Hiradó, 1959. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-08 / 2. szám

1959. JANUÁR 8 A DEMOKRATA PÁRT TÖRTÉNETE A legutóbbi országos válasz­tásokon a Demokrata Párt fö­lényes győzelmet aratott. Idő­szerűnek tartjuk tehát, hogy ennek a pártnak a történelmé­re és hagyományaira visszate­kintsünk. A Demoki’ata Párt megala­pításának köszönhető tulajdon­képen, hogy az Egyesült Álla­mokban politikai pártok álla­nak fenn. Az alkotmány nem rendelkezik politikai pártok megalakításáról, sőt, alapitó okmányunk szerzői között töb­ben voltak, akik mindenfajta “megoszlást” élénken ellenez­tek. John Adams, az Egyesült Államok második elnöke maga is úgy nyilatkozott erről a tö­rekvésről, hogy “semmit sem tartok ennél veszedelmesebb­nek” James Madison, negyedik elnökünk arra intett, hogy “külön csoportok kialakulása megdöntheti a köztársaságot.” Pedig a szabad köztársaság levegőjéhez elengedhetetlenül szükség van a különböző véle­mények szellőztetésére; A z amerikai forradalmat magát a “Hazafiak Párt”-jának bátor fellépése váltotta ki. Thomas Jéfferson mutatott erre rá, megtoldva azzal, hogy “vég­eredményben csak a pártok szabad működése utján jutha­tunk el olyan megegyezések­hez, amelyekbe mindenki bele­nyugszik.” Jefferson vívta ki, hogy a Bil lof Rights-et (sza­badságjogok) az alkotmányba iktassák. Jefferson filozófiája szerint “minden társadalom termé­szetszerűen két pártra oszlik. Vannak, akik bizalmatlanok a néppel szemben, félnek tőle és vannak, akik azonosítják ma­gukat a néppel. Minden or­szágban van két ilyen párt.” A “federalistáknak” (Wash­ington, Hamilton, stb.) más volt a véleményük, főleg az eu­rópai királyságok légkörének hatása alatt. Ezek • Alexander Hamilton köré csoportosultak, aki kijelentettem “Minden tár­sadalom két csoportra oszlik. Az első a gazdag és az előkelő, a másik a tömeg, melynek íté­lete ritkán megbízható.” Nem csoda, hogy hamaro­san Federalista ellenes moz­galom indult meg, amely első ellenzék először a “Republiká­nus Párt” nevet vette fel. A névvel azt kívánták jelezni, hogy a federalisták szembehe­lyezkedtek a köztársasági el­vekkel. Röviddel későbben , megváltoztatták a nevet “De­mokrata Párt-”ra a következő programmal: “Egyforma jogot mindenkinek, kiváltságot sen­kinek!” Valahányszor a Demokrata Párt eltért a jeffersoni eszmé­nyektől, lehanyatlott a csilla­ga. 1860-ban a rabszolgatar­tás eltűrése okozta, hogy észa­kon az uj Republikánus Párt, Lincoln Ábráhám vezetésével legyőzte őket, délen pedig az államok elszakadtak az Unió­tól. A vereséget az okozta, hogy elfelejtették: egyforma jogot mindenkinek, kiváltságot senkinek. Attól az időponttól kezdve, hogy Jeffersont elnökké vá­lasztották, a kormány vezeté­sét 60 éven keresztül, megsza­kítás nélkül a Demokrata Párt vette át. Ez idő alatt az ország terjedelme megkétszereződött a “Louisiana Purchase” és a Nyugat benépesítése követ­keztében. A Demokrata Párt mindig síkra szállt a földműve­sek és bérmunkások érdekei­ért. Andrew Jackson, sorban a hetedik', de az első volt, aki szegény családból származott az elnökök névsorában. Azt ál­lította, hogy ő “a társadalom szegényebb tagjainak képvise­lője, a földművesek, kézműve­sek és bérmunkásoké, akiknek különben nem volna arra ide­jük és. módjuk, hogy jogaikat érvényesítsék.” William Jen­nings Bryan pedig, aki három­szor is volt Demokrata elnök­jelölt, igy szónokolt: “Ha felégetitek a városokat, de meghagyjátok a tanyákat, a vársok, mint egy varázsütésre újra felépülnek, de ha tanyák népét teszitek tönkre, fii fog nőni a nagyvárosok utcáin!” A nők a demokrata Wood­­row Wilson elnöksége alatt ju­tottak szavazati joghoz, majd Franklin D. Roosevelt támoga­tásával a szakszervezetek nyerték el a szabad szervezke­dés jogát. Érdekes a Demokrata Párt magatartása a legfőbb bíró­sággal szemben. Jefferson egy alkalommal “felforgatóknak” nevezte ezt a testületet, mert szerinte az emberi jogok dok­trínájával szembe helyezked­tek. “Nem nevezhetjük köztár­saságnak azt a kormányfor­mát, amelyben a legfőbb hata­lom egy ága a nemzet akara­tától függetlenül működik” — mondotta. Jefferson elvesztette a csa­táját a Legfőbb Bírósággal szemben és a következő szá­zadban F. D. R. is alulmaradt, hasonló körülmények között. Az u. n. ‘:‘New Deal” vívmá­nyainak egyrészét a Supreme Court hatálytalanította ugyan­is. Hogy ezt az ellenzéket le­törje, Roosevelt a Bíróság tag­létszámát fel akarta emelni. Ezt a javaslatot olyan viharos ellenzés fogadta, hogy az soha­sem vált törvénnyé, de viszont elérték azt, hogy a Legfőbb Bí­róság azontúl liberálisabb fel­fogásra tért át. Közjogi szak­értők ekkor úgy nyilatkoztak, hogy “Roosevelt csatát veszí­tett, de megnyerte a háborút.” Common Council Pontosan kapja-e a lapot? Kérjük olvasóinkat, hog> ak valamilyen okból nem kapja pontosan lapnukat, jelentse tele­fonon vagy 'postakártyán és mi azonnal intézkedünk a postaha­­hatóságnál. Nagyszerű érték Olcsó áron '57 HUDSON HORNET, RADIO, HEATER POWER STEERING, AUTOMATIKUS TRANSZ­­MISSZIÓ *995 FRANK Wan Syckle Incorporated DODGE-PLYMOUTH kereskedő 159 New Brunswick Ave, Perth Amboy VA 6-0591 Nyitva esténként is ÖSSZES TEHER $59,965,939.51 BANK ÜZLETI ÓRÁK: HÉTFŐTŐL CSÜTÖRTÖKIG: D. E. 9-TÖL D. U. 3-IG. PÉNTEKEN D. E. 9-TŐL ESTE 6-1G The PERTH AMBOY Savings Institution PERTH AMBOY, NEW JERSEY O >ii •= ' ^ MEMBER FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORPORATION 90 ÉVE SZOLGÁLJUK A TAKARÉKOSKODÓKAT ... 1869-1959 TAKARÉK­BETÉTEK BIZTONSÁGA 1869 óta 2 Ezek a számok 90 évi fejlődésünket tükrözik vissza BETÉTESEINK SZOLGÁLATÁBAN A dollárnak még több értéke van a takarékos betétesek kezeiben, akik maguk és családjuk biz­tonságát építik és fokozzák azáltal, hogy állandóan pénzt tesznek félre a The Perth Amboy Savings Institutionnál. A félretett pénz és a rendszeresen hozzáadott osztalék gyorsan felnő egy jókora Perth Amboy Savings takarékbetétre . . . készen bármikori igénybevételre. Ha az ön betétje is benne van ezen kimutatásunkban, köszönjük önnek, hogy megtartotta itt ná­lunk a betétjét. Ha pedig még nem élvezi a pénzügyi előrehaladását itt a Perth Amby Savings Institutionnál . . . kezdje el használni a mi teljes és tökéletes takarékbetét szolgálatunkat még ezen a héten! Örülni fog annak, hogy ezt tette! KIMUTATÁS ÁLLAPOTUNKRÓL 1958. DECEMBER 31-ÉN VAGYON: Készpénz és C* 1 QO/I ÉAQ Q/i Bankokban ............................ I l,öZ493Ö5,ö4 Értékpapírok ........ 20,371,658.84 Más értékpapírok .... 5,877,698.13 Mortgage kölcsönök I C 9£9 9C0 77 (rendes) .......................... 13*30J?3dö. í / kölcsönei Mortgase 12,289,244.17 F. H. A. Mortgage 9 OC1 OCA £9 kölcsönök ................................. ü*ÖJl?ÖJU.Ü£ ingatlanok .... ekdoU........ 12,640.26 Más ingatlanok .... 20,000.09 Váltó-kölcsönök...................... , 68,752.47 Bank-épület és felszerelés .. 285,000.00 Egyéb vagyon ........................ 1 $218,41 ÖSSZES VAGYON $59,965,930.51 TEHER: j£556 Beté,esUnknek $55,645,073.22 Karácsonyi és más 111 ££7 CA Klubok tagjaié ....................... II15ÖÖÍ.JU “Escrow” számlák .... 172,752.18 Még nem esedékes * 1 AI A91 09 leszámítolások ........................ Egyéb terhek ........ 5,501.80 TARTALÉK és FELESLEG 3,839,903,99 TISZTVISELŐK: HARVEY EMMONS Elnök ERNEST R. HANSEN Ügyvezető Alelnök RICHARD C. STEVENS Pénztárnok és Helyettes Titkár JOHN J. KELLY Titkár és Helyettes Pénztárnok GEORGE C. BYRNES Auditor MANAGEREK TANÁCSA: HARVEY EMMONS THOMAS A. GARRETSON ERNEST R. HANSEN JAMES J. HARRIGAN, JR. RAY D. HOWELL C. HARRY KALQUIST JOHN W. KELLY HOWARD F. KOONS NATHAN MARGARETTEN DANIEL P. OLMSTEAD NICHOLAS J. POST JOSEPH J. SEAMAN . . 3/ ÉVENTE,f / B H / 8p| ggv

Next

/
Thumbnails
Contents