Hiradó, 1965. július-december (44. évfolyam, 26-52. szám)
1965-10-21 / 42. szám
VOL. 44. ÉVFOLYAM — No. 42. SZAM----r 11.7 -r-*--!»*»■■■ PERTH AMBOY, NEW JERSEY ÁRA 15c—SINGLE COPY 15c Thursday, October 21, 1965 A MAGYAR SZABADSAGHARC EMLÉKÜNNEPÉLYE NEW BRUNSWICKON Mint minden évben 1956 óta, ezidén is megrendezi New Brunswick és környéke magyarsága a magyar forradalom és szabadságharc emlékünnepélyét. Az ünnepély most vasárnap, október 24-én este fél 7 órai kezdettel lesz az Atléta Klub disztemében s arra e sorok utján is meghiv a rendezőség minden jóérzésü magyart, akinek szivében él még a szülőhaza képe és emléke és aki rabságban élő magyar népünkért kész a legcsekélyebb áldozatot is meghozni. A legcsekélyebb áldozat ebben az esetben az, hogy mi .szabad földön élő magyarok egy táborban legyünk ,s egyetértésben, együttmunkál kodással azon legyünk, hogy minden eszközzel kivívjuk a magyar nép szabadságát és önrendelkezési j agait. Az 1956 évi magyar forradalom és szabadságharc eszméi és célkitűzései nem voltak és nem lehettek hiábavalók. az áldozat, amit a nemzet hozott akkor, nem veszhet semmibe, a magyar nép szabad akar lenni s a feladat a miénk, hogy ehhez hozzásegítsük. Az egyházak, egyletek és klubok kiküldötteiből alakult Rendező Bizottság az ünnepélyt alapos körültekintéssel rendezte meg. Műsora a következő: 1. Amerikai Himnusz, énekli Findra Dorothy; 2. Megnyitó szavak: Diénes László szerkesztő; 3. a New Brunswick-i Egyesitett Énekkar dalszámai, vezényel Nt. Bertalan Imre ref. lelkész;; 4. Szavalat (Ács Ernő: Üzenet) Lothringer József; 5. Zongoraszám. Dr. Kiszely Andor zongoraművész; 6. Ünnepi beszéd: Ft. Végvári Vazul, OFM. 7. Kuruc dalok előadja Kára Gyula. 8. Népdalok, előadja a Magyar Református Egyház Gyermekkórusai; 9. Magyar Táncok, előadja a Szent József g.k. egyház Ifjúsági Tánccsoportja., vezényli Zilahy Sándor; 10. Határozati javaslat; 11. Magyar himnusz, énekli a közönség. Műsorvezető Somody Pál. Az ünnepélyre belépődíj nem lesz adományokat a költségek fedezésére köszönettel fogad a Rendező Bizottság. Az Atléta Klub dísztermének befogadóképessége mintegy 600 személy. Ha ezt a termet ezen az ünnepélyen nem tudjuk megtölteni, ha egy ilyen jelentőségteljes alkalommal nem tudunk hatszázan együtt lenni, egy gondolattal, egy szívvel, akkor a mi szülőhazánk népe nagyon szomorú jövőnek néz elébe. Hisszük azonban ,hogy “a vér nem vált vízzé” s hogy a magyar, bárhol éljen ezen a földtekén, szive legmélyén haláláig magyar marad s óhazai testvéreit nem felejti el . . . A vasárnapi ünnepély “seregszemléje” lesz a helyi és környékbeli magyarságnak: hányán vagyunk, kikre lehet számítani, kik azok, akik nemcsak érdekből magyarok, hanem szivük szerint is .. . Hughes kormányzó a magyarok között A MAGYAR EGYETEMI SZÖVETSÉG KRITIKUS HELYZETE NT. KOVÁCS ISTVÁN A TRENTONI FÜGGETLEN REF. EGYHÁZ UI LELKÉSZE Amikor Ft. Béky Zoltán püspököt, a Trentoni Független Magyar Református Egyház lelkészét az Amerikai Magyar Református Egyesület központi elnökévé Választották meg, a trentoni gyülekezet nehéz helyzetbe került. Uj lelkipásztorról kellett gondoskodnia a gyülekezetnek, amelyek hosszú évtizedeken át egy országos viszonylatban is kiváló lelkész , volt; olyan papot kellett keriteniök, aki elődje helyét kellőképen be tudja tölteni. Hosszas “keresgélés” után végre találtak egy ilyen lelkészt, Nt. Kovács Nt. Kovács István István személyében, aki 26 évig volt egy huzamban az Akron-i (Ohio) gyülekezet pásztora. A. trentoni Független Magyar Református Egyház né-ÉPITŐ ÉS ASZTALOS. Házak építéséi és régi építmények javítását, átalakítását vállalja. Építkezési kölcsönöket elintéz: Fenyő 'ózsef. Telefon: CH 7-8484. pe egyhangú szavazattal választotta meg Nt. Kovács Istvánt a gyülekezet lelkészévé, aki nehéz szívvel bár, de megvált akroni gyülekezetétől s családjával együtt már meg is érkezett és elfoglalta uj szószékét Trentonban. Az egyház népe szeretettel fogadta az uj lelkészt és családját s megindult a továbbépítő, komoly munka a trentoni egyházban. Nt. Kovács István a kecskeméti gimnáziumban érettségizett, theológiai tanulmányait pedig 1938-ban végezte el a sárospataki ősi főiskolán. Mint kitűnő diák, ösztöndíjjal jött Amerikába ugyanabban az évben s Pittsburghban a Theologiai Szemináriumban folytatta tanulmányait. 1939 szeptemberében az Akron, Ohio-i magyar református gyülekezetnek lett a lelkipásztora s attól kezdve megszakítás nélkül, 26 éven át volt lelkésze ennek az egyháznak. Ottani lelkészi munkálkodásának egyik legszebb eredménye az a gyönyörű, koloniális stílusban épült uj templom, amelyet ez év augusztusában szenteltek fel. Az egyház úgy anyagiak szempontjából, mint lélekszámban és lelkiekben megerősödött ez alatt a negyedszázad alatt s elmondható, hogy amilyen nyereség a lelkész nélkül maradt trentoni gyülekezet szá-A KARÁCSONY "AVON"-i jejent sok várakozó AVON vásárlónak. Legyen ön is egy "AVON HÖLGY” lakása környékén, szabad ideijében, ami által nagy jövedelemre lehet szert. Otthonában történő megbeszélés végett telefonáljon: 642-5146 számra. Valósággal hág yománnyá kezd válni, hogy minden évben egyszer New Jersey állam kormányzója, Richard J. Hughes eljön közénk, magyarok közé s egy estét velünk tölt, bankettasztalnál, magyar-zenés vigadással. Október 31-én, vasárnap este New Brunswickon, az Atléta Klub dísztermében a magyarság vandége lesz Richard J. Hughes kormányzó azon a fényes vacsorán és táncmulatságon, amelyet a brunswicki Magyar Női és Férfi Demokrata Körök közösen rendeznek tiszteletére és a többi demokrata jelölt tiszteletére. Mintegy 700 személy számára terítenek ezen az estén az Atléta Klub dísztermében s a két kör vezetősége minden előkészületet megtett annak érdekében, hogy se a vendégek, se a közönség ne mondhassa azt, hogy kényelmetlenül érezte ott magát. .. Nagyszerű programról is gondosdoktak. A díszvendégek szónoklatai mellett a színpadon fellépnek a műsorban a következők: Edit Halas énekesnő, a New York-i House of Vienna csillaga, Kulcsár Endre hires énekes, akinek számos szép magyar lemeze van forgalomban, Grace Lang és Gene Reed énekes-táncosok, akik már tavaly is óriási sikert arattak New Brunswickon. Horváth Angela és Findra Dorothy helybeli nagyszerű énekeseink, Csonka Pista dalénekesünk, aki a ceremóniamesteri tisztet is betölti, valamint Kára Gyula, mint dalénekes, továbbá Csuhák Pista, a New York-i Polynées étterem hires prímása és cimbalmosa Szittay Mihály. A Kára-Németh rádiózenekar muzsikál az est folyamán és a táncmulatságon, ami vacsora után lesz. A kormányzó kíséretében itt lesznek a díszvacsorán a különböző állami és megyei Gov. RICHARD =J. HUGHES demokrata jelöltek: John A. Lynch állami szenátor, aki visszaválasztásra pályázik, valamint J. Edward Crabiel, a második állami szenátor-jelöltünk (az uj népességi adatok számbavétele szerint Middlesex megye egy további szenátor választására jogosult), Robert Jamison megyei sheriff, aki ujraválasztásra van jelölve, továbbá a General Assembly jelöltjei: Guido Brigiani, Norman Tanzrnan és Joseph G. Dórén és a negyedik állami képviselő-jelölt: Robert N. Wilentz és végül, a megyei Feeholder jelöltek: Joseph R. Costa, John Phillips és John J. Fay, Jr. Az október 31-i, vasárnap esti nagy díszvacsorára és táncmulatságra jegyek elővételben kaphatók a két klub tisztviselőinél. Tanácsos minél előbb megvenni a jegyeket, mert “telt ház lesz”. EMLÉKÜNNEPÉLY NEW YORKBAN mára az uj lelkész, Nt. Kovács István személye, olyan veszteség távozása az akroniakra nézve . . . Irodalmi tevékenységének egyik komoly eredménye az az angolnyelven megirt kis Káté (Catechism) amely immár három kiadást ért meg és amelyet tanitóeszközül használnak ma már igen sok egyháznál. Müve valóban hiánytpótló, hasznos munka. Nt. Kovács István nős, 3 szép gyermek atyja. Az idősebb fiú, István az Akroni Egyetemen a mesteri fokozatért dolgozik, leányuk, Judith Grove City, Pa.-ban van College-ban, ahol harmadéves diák, kisebbik fiuk, Dániel pedig a Trenton-i Central High School junior tanulója. A trentoni Független Magyar Református Egyház elöljárói és népe jól választott, amikor lelkészének Nt. Kovács $stvánt hívta meg, mert méltó utódot nyert Ft. Béky Zoltán püspök szószékébe! Szeretettel köszöntjük e helyről az uj lelkipásztort és családját Trentonban s hisszük, hogy nemcsak gyülekezete, de egész itteni magyarságunk, az egész Kelet-Amerikai magyarság egy értékes vezetőemberrel lett gazdagabb Nt. Kovács István idejövetelével. KÖZÉPKORÚ házvezetőnő-szakácsnőt keresünk, bentalvással, saját szoba, fürdő, televízió, kitűnő fizetés és más előnyök. Telefonáljon: KI 5-3857.. (Highland Park, N. J.) NEW YORK. — A Magyar Szabadságharcos Világszövetség newyorki szervezete és az Északamerikai Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesületeinek Szövetsége, a newyorki egyletek és egyházak támogatásával, a magyar szabadságharc 9-ik ^évfordulója alkalmából emlékünnepélyt rendez a Hunter College (69. St.—Park Ave.) nagytermében. Magyarnyelvű ünnepi beszédet mond Dr. Pogány András egyetemi tanár, a Magyar Szabadságharcos Világszövet ség társelnöke, angol nyelven Abraham Beame newyorki polgármester jelölt fog a magyarsághoz szólni az ünnepi műsor első felében, melynek művészi részében Szörényi Éva, a budapesti Nemzeti Színház volt ünnepelt színművésznője magyar szavalatokkal szerepel. Az ünnepség második felében emlékbeszédet tart John V. Lindsay, a newyorki republikánus-liberális polgármesterjelölt, ünnepi beszéddel lép a magyar közönség elé Hajmássy Ilona, a nagyszerű szinmüvésznő és filmsztár, aki már oly sok akcióban vett részt és mindenkor résztvesz minden olyan akcióban, amely a magyarság érdekét szolgálhatja. A Magyar Cserkészregősök és a Hungária Táncegyüttes közös műsort adnak. Műsorvezető Téglássy Tamás, a Diákszövetség elnöke. DIENES MARIKA MENYASSZONY Diénes László, lapunk szerkesztője és felesége örömmel jelentik be, hogy legidősebb leányuk, Mária Magdolna, Corvallis, Oregonban jegybe lépett James L. Hutchens-al, az ottani KPLY rádió-állomás tulajdonosával. Diénes Marika a Metuchen High School és az Ohio University végzett növendéke, aki második éve az Oregon State University-n az angolszakos tanárnői diplomájáért dolgozik és az egyetem zenei osztályán titkárnői állást tölt be. Jövendőbelije vezető pozíciót tölt be különböző rádió-állomásokhál; a Corvallis-i Radio Broadcasters, Inc, elnöke és ügyvezető alelnöke a T R Broadcasters, Inc. Albany, Oregon-i vállalatnak. Eljegyzésüket Marika telefonon közölte a szülőkkel s lévén “pilótanőről” szó, karácsonykor talán hazarepülnek Metuchenbe, hogy bemutassa vőlegényét a családnak. Magyar protestáns bál New Yorkban NEW YORK. — November 12^én, pénteken este 8 órai kezdettel tartják meg a hatodik Magyar Protestáns Bált a Pierre Hotel Grand Ballmében, a Fifth Ave. és 61-ik utca sarkán. Révay István és teljes zenekara muzsikál. A műsor keretében fellépnek a Rapszódia és a Hungária népi táncegyüttesek. A bál tiszta jövedelmét ebben az évben is a diák-ösztöndijalap növelésére forditja a rendezőség és, mint az elmúlt évben is tették, a bál alkalmával ünnepélyes keretek között adják át az ösztöndijakat érdemes magyar egyetemi hallgatók továbbtanulásának elősegítésé-' NEW BRUNSWICK magyar negyedében, 42 éve fennálló, jólmenö 2-székes borbélyüzlet, betegség miatt olcsón eladó. Azonnal átvehető, az ára havi részletekben is fizethető. Érdeklődök telefonáljanak: CH 9-4718, re. Az ösztöndíj kezelő bizottság tagjai: Bertalan Imre (New Brunswick, Csordás Gábor (New York), Eszenyi László (Washington), dr. Füzesi István (Hamden, Conn.), dr. Harsányi András (Carteret), Horváth János (New York), dr. Moór Artur (Hartford) és dr. Stuart Pál (Elizabeth). A bál fővédnökei: Ft. Nagy Lajos, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke; Ft. György Árpád, a United Ghurch of Christ Calvin Synod jának elnöke: Ft. Brachna Gábor evangélikus főesperes; Ft. dr. Szentiványi Sándor unitárius püspöki vikárius. A védnökök sorában amerikai magyar életünk mintegy hat-NEW YORK — Immár néhány éve működik a newyorki Magyar Egyetemi Szövetség (Hungarian University Association, Intc.), mely az Amerikában élő magyar hivatásbelieket van hivatva egy szövetségben tömöríteni magyarságuk megőrzésére és bizonyos hivatásbeli szolidaritás és közös szellem fenntartására. Az Egyesült Államokban élő magyar származású tudósok, hivatásbeliek sikereiről mindannyian tudunk. Kevesebbet tudnak azonban a Magyar Egyetemi Szövetségről — és talán még kevesebbet annak munkásságáról. Pedig a Szövetség, a minimális eszközöknél is kevesebbel rendelkezve, olyan eredményeket mutathat fel, mint az 1963-ban megjelent ‘Hungarians in America’, az első angolnyelvü életrajzi szaknévsor, mely a nyugati féltekén élő magyar hivatásbelieket ismerteti; konferenciák, előadások, az időnként megjelentetett “Tájékoztató”, mellyel a Szövetség a tagsággal tartja fenn az érintkezést, vagy például egy Parisban élő tehetséges magyar zongorista koncertjének sponzorálása New Yorkban. Ez évben a Szövetség elkezdte könyvsorozatának kiadását az Occidental Press közreműködésével, melynek keretében elsőnek Szabó Zoltán rendkívül értékes “Szerelmes földrajz” cimü könyve jelent meg; ez a mű 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia diját nyerte el. Ezenkívül tervezzük, hogy a Csehszlovák-Magyar-Lengyel Kutató Bizottsággal együtt egy akadémiai nívójú előadássorozatot kezdünk el a közeljövőben a két egyesület egybeeső célkitűzéseinek előmozdítására. Mindezen célok megvalósításához anyagi eszközök szükségesek. Ha nem volnának olyan áldozatos lelkű magyarok, mint a Szövetség titkára (kétgyerekes családapa, aki állása és családi kötelezettségei mellett még az egyetemen is tánul, és mégis időt talál, immár több mint két éve, hogy minden fizetség nélkül van ismert tagjának a nevével találkozunk. A részvételi dij személyenként 8 dollár (vacsora nélkül). Diákjegy 4 dollár. Jegyek már kaphatók a newyorki Független Magyar Református Egyház lelkészi hivatalában (229 East 82 St.; telefon: RE 4- 8144), Passaic, Carteret, New Brunswick (Somerset St.) és Perth Amboy lelkészi hivatalaiban ; a Református Egyesület newyorki körzeti irodájában: 207 East 84. St.; Taliga Miklós COSMOS könyvkereskedésében : 1592 Second Ave., New York. Megjelenés estélyi ruhában. Amerika keleti partvidékének hatodik nagy protestáns seregszemléjére ezúton is szeretettel hiv és vár minden ér1 deklődőt a Magyar Protestáns Bál rendezősége. ELADÓ boroshordók és prés. 23 Louis Street, New Brunswick, New Jersey. dolgozzék a Szövetségnek), akkor a Magyar Egyetemi Szövetség már régen megszűnt volna. Ha a magyar hivatásbeliek nem segitik komolyabban a Szövetséget, nemcsak, hogy működésűnket nem fogjuk tudni folytatni, de kétséges, hogy a Szövetség egyáltalán fenn fog-e tudni maradni. Pedig milyen ihlető példák vannak előttünk: a lengyeleknek, a cseheknek, az ukránoknak évek óta vannak komoly szerveik, mint például amerikai tudományos és művészeti akadémiájuk, akadémiai nívójú, angolnyelvü folyóirataik és egyéb követésre méltó teljesítményeik. A Magyar Egyetemi Szövetség hasznos és értékes munkásságra tekinthet viszsza; komoly célkitűzései vannak és esetleg — a tagságtól és az amerikai magyarságtól életet, ihletet és támogatást nyerve — ilyen értékes példák elérése felé gyakorolhat komoly befolyást. Mindezek érdekében legalább minimális anyagi eszközökkel kell rendelkezni; 7000 jómódú hivatásbeli magyar nem kívánhatja, talán el sem fogadhatja, hogy olyan emberek tartsák fenn éveken át az ő Szövetségüket, akik családjuktól, gyermekeiktől, jogosan megérdemelt pihenésüktől vonják el idejüket az ő érdekeik és jóhirnevük szolgálására. A Magyar Egyetemi Szövetség most elsőizben fordul kéréssel az amerikai magyarsághoz, hiszen létezéséről és munkásságának folytatásáról van szó. Ne mondhassák más nemzetek fiai itt Amerikában, hogy amig ők szívesen áldoznak, hogy tudományos akadémiákat is tudjanak fenntartani az ujhazában, addig a magyarok még egy szerény hivatásbeli szervezetet sem tudnak itt életben tartani. A Magyar Egyetemi Szövetség minden adományt köszönettel vesz és hálásan fog nyugtázni. Cim: Hungarian University Association, Inc., 295 Madison Ave., 24 floor, New York, N. Y. 10017. Dr. Kapótsy Béla, pénztáros Hunter College A Bevándorlási Hivatal uj irodai órái WASHINGTON. - Követve Johnson elnök kívánságát és utasítását, hogy az országos hivatalok könnyebben hozzáférhetők legyenek a lakosság számára, a Bevándorlási Hivatal országos főnöke elrendelte, hogy a hivatalok az ország minden nagyobb városában az eddigi hivatalos órákon túl is nyitva legyenek egyes hétköznapokon, továbbá nyitva legyenek szombaton is d. e. 9-től d. u. 1-ig. LÉPJEN AZ "AVON" kötelékébe karácsonyra s vegyen fel megrendeléseket karácsonyra a választékos Karácsonyi Ajándékoknak valókra. Az AVON ügynökei megkétszerezik jövedelmüket mostantól karácsonyig. Otthonában történő megbeszélés vézetl telefonáljon még a mai napon: 642-5146 számra. . .KIADÓ egy hálószoba, közös konyhával, munkába járó férfinek. 81 Jersey Ave., New Brunswick, N. J.