Hiradó, 1955. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1955-06-30 / 26. szám

1955. JUNIUS 30. «4 Angyalokkal Atyafiságban (TE, BERKENYE) Regény — Irta: GÁRDONYI GÉZA A Fülöp-család- szaporodott valamivel, egy fiúcskával. A guvernantból let ttekintetes asz­­szony lepte meg vele Júliát meg Attilát, mikor a nyárra hazaér­keztek. Pityó nem volt tanúja a meglepődésnek, de azt látta, hogy Julia örül a gyermeknek, — dajkálja, csókolgatja. Attila azonban unja. Nem az ő fajtá­juk volt a kis testvér, nem bar­na, hanem szőke, de annyira sző­ke, hogy szinte fehérhaj u. A birtok azonban fogyott: az ő apja húsz holdat vett meg be­lőle és Czeizler is húszat. Tiz az egyik végen, tiz a másik végen, mind a kettőnek, s olyan beosz­tással, mint a sakk-kockák. Mikor Pityó a nyolcadikat is él végezte, az öreg Berkenye nem akarta, hogy a fia továbbra is átjárjon a kastélyba. — Most már jogra mégy, — mondotta. — Ur vagy: nem illő hogy csikókat taníts. Pityó megértetté az apját, s maga is sokat tűnődött: szegény a leány, — mikorra elveheti, már csak a tó lesz a vagyona, meg a három hattyú. Mégis illő, hogy a kastélyban megjelenjen, érdeklődjék Atti­la iránt: hogy végzett? Meg fogja mondani, hogy most már nem taníthatja Attilát: nincs ideje rá, — előre kell készülget­­nie a jogi pályára. Délelőtt ment át. Az asszonyt varrásban talál­ta. - ■ ' ■ Valami salátaszinü pókháló­­szövetű , szoknyába varrt finom­ka acélabroncsokat a verandán. Az abroncsok fehér cérnával voltak betekergetve, s nagy ka­rikában hevertek az asztalon. Az asszony mellett a kis kétéves bodzabél-urfi játszadozott. Fü­­löpné már akkor nem volt olyan karcsú, mint kisasszony korá­ban. Az arca sem olyan toj ásdad és gyönge fehér, hanem szögle­tes, hosszúkás. Az orra is, mint­ha csupa csont volná. Aranyke­­retü pápaszemével ‘inkább ha­sonlított egy komloy pozsonyi színészhez, akit nyári délutánon­ként mindig a kávéház előtt lá­tott, amint ott ült egy zöld szé­ken, s olyan szigorú arccal né­zett az arra járókra, mintha azt kérdezné: — Épp erre kell-e neked jár­nod? Mintha az a szinész tréfából női ruhába öltözött volna. Pityó kezet csókolt, s elmond-Ünnepeljük Itthon JULIUS 4-ét! A Városi Parkok, Sportoló- és Szórakozó-helyek Ügyosz­tályának Commissioner-je tisztelettel meghívja Perth Amboy, N. J. lakóit, hogy maradjanak itthon Fourth of July napján Nagy Ünnepélyünkre. Ne menjen ki a város­ból . . . miért akadna fenn a nagy forgalomban, amikor egész napi szórakozás várja önöket itthon: PROGRAM: DÉLELŐTT — 9:30-kor: MODEL-REPÜLŐGÉP KIÁLLÍTÁS a Waters Stádiumban. Nézze meg a nagyszerű jet és harci repülőgépeket repülés közben. 10 órakor: TENISZ-VERSENYEK a Brighton Ave.-i te­niszpályákon. Fiatal Fiuk Városi Bajnok-mér­kőzései. 11 órától este 8-ig: FÜRDŐZÉS a Sadowski Parton, a State , Street végénél. Életmentő felvigyázók lesznek szolgálatban egész nap. 12:30-kor, délben; VITORLÁS-CSOLNAK VERSENY — Ez a verseny a Raritan Yacht Club-tói indul ki, a RYC rendezésében. DÉLUTÁN ÉS ESTE — Az Arthritis & Rheumatism Foundation javára 2 Puhalabda Verseny 1 órakor: Pulaski Softball League Jiggs vs Triangle. 3 órakor: Jiggs Ass’n., Woodbridge-i Bajnokok vs Fort Monmouth Katona-csapata, Pvt. Spring-el, a World Softball Tourney hires pitcher-jévek - .... Com. Ernest M. Muska városi tanácsos fogja ki­dobni az elsőTabdát a William J. Dalton Memo­rial Field-en (Convery Blvd.) Beléptidijjal lesz. Baseball — Ne\V Jersey Semi-Pro Tournament 2:30-kor: Holy Rosary (Jersey City, N. J.) vs. South Amboy A.~A. (New Jersey-i bajnokok már három Ízben) — Beléptidijjal lesz. 2:30-kor: VITORLÁS-CSÖLNAK VERSENYEK a Rari­tan Yacht Club-tói. 3 órakor: ZENEKARI HANGVERSENY—Kedvenc dalait fogja játszani a Goodwill Band a Market Street • végénél levő Bayview Park-ban. 9:30-kor este: TŰZIJÁTÉK LÁTVÁNYOSSÁG — Nézze meg az uszályok gyönyörű tűzijátékát a Sa­dowski Parkway-n, a Water Street végénél. (Kedvezőtlen időjárás esetén a tűzijáték másnap este lesz megtartva). Ernest M. Muska COMMISSIONER Director of Parks & Recreation City of Perth Amboy, N. J. ta, hogy megérkezett. Kérdezős­ködött Attila felől. — Attila bent van az apjánál, — mondta az asszony, a pápa­szemét feljebb tolva, — jól vég­zett. Nem éppen az elsők között ragyog, de az utolsók közé se számítható. Az apja az idén már munkába fogja. De hogy meg­­emberedett maga, Berkenye. Pityó valóban megvállasodott, nekiférfiasodott abban az év­ben. A bajusza már erősen ütkö­zött. Az arcán a füle alatt két kis bokorban indult a szakáll. A haját is nagyobbra hagyta már abban az évben, és gondosan kétfelé fésülte. Csak a járása mardt kissé lomha. Az asszony fölkelt, befuvolá­­zott a nyitott ajtón: — Julia! Pityó megrezzent. Csodálko­zott, hogy Attila helyett Júliát hívják. — Julia főz, — mondta mo­solyogva az asszony. — Pörzse nénit most már gyakran gyötri a köszvériy. Ilyenkor magunk főzünk: egyik nap én, másik nap a lányom, ő főz nekem, én var­rók neki. S legyet hajtott el a fiáról. Julia megjelent. A feje be volt kötve menyecs­­késen, parasztos sárga kendő­vel. A karján fel volt tolva az ingujj vállig. A kezében hosszú fakanál. S hogy nem volt rajta krinolin, a karcsúsága még in­kább előtűnt a testhez simuló ró­zsaszín kalikó szoknyában. Meghökkent, hogy Pityót lát­ta a verandán. Az arcát pirosság öntötte el. — Maga Pi . . . Pista? — mondta elmosolyodva. Si visszahúzódott az ajtó közé. Lerántotta a karján az inget. Lekapta a kendőt is a fejéről. Csak azután nyújtott kezet. — örülök, hogy egészséges­nek látom, — mondta. — Látja: főzök. Szeretek főzni. Hogy vég­zett? (Folytatjuk) Mindenféle RUHANEMŰ tisztítás «zakmunkáaok által 3 NAP ALATT KÉSZ elhozzuk é» hazaszállítjuk SZŐNYEGEK szakszerű tisztítása MILTON’S QUALITY nffy CLEANERS 407 Market Street Perth Amboy, N. J. Tel. Hlllcrest 2-1616 Legyen Okos! FIZESSEN CSEKKEL Pénzt takarít meg a p énzesutalványon 10 CSEKK $1.00 Betehet bármilyen összeget Bármikor fizetheti csekkel számláit Bárhol van, kész­pénze van MAt The Five Corners1' VAIley-6-2700 BRANCH; Convery Boulevard & Brace Av?, Member Federal Deposit Insurance Corporation “A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA” Fayette & Wilson Streets, Perth Amboy, N. J. Tel. VAIley 8-1200 A takarékosság ma fontosabb, mint bármikor! az önök rendelkezésére áll Ez a bank, amely MINDEN bank-szolgálattal 27« A HIRES 44 RADIOLA” VÉDJEGYŰ Magyar Hanglemezek TELJES VÁLASZTÉKA KAPHATÓ NÁLUNK: (Kérje vagy rendelje számok szerint) 1,765—Három dinnye van egy száron . . . Mindszenty István .. Csárdás Édesanyám, te jó asszony . . . Mindszenthy István ... Hallgató 1767—Ősszel érik babám a fekete szőlő . . . Cselényi J. ............Csárdás Ünnepnap van nálunk . . . Bóka László .............................Hallgató 1769—Lidi Néni Csárdás . . . Sallay Együttes Zöld a Kukorica, Katyi . . . Cselényi József .....................Csárdás 1771—Eresz alatta fecske fészek . . . Lontay R. László .........Hallgató Zamatos a szőlő . . . Lontay Rajner László ........................Csárdás Hullámzik a Balaton . . . László Imre .................................Csárdás 1773—Vasmegyei csárdás . . . Lontay Rajner László Hull a zápor künn a pusztán . . . Cselényi József .........Hallgató 1775—Beterelték a ménest a karamba . . . Ordasi Lajos ..............Csárdás Hirbe hozták a Katit . . '. Szalay László ............................Csárdás 1777—Jaj, de huncut maga . . . Szánthó Gyula ............................Csárdás Egy kis kiváncsi kacsa. . . Major Ede és Kazal László ... Foxtrott 1779—Nyíló csokros fehér rózsát . . . László Imre ...................Hallgató Az én jó apámnál . . . Sztáray Márton .............................Hallgató 1781—Kis öreg . . . Sallay Együttes .....................................................Csárdás Illatos ibolya . . .Bihary József . ... ..... ...........................Hallgató 1783—Csetneki csikós . . . Kiss Manyi és Lantos Olivér .........Foxtrott Ürge van a határba’ . . . Cselényi József .............................Csárdás 1785—Orgonavirág . . . Kelly Anna ....................... .................Angol Waltz Hej, gyerekek, ha én Nóe lettem volna . . .Cselényi .... Csárdás 1789—Elküldöm a levelemet . . . László Imre .............................Hallgató Esztérág csutora . . . Kalmár Pál ......................................Csárdás 1791—Ahol te vagy, szép az élet, . . . Bihary József ...................Hallgató Juli néni . . . Sallay Együttes ................................................Csárdás 1793—A hegyek közt Budán .‘ . . Nagykovácsi • Ilona .......................Dal 1795—Van egy régi szokásom . '. . Sallay Misi .............................Csárdás Kalapomra páros tubarózsát . . . Kalmár Pál .. ...............Andalgó 1797—Hamis a rózsám . . . Kalmár Pál ...........................................Csárdás Éjjel álmomban búzaföldén jártam, Szalay László .. .Hallgató 1799—Nincsen olyan lány . . . Feller Sándor ............ ....................Népdal Fa furulya . . . Feller Sándor .....................................................Népdal 1801—Nem kérdem én tőled . . . Lontay Rajner László .............Hallgató Három sósperec . . . Mindszenthy István ............................Csárdás 1803—Hervadozó ősznek . . . Sallay Misi ...........................................Hallgató Após nóta . . . Bóka László .....................................................Csárdás 1805—Nyíló búzavirág . . . László Imre Hallgató Egyszer-egy csárdás . . . Dózsa Jóska 1807—Leülök egy szőlőtőke tövébe . . . Vinczellér János .........Csárdás Mennyi szív van a világon . . . László Imre ......................Hallgató 1809—Isten veled, kicsi falum . . . Cselényi József ...................Hallgató Te Zsuzsikám! ... Nagy Károly ...........................................Csárdás 1811—Rózsabimbó és a méh . . . Fellegi Teri és Tóth György Keringő Magyar szerenád . . . előadja a Budai Énekkar ..............Szerenád 1813—Sej-haj, ne feküdj a szénaboglya tövébe . . . Sallay .........Csárdás Hogyha nékem százforintom lenne . . . Sallay Együttes, Csárdás A virágáruskislány dala . . . Kelly Anna 1815—Haragszik á feleségem . . . Szalay László Csárdás Vándorfelbők fenn az égen . . . Kalmár Pál ........................Hallgató 1817—Nincsen rózsa tövis nélkül . . . László Imre ........................Hallgató Rózsakért csárdás . . . Bihary József 1819—Kék ibolya, fehér szegfű . . . Nagy Károly .......................Hallgató Őszi álom . . . Nagykovácsi Hona ...........................................Keringő 1821—Zalamenti kis faluban . . . Szánthó Gyula .......................Hallgató Egy őszbaju asszony . . . Fényes Kató ......................................Dal 1823—Túl a dunán, Baranyában . . . Mindszenthy István Andalgó Muskátli virág . . . Mindszenthy István ............................Andalgó Ez az utca szegelet . . . Bihary József .................................Csárdás 1825—Lehullott a vadgesztenye . . . László Imre .......................Hallgató Gyere be, galambom . . . Bihary József .................................Csárdás 1827—Elmentem én a doktorhoz . . . Dózsa Jóska .......................Csárdás Ne tudja meg senki . . . Bihary József ............................Hallgató 1829—Jégvirágos hideg tél volt . . . László Imre ........................Hallgató Az én babám háza tája . . . Bálint Zoltán ........................Csárdás 1831—Csongorádi tisza partján . . . Szalay László ...................Hallgató Klárika, Klárika . . . Kalmár Pál ......................................Csárdás 1833---Az én fiamból nem lesz úriember . . . László Imre ....................Dal Igaz ut az . . . Bihary József ..... .....,,^,y.............................Hallgató 1835---Debreceni nagy erdőben . . . Mindszenthy István ..........Hallgató Peng a kasza és köves utón . . . Orbán Sándor ....................Csárdás 1837—Vihar a levelet . . . László Imre és Kalmár Pál .............Hallgató De szeretnék Hortobágyon . . . Cselényi József ........Andalgó Jó annak, ki feleséges . . . Cselényi József Hallgató 1839—Tavaszi álmok idején . . . Karády-Putnoky kettős Slow Fox Csak azért is . . . Cselényi József Csárdás 1841—Szeressük egymást gyerekek . . . Fekete Pál Hallgató Ha megnövök nagy leszek . . . Kalmár Pál Csárdás Én vagyok a kunsági fi . . . Kalmár Pál Csárdás 1843—Domboldalon áll egy öreg nyárfa . . . Kertész énekkar, Hallgató Téglaporos a kalapom . . . Kalmár Pál Csárdás 1845—Én tudom, mi van velem . . . Bihary József Hallgató Megyen már a hajnalcsillag . . . Bóka László Hallgató Megérett a szőlő . . . Bóka László .........................................Csárdás 1847—Miből élnek az emberek? . . . Kazal László ............................Fox A nevető ember . . . Kazal László .............................................. Fox 1849—A kanyargó Tisza partján . . . Ordasi Lajos ..................Hallgató Légy enyém, angyalom . '. . Mindszenthy István .........Hallgató 1851—Minden elmúlik egyszer . . . Kely Anna .................................Dal Gyöngyvirágos kis kertedben . . . László Imre ..............Hallgató 1853—Hogy mondjam meg neked . . . László Imre ..................Hallgató Sej, haj, künn a réten . . . Cselényi József .......................Csárdás 1855—Bilicsi Tivadar nótái ................................... Csárdások Bilicsi Tivadar nótái ...............................................................Csárdások 1857—Holló lovam lábanyomát . . . László Imre ............................Hallgató Csúnya lány, csúnya lány . . . Cselényi József ..................Csárdás 1859—Debrecenben voltam . . . Balázs Árpád ......................................Dal Nótáskedvü volt az apám . . . László Imre .......................Hallgató 1861—Leszállt a csendes éj . . . László Imre ............................Altatódal Vecsernyére szól a harang . . . László Imre ...................Hallgató 1863—Volt nekem egy fehérszárnyu bóbitás galambom László Imre ........Hallgató Tudtam én, hogy visszajössz még . . . Bihary József .. Hallgató 1865—Este, ha lefekszik . . . László Imre ..................................... Hallgató Gyergyón innen, vagy még azon is túl . . . László Imre, Hallgató 1867—Illatoznak a virágok . . . Kalmár Pál ............................Hallgató Irt a babám ... és Eladtam egy pejcsikót . . . Kalmár, Csárdás 1869—Amikor az édesanyám imakönyvét . . . Nagy Károly .. Hallgató Tulipános csárdás és Most kezdődik a tánc, Kalmár, Csárdások 1871—Balatoni füzes mélyén, Lontay Rajner László ..............Hallgató Jöjj ki hozzám a tanyára . . . Cselényi József ..............Csárdás 1873—A bánatom fája kiviritott . . . László Imre ...................Hallgató Árad a Duna vize . . . László Imre ........... .........................Hallgató 1875—Mért könnyes a két szemed? . . . Sztaray Márton ........Hallgató Hunciít aki a szerelmét tagadni meri . . . Kalmár Pál Csárdás 1877—Nincs már nékem fehér gulyám . . . Bihary József ........Hallgató Azt mondják, a szivem baja . . . Kalmár Pál ..................Csárdás 1879—Szeretem az édes párom „ . . László Imre .......................Hallgató Csinglllingi sárgarigó csárdás és frisses, Kalmár Pál Csárdás 1881—Páros csillag az ég alján . . . László Imre ............................Hallgató Hiába is mondod . . í Cselényi József ........ ......................Hallgató SÍzolgabiró csárdás . . Cselényi József .............................Csárdás 1883—Édesanyám, lelkem . . . Tölgyessi Julia .............................Hallgató Adj egy ici-pici édes csókot . . . Orbán Sándor ............... Csárdás 1885—Őrizek egy imakönyvet . . . Cselényi József Hallgató Szór a szitában, és Libamáj, kacsamáj . . . Kalmár Pál Csárdás 1887—Édesanyám . . . Kalmár Pál .....................................................Hallgató Tisza partján és Ityóka-pityóka . . . Cselényi József, Csárdás 1889—Szamos vize ott kanyarog . . . László Imre Hallgató Ha elmegyek a bálba és Azt mondják, hogy... Kalmár Csárdás 1891—Szeretném a szivedből . . . László Imre .. ......................Hallgató Nóta az anyósról . . . László Imre .........................................Csárdás 1893---Szeretném, ha minden álmom . . . László Imre Hallgató Száz forintos bankó, Ha bemegyek szombat este, stb. csárdások 1895—Selyem hajad én még . . . László Imre .................Hallgató Szőke kis lány csitt . . . Hallodd rózsám, Katika ........Csárdások 1897—Minek néked a templom . . . Kalmár Pál Hallgató Tatai csárdás . . . Kalmár Pál Csárdás Hajlik a rózsafa, hajlik a lány . . . Kalmár Pál Csárdás 1899—Eltörött a béegdüm . . . Kalmár Pál Hallgató Hallod-e Zsuzsika . . . Kalmár Pál Csárdás 1901—Te több vagy nékem . . . Lántos Olivér Slow Fox Madmoiselle . . • Kelly Anna . Dal 1903—Ma elhiszem . . . Kelly Anna , Dal Úgy fáj a szív . . . Kelly Anna ................... Dal DARABJA 95 CENT (Postai rendelésnél darabja $1.00) Magyar Hírnök Könyvesboljta (Foreign Book Shop) 240 Somerset Street New Brunswick, N. J. (Bartone lemezek képviselete 1952-óta) | MINDENFAJTA BIZTOSÍTÁS j Élet,* baleset-, automobil-, kompenzációs- és kártalanítási biztosítás gyorsan és előnyösen szerezhető be | I Frank P. Siwiec & Co. Inc. [ ■ § 1 ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI ÉS REAL ESTATE Í IRODA UTJÁN I i|336 State St. Perth Amboy Tel. VAlley 6-4496 | MMIMIMIMlMIMBlMHMliiHiMiiiiMlllllilWilllBllll—IWIIllMlüBmiBliiMlWIilBlliiBlilipiilHEiV

Next

/
Thumbnails
Contents