Hiradó, 1955. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1955-10-06 / 40. szám
Knowland a magyarok közt Nagy siker volt, forró, szép est. Büszkék lehetünk rá, mi magyarok. Az amerikai külpolitika egyik főirányitója eljött közénk és újra hitet tett amellett, hogy az “Egyesült Államok sohasem alkuszik a rab népek bőrére. Az október 3-i diszvácsora örökké emlékezetes marad Magyar Amerikában. A közönség sehogysem akart beférni a Delmonico hotel nagy báltermébe. Pedig 6 dollár 50 cent volt egy .vacsorajegy; pedig az öltözködést előírta a rendező Amerikai Magyar Szövetség; pedig hétfő este volt, tehát munka nap és másnap is dolgozni kellett . . . Csupa akadály, csupa bénító körülmény. És mégis! Valósággal áradtak befelé az estélyiruhás, díszesen öltözött magyarok s végül, amikor már minden lezajlott, csak lassan oszladozott a tömeg, mintha nem akart volna senki hazamenni. Pedighát holnap dolgozni kell . . . A, magyarázat ez: mindannyian éreztük, hogy most tettünk valamit a szenvedő magyar népért. S tettünk önmagunkért is. A washingtoni politikai élet egyik kimagasló egyénisége -meglátott bennünket és a szivébe zárt. Megszeretett. Nem volt nehéz leolvasni az arcáról, őhozzá mindig fordulhatunk ezután magyar ügyben. És ez nagy dolog. Igen, szép este volt. Csak gratulálni lehet a keleti kerületnek és nagyszerű elnökének, Yager Lajosnak. De • valamit ezen tulmenőleg meg kell jegyezni. Ezen az éstén nyilvánvalóan bebizonyosodott, hogy csakis az Amerikai Magyar Szövetség keretében lehet igazán nagy eredményeket elérni. Ez az a keret, amelybe minden magyar szervezet és minden amerikai magyar belefér. Még valami bebizonyosodott s ez talán a legörvendetesebb. Egyszerre nem érezte egyetlen magyar sm, hogy őt a másik magyartól bármi is elválasztaná. Pedig hát volt volt ott mindenféle magyar. Elsősorban mindenféle vallásu. Aztán ott voltak a régi és uj amerikások. Szépen egymás mellett. Ott voltak a született arisztokraták, vagy az egyszerű kétkezi munkások. A nagy cél, a szerencsétlen magyar nép ügye összeforrasztotta őket. Ez ennek az estének talán a legnagyobb eredménye. Bárcsak tovább is ezen az utón haladnának. így, de csakis igy lehet nagy tetteket végrehajtani, szenvedő testvéreink, ezer sebből vérző rab óhazánk érdekében. S igy emelkedünk megbecsülésben itt, Amerikában. Csakis így-A “genfi szellem” Knowland szenátor beszédéhez még valamit hozzá kell fűznünk. A beszéd meghallgatása után azzal az érzéssel távoztunk, hogy Washingtonban a “genfi s zellem” elmosódóban van. Még a hiszékenyebb amerikai politikusok is belátták, hogy a Szovjet mosolya mögött tovább is a legvadabb szándék lappang. Genf előtt, vagy Genf után — a Szovjet nem változott és nem változik. Egy pillanatig meg lehetett téveszteni a nyugati országok népeit fülig húzódó mosolyokkal és csónakázással, de huzamosabban nem. Amerika politkiusai úgy látják — igen helyesen — hogy a Szovjettel szemben tovább is csak az erő, a mindenre való felkészülés, a résenlevés politikáját szabad alkalmazni. Minden más politika csődöt mondana s ennek az országnak a vesztét jelenthetné. Ez pedig egyben a világ vesztét is jelentené. Fiú és leány ikreket keresnek A Middlesex County Tuberculosis & Health League olyan fiú és leány gyermek-ikerpárt keres, akiket az idei karácsonyi bélyegeken levő kisfiú és kisleány utánzására lefényképezhetnek és képüket a gyűjtemény ideje alatt használhatnák . . . Szülők, akiknek ilyen ikergyermekeik vannak, jelentsék, vagy küldjék be az ikrek fényképét a Middlesex County Tuberculosis & Health League irodájához: 11 Rersen Ave., New Brunswick, N. J. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! UTOLSÓ ŐSZI DAL... ősz van . . . szomorú, hervadó-lombu ősz . . . A tájon néma mély magány mereng S az ajkamon, halálos reszketősben Egy hosszan ejtett szó fájdalma reng . . . Elment. . . Nem látom soha többé arcát . . . Szivemben felsír még egy néma jaj; Eltemetem az emlékét is ... s aztán: Nem ér el hozzám több asszony-kacaj . . . Nem lesz dalom, mi belesir az éjbe. Száz holdsugáron álmodó varázs Temetésén ma örök búcsút intek; Kihunyt bennem az utolsó parázs . . . Szememben már csak bánat-tüzek égnek, Ajkamra dermedt az a búcsúszó . . . . . . ősz van, szomorú, hervadó-lombu ősz, Temető-csendü késő nyárutó . . . (Háromszék, 1935) HÁZAT VÁSÁROLT NEW YORKBAN A REFORMTUS EGYESÜLET New York “magyar negyedének,” az úgynevezett Yorkvillenek lakói pár héttel ezelőtt meglepetéssel vették észre, hogy az East 85-ik utca egyik tekintélyes bérházán a következő elegáns uj, bronzbetüs felirat ékeskedik : “The Hungarian Reformed Federation of America” Hirtelenében arra gondoltak, hogy talán az Egyesület tette át székhelyét Washingtonból New Yorkba s találgatták, hogy miért hagyták ott a pompás Kossuth Házat. Hírlapi és rádió bejelentések aztán tudtul adták az érdeklődőknek, hogy nem átköltözésről van szó, hanem az Egyesület new yorki körzetének jobb kiszolgálására szolgáló iroda nyitásáról. Érdeklődésünkre az Egyesület titkárától, Nt. Borshy-Kerekes Györgytől kaptunk felvilágosítást a következőkben: “Régebben folalkoztunk már azzal a gondolattal, hogy állandóan szaporodó tagságunk jobb kiszolgálása és uj tagok szerzése céljából körzeti irodát nyitunk New Yorkban. Kerestünk tehát erre alkalmas embert és alkalmas irodahelyeséget. Az embert előbb megtaláltuk, alkalmas helyiséget azonban több, mint egy esztendőn át hiába kerestünk. Nem volt tehát más megoldási lehetőség, mint hogy házat vásároljunk, amelyben irodánk elhelyezést találhat. így akadtunk rá a Second és Third Avenuek közötti bérházra az East 85-ik utca 212 száa alatt. A házat kívül és belül rendbe hozattuk, irodánkat annak első emeletén megnyitottuk s annak vezetésével Dr. Csorba János testvérünket bíztuk meg, remélve azt, hogy a helyi jobb szolgálat bevezetését nemcsak new yorki osztályaink tagjainak százai, de azok is méltányolni fogják, akik ugyan intézményünknek még nem tagjai, de élet, baleset és kórházi biztosítási igényeiknek kielégítését magyar nevű és szellemű egyesületnél keresik. New York és környékének olyan nagyszámú magyar lakossága van, hogy ez a reménységünk indokoltnak látszik. Egyébként is örülünk annak, hogy a new yorki magyar közösségi tulajdonok számát eggyel gyarapithattuk.” * * * Örömmel jelenthetjük hát lapjaink olvasóiríak, hogy a Református Egyesület, — amely gyönyörű központi székházával, a “Kossuth House”-al oly tiszteletet parancsoló impozáns módon áll helyt a magyar névért az ország fővárosában, — most a világ legnagyobb városában, New Yorkban is egy ötemeletes palotával hirdeti a magyar összefogás erejét. Az amerikai magyarság erős várai ezek az egyesületi székházak és épületek, amelyek kifelé is arról tanúskodnak, hogy nemcsak nemzetünk gazdag történelmi múltjával büszkélkedhetünk mi magyarok, hanem a jelen lehetőségeit kihasználva a jövendőnek is építünk. Hátramaradottainkra is gondolunk,' amikor biztositó intézményeinkkel róluk gondoskodunk; biztositó intézményeink pedig egyre nőnek, gyarapodnak, milliós vállalkozásokká lettek s mi buszke öntudattal valljuk magunkat ezen vállalkozások tagjainak, részeseinek . . . Minden magyart csak büszkeséggel tölthet el, amikor egy ilyen magyar palotára tekint, ... a nagy, idegen ember-rengetegnek erre a magyar szigetére ... s az egyesület vezetőségére, amelynek nagyszerű munkája nyomán már annyi sok szép és jó származott s marad az utánunk következőkre . . . * * * A new yorki iroda vezetője Dr. Csorba János, körzeti szervező. Cime: 212 East 85. Street, New York 28, N. Y. Telefon: Magyarok a newyorki nemzetközi kiállításon Az idén is a Womens International Exposition kiállításon a magyar sátrat a new yorki American Hungarian Women’s League-be tömörült magyar nők rendezik meg a 34 utca és Park Ave. sarkán levő hatalmas Armoryban. A kiállítás november 7-től 13-ig lesz megtartva. A magyar est november 9-én, szerdán este 9 órakor kezdődik. A régi magyar művészt és a magyar tehetség alkotásait fogják bemutatni a többi nemzetek soraiban. Sikerült értékes kiállítási tárgyakat beszerezniük, köztük van 500 esztendős ezüst serleg, Szent István szobor, herendi porcellán, gyönyörű kézimunkák. A kiállítás díszítését több magyar művész végzi. A jövedelembül a Darby Pa.-i Little Flower Institute katolikus árvaház és a ligonieri Bethlen Otthon református árvaház is részesül. A belépőjegy 87 cent, de akik előre megveszik, azok csak 65 centet fizetnek érte. A kiállítás vezetősége megfelelő mennyiségű jegyet bocsátott a magyarok rendelkezésére s az ebből befolyó összegből fogják fedezni a magyar kiállítás és ünnepély költségeit. Arra kérnek tehát mindenkit, hogy a jegyeket előzetesen és magyar kézből vegyék meg, hogy igy a szükséges összeg biztosítva legyen. Jegyek kaphatók lapunít központi irodájában is, 240 Somerset St., New Brunswick, N. J. (68 cent beküldése ellenében postán is szívesen kiküldjük.) Spanyolországba menekült Peron A spanyol kormány menedékjogot adott a szökött argentin diktátornak, Peronnak, akit Paraguay kormánya vonakodott befogadni. A Paraguayan nevű hadihajzról repülőgép vitte el Buenos Aires kikötőjéből Peront. 11 év alatt összenarácsolt millióit azonban lefoglalta az argentin rendőrség. Kéj lakát, palotáját, ékszereit, hatalmas ruhatárát, autóit elkobozták. Egy buenos airesi lap azt irta, hogy egy rend ruhát és egy pár cipőt talán utána küldenek Madridba. LEhigh 5-6512, ahol a körzeti szervező készséggel áll rendelkezésére az érdeklődőknek s ad információt minden biztosítási ügyben. A Református Egyesület lapjának, a “Testvériség”-nek legutóbbi számából vesszük a júliusi zárlatu taglétszám és vagyonkimutatásból az adatokat, hogy az egyesületnek 21,774 felnőtt és 10,911 ifjúsági osztálybeli tagja van, vagyona pedig túlhaladta már a HÉTMILLIÓ DOLLÁRT ($7,034,372.86) ! KEDDEN ESTE van nálunk a lapzárta. A szerdán beérkezett híreket és közleményeket már csak a következő heti számban hozhatjuk. Keretes hirdetéseket szerda estig telefonon is elfogadunk. Liszt Ferenc rendezte a legelső gyászünnepséget október 6 emlékére Az Amerikai Magyar Szövetség felkérésére irta: EDWARD N. WATERS* a Library of Congress, Washington, D. C. zenei osztályának igazgatója * (Waters könyvtárigazgató Amerika egyik elismerten vezető zenei szakirója. Mint aki rég rajong Liszt művészetéért, ö a lelke annak a mozgalomnak, mely a nagy magyar zeneköltő születésének 150-ik évfordulójára országos ünnepségek előkészítésén fáradozik az egész angol-szász kulturvilágban.) Kevesen tudják, hogy menynyire maradandó értékű szerzemény őrzi a klasszikus muzsika világában az 1848-49-es szabadsághorc magyar vértanúinak emlékét. A zenetanulmányokkal komolyabban foglalkozók előtt viszont nem titok, milyen körülmények között született meg a “Funerailles” (ejtsd: Fjuneráj) címen ismertté vált zongoradarab, melyet pja is műsorukon tartanak a technikai nehézségektől meg nem riadó előadóművészek. Közel negyedórát vesz igénybe ennek a rendkívül hatásos gyászindulónak az eljátszása. A hangversenyzongora valamenynyi billentyűjét igénybevevő szerzemény alkotója: Liszt Ferenc, 39-ik életévében vetette papírra a “Funereilles” döbbenetes melódiáit. Miután testilelki jóbarátja, Chopin tragikusan elhunyt, Liszt borongós hangulatban hagyta el a francia fővárost, ahol annyi sikere volt. Chopin halálával egyidejűleg jutott el hozzá a hir, hogy Aradon a honvéd tisztikar legbátrabb tábornokait gonosztevők módján végezték ki . . . Ugyancsak értesült Liszt arról is, hogy több személyes jóbarátja,, közöttük Batthyány Lajos magyar jniniszterelnök szintén a szabadságharc leverését követő rémuralom áldozatává vált. 1849 utolján Liszt végleg elhatározta, hogy elfogadja a zenepártoló Sayn-Wittgenstein család meghívását és Weimarban telepedig meg. Ezáltal az ott épült operaház főigazgatói székéből a magyar Liszt Ferenc vette kezébe az akkor még alig ismert nagy német zenóriás: Wagner Richárd tüneményes pályafutásának irány itását. Liszt egyes életrajzírói tévednek abban, amidőn Párist jelölik meg a “Funerailles” szülőhelyéül. Bár lehet, hogy ot fogamzott meg a hatásos gyászinduló az egykori doborjáni csodagyerek agyában. Viszont Liszt a dörgedelmes akkordokat csak 1850- ben vetette papírra, Weimarban. így, Sayn-Wittgenstein Karóim hercegnő, Liszt későbbi élettársa, Wagner Richard és a weimari zeneélet előkelőségei voltak az első október 6-iki gyászünnepség résztvevői. Alig egy évvel az aradi kivégzések után, amikor magyar földön még nem engedélyezett semmilyen hazafias megmozdulást az elnyomó hatalom: Liszt Ferenc maga mutatta be tisztelői sokaságának az általa szerzett magyar jeremiádot. A “Funerailles” azóta is csillogó' kincse a zeneirodalomnak, amelyet méltóképen csak a legnagyobb zongora virtuózok tudnak előadni. Nem csoda, hiszen nyolcvannyolc billennyün egyetlen művésznek ugyszólvá egy száztagú szimfonikus zenekar munkáját kell helyettesítenie, hogy a megrázó halotti marsot a maga teljes méltóságában érzékeltesse a hallgatósággal. A weimari Altenburg kastélyban 1850-ben történt ősbemutató óta alig van a nyugati müveit világnak olyan gócpontja, ahol a “Funerailles” ne kellett volna a magyarság iránt rokonszenvet. Sőt, arra is volt példa, hogy uralokodónak fojtotta ajkára a fecsegést, még hozzá történetesen Szentpéterváron, az akkori fővárosban. Liszt Ferencnek ugyanis oly nagy volt a hire, hogy a cári udvarba is meghívást kapott. Legenda szerint a magyar mester éppen a “Funerailles” előadásába fogott, mialatt Miklós cár beszédbe elegyedett a társaságával. Liszt, aki bizonyára nem felejtette el, hogy az oroszoknak nagy részük volt a magyar szabadságharc leverésében, abbahagyta játékát és az egész cári udvar hallatára odaszólt: “Majd újrakezdem, ha Felséged befejezte . . .” Ugyancsak a hagyomány szerint, az akkoriban világszerte sokat emlegetett szentpétervári hangverseny után történt meg az a ritka esemény, hogy a minden oroszok cárja bocsánatot kért valakitől. Ez a valaki pedig az aradi vértanukat elsőnek elsirató nagy magyar zeneszerző volt. . . . Liszt “Funeerailles”-ja zeneileg is rendkívül figyelemreméltó alkotás. A nagy művész először a “költői és vallásos hangulatok” cimü gyűjteményének hetedik darabjaként jelenttette meg. A szerzeményt elejétől végéig harangzúgás jellemzi; az első, alighallható kongás egyre erősbödik a krescsendóig, mely a darab háromnegyedében éri el a tetőfokot. Azután újból pianisszimó váltja fel a hangulatot és mélázó furulyaszó után az aradi sik csatazaját a rövid, felkiáltójelhez hasonlítható nagy finálé zárja be. Kevés hasonló szerzeményt ismer a zeneirodalom, mint a “Funerailles.” Az egész darabot végigkísérő harangzúgásba Liszt Ingelméje és felülmúlhatatlan technikai érzéke a történelmi képek egész sorozatát sűrítette össze. Nem hiába tartjuk őt az úgynevezett programzene atyjának, akinek szárnyai alatt fejlődve Wagner a “vér és mennydörgés” muzsikáját hagyta ránk örökségül. Az aradi tömegtemetésre hivó öblöshangu harangzúgásba vérfagyasztó csilingeléssel vegyül a lélekharang a “Funerailles” vissza-visszatérő melódiáj ában. Majd Petőfi költeményeként “trombita harsan, dob pereg” és a temetési gyászmenet egyre erősebb, egyre gyorsuló harci indulóvá magasztosodik. A mélyharang bugása olykor öreg regős mesemondásának tűnik, amint az ifjabb nemzedéknek előadja az aradi vésznap és az elnyomatás borzalmait. Az öblös hangra pedig mintegy a fiatalokat megszemélyesítő magas hangok azt válaszolják, hogy hűségesen tovább fogják nem(Folyt. a 4-ik oldalon)
