Hiradó, 1961. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-31 / 35. szám
1961. AUGUSZTUS 31 A Kálvin János Magyar Református Egyház hírei Lelkipás7tor. Vitéz Ferenc 493 Amboy Ave. Perth Amboy, N. J. Telefon: Lelkészi hivatal: VA 6-3513 Gyülekezeti terem: VA 6-9761 Vasárnap, szeptember 3-án 9-kor angol, 10-kor magyar istentisztelet. Mindkét istentiszteletünkön Nt. Molnár Ágoston lelkipásztor szolgál. Szeptember 3-án és 4-én a lelkipásztor, Bálint Bertalan, Balogh Gyula, Bernai János és Szeles János presbitereink résztvesznek a Református Presbiteri Szövetség gyűlésén Ligonierben. A lelkipásztor előadást tart a konferencián. Szeptember 10-én, vasárnap 9-kor angol, 10-kor magyar istentisztelet. Szeptember 17-én kezdjük vasárnapi iskolánkat. Szeptember 17-től kezdődőleg minden vasárnap 9-kor vasárnapi iskola, 10-kor angol, 11-kor magyar istentisztelet. Magyarhoni Társasutazáshoz szükséges legújabb értékes adatokkal érkezett vissza magyarországi útjáról Csipő Lajos, mely alkalommal 31 olyan turistát vezetett, akik nemcsak magyar, de cseh, román és ICárpátalja-i területeken élő szeretteiknél tettek látogatást és viszontlátták szülőföldjüket is. Ez volt az első olyan társasutazás, amikor nemcsak Magyarország, de onnan ki és Visszaszóló engedéllyel a szomszéd országokban élő szeretteiket is meglátogattáák az utazási okmányaik felmutatása után mindenütt a legudvariasabb bánásmódban részesültek. Mindazoknak, akik a közeljövőben, vagy a jövő évben hasonló látogatást óhajtanak tenni, s'zivesen adja meg a szükséges szolgálatot és védelmet Csipő Lajos 54 éves tapasztalattal biró elismert utazási szakértő. CSÍPŐ LAJOS ÉS FIA ARNOLD UTAZÁSI SZAKÉRTŐK 303 Maple Street Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6 3661 IDEJE A SPÓROLÁSNAK Ne halogassa a spórolást addig, amig már késó’! Kezdje el félretenni egy pár dollárt minden fizetési napon, hogy legyen majd készpénze akkor, amikor szüksége les zrá . . . Tegye pénzét takarékbetétre a Perth Amboy Savings bankba. Minél hamarább kezdi el, annál gyorsabban nő az ön anyagi biztonsága! Hírek a . Perth Amboy- Független Magyar Református Egyház köréből Ví. ÁBRAHÁM DEíSO, leikési 331 Kirkland Place Perth Amboy, N. J. Phone: VAlley 6-0794 A FIATAL Nők Köre minden lónap első és 3-ik keddjén este ? órakor tartja gyűlését. FÉRFI Körünk minden hó első szerdáján este 8 órakor tartja gyűlését. NŐEGYLETÜNK gyűlése ninden hónap 2-ik vasárnapján délután 2 órakor van. Férfi Kör: Minden hónap első és harmadik szerdán este 8 órakor tart gyűlést. Nem lesz New York és Moszkva közt repülőjárat Kormánynyilatkozat szerint a nemzetközi helyzetre való tekintettel á U. S. megtagadta a tervezett Moszkva-U. S. légiforgalmi egyezmény aláírását. Moszkva ezért vádolja a washingtoni kormányt, hogy visszautasított egy lépést a nemzetközi politikai feszültség enyhítésére. Kiváncsiak vagyunk, vájjon Moszkva mennyivel fog hozzájárulni a feszültség enyhítéséhez, ha a tárgyalások megindulnak a berlini kérdésben? Jegyezze fel magának ezt a napot! Ekkor lesz a New Brunswick-i Szent József Görögkatolikus Egyház ifjúsági körének St. Joseph Lyceum hagyományos, díszes, nagy MAGYAR SZÜRETI MULATSÁGA a St. Joseph Grove-ban (22 Bradley Dr., off Plainfield Ave.) EDISON, N. J. A New Jersey-i magyarság egyik legsikerültebb mulatsága szokott lenni ez a műsoros szüreti bál. Kezdete d. u. 1 órakor. New Brunswickról, a High St.-i görög katolikus templom elől ingyen autóbuszjárat indul délután 1 órától, ki a piknikhelyre. MŰSOR D. U. 3 ÓRAKOR KEZDŐDIK! A Kára-Németh zenekar muzsikál! Mindenki hivatalos! «np i > ’ » 1 estver-zar Németországban Hof-ban, ebben a kis határmenti német városkában látszik meg a keletberlini határzár hatása, a hidegháború ridegsége a legjobban. Keletnémet itt nem teheti lábát nyugatnémet területre. Minden határátlépési igazolványt bevontak. A vasfüggönyt itt 2 méter magas tüskésdrótsövény, 3 méter széles aknamező és géppisztolyos kommunista határőrség képviselik. A tüskésdrótsövény magát a kis városkát kettészeli. Egy anya, aki mindössze vagy 30 méternyire lakik a drótsövényen túl élő férjes leányától, akinek az elmúlt évek alatt három gyermeke született, unokáinak még csak a nevét sem ismeri: a tüskésdróton inneni lakosság még átkiáltani sem mer. Apró bölcsességek G y e r m e kpszichológusok olyan emberek, akik többnyire keveset értenek a gyermekekhez és sokat a pszichológiához, -k Az élet örök, elkeseredett harc a férfi és ellenségei, valamint a nő és barátnői között.-K A férfiak mindig idealizálják a nőt, akit szeretnek. A nők sokkal reálisabbak: hajlandók egy férfit minden hibája ellenére is szeretni. ~k Vigyázzunk, ha látunk egy férfit egy nővel, aki úgy hat, mintha a lánya lenne, mert lehet, hogy az anyja!-k Az olyan könyvet, amelyet nem érdemes kétszer elolvasni, egyszer sem érdemes elolvasni. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lavot! Régi kínai számjegyek Tokióból jelentik, hogy ott rendkívül értékes és érdekes számjelekre akadtak, amelyek a tudósok véleménye szerint a Krisztus előtti első század és a Krisztus után 8-ik század közötti időből származnak. A New China hírügynökség szerint Vörös Kina ezt a menynyiségtani régiséget magyarázattal fogja ellátni és a világ elé terjeszti. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! SHADY OAK Kőművesek piknikhelyén (Yardville, Allentown Road) Szezonzáró Piknik lesz vasárnap, SZEPTEMBER 10-ÉN Zenéről, jó magyar italokról gondoskodunk. Mindenkit szívesen látunk! NAGYON KELLEMES szalomiasütés és összejövetel volt augusztus 27-én Eddie Odri gyönyörű portáján Bordentownban. Finomabbnál finomabb falatozniyalók, hűsítők, kellemes társaság tették emlékezetessé ezt a napot a megjelentek számára. Ugyanekkor ünnepel tűk Özv. Beke Antalné születésnapját is. Mrs. Odri szakértelemmel készített kürtös kalácsa, Mrs. Péntek finom süteményei említésre méltóak. A partyn jelen voltak: Özv. Beke Antalné, Sziki Erzsébet, Habrankó Rózsika, Trombitás Berta, Koleszár Juliska, Odri Margit, Péntek Zsuzsika, Odri Kati, Odri Eddie, Odri Gyula. Kívánunk hosszú életet az ünnepeltnek. A TÁRSASÁG TRENTON ÉS KÖRNYÉKE Zenés üzenetek közvetítése Magyarországra A Szabad Európa Rádió new yorki magyar osztálya havonkint kétszer zenés üzeneteket közvetít díjtalanul Magyarországra. Az üzenet-szolgálat célja, hogy az élőszó élményével örvendeztesse meg a hazai hozzátartozókat és barátokat. Neme sak Magyarországra lehet üzenni, hanem a vasfüggöny mögött mindenhova, ahol magyarok élnek. Minden üzenni akaró magyarnak örömmel állnak rendelkezésére. Forduljanak tehát bizalommal a Szabad Európa Rádió new yorki magyar osztályához. Levélcím: Radio Free Europe, Hungarian Desk, 2 Park Ave., 25th fl., New York 16, N. Y„ U. S. A. A New Yorkban és környékén élők személyesen mondhatják mikrofonba üzeneteiket. Az Egyesült Államok távolabbi részeiben, vagy Kanadában, Dél-Amerikában élők levélben Írhatják meg üzenetük szövegét (természetesen magyar nyelven) és annak a dalnak címét, amelynek közvetítését kérik. Hangszallagra fölvett üzeneteket is közvetítenek. Kérnek mindenkit, hogy üzenetük szövegében családi nevüket, valamint hozzátartozóik családi nevét ne említsék, csak keresztnevüket, vagy egy olyan jeligét, amelyről a címzett könnyen felismerheti Református rádiósistentiszteletek A Református Lelkészegyesület keleti körzete minden vasárnap délután 1:45-kor istentiszteletet közvetít a new yorki WBNX rádió állomásról. A következő lelkipásztorok végzik a szolgálatokat az alább felsorolt alkalmakkor: A rádiós istentiszteleti szolgálat fenntartására szánt adományok a lelkészi körzet pénztárosának következő címére küldendők: Rév. Gabor Csordás, 106-12 Van Wyck Ex- L. L, New York. Szent István R. K. Hitközség hírei Közli: Father Kiss A. Gyula plébános SZENTMISÉK VASÁRNAP: reggel 7, 8:15, 9:30 és 10:30 órakor. ÜNNEPNAP: 6, 7, 8 és 9 órakor. HÉTKÖZNAP: 6:30 és 8 órakor. GYÓNTATÁSOK Szombaton: délután 4-től 6-ig és este 7-től 8:30-ig. Hétköznap: reggel a 8 órai szent mise előtt. Első péntek és ünnep előtt: este 7-től 8-ig. Súlyos betegek gyóntatása bármely időben. SZENT ÓRA Minden pénteken este 7:30- kor. Angol és magyar. KERESZTELÉSEK: Vasárnap a 10:30-as szentmise után. Keresztelések előre bejelentendők. Keresztszülő csak rendes jó katholikus felnőtt lehet. ESKÜVŐK: Tiltott idők és vasárnapok kivételével bármely napon. Esküvő bejelentendő 4 hétig az esküvő előtt. Jegyesi oktatás kötelező. OKTATÁS Public schoóli gyermekek vallás- és erkölcsi oktatása minden hétfőn d. u. 3 órakor a public elemi iskolások; minden pénteken d. u. 3 órakor a high schoolosok részére. Az oktatások okt. 1- től május 31-ig vannak. GYŰLÉSEK: Rózsafüzér Társulat Titok váltása: a hónap 1-ső vasárnapján. P. T. A. — Anyák Tanító E- gyesülete: a hónap 1-ső keddjén. Women’s Club a hónap 2-ik keddjén. Hung. Cath. Club, a hónap 1- ső vasárnapján. Idb. Mária Kongregáció a hónap 3-ik hétfőjén. Szent Név Társulat a hónap 2- ik vasárnapján, este. A Trentoni Függ. Ref. Egyház hírei Közli: DR. BÉKY ZOLTÁN püspök Istentiszteleti sorrend: Angol nyelvű istentisztelet d.e. 9 órakor. Gyülekeztünk tagjainak a megjelenését kérjük. Magyar nyelvű istentisztelet d.e. 10 órakor. Országos ifjúsági konferenciánkra melyet Detroitban tartunk ez évben ifjaink most szombaton indulnak. Elhunyt Elek Istvánná egyházunk régi hűséges tagja, aki évtizedek óta a legnagyobb megpróbáltatásokat szenvedte. Temetése nagy részvét mellett ment végbe hétfőn délelőtt. Legyen siri álma csendes. Kegyeletes imádságban emlékeztünk meg a múlt vasárnap istentisztelet keretében a következő elhunyt testvéreinkről: Csöghy Lajos, Csöghy Imre, Csöghy István és Ifj. Csöghy Lajos. Legyen emlékük áldott. Szekér Sándorné testvérünk ment keresztül operáción a St. Francis kórházban. Felgyógyulásához Isten segedelmét kérjük. Nyugtával dicsérd a napol. Előfizetési nyugtával — a lapot! íiiDii ián ata ! Ingatlant akar vásárolni? S Közjegyzőre van szüksége? H Utazni akar? ; George M. Pregg IRODÁJA || (Kovács K. István utóda) Mindenben készséggel áll ' rendelkezésére I 907 So. Broad St. Trenton, N. J. f§ Telefon: EXport 3-4469 William Penn Fraternális Egyesület (Volt Verhovay és Rákóczi) TRENTONI OSZTÁLYA Tisztelettel értesítjük tagtársainkat, hogy minden az Egyesülettel kapcsolatos ügyeikben: születés, haláleset, betegség, havidijak fizetése, vagy bármilyen biztosítási kötvénnyel összefüggő ügyben információért a trentoni kerületi irodához kell fordulni. Pénzszedést csak a kerületi irodában tartunk, hétfőtől péntekig bezárólag. A fiók gyűléseit minden hónap második vasárnapján tartja, pontosan d.u. 2 órai kezdettel az iroda gyüléstermében. Kerületi irodánk cime: 1030 South Broad Street, Trenton 10, N. J. irodai órák: kedd, csütörtök, péntek reggel 9 órától 12 óráig. Délután 1 órától 5 óráig. A kerületi iroda telefonszama OWen 5-3540. Tagtársi tisztelettel A VEZETŐSÉG Az összes bel- és külföldi orvosságok beszerezhetők KREMPER JÓZSEF — ezelőtt Laird — GYÓGYSZERTÁRÁBAN 1000 So. Clinton Ave. Előzékeny, pontos és, gyors kiszolgálás. Méltányos áraK. Gyógyszerek Európába való küldését vállaljuk. Magyarul beszélünk. Scirtb Clinton és Beatty Street sarok Telefon: 3-4347 TAKARÉKBETÉTEK HIVATALOS ÓRÁK—Hétfőtől Péntekig naponta reggel 9:30-tól d. u. 5-ig A mi húsáruink a legjobb minőségű anyagból készülnek és igy csak természetes, hogy elsőranguak • Menjen be egy olyan üzletbe, ahol SEILER féle húsárukat árusítanak és mi garantáljuk, hogy meg lesz velük elégedve, mivel SEILER húsárui Ízletesek, frissek és jutányos árúak. JOS. SEILER & SONS COMPANY 129 Ashmore Ave. Trenton, N. J. VÁSÁROLJON SEILER HÚSÁRUKAT 2 VONULJON KI AZ OROSZ MAGYARORSZÁGRÓL! FORDS PLAYHOUSE MAGYAR MOZI 537 New Brunswick Ave. Fords, N.J Tel. Híllcrent 2-0348 Szélet CINEMASCOPE vászon! CSAK 1 NAP, JÖVÖ SZERDÁN Szeptember 6-án Délután 2 érától folytatólagosan KÉT KITŰNŐ MAGYAR FILM EGY MŰSORON “Néma Kolostor” J á vor----T olnay—Aj tay — VALAMINT: — “Gentry fészek” Pataky----V aszary—Csartos 3-órás nagyszerű magyar szórakozás! ; MINDENFAJTA BIZTOSÍTÁS | Élet,- baleset-, automobil-, kompenzációs- és kártalanítási biztosítás gyorsan és előnyösen szerezhető be ' Frank P. Siwiec & Co. Inc.! 1 i 1 ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI ÉS REAL ESTATE S 1 IRODA HTJÁN I t | I 336 State St. Perth Ainfcoy Tel. VAlley 6-4496 | '•‘"■»'i'»' "Mi ar tu «V fii m M1 h Laiii'Qi; ki,"Mi Min’M! m "hi • nmei. Vasárnap SZEDTEM “A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA’ Fayette & Wilson Streets, Perth Amboy, N. J. Tel. V Aliev 6-1200 CHARTERED 1844 % / Trenton > [ Saving Fund ^ m-m ust ran mm Society J “f 3*/j% ÉVENTE