Hiradó, 1956. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1956-04-19 / 16. szám

PERTH AMBOY HERALD CARTERET, WOODBRIDGE, FORDS, KEASBEY, METUCHEN, RAHWAY, SOUTH RIVER, STATEN ISLAND JhiL Only, dinnyahian. TkwApafisui. fidibuL and fiubJUAhsd in. (p&Aid CLmhm VOL. XXXV. ÉVFOLYAM — NO. 16. SZÁM. PERTH AMBOY, NEW JERSEY Ára 10 cent. THURSDAY— 1956. ÁPRILIS 19. ©• Ünnepeljük meg országszerte a Nándorfehérvári diadal 500-ik évfordulóját! Julius 12-én lesz a kiemelkedő ünnepnap Korunk történetének legszégyenletesebb napjait él­jük. Hruschev és Bulgányin, mint Nagy brittánia vendégei bevonultak Londonba. A két vö­rös trubadúr, miután Angliának egyáltalán nem tetsző dalokat énekeltek Távolkeleten és fő­képpen Indiában, most uj meló­diákra zenditenek vadonatúj ci­­terájukon. Tito után most Hruscsev és Bulgányin . . .! Mit ért Anglia azzal, hogy Titót, ezt a sötét tö­­meggyilkost a királynő asztalá­hoz ültette? Tito lassan, de biz­tosan halad azon az utón, ame­lyik a szovjet táborban végző­dik. Kutyából nem lesz szalonna, — ez Titóra vonatkozik. S ezt ma már Dulles külügyminiszter is tudja. A nemzetközi politikai élet érzékeny műszerei most már világosan mutatják, hogy az Egyesült Államoknak minél hamarabb meg kell vonnia min­den segélyt Tito országától. A szabad világ államférfiai ször­nyűnek találják, hogy Amerika még mindig fegyvereket küld Titónak . . .! Csak azon csodálkozunk, hogy ezt nem lehetett már előbb is látni.Az angliai kéjut a moszk­vai vörös trubadúrok fekete lel­kén sem változtat semmit. Eden nem az örömtől ragyogó házi­gazda. Pontosan tudja, hogy ez a vendégeskedés semmifélekép­pen sem válik Anglia előnyére. Eden azzal érvel, hogy nem tu­dott kitérni. A meghívás még akkor történt, amikor Genfben vígan konferenciáztak és a szov­jet emberek magatartása követ­keztében olvadoztak a gyönyö­rűségtől Nyugat politikusai. Igen, akkor hívták meg az an­golok Hruscsevékat s a vörös emberek nem sokat teketóriáz­tak, hanem elfogadták. Mint külön csemegét említjük meg, hogy Hruscsev és Bulgá­nyin egyre erősebben pengetik, hogy ők az Egyesült Államokba is szeretnének ellátogatni. Nem olvadunk el a gyönyörűségtől. Washingtonban sem. Washingtonból tudtára adták a szovjet embereknek, hogy a néphangulat errefelé nem .alkal­mas semmiféle látogatásra. Nono! Ha sokáig élünk, még sokat megérünk. Attól tartunk, hogy egyszer még amerikai meghívást is kapnak Bulgányi­­nék. Miért is ne? Egy-két mo­soly s a nyugati közvélemény — az amerikai is — hajlamos a szundikálásra. S miért ne mosolyognának Moszkvában? Nem is megeről­tető, hiszen olyan könnyű elbán­ni a nyugati világgal. Kérje Árjegyzékünket Többszáz különböző jő MAGYAR KÖNYV — úgyszintén nyelvkönyvek, szótárak, kották, ajándéknak valók és magyar GRAMOFON­LEMEZEK nagy választéka MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA (Foreign Book Shop) 240 Somerset Street New Brunswick, N. J. Ezzel szemben a szovjet titkos rendőrség volt tisztje, Rastvorov figyelmeztet­te az amerikai szenátust, hogy az egész Sztalin-ellenes mozga­lom voltaképpen kelepce. A Nyugat számára csinálták. Igaz, hogy Sztálin gyilkos volt, sötét gazfickó, de ezután majd más­képpen lesz minden, — ez lénye­gében, amit Moszkvából most hangoztatnak. A valóság az, mondta a volt szovjet titkos rendőr, hogy min­den marad a régiben. A szovjet eszközök nem változnak. A stra­tégia marad. Csak a taktika vál­tozik. És ez az ügyes taktikázás megtéveszti a nyugatot, — leg­alább is egyelőre minden jel ar­ra vall. Az egész nyugati világban csak egyetlen komoly vélemény­nyilvánítás hangzott el a vas­függöny mögötti népek érdeké­ben. Ez a vélemény Adenauer kancelláré volt. Azt mondta a kancellár: Ha a Szovjet szándé­kai valóban jók, bizonyítsa be azzal, hogy kivonul a megszállt kelet-középeurópai országokból. Szomorú, hogy az amerikai kormány részéről egyre ritkáb­ban hangzik hasonló vélemény. A világ komor dolgaitól eltérve, napsugaras, bájos mennyegzőről adtak hirt és helyszíni tudósítást a rádiók, televíziók és újságok a héten: megtörtént Rainier, Monaco hercege és Grace Kelly amerikai moziszinésznő nagypompáju es­küvője. Valóban “királyi” lakzi volt! Bankett Zámbory Sándor tiszteletére Megírtuk, hogy Zámbory Sándor, a Perth Amboy-i Hous­­ing-otthonok igazgatója, 18 évi hűséges munkája után nyuga­lomba vonul (illetve: április el­sejével már nyugalomba is ment). Tiszteletére a Housing Board május 2-án este a Portugál Sport Club helyiségében (Con­­very Blvd.) fényes bankettet rendez, kifejezve ezzel is elisme­rését és nagyrabecsülését azzal a férfiúval szemben, aki becsü­lettel és derekasan megállta he­lyét, mint Housing igazgató és akiről Perth Amboy városa ezért egy utcát is nevezett el. Szállítási bajok Fordáknál A Ford autógyárnál az autó­­szállitók sztrájkba mentek s az uj kocsik úgy felgyűltek a gyár­telepen, hogy már nem volt ho­vá tenni. . . Fordék úgy próbál­tak a helyzeten segíteni, hogy felofgadtak vagy 150 diákot a Princeton Egyetemről, hogy azok hajtsák el a kocsikat más államokba, ahol nincsen sztrájk s ahonnan a szállítók tovább vinnék. Az unióba tartozó gyári munkások tiltakoztak a diákok félfogadása ellen. Hétfőn leállt a munka a Ford metucheni gyártelepén, mert egyelőre nem tudják hová tegyék az uj kocsi­kat, amikét nincs ki elszállít­son . . . Az Amerikai Magyar Szövet­ség, a fenntartására legtöbbet áldozó három nagy testvérsegitő intézményünk: az Amerikai Magyar Református Egyesület, a William Penn Fraternal Asso­ciation és a bridgeporti Ameri­can Life Insurance Association, nemkülönben a Katolikus Liga vezetőségével egye tértésben, méltó külsőségek között óhajt megemlékezni az 1496-os ese­ményekről. Ezáltal is igyekszik felhívni az amerikai közvéle­mény figyelmét arra, hogy amint 500 évvel ezelőtt, ugyan­úgy most is a szabad világ vé­delmében vérzett el és szenved Magyarország népe, mely ily formán nem csupán megértést, hanem ügyének felkarolását is nagyobb mértékben érdemli meg. Bár az AMSz főként a világi jellegű ünnepségek előkészíté­sén fáradozott, eddig is több al­kalommal működött közre ame­rikai egyházi körök megnyeré­sében. Mint az amerikai ma­gyarság központi csúcsszerve, ezáltal is minél szélesebb réte­geket kapcsol be az egyetemes magyar célok érdekében. Alábbiakban felsoroljuk a ja-Sokakat bosszant közülünk, hogy gyakran a legmagyarabb dallamok idegen toliakkal éke­sítve válnak közismertté. Ami­kor például a “Csak egy kis­lány” hangzik fel a rádión, ak­kor Pablo Sarasate spanyol ze­neszerző átírásában adják elő és persze a bemondó sem tudja, hogy az eredeti müdalt a ma­gyar Szentirmay szerezte. Ép­pen igy a nótakincsünk jelentős hányada “Gipsy Melodies” cí­men kerül forgalomba. Pedig az elismerten legkima­gaslóbb nyugateurópai zeneköl­tők is sok esetben magyar föl-A magyar liszt útja a Szovjetunióba Április 6-án kelt megbízható jelentés szerint nagymértékben felemelték a Magyarországból a Szovjetunió felé iránuló liszt­exportot. így pl. a karcagi Hun­gária Gőzmalom export tervét 1956 március 1-től havi 20 va­gonnal 140 vagonra emelték fel. Az export kontingenst teljes egészében a Szovjetunióba szál­lítják. A kivitelre szánt lisztet vadonatúj zsákokba öntik, mig ezzel ellentétben a belföldi fo­gyasztásra a malom vezetősége az agyonfoltozott, régi zsákokat használja fel. Ez a megnöveke­dett lisztexport a magyarázata annak, hogy a jó termés ellenére miért nem javult, sőt rosszabbo­dott Magyarországon a kenyér­­ellátás. Megnyílt az Edison Bank The Edison Bank néven uj bank nyílt meg Edisonban, a Rt. 27 és Willow Ave. sarkán. Az ünnepélyes “házszemle” most szombaton, április 21-én délután 2 és 5 között lesz. Min­denkit szívesen látnak. MIELŐTT leragasztjuk a kül­földre szóló levelet, álljunk meg egy percre és gondolkozzunk: sikerült-e barátot szerezni Ame­rikának ? varészt kialakult, kiemelkedőbb jubileumi évi programpontokat: 1) Eisenhower elnök prokla­­mációja a nándorfehérvári csa­ta 500-ik évfordulóján; 2) Az eredeti amerikai sza­badságharang jelképes megkon­­ditása Philadelphiában; 3) Cicognani washingtoni nuncius: XII Pius pápa szózata Hunyadiról, Kapisztránról; 4) Protestáns déli harangszós istentisztelet a Fehér Ház “El­nökök templomáéban; 5) Dr. Kamiéi Lefevre világ­hírű harangjáték művész szá­don, magyarok ihletésére avagy éppen pénzügyi támogatásával szerezték halhatatlan munkái­kat. Beethoven például Bruns­wick Teréznek volt a vőlegénye és a “Pastoral” szimfónia — amit Hollywoodban oly csodá­sán megfilmesítettek — éppen a menyasszonyának szólt. Midőn Betthoven megbetegedett és el­határozta, hogy nem házasodik, Brunswick Teréz a budai vár­ban megalapította a világ leg­első kisdedóvódáját, (“kinder­garten”) és életét azontúl sze­gény gyermekek nevelésének szentelte. Mindezt éppen olyan ritkán említik meg, mint aho­gyan feledésbe ment a nagy fla­­mand kompnig&l “Athén rom­jai” c. operája, mely szerint a nyugati kultúra Budapesten fog feltámadni valamely nagy vi­lágégés után . . . A halhatatlan Schubert eseté­ben szintén emlitésreméltó, hogy magyar földön, a Nyitra mgeyei Galántán és a Borsod megyei Zselizen töltötte élete legboldogabb éveit. Sőt ott irta számos olyan szerzeményét, amelyek az amerikai hangverse­nyek műsorának gyakran elő­adott remekei és a rádiók és gramofonlemezek gyön gyei. “Magyar földön, ennek a szere­tetreméltó, vendéglátó népnek a társaságában gondtalanul élhe­tek és pomponálok, mint valami kiskirály” — irta Schubert Ausztriában élő rokonságának. Akárcsak Beethoven, ő is ma­gyar lányt szeretett volna fele­ségül venni: Eszterházy Karo­lát, akinek több szerzeményét dedikálta. Úgy Beethoven, mint Schu­bert életrajzának magyar vo­natkozású mozzanatait is meg­örökíti az az ízlésesen kiállított két könyvecske, melyeket a New York Philharmonic és harmadik generáció élvezettel lapozgat­hatják e müveket és mutathat­ják amerikai barátaik, ismerő­seik körének. Az Amerikai Ma­gyar Szövetség (527 Mills Bldg. NW„ Washington 6, D. C.) készséggel beszerzi és megküldi érdeklődőknek mindkét életraj­zot $1 beküldése ellenében. badtéri hangversenye a főváros­nak adományozott (49) holland királyi harangokkal, julius 20- ikán; 6) A Hunyadi Indulóval kez­dődő harangjáték megismétlése New Yorkban, a Riverside Drive és 122 St. sarkán emelke­dő Rockefeller székesegyház tor­nyából ; 7) Demokrata és republiká­nus szenátorok, képviselők meg­emlékezése Nándorfehérvárról; 8) Bishop Sheen országos te­levízión párhuzamot von az ak­kori és a mai kor között; 9) Rev. Harris Brown, a Sze­nátus nagytekintélyű hitszóno­ka vezető lapokban cikkezik; 10) Több milliós példányszá­mú világlap és “magazin” Hu­nyadi* cikket közöl; 11) A Hunyadival együtt har­colt nemzetiségek ünnepe New York Central Park Mall-ján; 12) Juharos István neves fes­tőművészünk allegorikus, nagy olajfestmények átadása az Ei­senhower Muzeum részére; 13) A fecskéiről hires San Juan Capistrano californiai missióstemplom ünnepsége; 14) Corvinák közszemlére té­tele Washingtonban, New York­ban, ,New Havenben, Boston­ban ; 15) A pittsburghi Cathedral of Learning egyetemi felhőkar­colóban kiállítják a nándorfe­hérvári csaát ábrázoló, hatal­mas kézi szövésű faliszőnyeget; 16) Márton Lajos, a “Zász­lónk” néhai nagy illusztrátorá­nak most Amerikába érkezett legutolsó monumentális oltár­képét (Kapisztrán megáldoztat­­ja halála előtt Hunyadit) fel­szentelik a magyar ferencesek Lansing, Michigan melletti “Porciuncula Retreat” lelkigya­­korlatos templomában; 17) Országos rádióműsor ke­retében ándorfehérvári törté­nelmi jelenetet közvetítenek; 18) ' Varga Ferenc szobrász­­művész Detroitban kiállítja Hu­nyadi és Kapisztrán szobrait; 19) A Nándorfehérvárnál hő­halált szenvedett 600 ferences barát emlékére a harmadrendi­ek és az amerikai Szent Név Társulat tagok ünnepségeket rendeznek. 20) Fő- és középiskolák törté-Drágább lett a cigaretta Hétfőn, április 16-án életbe lépett az uj állami cigaretta-adó tönvény, amely szerint csoma­gonként 2 centtel drágult a “szi­varka.” Az eddig 23 centért árult cigaretta csomagja most már 25 cent, 10 csomagot tartal­mazó doboz eddig $2.11 volt, ezentúl $2.34. Az uj New jer­­sey-i cigaretta-adó jövedelmét iskolák építésére és általában iskola-ügyekre fogják fordítani. nelemtanárait országszerte fel­kéri az Amerikai Magyar Szö­vetség, hogy az évforduló alkal­mából emlékezzenek még osztá­lyaikban a magyar nép Nyuga­tot védő évszázados áldozatairól, amikkel a békés kultúra és jólét kialakulását, sőt közvetve a ten­gerentúli felfedezéseket és Ame­rika szinte káprázatosán gyors fejlődését lehetővé tette. Nemes magyar ügyet segít, aki a Szövetség nándorfehérvári j u b i 1 áris ünnepségsorozatát bármilyen vonatkozásban támo­Az egész világ közvéleménye nagy érdeklődéssel tekint az idei amerikai választások elé. Az Egyesült Államok elnökségét a szabadság védelmezőjének és a demokrácia bajnokának tekin­tik a külföldön, de nem minden­ki tudja, hogy elnökünk nem­csak vezére, hanem szolgája is nemzetének. Az amerikai alkotmány bölcs kitervezői gondoskodtak arról, hogy az elnök az egész ország jólétét* tartsa szeme előtt, ne csak egyes rétegek előnyeit és sohase válhassék az ország ön­kényes urává. Az elnök hivatala a háromágú amerikai kormány­zatnak csak egyg része. A másik két ág a törvényhozói és a bírói hatalom. Ez a rendszer biztosít­ja, hogy egyetlen ember, vagy egyetlen párt sohase juthasson diktátori hatalomhoz. Az elnök hatáskörébe tartozik, például, hogy idegen országokkal szerző­déseket köthessen, de ezt csak a szenátus megkérdezésével és beleegyezésével teheti meg. Az elnök ja vaslato tkat tehet uj tör­vények hozatalára, de csak a kongresszusnak van joga a tör­­vénypeket beiktatni. Minden amerikai polgár, aki az országban született és lag­­alább 14 éve itt lakik, 35-ik élet­éve betöltése után elnökké vá­lasztható, bármily alacsony sorsból került ki. Sok elnökünk, köztük Lincoln Ábrahám is, földhözragadt szegény emberek gyermekének született. Elnöknek lenni óriási feladat és kevés elnökünknek sikerült egészségét töretlenül megőriz­nie a Fehér Házban való tartóz­kodása alatt. Hét elnökünk halt meg hivataloskodása közben. Ilyen szomorú alkalmakkor az alkotmány értelmében az alel­­nök lép az elnök helyére. Az elnökség évi 100,000 dollá­ros fizetéssel és kiterjedt költ­­szégszámlával jár, de nem az anyagi előnyök azok, amelyek a pályázókat vonzzák. A tekintély és a hatalom az, amire az embe­rek a politikai életben töreked­nek és a belső ösztön sugallja, hogy a nemzet javát szolgálják. Az elnök felelős a törvények végrehajtásáért; : a haderő leg­főbb parancsnoka és a szövetsé­gi alkalmazottak százezreinek a főnöke. Naponta rengeteg apró­lékos teendőt kell elvégeznie és amellett a törvényhozást irányí­tania. Újabban mindjobban igyekeznek a nemzetet az ország helyzetéről és a legfontosabb kérdésekről tájékoztatni, ami­ben a rádió és a televízió segít­ségükre van. Az elnök legfontosabb köte­lessége azonban úgy cselekedni, ahogyan azt’az egész nemzet ér­deke kívánja, miközben a leg­több polgár érdekeit kell képvi­selnie. Hivatalba lépése előtt es­küt tesz arra, hogy az Egyesült gat ja, felkarolja. Az 500 év előt­ti, úgyszintén a mai idők tanul­ságai bizonyítják, hogy együttes erővel, egymás iránti jóakaratu megértéssel még a többszörös erejű ellenféllel is érdemes fel­vennünk a küzdelmet. A vala­mennyiünket eltöltő jó érzésen kívül, a Vasfüggönyön túl szen­vedő véreink egyaránt erőt me­ríthetnek abból, hogy ezentúl a washingtoni Fehér Ház mellől is minden délben harangszó hir­deti a hitetlenek zsarnoksága alóli felszabadulást. Államok elnöki teendőit hűsége­sen fogja ellátni s eddig nem volt példa rá, hogy ezt az esküt valak ielfeledte volna, de annál több arra, hogy életét áldozta fel kötelességének teljesítése köz­ben. Fővárosi kitüntetést kapott a Magyar Szövetség Megírtuk, hogy Washington­ban, a Fehér Ház karácsonyi Béke Ünnepsége során a törté­nelmi Magyarország angyalos címerével díszített karácsonyfát állított fel az Amerikai Magyar Szövetség. A rendezéssel megbí­zott amerikaiak most ünnepé­lyes külsőségek között fejezték ki köszönetüket a nemzetközi karácsonyfa-ünnepség sikerén fáradozóknak. Az AMSz köz­pontja az alábbi szövegű okleve­let érdemelte ki a Washington Hotel dísztermében tartott fo­gadáson : Distinguished Service Citation in the field of International Peace and Good Will presented to A merican Hungarian Federation who contributed immeasurab­ly to the success of the White House Pageant of Peace spon­sored by the Citizens Commit­tee of Washington, D. C. Feb­ruary 24, 1956. Edward R. Carr, Pres. • Pageant of Peace Edward J. Kelly, General Chairman Az utóbbi aláíró az Interior Department osztályvezetője, a National Capital Parks főigaz­gatója, akinek hatáskörébe tar­tozik többek között a főváros te­rületén létesítendő emlékművek ügye is. Az amerikai magyarság által rég óhajtott washingtoni KKováts Óbester szobor engedé­lyezéséhez a törvényhozás mind­két házának hozzájárulása szük­séges, még akkor is, ha a szük­séges tekintélyes összeg rendel­kezésre állana. Amint azonban a pénz összegyűjtésére van kilá­tás, Kelly osztályvezető ismétel­ten biztosította a Szövetség köz­ponti titkárát, hogy a maga ré­széről meleg ajánlással fogja a Kováts-emlék nyilvános park­ban leendő engedélyezését java­solni. Minden remény megvan arra, hogy jövő karácsonykor a wash­ingtoni magyarság még a tava­lyinál is nagyobb lelkesedéssel működik közre a Fehér Ház ma­gyar karácsonyi ünnepségének és piros-íehér-zöld karácsonyfá­jának sikere érdekében. Magyarok ihlették a zene titánjait A NEMZET VEZÉRE - ÉS SZOLGÁJA AMERICANIZATION AND POLITICAL HUNGARIAN WEEKLY POLGÁROSÍTÓ és független POLITIKAI MAGYAR HETILAP

Next

/
Thumbnails
Contents