Hiradó, 1957. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1957-07-04 / 27. szám
1957. JULIUS 4. A FÁKLYA MÓRICZ ZSIGMOJND REGÉNYE A pap szúrós izemmel -nézett a tanítóra s valahogy nagyon elkedvetlenedett tőle azonnal: mintha a tanító szavaiban már is benne érezné ennek a meg gyanúsításnak a szelét. Ezt nagyon hebehurgyán csinálta megint, mi az ördögnek is jött ő ide. Hisz ez az ember még egyszer volt nála. Nem tartotta kötelességének, hogy udvaroljon neki ... — Tessék, tessék besétálni tiszteletes ur, — sürgette a tanító, aki úgy tett, vagy legalább is, ő úgy érezte, mintha úgy fogná fel a látogatást, mintha csak a botrány elől menekült volna ide. Tétovázva lépett be s nem tudta mit tegyen, ne forduljon-e vissza. Egészen meg volt zavarodva: ilyen kellemetlenség az első percben, amint a lábát kiteszi az udvarból. A tanitóné, kövér, széles képű, szeplős, bibircsós asszony állott előtte, s a fiatal pap a legnagyobb zavarában kezet csókolt neki, de abban a pillanatban már megutáb ta amit tett s úgy csinálta, mintha mindgyárt vissza akarná szívni; szóval adott is, nem is. De mi az ördögnek jutt neki eszébe megcsókolni egy ilyen céklavörös kimosott kezet, a rektorné kezét, fuj. Elpirult bele, a musai papnénak nem csókolt kezet tegnapelőtt ... A tanitóné láthatta, hogy szégyeli, hogy megtette s hogy csak a parasztok miatt fenyegető botránytól való zavarában tette . . . szóval ez is a lehető legrosszabbul sikerült. Már azt se tudta, mit tegyen, mi lesz vele. És olyan éhes volt, majd elszédült. — Nagyon örvendünk a szerencsének, — zsizserélt a tanitóné s rémitően szíveskedett, de piszkosan közönséges volt, a pap csak később tudta meg, hogy parasztlány volt s úgy lett tanitóné, hogy el kellett vennie a tanítónak. Leült az első szobában a kanapéra s a kalapját csak a tükör előtt vette le s maga mellé tette, hogy oda ne ülhessen mellé a rektorné esetleg. A botját is kezében tartotta s olyan merev lett is tartózkodó, mine egy gőgös ur, aki szolgai hódolatot vár. A levegő azonban dohos volt, s minden rugó kiállóit a rongyos Kanapéból, amely ócska nagykendővel volt letakarva. A tanító is leült, görbe vállu öreges ember volt, aki soha sem uézett fel, mindig lesültve tartotta a hosszú pillás szemeit. Egész szőrmacska volt, a hosszú oajuszszállai, az állát is fedték s kissé borotválatlan volt. A zemöldökei e gész papmacskák toltak, nagyg bozontok a homloka tövén s a feje kopaszra volt íyirva. Konok, mogorva, minlentől elkeseredett embernek átszőtt, aki azért nem néz senkire, hogy egészen magába fojt-MEGHIVÓ MAGYAR NAPRA A PERTH AMBOYI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1957 julius 14-én, vasárnap tartandó Szabadtéri Mulatságára a Pfeiffer Grove-ba, Florida Grove Road, Hopelawn, N. J. ízletes ételek és italok már déli 12 órától kaphatók! Gyermekek ---- és szórakozni vágyók számára versenyek és jutalmak lesznek! Tánczene délután 3 órától a hires KÁRA-NÉMETH TESTVÉREK ZENEKARA által Ingyen parkolóhely az autók számára. Itt találkozhatnak az újonnan jöt szabadságharcos és régi magyarok ismerősökkel és barátokkal. Beléptidij felnőtteknek $1.00, gyermekeknek szülőkkel ingyen. Minden igaz magyar embert hívunk és várunk! A RENDEZŐSÉG sa az érzéseit. A felesége annál leselkedőbb volt, a szeme mindenüvé befurta magát s kövér arcán állandóan valami sétrtődöttség és figyelő várakozás volt, folyton fenyegető pofonok előtt. Ahogy a mozgásuk elcsöndesedett s várták, hogy a pap megszólaljon, kint hirtelen a csöndessé vált utcná éktelen aszszonüvöltés csattant fel: — Jézus Máriám, agyonverték a fiamat! Ki bántotta az én szerelmes gyermekemet! No csak jöjjön haza az apád, csak jöjjön haza a mezőről, vasvillával szúrja keresztül, aki rátette a kezét, kiontja a belit, aki hozzád nyúlt, csak jöjjön haza. A papban meghűlt a vér. Ez már felülhaladta minden fogalmát a durvaságról, tiszteletlenségről és emberi komiszságról. — Hisz ez bolond, — mondta nagy szemet meresztve. — Gonosz a, — kapott a szaván a tanitóné s leplezett gyűlölettel nézett arrafelé az ablakon át. Fel is emelkedett kissé ültében, hogy jobban kilásson az ablakon. — Akkor esztendőn, mikor idejöttünk, jön fel egyszer ez az ember, ez a Kis Péter: hogy “az én gyerekemet, hogy merte megütni a tanító ur! . . . Tuggyajé? hogy Xllaván is! ültem én mán! emberölésért! de fogok mégeccer!” ... Káronkokott! benn az iskolában, de borzasztó csúnyán. Én idebe hahóm a lármát, teremtő isten, mi a mán, kimengyek: hát nyílik az iskola ajtaja, az uram intett egy gyereknek, hogy nyissa ki, ő maga meg fogja az embert és zsupsz: ki a-hóba! Ott szedte össze magát, ott hemperedt fel a lábam előtt az udvaron. Aóta osztán nem gyütt többet az iskolába . . . Muszály itt ököllel mutatni meg minden uj embernek, mit tud. (Folytatjuk) Hírek a EGYEKBŐL A Séilyei Klub hírei Julius 13-án Atlantic City-be tervez kirándulást a Séilyei Női Demokrata Klub. Résztvenni szándékozók feliratkozhatnak erre a kirándulásra: Mrs. Heien Wasilewski bizottsági elnöknél, vagy Mrs. Irene Alpinski társelnöknél, vagy pedig a klub bármelyik tisztviselőjénél. Kiállító Termünk SPECIÁLJA: 1955 DODGE ROYAL 4-AJTÓS SEDAN ?1794 Sokféle “EXTRA” van rajta, kitűnő vétel! RÉSZLETRE! BECSERÉLÉSSEL Frank Van Syckle, iné. Pvleghatalmazott DODGE és PLYMOUTH elárusító 159 New Brunswick A ve. Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-0591 [Dr. Lester Mann szemész és optometrist 89 SMITH ST. Perth Amboy, N. J. Rendelés naponta 10-12, 2-5 7-8, szerdán 10-12, szombaton 9-től 5-ig Híllcrest 2-2027 Mindenféle RUHANEMŰ TISZTÍTÁS •rakmunkások által 3 NAP ALATT KÉSZ elhozzuk és hazaszállítjuk SZŐNYEGEK szakszerű tisztítása MILTON’S QUALM Y DRY CLEANERS 407 Market Street Tel. HIHcrest 2-1616 Perth Amboy, N. J. A CASIMIR’S LODGE magyar nyaralóhelyen, Big Indian, N. Y.-b^in, a Catskill hegyek leggyönyörüöb völgyében Fourth of July hétvégén a vendégeknek élvezetes szórakozásban lesz részük. A már említett Pócsi- Bánky zenekaron kívül ott lesz Munkácsy Piri művészcsoportja is, amely kitűnő műsort készített elő ez alkalomra. Esténként a Social Hall-ban lépnek fel ezek az uj-amerikás, menekült magyar művészek, akiket Munkácsi Piri nagy hozzáértéssel és művészi érzékkel válogatott öszsze. Vasady Imre volt budapesti operaénekes szereplése külön szenzációnak Ígérkezik. A hét elején pedig hétfő-kedd-szerdán Rózsika és László, ez a két Isten-áldotta tehetségű zeneművész fog vendégszerepelni a Casimir’s Lodge-ban, ahová régi és uj vendégek egész serege jelezte már érkezését ... (A Casimir’s Lodge cime: Big Indian, N.Y. — Tel. Pine Hill 2401.) Minden dollárból 93 centet költ segélyre a Magyar Segélyakció Az Egyesitett Magyar Segélyakció igazgatósága junius 15-én Pittsburgh-bán, Pennsylvania-ban tartott ülésén Király Imre pénztárnok és Eszenyi László ellenőr előterjesztették ideiglenes jelentésüket. A jelentés szerint a Segélyakció eddigi működése alatt összesen 381,-152.50 dollár értékű adományt kapott, amiből 2566,394.63 dollár közvetlenül a központhoz juttatott pénzadomány volt és 113.152.50 dollár volt annak a ruhának az értéke, amit a Ruhaosztály összegyűjtött, 12, 006.28 dollár a Ruhaosztályhoz juttatott pénzadomány volt. A kiadás teljes összege május 31-én 210,812.08 dollár volt, amiből 118,153.68 dollárt közvetlen segélyezésre, 92,658.40 dollárt ruhában való segélyezésre és 28,335.57 dollárt pedig adminisztrációra költött a Segélyakció. Az adminisztrációra költött összeg az összes bevételnek mindössze 7 % -át teszi ki, ami más jóléti szervek hasonló kiadásaihoz viszonyítva igen kevés. A Co-Ordinated Hungarian Relief segélyakció junius 30-a után fogja közzétenni félévi részletes elszámolását, de a fenti számokból is örömmel vehetjük tudomásul, hogy a Segélyakció vezetősége jól gazdálkodik a rábízott pénzzel. SEGÍTSETEK, HOGY SEGÍTHESSÜNK ! $2,000 értékű könyvet küldött szót a Szövetség Heller Andor. “NO MORE COMRADES” cimü kötetében a szerző a szabadságharc alatt Budapesten készített eredeti fényképeit tárja a világ közvéleménye elé, pompás magyarázó szöveggel. A chicagói Henry Regnery kiadócég az egész országot elárasztotta a tetszetős kiállítású, gazdagon illusztrált müvei. Az Amerikai Magyar Szövetség $2,000 összegben osztott szét “NO MORE COMRADES” könyvet befolyásos amerikai közéleti férfiak között. (A kötet bolti ára $3.50. Beszerezhető lapunk utján is.) hátralékos “előfizetőinket' szerete ite) kérjük, szíveskedjenek tartozásaikat kiegyenlíteni, hogy lapunk zavartalan megjelenése ezzel is biztosítva legyen ! A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA” Fayette & Wil*orí Street«, Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-1200 TISZTVISELŐK JAMES C. WILSON President W. EMLEN ROOSEVELT Vice President THOMAS MADSEN, Jr. Vice President and Ti'At Officer LUDWIG C. LEWIS Vice President OTTO SCHUSTER Secretary-Treasurer CAMILLO A. LaZIZZA Assistant Vice President EVERETT W. SIMMONS Assistant Vice President JOHN A. DUDOR Assistant Vice'President JOHN L. TTLHGICH Assistant Vice President ROBERT W. SANDBECK Assistant Vice President LEON J. KENNA Auditor . IGAZGATÓK C. E. ALLEN President California Refining Company MORTIMER GREENSPAN President Flagstaff Liquor Company CHARLES E. GREGORY Publisher, Independent-Leader Woodbridge AUGUST F. GREINER Funeral Director DR. JOSEPH M. GUTOWSKÍ Physician DR. ARMAND HAMMER President, United Distillers of America, Inc. IRVING A. HANSEN President-Treasurer Fords Porcelain Works ' LÓRIN W. KEMP Manager! Retired), International Smelting & Refining Company ^ MATTHEW F. MELKO Counsellor-at-Law AXEL OLSEN President, Perth Amboy Dry Dock Company CHARLES H. REYNOLDS Secretary-Treasurer Reynolds Bros., 'Inc. W. EMLEN ROOSEVELT President, The National State Bank of Elizabeth JOSEPH SLUTZKER Chief Consulting Engineer Zoro-lndonesia Corp. DAVID T. WILENTZ Counsellor-at-Law JAMES C. WILSON President JOGTANÁCSOSOK LEWIS S. JACOBSON DAVID T. WILENTZ Az Igazi Barát a Természet Mestermüve... A First Bank & Trust Company növekedése,---az általa szolgált községek, által egyre szélesebb körökben elfogadottsága révén, ---- különös jelentőséget ad Ralph Waldo Emersonnak a Barátságról írott elmélkedésében használt eme konklúziójának. A mi bankunk, alapítása napjától kezdve minden igyekezettel azon volt, hogy kölcsönös bizalmat és barátságot alapozzon meg mindazokkal, akik ajtaja küszöbét átlépik. Ez az irányelv-alapkő képezte azt a fundamentumot, amelyre felépült egy bankintézet, mely-, nek legnagyobb megelégedettséget ad az a tudat, hogy bebizonyíthatta hogy méltó volt barátai légióinak bizalmára, ---- olyan barátságokra, melyek a hűség, a megértés és nagyrabecsülés eredményei. Ebben az igyekezetünkben, meg vagyunk győződve róla, kifejezésre juttattuk részvényeseink óhaját; és egyben, úgy véljük, a legjobban álltunk jót velük szemben vállalt kötelezettségeink teljesítéséért s a bizalomért, amit belénk helyeztek. A mi Összevont Kimutatásunk állapotunkról ezen mostani félév végén, úgy hisszük, teljes igazolását adja irányelvünknek, --- úgy a multbanit, mint jövőbenit illetőleg. Összevont kimutatás állapotunkról az 1957 Junius 30-i zárszámadáskor VAGYON Készpénz és bankok tartozásai U. S. Kormány Bondok $8,140,885.84 8,588,493.88 6 MINDENFAJTA BIZTOSÍTÁS Élet,- baleset-, automobil-, kompenzációséi kártalanitási biztosítás gyorsan és előnyösen szerezhető be Frank P. Siwiec & Co. inc. ALTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI ÉS REAL ESTATE IRODA UTJÁN 336 State St. Perth Amtoy Tel. VAlley 6-4496 ■iiimiiiHiiiimiiiHi'MBHHmiiiMiiiiv«' * nra m carm JKsnwiiiBai üihi £i in ac tw «in» ÖSSZES TEHER $43,130,766.92 ' # ^ “A Bank, az ÖSSZES szolgálatokkal” ^Iirst Bank and Trust Company ' - PERTH AMBOY, N. J. A Federal Deposit Insurance Corporation tagja $39,255,535.76 $1,000,000.00 ■ : • U 2,315,366.77 109,080.60 438,828.22 11,955.57 Községi Bondok Federal National Mortgage Association Note-ok Federal Reserve Bank részvények Kölcsönök és leszámítolások (tartalék nélkül) Esedékes kamatok ........................... Bútorzat és berendezés .................. Banképület és beruházások .......... Egyéb vagyon............................. ÖSSZES VAGYON TEHER Betétek: * Kivehetők $23,467,048.38 Takarék és időre szólók .... 15,017,455.05 U. S. Kormány 771,032.33 Összes betétek Fizetendő számlák Közönséges alaptőke részvények 1,000,000.00 Felesleg 1,000,000.00 Osztatlan haszon .......................... 203,571.38 Tartalék eshetőségekre ............... 111,795.39 Összes alaptőke Tartalék osztalékokra, szövetségi jövedelmi adókra, kamatokra, kiadásokra, stb. .... Még nem esedékes kamatok .......... Egyéb terhek ................................... $16,729,379.72 7,521,780.94 127,000.00 60,000.00 18,056,838.63 112,606.32 101,080.18 392,144.37 29,936.76 $43,130,766.92 Ha gyász éri... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland St. PERTH AMBOY. N. J. és 531 NEW BRUNSWICK AVE. T elef onszámok: VAlley 6-1712 és VA 6-1713 FORDS. N J.