Hiradó, 1955. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1955-05-19 / 20. szám

Ezt is el kell mondani

A nemzetközi politika nagy arénájában nagy sikere volt a mutatványnak. Ami még ezelőtt röviddel hihetetlennek tűnt, megtörtént: Austria szabad és független lesz, ha 90 napon belől, illetve ez év végéig a szovjet seregek kivonulnak az országból. Mi, amerikai magyarok, őszintén örülünk az osztrákok szerencséjének, de fáj, mélységesen fáj, hogy ebben a nemzetközi örvendezésben Magyarországot mégcsak nem is említették. Mint tudjuk, a magyar békeszerződés értelmében az oroszoknak Magyarországról is ki kellene takarodniok. Csakhogy ez már sok lenne a szőrös szivü szovjet vezetőknek, s tettek róla, hogy erről a kérdésről mégcsak szó se essék. Mint ismeretes, a budapesti kommunista kormány maga kérte, hogy a szovjet seregek maradjanak továbbra is Magyarországon.

Igen, dehát ez nem számit, — mondja az amerikai magyar, — hiszen az egész világ tudja, a budapesti vörös kormánynak semmi köze a magyar néphez. Nem beszélhet a magyar nép nevében s ennél fogya Amerika és Anglia csak ragaszkodjék a békeszerződéshez, követelve a szovjet seregek kitakarodását az egész Kárpátmedencéből.

Az amerikai kormány jól tudja, hogy a budapesti vörös kormánynak semmi köze a magyar néphez. Nem beszélhet a magyar nép nevében. Csakhogy az a baj, hogy a szabad nyugati világ függetlennek és szuverénnek ismerte el Magyarországot. Márpedig egy független és szuverén ország kormánya azt tehet, amit akar.

És itt van valami, amit most fel kell emlegetni. Nevezetesen, a magyarországi kommunistákkal együttműködött nem kommunista pártvezérek jóvátehetetlen bűnét. Az Amerikába menekült nem kommunista magyar pártvezérek, ugyanis, azt állítják, hogy évekig feltartóztatták Magyarország teljes bolsevizálását. Ezzel szemben a nyers igazság az, hogy nem tartóztattak fel semmit. Minden a szovjet menetrend szerint történt. Ugyanaz ment végbe Magyarországon, mint Romániában, vagy Lengyelországban. A vasfüggöny mögötti leigázott országokban akkor .kiáltották ki a proletárdiktatúrát, amikor erre Moszkvában az időt elérkezettnek látták. Nevezetesen akkor, amikor ezeket az országokat szabadnak, függetlennek, szuverénnek ismerte el Washington, London, Párizs.

Ehhez az elismeréshez szüksége volt a Szovjetnek, hogy Magyarországon — látszólag — a Kisgazdapárt kor mányozzon, így tette meg a mór a maga kötelességét s aztán mehetett. így használta fel a Szovjet egyszerű eszköznek a bársonyszék után vágyakozó, különben tisztességes magyar embereket, akiknek a gondolkodás módjára különben jellemző, hogy még ma sem látják be az igazságot. Pedig, ha tudnák, mekkorát emelkednének mindenki szemében, egy igazán szívből fakadó, őszinte vallomással.

Távol áll tőlünk a személyeskedés, de — az igazság kedvéért •—ezt is el kellett mondani. Csak

igy érthető, hogy most a Nyugat tehetetlen. Az amerikai és az angol kormány nem kényszerítheti a Szovjetet Magyarország kiürítésére. Legalább is eredményesen nem.

S hadd jegyezzünk meg még valamit. A nyugati világ szabad sajtójában egyetlenegy könny sem esett azért, hogy a Szovjet ravasz taktikázása következtében Magyarország továbbra is rab marad. Ezen valóban elgondolkodhatik még az is, aki különben nem szokott délibábokat kergetni.

A csapda újra készen áll

Moszkva urai hajlandók — Ausztria mintájára — semlegesíteni további két országot: Jugoszláviát és Németországot. Jugoszlávia “marsalja,” Tito már is tárt karokkal várja Moszkvából a két vörös főembert, Hruscsevet és Bulgányint s hogy jóindulatának kézenfekvő tanúbizonyságát adja, egymásután dobálja vissza a határon a magyar menekülteket.

A németek becsalogatása is egyre hevesebb méreteket ölt. Semlegesség fejében az egységes Németországot kinálgatják cserében, mégpedig a keleti részeken lecsatolt területekkel együtt. S a németeknek nehéz lesz a mézes madzagot elutasítani.

Ha az orosz manőver a németeknél sikeres lenne, akkor a Nyugat a hidegháború döntő vereségét szenvedné. Magyarország határán pedig a vasfüggöny a temető kerítéséhez lenne hasonló. Azon túl már nem lehetne remény. Csak a biztos enyészet és megsemmisülés.

S a világnak ezt a Moszkvában megálmodott állapotát igy hívnák: “supercoexistencia.” Csúnya egy kifejezés, ugy-e? Azok, akik a vasfüggöny két oldalán dolgoznak érte, nem bánnák, ha ez a csúnya kifejezés, mint elfödő hant, a szerencsétlen, elhagyott és elárult népek temetőjét borítaná.

Kosa Imre lesz az egyik előadója az állami Savings & Loan Association-ok konvenciójának

Az a hosszú ut, amit Kosa Imre, a Magyar Savings és Loan Association ügyvezetője 1922- től a mai napig az üzleti és gazdasági életben megtett, most ért el az elismertetés állomásához. A New Jersey Állam Sevings and Loan Egyesületek konvenciójának, Atlantic Cityben ő lesz az egyik előadója. Négyen lesznek a szónoki emelvényen a május 19-én kezdődő konvención: Jerome B. McKenna, New Jersey állam Banking Commissionerje; Robert Rush, a Federal Savings and Loan Insurance Corp. képviselője; Kosa Imre, a Magyar Savings and Loan ügyvezetője és Helen Crawford, a

Amit mi tehetünk

Mindezek után nem furcsa tehát, hogy az Amerikai Magyar Szövetség keleti kerülete egészen nagy arányú tiltakozó gyűlés megrendezését tervezi New Yorkban. Értesülésünk szerint a new yorki AMSz vezetősége kéréssel fordul New Jersey és Connecticut államok magyarságához, hogy bekapcsolódásukkal ezt a demonstrációt segítenek olyan naggyá tenni, amilyen naggyá csak lehet.

Ugyancsak New Yorkból indult ki az a kezdeményezés is, hogy — három hónapon belől az amerikai magyarság gyűjtsön legalább egy millió aláírást, igy tiltakozva Moszkva politikája ellen.

A részletes tervek majd a központi főtitkár bevonásával készülnek el s erről idejében értesítjük olvasóinkat. Egy bizonyos, hogy a cserbenhagyott Magyarország érdekében csak az amerikai magyarság emelheti fel szavát.

MIELŐTT leragasztjuk a külföldre szóló levelet, álljunk meg egy percre és gondolkozzunk: sikerült-e barátot szerezni A írerikának?

KÓSA IMRE

Represntative Savings and Loan titkára.

Öröm és büszkeség tölt el bennünket, amikor azt jelenthetjük, hogy a 464 Savings and Loan Egyesület vezetői közül a New Brunswick-i magyarság egyik kimagasló emberét, egy igazi magyar intézmény vezetőjét választották ki, hogy a delegátusok sokasága előtt előadást tartson. Ez az elismerés szól a magyarságnak, a magyar pénzintézetnek és nem utolsó sorban Kosa Imrének, annak az embernek, aki 36 évi kitartó szorgalmával jutott el idáig . . .

Az 1919-ben megkezdett utazási iroda, később kibővítve a biztosítás és ingatlan adásvétel üzletkörével, sikeres vállalkozásnak bizonyult, hogy Kosa Imrét a közéletben segítse és megbecsülést szerezhessen polgártársai között.

1935-ben csupán néhány szavazattal vesztette el a New Brunswick-i városi tanácsosi állást, • de röviddel azután New Jersey állam kormányzója a Middlesex Megye-i Választási Tanács tagjává nevezte ki, amely állást 20 esztendeje megsza kitás nélkül tölti be, a Demokrata Párt vezetőségének legnagyobb megelégedésére. Aktiv szerepet visz a politikában és lehet mondani, hogy a magyar demokraták egyik fáradhatatlan vezére.

Ezt a 36 esztendős utat azonban kemény munka is jelzi. Semmi nem jött magától. 16 különböző üzleti, könyvviteli és szakmai tanfolyamot végzett el Kosa Imre, hogy úgy a saját üzletében, mint a Magyar Savings and Loan Association ügyeinek vezetésében teljes szakszerűséggel tudjon működni. Ezek a diplomák nem díszítették irodájának falát, mert a tudás és az eredmény volt előtte mindig a fontos. . .

Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy a Magyar Savings and Loan Egyesület, — amelynek ő 1922 augusztustól kezdve tagja,

alapitója és titkára, — mikor biztosított pénzintézetté alakult, őt választotta ügyvezetőjévé 1954 júniusában. És hogy a választás mennyire jó volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ez alatt az elmúlt hét hónap alatt az Egyesület vagyonállománya Egymilliókétszázötvenezer Dollárral emelkedett. Épen megkétszereződött a kiindulás napja óta!

A bank-cég igazgatóságát és az egész magyarságot éri a kitüntetés, amikor Kosa Imre, mint ennek az igazán magyar New Brunswick-i pénzintézetnek ügyvezetője, ott fog állni az előadói emelvényen, hirdetve egy ember kitartó munkájának és a magyarság összetartó erejének és jó indulata támogatásának eredményét. A Magyar Savings and Loan Egyesület, melynek betéteit egyenként $10,- 000.00 erejéig biztosítja a Federal Savings and Loan Insurance Corporation (Washington, D. C.), mindenkor a dolgozó, élniakaró társadalom érdekeit szolgálta és fogja szolgálni a jövőben is.

dr. nagy János

Bajok vannak a polió szérummal

Az egész ország egészségügyi körei nagy örömmel fogadták a Salk-féle polióellenes szérumot, mellyel a borzasztó betegség meggátlását vélték elérni. Nagy beharangozás mellett kezdték el az iskolásgyermekek beoltását és szépen haladtak az oltási munkálatok, mígnem néhány komolyabb megbetegedést vagy fertőzést jelentettek. A további szérumhasznál^tot azonnal beszüntették körültekintő vizsgálatok lezaj lásáig, de biztosra veszik, hogy nemsokára újra kezdetét veszi az oltások folytatása.

President Eisenhower kijelentette, hogy egyetlen gyermek sem fog oltás nélkül maradni, ha szüleik esetleg képtelenek volnának a költségeket fedezni. Ha a szükség úgy kívánja, mondta az elnök, az illetékes köröket fogja kérni, hogy vásárolják meg az összes szérum készleteket és bocsássák azt a szegényebbsorsu szülők rendelkezésére.

(Lapzártakor a helyzet a polio-oltásokkal az, hogy az engedélyt kiadták s New Jerseyben is a jövő héten valószínűleg már megkezdik a gyermekek tömeges beoltását.)

Meghalt Fetfák Sári

A magyarországi sajtó néhány sorban emlékszik meg a valamikor legünnepeltebb operetténekesnő, Fedák Sári haláláról. Élete gazdag volt, viharokban, sikerekben és letörésekben is. Fiatalon tűnt fel, mint a régi Népszínház primadonnája. Neki tulajdonították a Népszínház akkori igazgatójának, Vidor Pálnak öngyilkosságát és ezért a közönség egy ideig bojkottálta. Később, mint drámai színésznő is nagy sikereket aratott, igy többek között Molnár Ferenc “Farsangijának főszerepében. Molnár Ferenccel kötött házassága hamarosan szétbomlott. Résztvett szélsőjobbololdali ünnepségeken s ezért 1945 után börtönbe vetették. Kiszabadulása óta többé nem szerepelt, balatonmelléki kis házába vonult vissza. Leghíresebb alakitása a “János vitéz” címszerepe volt.

Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot!

Ausztriából kivonuló orosz csapatok Magyarországon

Az osztrák-magyar határállomásokon szolgálatot teljesítő vasutasok értesülése szerint a határmenti magyar városokban előkészületeket tettek az ausztriai szovjet csapatok elszállásolására. Mosonmagyaróváron kiürítették e célra az u. n. Levéluti laktanyát, amelyet lázasan tataroznak s takarítanak Hasonló előkészületek folynak Kőszegen, az u. n. Malom laktanyában. Szombathelyen, Sopronban és Nagykanizsán orosz katonai bizottság lakásokat igényel tiszti beszállásolás céljaira.

KEDDEN ESTE

van nálunk a lapzárta. A szerdán beérkezett híreket és közleményeket már csak a következő heti számban hozhatjuk. Keretes hirdetéseket szerda estig telefonon is elfogadunk.

Magunk között kutattuk az igazat

Irta: BAKAJSZA ANDRÁS

Velünk született szokás az, hogy saját fejünk után járunk és követjük az elvet, amely azt mondja, hogy másnak nem lehet igaza, csak nekünk. A legjobb borra is azt mondjuk:

— Hát éppen elcsúszik, de ittam én már ennél jobbat is.

A messze múltban és a közelben is sokat vitatkoztunk és harcoltunk egymás között többnyire jelentéktelen dolgok felett, amint azt néhány elcsattant pofon igazolja, de lényegében csak most került igazán fontos ügyre a sor. Erről van ugyanis szó:

— Egyesüljön egy kalap alá a két legnagyobb biztosító intézményünk, vagy maradjanak a Rákóczi és a Verhovay örökké ellenlábasok?

Józanul gondolkodó koponyák, akik a helyzetet tövirőlhegyire ismerik és joguk van arra, hogy határozatot hozzanak és a nyilvánosság elé vigyék, azt javasolták:

—Egyesülésben az erő és a két tényező jobb, erősebb lesz.

Jöttek azonban az ellenlábasok is és nekem, aki a nagyobb egyleti fióknak tiszteletbeli és örökös diszelnöke vagyok, fejemhez vágták:

— Hívja össze a tisztelt ur a környékbeli érdekeltséget közös tanácskozásra és azoknak döntése mondja meg,, hogy mi történjék az egyesüléssel?

így mentek szét a meghívók és erre a nagy találkozóra bányáinkból három hijján kereken háromszáz ember gyűlt össze a terembe, ahol csolálatosképpen a Rákóczi tagjai se kifogásolták azt, hogy az egyleti székbe sajátmagam telepedjek. Talán arra gondoltak, hogy tiszteletbeli és örökös ajtóőrünk, kedves komámuram, Virágos Gábor, egyben a csaposunk is, tőlem várja, hogy mikor eresztgesse meg a csapot. Másoknak! Sajátmaga részére úgyis mindig nyitva van az, mert állandóan száraz a torka.

Kellő üdvözlés után elmondtam azt, hogy mi célból jöttünk össze és elsőnek Korompár József ugrott fel, aki a Rákóczi fiók elnöke és faggatózott:

— Éa megtörténnék az egyesülés, hány elnöke lesz a két fióknak?

Szelíden magyarázgattam:

— Hát a két fióknak két elnöke lesz, mindaddig amig a két fiók tagsága ki nem mondja az egyesülést.

Felpattant erre mérgesen Korompár Jóska :

— Akkor én ellene vagyok a dolognak, mert kieshetem a dicsőségből

Felállott erre a mindnyájunk által nagyrabecsült és érdemes tiszteletes urunk és szokása szerint nyomban ráütött a szeg fejére, mert odavágta:

— Atyámfiái, magyar testvérek, ez a baj az országos választásoknál is. Akik benne ülnek a tisztességben, a hivatalban, azok bent akarnak maradni, de akik kívül vannak, be akarnak jutni. Amint én látom, ez már másutt is felmerült, de az igazság az, hogy az egyesülés után is a legjobb emberekre kell bzini a dolgot, azokra, akik a mesterséget alaposan értik. A tiszta valóság az, hogy ha utódainknak, özvegyeinknek, fiainknak, unokáinknak jövőjére gondolunk, akkor a közös vagyon öszszetevése és becsületes kezelése

‘nagyon szükséges. Két hordót

nehezebb megtölteni, mint egyet és a munka is, meg a költség is nagyobb. Ne nézze senki azt, hogy esetleg kiesik a tisztességből, hanem azt, hogy mi jobb az egésznek.

Okos beszéd volt ez, meg is éljenezték érte, ám engem, nem lepett meg, hogy az öreg és sokat locsogó-fecsegő Csordás Gergely talpra ugrott és kiabálta :

— Szót kérek!

Elnöki jogomnál fogva leintettem :

— Csordás bácsi, maga most fogja be a bagólesőjét, mert ha maga kinyitja a száját, honfoglaló ükapánkkal, Árpád vezérrel kezdi és jó ideig tart, amig Hunyadi Mátyásra kerül a sor. Maga csak azt mondja meg, hogy mellette, vagy ellen van-e az egyesülésnek?

Megtorpant az öreg, de azért kibökte:

— A mellettére szavallok.

így ment azután a vita jó

másfél órán át, amig a hangok felfrissítésére szünetet rendeltem el és annak végén Táltos Pál testvérünk kezdte eképpen:

— A sors úgy akarta, hogy én mindkét nagy biztositó intézményünknek tagja legyek. Nehezemre esett az, hogy például két Szervező keressen fel, mikor unokámat valamelyikbe be kell Írassam, mert mi a fészkes csodának kell két embret fizetni, ahol egy is elegendő? És igy van ez temérdek más esetben is. Hadd mondhassam meg nyíltan, hogy az egyesülésre régen szükség volt és a magyar közérdeknek rossz barátja lenne az, aki ellenezné.

Mások is hasonlóan vélekedtek és mert azt hittem mindig, hogy sok beszédnek sok az alja, elrendeltem a névszerinti szavazást. Kérdeztek persze:

— Szavazhatnak az asszonyok is?

— Egyenlőség van itt, hát persze, hogy szavazhatnak.

így lett elrendelve a szavazás és pedig név szerint, hogy mindenki igaz meggyőződését vallja és a mi bányavidékünk népe ekként döntött:

— Négy tagtárs az egyesülés ellen, kétszázkilencvenhárom az egyesülés mellett szavazott a szabályos formák között.

Mikor ezt az eredményt kihirdettem, hozzátettem:

— Példa kellene ez legyen úgy a Rákóczi, mint a Verhovay egész tagságnak. Példát akarunk mi, bányászok, mutatni az egész amerikai magyarságnak, hogy mindnyájunk javára van bennünk összhang és összetartás, amely a legjobbat akarja. Ha másutt is . . .

Tovább nem folytathattam, mert harsogó éljenzés tört ki és ősi magyar szokás szerint az áldomásra került a sor. Abból még az egyesülést ellenző négy tagtársunk is kivette a maga részét, mert eszükbe jutott a régi tréfa. A két lókupec a vásár előtt bement a korcsmába és az egyik jól felöntött a garatra. Korholta a másik:

— Miért iszol most a vásár előtt ?

A kissé kapatos magyarázta:

— Iszom annak gondolatára, hogy majd jól sikerül a vásár, vagy bánatomban, ha végül mégse skierülne.

Adja a jóságos Isten, hogy a két nagy amerikai magyar biztositó intézmény egyesülésére örömteljes áldomást ünnepeljünk!