­tisztelet, 11 órakor magyar istetn tisztelet. LABDARÚGÁS A New Brunswick-i Magyar Amerikai Atléta Klub csapa­ta, a HAAC vasárnap, április 17-én Hartford, Conn.-ban ját­szik újabb ligamérközést, a Hartford S.C. csapatával. A klub labdarugó szakosztálya autóbuszt indít ezen a napon Hartfordba, reggel 9 órakor a Klubház elől. Részvételi dij oda-vissza $5.00. Menjünk s buzdítsuk a fiukat a győze­lemre! Minden hajtási engedély csak egy évre szóljon! PÁRIS. — Franciaország­ban a halálos kimenetelű köz­úti balesetek évenként nyolc százalékkal szaporodnak. A statisztikai kimutatások­ból megállapitható, hogy kik a legveszélyesebb autóveze­tők. Ezért azt tervezik, hogy a jövőben a hajtási engedélye­ket csak egy évre fogják ki­állítani, ezután pedig újabb vizsgát kell majd az autóveze­tőnek letennie. Az ideiglenes autóvezetők — a tervezet szerint — nem hajthatnak 80 kilométernél nagyobb sebességgel, és arra is gondolnak, hogy a 65 éven felülieket újabb vizsgára kö­telezzék. Massilon, O.-ban 21 rendőr leköszönt állásáról, mert a városi tanács elutasította fizetésemelést célzó kérésüket. Több leköszönt rendőr felesége a város polgármesterével beszélget.

Next

/
Thumbnails
Contents