Hiradó, 1965. július-december (44. évfolyam, 26-52. szám)

1965-10-14 / 41. szám

Thursday, October 14, 1965 HÍRADÓ 3-IK OLDAL Jön az ázsiai influenza - Amerika felkészül a védelemre A jóslatot, hogy a közeli téli “szezonban” az influenza járványszerü fellépésével kell számolni, az Amerikai Orvos Szövetség és az Országos Köz­egészségügyi Hivatal az ilyen járványok előfordulási tör­vényszerűségére alapítják. Egy-egy járvány közt két vagy három év múlik el. A legutóbbi nagyobbarányu jár­vány 1962—1963 telén volt az ország keleti és középső álla­maiban, a következő télen a nyugati tengerparti államok­ban. A komor jóslattal egyidő­­ben örvendetes, biztató beje­lentés jött Wilmington, Del.­­ból, a Du Pont kémiai mám­­mutvállalat székhelyéről. Du Pont tudományos kutató la­boratóriumaiban sikerült elő­állítani egy oltóanyagot, mely az influenza-megbetegedés­nek elejét veszi. Megelőző vé­dekezés volt eddig is, de uj az, hogy a Du Pont készítményt nem injekcióstüvel kell a vér­erekbe beoltani, hanem mint pilulát le lehet nyelni. Nagyon sokan vannak, akik inkább vállalják az influenza (vagy más betegség) veszélyét, any­­nyira irtóznak az injekciós tü szúrásától. A pilula értéke ezért felmérhetetlen, sok eset­ben életmentő. De az öröm még korai. Tud­ni kell először azt, hogy az influenzát többféle vírusok okozzák, amelyeknek fő faj­it az orvostudomány A és B betűkkel jelzi. A Du Pont pi­lula az A influenza különbö­ző változatai ellen hatásos, de nem valamennyi ellen. Má­sodszor, a pilula kipróbálása még nem ért véget és még nem nyilatkozott a gyógysze­rek hatásosságát és ártalmat­lanságát (vagy ártalmassá­­gát) ellenőrző országos hiva­tal, a Food & Drug Administ­ration, hogy használatra en­gedélyezi. Du Pont a helyben­hagyó határozatot bizakodás­sal várja, miután a pilula nemcsak laboratóriumi, ha-ISTEN IG E J E “ELVÉGEZTETETT.” A haldokló Megváltónak e győzelmi kiáltása Sátánnak, minden bűn és szenvedés oko­zójának lélekharangját jelen­tette. Jézus meghalt, hogy ha­lála által “megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halá­lon, tudniillik az ördögöt.” Zsid. 2,14—15. Krisztus halá­láig Sátán bejárhatott a mennybe. Jób. 1,6. Az angya­lok és az el nem bukott világ­­egyetem büntelen lakói nem ismerték fel Sátán gonosz ter­mészetét, azonban Krisztus halálakor leesett róla az ál­arc és az egész világegyetem undorral fordult el tőle, mint Krisztus gyilkosától. Krisztus előre látta ezen eseményt: “Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást le­hullani az égből.” Luk. 10, 18 Krisztus halála Sátán közeli halálát is jelenti. Vázoljuk csak röviden a Krisztus eljövetelével kapcsa latos eseményeket: 1. Midőn Jézus eljön, fel­támadnak “először"’ az Ádám tói kezdve meghalt igazak és az élő igazakkal együtt meg­­dicsőült testben elragadtat­nak Krisztussal a mennybe. I. Tess. 4, 13-17., I. Kor. 15, 51—57. !2. Az igazak ezer esztendeig a mennyben ítélkeznek Sátán, a bukott angyalok és a gono­szok felett Isten törvényének és a mennyei feljegyzéseknek alapján. Jel. 20, 4—6., I. Kor 6, 2., Dán. 7, 9—10. 3. Az ezer év alatt a föld puszta és kopár, mert minden elhamvadt Jézus eljövetelé nek tüzében. II. Tess. 1, 6-10., Esa. 66, 16—17. A gonoszok még sírjaikban nyugszanak, ISátán senkit se tud elhitetni, igy a Szentirás jelképes nyel­vezete szerint az ezer év alatt meg van kötözve a tehetetlen­ség láncával. Jel. 20, 13, 5. Jé­zus eljövetelekor tehát csak az igazak támadnak fel, a go­noszok csak ezer év múlva, amiképpen Jézus megmondot­ta, hogy elválasztja a búzát a polyvától. 4. Az ezer év elteltével a földről mennybe vitt Éden Jé­zus által elkészítve, felékesit­­ve megváltottai számára le­száll a mennyből. Jel.: 21, 10. a megváltottakkal és Jézus­sal, aki “azon a napon az Olaj­fák hegyére veti lábait és az Olajfák hegye középen ketté válik ... igen nagy völggyé Zak. 14, 4. Ide száll le az uj föld fővárosa, amelyet Jézus elkészített az Őt szeretőknek amelynek kapui gyöngyök, ut cái arany, fala 12 féle drága­kőből épültek.” A város pe­dig tiszta arany, üveghez ha­sonló.” Jel. 21, 10—21. <5. Az ezer év elteltével Krisztus feltámasztja a Káin­tól kezdve meghalt gonoszo­kat, igy Sátánról leesnek a te­hetetlenség jelképes láncai. “És mikor eltelik az ezer esz tendő, Sátán eloldatik az ő fogságából és kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegle­tén élő népeket.” Háborúra vezeti őket régi ellensége, Krisztus és megváltottai ellen, a szent város ellen, azonban “Istentől a menyből tűz száll alá és megemészti azokat.” Jel. 20, 7—9, 14—15. Pokol, halál nincs többé, mert Sátán és minden követője elégtek a tűznek tavában. “A halál nem lesz többé sem gyász, se ki­áltás, sem fájdalom.” Jel. 21, 4. A világegyetem békéje helyreállt. Isten és Krisztus átteszi trónját az uj földre: “És semmi elátkozott nem lesz többé és az Istennek és a Báránynak királyi széke benne lész ... és látják az ő orcáját. (Jel. 22, 1—5, Jel. 21, 1— 4). A megváltottak újra ehetnek az élet fájáról, amely nek gyümölcse halhatatlansá­got, örök. ifjúságot biztosit számukra. A jó és gonosz tu­dásának fája nem lesz ott. A megváltottak kiállták a pró­bát a földön. Egyedül Krisz­tus keresztre feszítésének seb­helyei emlékeztetnek a bűnre. Többé nem lesz elbukás. “Nem lészen kétszer veszedelem. (Náh. 1,9). Az egész világ egyetem felismeri a végtelen szeretet Istenének jellemét. Boldog dicséneküktől zeng az egész világegyetem: “A kirá lyi székben ülőknek és a Bá ránynak áldás és tisztesség és hatalom örökkön örökké. Jel. 5, 11—13, Jel. 7, 9—17, Jel. 15, 2— 4). Krisztus szava valóra vált: “Elvégeztetett”. Vajha te is ott lennél a győzők kö' zött, az “üvegtenger mellett”. (Jel. 15,2—3.). Cikksorozatunk olvasóinak Isten áldását kívánjuk és ké­résükre ingyen megküldjük a “Keresztény életmód” cimü könyvünket, amelyből megta­nulják, hogy “testünk Isten temploma, amelyet tisztán meg kell őriznünk “minden testi és lelki tisztátalanság­­tól”. (II. Kor. 7,1, I. Kor. á, 16—17) hogy testi és lelki egészségben álljunk meg Meg­váltónk előtt. Dr. HENNE JÓZSEF R. R. 4, Box 450 North Brunswick, N. J. Telefon: 297-3715 nem klinikai próbákat is si­kerrel kiállt. Mellesleg meg­jegyezve, már neve is van: Symmetrel. Du Ponték egy uj találmányuknak nevet csak akkor adnak, amikor annak sikerét biztosítva látják ... Uj találmány a Symmetrel pilula abban az értelemben is, hogy ez az első gyógyszerké­szítmény, amelyet DuPont pi­acra készül dobni. Sokáig tar­tott, mig Du Ponték eljutot­tak idáig. Szinte hihetetlenül hangzik: a kísérletek, ame­lyek most a Symmetrel meg­teremtésére vezettek, 12 éven át folytak a Du Pont labora­tóriumokban s a tudományos kutatók 100 ember-évet töl­töttek a kísérletezéssel, amit úgy kell érteni, hogy 100 em­bernek egy-egy évi munkáját fektették bele a nagy vállal­kozásba. Hozzá kell tenni, hogy ezt a kísérletet, vírusok ellen vegyi anyagok használa­tát, 12 év előtt sok tudós (or­vos és vegyész) lehetetlennek tartotta. Tapasztalásunk szerint ol­vasóink, amikor ilyen orvosi szenzáció hírével találkoznak lapunkban, mindjárt kérde­zősködő levelekkel árasztják el a szerkesztőséget: hol, ki­től lehet kapni ilyen csoda­orvosságot? Már most közöl­jük, hogy ha a Symmetrel kapható lesz, csakis orvosi re­ceptre lesz kapható. sjc % Influenza járványról az el­ső hiteles történelmi feljegy­zés az 1610 évből származik. Akkor Oroszországból indult ki a járvány s még később is általános volt a hiedelem, hogy orosz földön volt az in­fluenza fő termőtalaja. A legszörnyübb járvány 1918-ban volt, kevéssel az el­ső világháború után. Néhány hónap alatt több mint 20 mil­lió áldozata volt a betegség­nek, amelynek természetét nem ismerték fel s közönsé gesen spanyol náthának, spa nyol influenzának nevezték. Hogy mennyien betegedtek meg és élték túl a fertőzést, arra nézve nincsenek hiteles adatok, de a nem halálos végű megbetegedéseket többszáz millióra becsülték. A “spa­nyol” influenza legtöbb áldo­zatát Indiában szedte, 12 és fél millió indiai halt meg — a lakosság 4 százaléka. Ameri­kában 548,000 áldozata volt a járványnak. A tudomány sokáig a sötét­ben tapogatózott, csak 1933- ban sikerült megállapítani, hogy az A 'és B tipusu vírusok okozzák az influenza járványt, amely ekkor már az ázsiai in­fluenza nevet kapta, mert Ázsiából indult ki. 1957-ben világszerte dühöngött az ázsiai influenza járvány; az év elején Kínában szedte ál­dozatait, áprilisban már Hong Kongba, majd Singapore-ba és Sziámba terjedt el s onnan ment “világkörüli útra”, Ame­rikába is. ❖ * * Sokan az influenzát erősebb hűtésnek tekintik és nem ve­szik eléggé komolyan, nem védekeznek kellőképpen, nem hívnak azonnal orvost, amikor a betegség jelenségeit észle­lik. Miután most már tudjuk, hogy az influenzát A, B és más vírusok okozzák és meg­betegedés esetén való kezelés­re van szükség, fontos tudni, hogy kikre nézve legveszedel­mesebb a fertőzés. Komoly következmények állhatnak be a következő csoportoknál: krónikus szívbetegség, a lég­zési szervek betegségei, cu­korbaj, 45 éven felüli kor, ter­hesség. Lyn és Sue Rantal ikertestvérek, francia pudlijuk, Lady Leticia ikerkölykeit tartják a kezükben 13-ik születésnapjukon, Minnepolis, Minn.-ben. Angyalka a vonat kerekei alatt FAR ROCKAWAY, N. Y. - Az IND földalatti, amely itt a föld felszínén halad, a Gas­­ton-Beach 67 állomás felé ro­bogott. A vonat vezetője ki­nézett az ablakon és rémitő látvány tárult eléje: egy nő egy kislányt ledobott a sínek közé. Fékezni próbált, de már késő volt, a vonat négy kocsi­ja áthaladt a kislányon, az ötödik kocsi közepe táján hol­tan találták meg. A peronon a nő — Mr$. Kathlein Brennan, 31 éves — mozdulatlanul, réveteg tekin­tettel maga elé meredve állt, mig rendőr jött s elvitte. A kislány, akit halálba taszított, 4 éves Maria leánya volt. Mi­ért tette, amit tett? “Azt akartam, hogy angyal legyen a gyerek” — felelt az anya. Gyilkosság vádjával állítot­ták Queens városrész bünte­­tőbirája elé. Baibach Kiró kér­dezte : “Megértette, mivel van vádolva?” Mrs. Brennan nem felelt. A biró feje felett a leve­gőbe nézett, látszatra közöm­bösen, mintha ez az ügy nem tartoznék rája. A biró elren-Református rádiós istentiszteletek A Református Lelkészt gyesület keleti körzete min den vasárnap délután 1.45 őri­kor istentiszteletet közve út a newyorki WBNX rádió állomás 1380-as hullám­hosszán. A rádiós Istentiszteleti szolgálat fenntartására adó mányokat kér és vár a leiké szí körzet. Adományok átad­hatók a környék református és evangélikus lelkészi hiva­talaiban, vay a lelkészi kör­zet pénztárosának a cimért küldendők: Rév. Gábor Csór dás, 229 East 82nd Street, New York 28, N.Y. LAPZÁRTA a Magyar Hir nőknél minden héten vasár­nap van. Terjedelmesebb, bo­nyodalmasabb hirdetési, vagy más ügyekben (nagyobb cik­keknél, stb.) ajánlatos már szombatig érintkezésbe lépni irodánkkal, hogy ne utolsó percben készült dolgok kerül­­jeneá a lapba. Mrs. Osváth, la­punk irodavezetője és képvi­selője személyesen, vagy te­lefon utján is rendelkezésre áll bármilyen hirdetési vagy más ügyben. Gyászjelentések felvételét telefonhívásra a házhoz kimenve intézi el. Kér­jük mindazokat, akik mély gyászukban sem akarnak meg feledkezni arról, hogy köszö netet mondjanak a segitsé gükre sietőknek és részvétü két kifejezőknek, hogy telefo náljanak, vagy üzenjenek iro dánkba s azonnal kimegyünk a házhoz a szükséges adatok felvétele végett, i delte elmeállapotának meg­vizsgálását. Mrs. Brennan férje barten­der, a két nagyobb gyermek­kel, 8 és 7 éves fiukkal, ott­hon volt, amikor a szörnyű eset történt. Nem tudott ma­gyarázatot találni. Csak sirt, keservesen. A háztulajdonosnő sem ész­lelt soha semmi különöset. ‘Mrs. Brennan jó anya volt, gyermekeire sohasem szólt rá hangos szóval — mondotta. — Valami forrott a lelkében, ki tudja, mi lehetett az ...” AMERIKA ÉS A HOLD WASHINGTON — Hivata­los jelentés közli: az Egye­sült Államok valószinüleg 1966 januárjában fog fellőni egy olyan mübolygót, amely­nek feladata lesz a Hold fe­lületén történő zökkenésmen­tes leszállás. UTAZIK-E A PÁPA? VATIKÁN VÁROS — A Szentszék titkársága közölte: VI. Pál pápa még nem dön­tött affelől, hogy legközelebb melyik országba tesz majd 'békeutazást.” A New Branswick-i Magyar Református Egyház Ni. Bertalan Imre, lelkipásztor Nt. Dr. Kosa András Pastor Emeritus 179 Somerset St. New Brunswick, N. J. TeL: KI 5-5841 November 7-én tartandó aranyjubileumunk alkalmá­ból emlékkönyvet készítünk. A hirdetések és köszöntések gyűjtése folyamatban van. A bizottság elnökei Horváth Sándor és Puskás Béla. A gyülekezet lelkipásztora negyedórás rádió-istentiszte­letet tart minden hétfőn este 7 órai kezdettel a Zarapath-i (N. J.) Alma White kollégium WAWZ (1380 ke) rádió-állo­másán. A hívek és érdeklő­dők kapcsolják be rádiókészü­léküket és hallgassák meg ezt a műsort minden hétfőn este 7 órakor. Független Magyar Református Egyház 229 East 82nd Street New York 28. N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkészi hivatal mindé’ iélelőtt 9—12 között nyitva van. Istentiszteletet taituiU ninden vasárnap d. e. 10:30 órakor. HOLLAND VIRÁG­"Chain Link" kerítéseket felszerelünk DÍJTALAN ÁRAJÁNLAT HAGYMA VÁSÁR! Ültesse el most jövő tavaszra; Teljes választékunk van: • TULIPÁN • DAFFODIL • JÁCINT • CROCUS 0 ÍRISZ és sok más gyönyörű viráohagymákból VÁSÁROLJON OTT, HOL A FARMEREK IS VÁSÁROLNAK! PÁZSIT £S KFRT-MUVELÉSI KÖZPONT Farmers Cooperative Association HOW LANE and LINCOLN HIGHWAY (Nb. 27) NORTH BRUNSWICK, N. J.........Tel.: KI 5-2470 NYITVA NAPONTA REGGEL 8-TÓL ESTE 5-IG SZOMBATONKÉNT REGGEL 8-TÓL DÉLUTÁN 4:30-IG Első Magyar Ref. Egyház hírei Rév, Rásky József, lelkész Tel. KI 5-1058 22 A. Joyce Kilmer Ave. New Brunswick, N. J. Minden vasárnap istentisz­telet magyar nyelven reggel 9:30-kor, angolul 10:30-kor. Hittan oktatás (konfirmá­lásra előkészítés minden pén­teken este 6:15-kor. Vasárnapi iskola minden vasárnap d.e. 9:15-kor. Nőegyleti gyűlés a hónap minden második vasárnapján d.u. 2:30-kor. Fiatal asszonyok köre min­den hónap harmadik szerdá­ján este 7:3Q-kor tartja össze­jövetelét. Ifjúsági körök összejövete­le minden vasárnap d.u. há­rom órakor és este 6:30-kor. Énekkari próba minden pénteken este 6:30-kor. Évi bazár november 20-án, szombaton, egész nap. “Rummage Sale” használt ruhanemű kiárusításunk nem október 8-án, hanem október 15-én lesz. Minden kedd reggel 8 órától metélt tészta és csigakészités i.u. 1 óráig, asszonyaink által. Aki tud, jöjjön segíteni, hogy legyen elég! ÓHAZAI KIS HÍREK A fővárosi bíróság felemel­te König Károly 63 éves bé­csi kereskedő, osztrák állam­polgár büntetését, amelyet a központi kerületi bíróság csempészésért szabott ki rá. König az elmúlt évben több alkalommal járt Magyarorszá­gon és Sopron környékén “va­lósággal üzletet rendezett be orkánkabátokból, órákból, ny­lon harisnyákból és más áru­cikkekből”, közli a budapesti * * * A baranyai szőlők negyvep százalékát pusztította el a fi­­loxera. MAGYAR-ANGOL. VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NÉMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítvá­nyok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 216 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. TELEFON: VI 6-9707 LÁSZLÓ I. DIENES N. J. ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J. MAGYAR KÖNYVEK HANGLEMEZEK, SZÓTÁRAK, STB. nagy vá­­lasztékban kaphatók irodánkban. Úgyszintén: bár­milyen könyvet megtudunk rendelni. MAGYAR KÖNYVESBOLT MINDEN OLVASÓNK "ZIP CODE" SZAMÁRA SZÜKSÉGÜNK VAN! Az amerikai posta igyekszik megkönnyíteni a postai kül­demények szortírozásának és kézbesítésének munkáját azzal, hogy bevezette az úgynevezett "ZIP CODE" számokat. Ugyan­akkor azonban megnehezítette a mi munkánkat, amikor ránkparancsolt, hogy minden egyes cim után, amelyre lapun­kat küldjük, tegyük oda a Zip Code számot is, mert január 1 után már csak úgy kézbesítik a lapot az olvasóhoz, ha a cimnél a zip-szám is fel van tüntetve. Arra kérünk tehát mindenkit, aki ezt az újságot rendsze­resen kapja postán, hogy egy póstakártyán tudassa velünk, mi a Zip Code száma. Ma már mindenki tudja a saját Zip­­számát s neki könnyebb tudatni azt velünk, mint nekünk ki­böngészni ezer és ezer címet a löbbszáz oldalas hatalmas Zip-könyvből, amit a posta adott nekünk. Már csak azért is nehéz lenne nekünk összeszedni a postai zip-számokat, mert egy-egy városban magában is többféle zip-szám van, város­negyedenként csoportosítva. Olvasóinknak egyenként mind­össze 4 centjébe, egy póslakáriyájába kerül közölni velünk a zip code számot s mi azzal a biztos tudattal tesszük közzé ezt a felhívást és ezt a kérelmet, hogy senki sem fogja sajnálni azt a 4 centes póstakártyát és pár perces fáradságot, hogy munkánkat megkönnyítse. Másrészt pedig saját hasznára is lesz ez, mert ha a zip code megoldás beválik (még nem biz­tos, hogy beválik-e) a lap kézbesítésénél nagy segítségére lehel ez a postásoknak s reméljük: pontosabban fogják kapni olvasóink a lapot. Kérjük tehát, mindenki tudassa velünk postai cime számát! 'Zip" i

Next

/
Thumbnails
Contents