Hiradó, 1964. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-16 / 3. szám
6. OLDAL H I RÁD«'’' /ihursday, Januar- 16. 1364. SZERELEM K1IFÁR.I AI Irta: KERTÉSZ MIKLÓS Sarolta összerezzent, mintha delejes ütés rohant volna végig egész testén, majd figyelve ütötte fel fejét és nedves fényben csillogó szemével ránézett a lábainál térdeplőre. A feketefürtös szép baba lehajolt apja kezéhez és megcsókolta. — Atyám! — kiáltotta hálatelten és utánozhatatlan bensőséggei és szeretettel emelte föl könytől csillogó szemeit a grófra. — Ezentúl egész életem nem lesz más, mint az ön iránti hálának és szeretetnek szakadatlan láncolata. Őszintén mondom, hogy nem vágyódom uj rangom fényes pompája után, a gazdagság nem vonzza lelkemet, mindezek nélkül bizvást ellehetek — csak egyet kiván a szivem: itt lenni apám közelében, őt szeretni és buzdulni az ő nemes példáján. A gróf el volt ragadtava. Megilletődése tetőpontját érte és leányát megölelve igy szólt: A nagy fölindulástól elakadt lélekzettel közelített a gróf; most, most el kell dőlnie a kockának; a döntő fordulat nehéz pillanata elérkezett. — Vájjon nem ismersz, anyám, — kérdezte a leány emeltebb hangon, miközben puha kezével megragadta a szerencsétlen elmebetegnek csontos, kísérteties kezét. — Én vagyok az — a te Rózsikád — elveszett gyermeked, kit most az Isten visszavezérelt hozzád. Szivszaggató jajszó reszketette meg a tágas szobát; az őrült hirtelen kiegyenesítette magát és olyan érővel, melyet elcsigázott, elsorvadt testéből alig lehetett volna feltételezni, megragadta a térdelőt és magához rántotta — egész közel, láztól égő tekintette szinte belefuródott a megtalált gyermek szép ábrázatába. Elfonnyadt, lesoványodott keble görcsösen vonaglott a nehéz felindulástól, elannyira, hogy szívdobogását hallni lehetett, keble feszült, ajka végre mesgszólalt: — Rózsika? — kérdezte vontatott, kétkedő hangon — Rózsika? — ismételgette egyre, majd egyszerre irtózatos, velőtrázó kiáltásban tört ki, mely lassankint vérfagyasztó hahotába ment át, végre megfogta a szép leányt és úgy eltaszitotta magátló, hogy az hátrafelé támolygot egész a gróf lábáig. — Rózsika! — üvöltötte az őrült, mialatt halvány keskeny ajka mögül félelmesen csillogtak elő kiálló fehér fogai és lázban ég őszeme, úgyszólván csordultig megtelt az emésztő és fékezhetetlen harag dühével. — Nem, nem! — rkácsolta rekedten, — nem vagy Rózsika — nem te vagy a lányom, hahaha! Engedjetek ki — hadd menjek gyermekemhez, hadd keresem őt — nem halljátok, hogy hogyan kiált segítségért? Fogvatartják szegényt'— oh a nyomorultak! kell őt szabadítanom, széttöröm az ablak rostélyait. — Csalók vagytok mind, — kik vesztemre törtök, — meg akartok ölni, pedig mit yétettem én nektek? Ezen szavak után szivszaggató zokogásba tört ki a szegény szerencsétlen elmebeteg. A roham annyira elővette őt, hogy elvágódott a padlón, görcsös vonaglás remegtette meg szikár, roskatag testét. Irma rögtön segítségére sietett. Erős karjaival átnyalábolván őt, közeli ágyába fektette s kanalas orvosságot adott be neki, mely a beteg izgatottságát lecsillapította és jótékony álmot varázsolt szemére. Géza gróf pedig ezalatt kivezette a szobából a leányt, ki minden tagjában reszketett. Arca oly fehér volt, mint a fal, közbe-közbe félve tekintett hátra és csak akkor csillapodót le, mikor a kert túlsó végébe értek. Ott egyszerre kimerültén egy gyeppadra roskadt, mely egy százados hársfa alatt volt, kimondhatatlan fájdalmában tenyerébe rejtette arcát és elkezdett keservesen zokogni. — Ne busulj, gyermekem, — szólt vigasztalólag a gróf s leereszkedett hozzá a gyeppadra — Kérlek, szedd össze magad! — Nem, nem! — kiáltott a leány kétségbeesve. — Oh atyám, mily szörnyű kínokat, mily kimondhatatlan gyötrelmeket kell az én szegény szerencsétlen anyámnak elviselnie! Ah, miért is nem vehetem magamra kínjait ,miért is nem szenvedhetek helyette én! Jó Istenem, ott fenn az egekben, fogadj el engemet áldozatul szegény anyám helyett. A gróf mély megilletődéssel tekintett a szép leányra. Ha az őrültnek előbbi szörnyű kitörése alatt egy percig talán ingadozni kezdett volna abbeli hitében, hogy vajjen ez-e az ő elveszett gyermeke, most az őszinte fájdalom láttára és hallva istenes szavait, a kételynek utolsó árnya is eltűnt szivéből. Meg is ragadta a leány kezét, keblére vonta őt és csókot nyomott fájdalomtól vonagló ajkára. — E nemes gondolkozásról ismerek rád! — kiáltott lekesülten. — Most már tudom, hogy te vagy Sarolta igazi gyermeke! Apai örömmel üdvözöllek és kiáltom feléd: Isten hozott. Ami ma nem sikerült, leimt, hogy sikerülni fog a második vagy harmadik összejövetelkor! Ebben segítségünkre lesz a jó Isten! Éppen azért csillapodjál le gyermekem sikerülni szegény édesanyád zavarodott elméjében felkölteni a rád való viszszaémlékezést — és akkor nemcsak szerető atyával fogsz bírni, ki mindent megtesz, amit szemedből kiolvas, hanem lesz anyád is, kit azonban e pillanatban nélkülöznöd kell, szegény gyermek! De most jer, hadd mutassam meg a termeket, melyekben ezentúl lakni fogsz. Már régtől fogva készen tartottam mindent arra az esetre, ha megtalállak és haza hozlak. Amint látom, eddig sanyarú sorsban éltél és talán nélkülöztél is — nos, e naptól fogva uj életet kezdesz — mert most már nem Dubay Rózsika, hanem Szentiványi Rózsa grófkisasszony a neved! — Ezen szép szavak dicséretedre válnak, gyermekem. Nemes szavak csak nemes lélekből fakadhatnak és erre én büszke vagyok. De most menjünk föl a kastélyba. Égek a vágytól téged olyan ruhában látni, mely megfelel mostani társadalmi állásodnak és grófi rangodnak. Elindultak a kastély felé, melyhez árnyas fasor vezetett. — Egy nagy kérésem lenne önhöz, kedves atyám. — Kérésed? Oh csak mondd ki, édes szivem, már előre Ígérem, hogy teljesítve lesz. Nem képzelhető olyan kívánság, melyet a legnagyobb készséggel és örvendező szívvel nem teljesítenék. — Oh, csekélység az egész és csupán csak nevemre vonatkozik. Tudom ugyan, hogy boldogtalan anyám — kétségkívül egyetértve veled — Rózsikénak nevezett el engem. Ámde derék nevelő atyám, Dubay Gáspár, Lola nevet adott nekem. Lásd, kedves papám, a hosszú évek során át annyira megszoktam ezt a nevet és egész lényem úgy összeforrt vele, hogy nem szeretnék megválni tőle. Mivelhogy pedig nevelőatyámat, ki sajnos, néhány hét előtt a siralom völgyéből elköltözött — nagyon szeetem és iránta való kegyeletből hűséges szívvel szeretném megrizni azt a nevet, melyet tőle nyertem. — No, ha csak ennyi az egész, kedves gyermekem, akkor már rendben is vagyunk. — Leszel tehát nekem is éppoly kedves és hőn szeretett Lolám* mint Dubay apónak voltál. Ez alatt elérték a kastélyt és annak egyik mellékbejáratán beléptek. A szobák, miket a gróf elveszett leánya számára rendeztetett be, az első emeleten voltak és ablakai hátrafelé, a keltre néztek. Mondanunk sem kell, hogy ez a Lola, ki Rózsika gyanánt jelentkezett és ki az imént a gróf karján andalgott a százados fák alatt, Ilkának törvénytelen gyermeke volt, kinek átöröklött ördögi ravaszsággal sikerült mindjárt az első látásra meghódítani a grófot. A különben hiú és tetszelgős leány alig tudta magába viszszafojtani az öröm kitörését, midőn meglátta a bámulatos berendezésű szobákat, melyekben most őt a gróf kezénél fogva körülvezette. Nagyszerű fényűzés, amilyent csakis előkelő és gazdag grófi házakban lehet találni, tárult föl szemei előtt. Selyemtapéták, művészi képek és festmények, drága keleti szőnyegek, kárpitok, művészi kezek vágta bútorok, a műtárgyak százféle fajtája — szóval minden megvolt itt, ami az életet kellemessé és vonzóvá teheti. Lola ezalatt a rövid idő alatt is már annyira kitanulta a grófot, hogy teljesen tisztában volt azzal, hogy kell vele bánni. — Oh mily szép mindez, kedves apuskám, — kiáltott föl örvendezve. — Milyen megható az tőled, hogy oly gyengéd figyelemmel gondoskodtál rólam, mielőtt még ismertél volna. De Isten a tanúm, hogy mindezt a sok jót és szépet szívesen nélkülözném, szívesen lemondanék a világnak minden öröméről, ha ezáltal megválthatnám szegény anyámat a lelki vakság sötét éjszakájától. Géza gróf ezen magasztos szavakért magához ölelte Lolát és az öröm elragadtatásában csókolta meg ajkát. — De azért meg kell nézznünk, ami még hátra van, gyermekem, — mondotta és föltárt Lola szeme előtt egy végtelen kedves szobát, mely világoskék selyemtapétával volt bevonva. — Ez a legbelsőbb szobád, a te szentélyed, a kis fészek, ahova a világ zaja elől visszavonulva, ábrándjaidnak élhetsz. Amott az a hófehér szekrény tartalmazza ruháidat — ugyan nyisd ki kedvesem és gyönyörködjél a szép ruhákban, melyeket Párisból hozattam és minden eshetőségre készen tartottam. — Drága jó atyám, — válaszolt Lola. — Viselni fogom ezeket a ruhákat, ha kívánod, azonban legszívesebben egyszerű fekete ruhában szeretnék járni mindaddig, míg jó anyám egészsége teljesen helyre nem áll. — Nem, nem, gyermekem, ez úgy venné ki magát, mintha gyászolnád őt, már pedig csakis halottakért szokás gyászt viselni. Anyád még életbe van és remélhetőleg még számos évekig meg lesz tartva nekünk. Ezen szavak után fölnyitotta a nagy fehér szekrényt és Lola a fényes ruhák egész sokaságát pillantotta meg .melvek mind a legdrágább és legfinomabb szövetekből készülnek és értékes díszítéssel voltak kidolgozva. ____í.Jk. , (Folytatjuk) Aki a Vatikán ura volt a pápa távolléte idején A pápa nemrégiben la-1 zajlott- szentföldi zarándok- j utja idején sokakban merült fel a kérdés: ki helyettesítette távolléte idején a Szentatyát ? A kérdésre nem is olyan egyszerű felelni, tekintettel arra, hogy nincs állandó ru~ tin-jellegü válasz. A katolikus egyház alkotmánya értelmében ugyanis nincs helyettese a pápának. Az egyháznak egy feje van és ez pedig a bíborosok álta1 megválasztott főpap. Ezenfelül: rendkívül ritkán fordul elő, hogy a pápa nem tartózkodik a Vatikán ban, vagy éppen elhagyja Rómát, tehát helyettesité sére gyakorlatilag ritkán kerül sor. A most megtett szentföldi zarándokút egyike vök azoknak a ritka alkalmaknak, amikor a pápát néhány napig helyettesíteni kellett. Helyettesét a Szentatya maga jelölte ki a 84 esztendős Clemente Mieara kardinális személyében,. Mieara kardinális névé, | —érdekes módon — kevéssé! ismeri a külvilág, holott a pá pa után ő a Vatikán leghatalmasabb és legbefolyásosabb személyisége. Mieara kardinális a Szentszék titkárságának a vezetője. Az idős kardinális alacsonytermetü, kékszemü, fiataloskülsejü, jókedvű férfi. Szelíd mosolya gyakran bujkál szájaszegletében és Clemente Mieara mindig készen áll arra, hogy egy-egy tréfát elmondjon, vagy meghallgasson. A kardinális egyúttal Róma vikáriusa is és ebben a minőségben Róma főpapjának, a pápának, ezen a területen, állandó helyettese is. Clemente Mieara, János pápa uralkodása idején betegeskedni kezdett és munkakörének nagyrészét másoknak kellett átadnia. János pápa halála és Pál pápa megválasztása után, azonban, a Szentszék titkárságának vezetője, hirtelen ismét tevékeny szerepet vállalt a Vatikán ügyeinek intézésében. A kardinális már évekkel ezelőtt, még akkor, amikor a jelenlegi pápa, akit akkor Monsignor Montininek hívtak, II. Pius pápa személyes titkára volt, kijelentette, hogy elkövetkezik majd a nap, amikor a Vatikán ural- * kodója Monsignor Montini lesz. A Vatikánban egyébként már egyszer rendki vül jelentős szerephez jutott egy másik Mieara kardinális, akit 1846-ban a konklávé majdnem pápává választott, mig végül a második szavazásnál mégis IX. Pius mellett döntöttek. Ez a Mieara kardinális a jelenlegi kardinális nagybátyja volt. Ez a kardinális 1847-ben; halt meg, mint a Kardinálisok Szent Kollégiumának dékánja. Közismert volt szigo ruságáról és zárkózottsáságáról. Amint arról több Ízben be számoltunk, a Vatikánban ál tálában két csoportra oszlanak a kardinálisok: a liberáli sok és a konzervatívok cső portjára. Van azonban egy harmadik csoport is, amelyet talán a “középutasok” el nevezéssel lehetne illetni. Ezek közé tartozik Cle mente Mieara kardinális P Amikor legutóbb pápává lasztásra került a sor, Micar: kardinális minden befolyó sát és ékesszólását latba vetette, hogy ne a milano érseket válasszák meg, akit túlságosan liberálisnak tar-» tott. Monsignor Montini. — a jelenlegi Vl.Pál pápa — megválasztása nem utolsó sorban Mieara kardinális állhatatos munkájának volt az. eredménye. Amikor a jelenlegi pápát megválasztoották, Mieara kardinális sirt örömében. A Vatikán ura magához akarta ölelni, a kardinális azonban, idős kora ellenére, térdenállva csókolta meg a Szentatya gyűrűjét. A Mieara család egyébként számtalan papot adott a katolikus egyháznak. A család sok nemzedéken keresztül, Frascatiban élt. Ez a kisváros Róma déli hegyeinek közelében fekszik, lakói főként szőlőtermesztéssel foglalkoznak. » A Mjcara család tagjainak jórésze üzletember és mindegyikük jómódú. Clemente Mieara kardinális 1879-ben született Fraseatiban, karácsony estéjén. A teológiát elvégezte és hittudományi, filozófiai és egyházjogi doktorátusi címet nyert: 1902-ben szentelték pappá. A fiatal, jólképzett papra, felfigyelt a Szentszék titkársága és a Vatikán felszólította Clemente Micarát: végezze el a Szentszék diplomáciai akadémiáját. Ennek megtörténte után Mieara egy ideig a Vatikán külügyminisztériumában dolgozott, majd a Szentszék apostoli nagykövete lett Buenos Airesben, később pedig Bécsben. Clemente Mieara alig’ töltötte be negyvenedik életévét, amikor az akkori pápa névleges érsekké nevezte ki és mint ilyet, elször Csehszlovákiába küldötte apostoli nagykövetként, majd pedig Brüsszelbe. Belgiumi tartózkodása ideién Clemente Mieara érsek, apostoli nagykövet, rend- Kivtin népszerűségre tett szert. A belga királyhoz személyes barátság fűzte. Népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint az alábbi történet : Az 1930-as években XI. Pius pápa Párisba akarta helyezni Clemente Micarát apostoli nagykövetként. Amikor Albert, belga király erről értesült, azonnal a Vatikánba utazott és személyes kihallgatása alkalmával- győzte meg a Szentatyát arról, hogy a pápai nunciust továbbra is tartsa Brüsszelben. Clemente Mieara egészen addig maradt Belgiumban, amig a második világháború kezdetén a német csapatok megtámadták az országot. Mieara érsek a kardinálist biborkalapot Pius pápától kapta, 1946-ban. Nemsokkal ezután a Szentatya Kölnbe küldötte uj kardinálisát, hogy vegyen részt a város szétrombolt és újjáépített katedrálisának ujjászente;ésén. Ez a katedrális Nyugat-Németország egyik legnagyobb katolikus temploma. A lakáskörülmények és a lakhatási viszonyok rendkivül kedvezőtlenek voltak, akkoriban Nyugat-Németországban és Mieara kardinálist egy szülőotthon egyik szobájában helyezték el. Az ott született gyermekek mindegyikét Clemente Micara kardinális, a Szentszék küldötte keresztelte meg. Érdekes megjegyezni, hogy jónéhány olyan serdülőkorú fiú és leány él ma Kölnben, akiknek keresztneve Klemens, vagy Klementine, — Mieara kardinális keresztnevének német változata. Pius pápa római vikáriusává nevezte ki Clemente Micarát, akit ebben a tisztségében János pápa és VI. Pál pápa is megerősített. Mieara kardinális helyettese ebben a minőségben Luigi Traglia kardinális, aki Róma városának helyettes vikáriusa. Clemente Mieara kardinális ugyancsak dékánja a Kardinálisok Szent Kollégiumának is. A pápa távollétében a kardinálisok Clemente Micarától kapták az utasításokat,amelyek éppen olyan mértékben voltak kötelező erejűek, — mintha maga a Szentatya ren delkezett volna. KOCKÁK AZ AUSCHWITZI IRTÓTÁBOR MOZAIKJÁBÓL FRANKFURT.— Náci bűntettesek elleni legnagyobb per folyik az itteni bíróság előtt. A vádlottak padján 22-en ülnek, különböző rangfokozatú őrök és parancsnokok az auschwitzi irtótáborból, ahol , körülbelül négy millió férfit, nőt és gyermeket pusztítottak el, nagyobbára gázkamrában.Itt egynéhány epizód a nagy perből : Franz Hoffmann, 57 éves, az SS banda kapitánya volt. Kilenc éven át szolgált a dachaui koncentrációs táborban, azután Auschwitzba küldték, ahol egyidőben a cigánytábor parancsnoka volt. 1932-ben lépett be az 3S “élgárdájába.” Miért lépett be? “Azért, mert a bátyámnak volt egy extra uniformisa...” Könnyű neki tréfálni, hiszen ő ebben a perben csak tanú, ő életfogytiglani börtönre van Ítélve. A vádlottak egyike, Stean Baretzki, 44 éves, 1912- )en került az auschwitzi irótáborba. Bünlajstroma hát■orzongtató. Büszke volt ha-1 almás mancsára és sokszor j lemonstrálta bajtársainak, logy ő puszta ököllel agyon ud pofozni embereket. Ked, enc szórakozása volt, hogy i akasztásra Ítélt foglyok lába alól félrerugja a padot, amelyre a hóhér az áldozatot állította. Ezt a mulatságot nem engedte át másnak. Egy alkalommal 11 foglyot nekiszalajtatott az árammal töltött szegesdrótkeritésnek... Egy tucat orosz hadifoglyot Versenyfutásra kerffetett magas hóban s azok addig futottak, amig holtra fagytak. Egy fogoly koponyáját sörösfiaskóval törte be. A háború után Baretzki “eltűnt”. Álnéven bujdosott, farmokon dolgozott. Sohasem tért vissza, még rövid titkos látogatásra sem, a feleségéhez és három gyermekéhez. Bruno Schlage, 60 éves, házmester, azt mondta,hogy ő sohasem lépett be a náci pártba vagy az SS-be. De azt nem tagadta, hogy az auscwitzi “fekete falnak” állított foglyokat halomra lőtte. RAAB HALÁLA BÉCS. — Dr. Julius Raab, aki Ausztria kancellárja volt 1953 és 1961 között, 72 éves korában meghalt. Kancellársága idején, 1955-ben, lett Ausztria független és semleges állam, a szovjet csapatok kivonása után. t
