Hiradó, 1954. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1954-07-15 / 28. szám

Eisenhower megfontoltan nyilatkozott Vörös Kina U. N. tagságára vonat­kozólag Nem fér kétség ahhoz, hogy Knowland szenátor jó politikus, mert máskülönben aligha választották volna őt meg a republikánus pártnak hivatalos fejévé a Szenátus­ban. Szavának, mint a többsé­gi pártnak szenátusi vezető­jének, természetszerűleg sú­lya van, különösen ha külpoli­tikai kérdésekhez szól hozzá. Ilyen esetekbeni nyilatkozata diplomáciai vonatkozásban is jelentőséggel bir. Azért a múlt heti azon kijelentése, — hogyha Vörös Kínát befo­gadják az U. N. tagjai sorá­ba, akkor azonnal leköszön a Szenátus többségi pártjának vezetéséről, nehogy e tisztsé­géből kifolyólag az álláspont­jával az adminisztrációt ké­nyes helyzetbe hozza, s min­den igyekezetét arra fogja fordítani, hogy az Egyesült Államokat kilépesse az U. N.­­ből, — diplomáciai szempont­ból helytelen volt. Bár ő nem akarta az admi­nisztrációt kényes helyzetbe hozni, valójában mégis azt tette. Ugyanis Eisenhov/er el­nök a szokásos heti sajtókon­ferencián szükségesnek tar­totta megjegyezni, hogy bár ő is minden tekintetben ellen­zi Vörös Kínának az U. N. tagjai sorába való bevevését, legalább is mindaddig, mig a kínai kommunisták tettekkel nem bizonyítják becsületes szándékaikat nemzetközi kö­telezettségeiket illetőleg, a­­zonban, hogy az Egyesült Ál­lamok mit fog tenni, ha az U. N. befogadja tagnak Vörös Kínát, azt az eset bekövetke­zése esetén lehet majd csak megállapítani. A politikus és a diplomata közötti különbség Úgy beszélnek a jó diplo­maták, mint ahogyan az El­nök beszélt. Viszont Know­land szenátor a tipikus ame­rikai politikus pszichológiá­ját követve, olcsó tömeghatást akart elérni őszinte meggyő­ződésből jövő, de diplomáciai körültekintést. f i g y elembe nem vevő szenvedélyes hangú kijelentésével. Mint politikus, ő hozzá volt szokva, hogy nyíltan megmondja, amit gondol. Ez helyes is, amiért csak dicséretet érdemel. Mint politikus, azt is megtanulta, hogy annál nagyobb hatást gyakorol a tömegre, mennél hangosabban és szenvedélye­sebben hozza véleményét nyil­vánosságra. Azonban a dip­lomaták nem a tömegnek be­szélnek, hanem kifinomodott észjárású ravasz diplomaták­nak. Ezeknek nem kell kiabál­va tudomásukra hozni vala­mit, mert őket a nagy hang egyáltalában nem befolyá­solja. ők a lényeggel akkor is tisztában vannak, ha egész halkan súgják is a fülükbe azt. Mindenesetre igen könnyű kritizálni, de annál nehezebb megtalálni a helyes utat, mely ebből a megpattanásig feszült izgatott állapotból a békés é­­lethez vezetne vissza az em­beriséget. A legutóbbi na­gyobbszabásu kísérlet Géni­ben történt, hol a heteken ke­resztül tartott nemzetközi tárgyalások eredményelensé­­ge után a nagyhatalmak veze­tő személyei megállapították, hogy minden további kísérlet hiábavalónak látszik. A fő­emberek erre haza utaztak, a­­zonban a kisebbrangu diplo­maták ott maradtak, hogy to­­tovább birkózzanak a megold­­hatatlanoknak látszó problé­mákkal. Ez bizonyos mérté­kig helyesnek bizonyült, mert igy legalább nem vágták el végérvényesen az utat a to­vábbi tárgyalások folytatásá­ra. Genf ben ismét fontos tanács­kozások folynak A múlt héten az összes n a g y h a talmak főemberei visszatértek Genfbe, kivéve az Egyesült Államok külügy­miniszterét, John Foster Dul­­les-t, ki mindezideig vissza­utasította úgy az angol, mint a francia diplomácia azon ké­relmét, hogy jöjjön vissza Genfbe. Ugyanis mielőtt Gén­iét otthagyta, Dulles kijelen­tette, hogy mindaddig nem tér oda vissza, illetőleg nem ül le a kommunistákkal ta­nácskozni, mig ezek meg nem változtatják a tartós béke helyreállítását megakadályo­zó magatartásukat. Az Egye­sült Államoknak ezt az állás­pontját a szövetségeseink nem nagyon osztják, mert nemcsak az uj francia mi­niszterelnök, Pierre Mendes- France, de a konzervatívnak tartott angol külügyminisz­ter, Anthony Eden is kész ö­­römmel hajlandó az időköz­ben Genfbe visszatért Molo­­tovval a tárgyalásokat foly­tatni. Franciaország és Ang­lia ázsiai érdekeltségei ugy­­látszik nagyobb nyomatékkai esnek a latba, mint a barát­ság az Egyesült Államokkal. Ez országok diplomatái bizo­nyára úgy vélik, hogy velünk könnyebben helyre állíthat­ják a barátságot, mint a már ha egyszer elvesztett ázsiai birtokaik visszaszerzését. Uncle Sam a vaj üzletben Örömhír a háziasszonyok­nak, hogy kormányunk a 400 millió fontra rugó vaj tartalé­kunkból 14 millió és hatszáz ezer font vajat áruba bocsá­tott fontonként 41 centjével. Azonban a vajhoz ily olcsón nem az amerikai, de az angol háziasszonyok fognak j ütni 41 centnél valószínűleg egy pár centtel többért, amibe a kezelési, szállítási és egyéb költségek kerülnek. A kormány, illetve a földmivelé­­si minisztérium már évek óta rendes piaci áron összevásá­rolja a mezőgazdasági termé­kek egy részét, nehogy a túl­termelés következtében a far­merek veszteséggel legyenek kénytelenek túladni a termé­keiken. Ebben az esetben a mezőgazdasági termelés any- ■ nyira lecsökkene, hogy ez ka­tasztrofális következmények­kel is járhatna. Ezért vásárol össze a kor­mány minden termésfelesle­get, hogy a rendes piaci árat HÍREK RAB-MAGYARORSZÁGBÓL NAGY ESEMÉNY: LA­KÁSAVATÁSI VACSORA A Szabad Nép egyik nagy cikke lelkendező beállításban emlékszik meg, mint nagy ese­ményről, a rendszer egyik ke­gyeltjének, Muszka Imra szta­hanovistának, a “szocialista munka hősének” lakásavatási vacsorájáról, mintha legalábbis a földalatti vasút készült volna el a Duna alatt. Hogyne: két szobás modern lakáshoz jutott a rezsim büszkesége, akinek pél­dájával hajtják rabszolgamun­kára a koplaló százezreket! A csepeli uj házacska terraszán két asztal is meg volt terítve, sőt fehér abrosz is volt az asz­talokon . . . Halászlé, rántott hal és bor emelte a hangulatot, a la­kásavatás rettentő fontosságát pedig Gerő Ernő, az ország No. 3 kommunistájának jelenléte domborította ki. “Az esztergá­lyosok — Muszka Imre munkás­társai — jógyomru emberek. Szeretnek kiadósán enni-inni. S mivelhogy sem ételben, sem ital­ban nincs hiány, ez még jobb kedvre hangolja őket. Már da­­nolásznak is ... ” Hát ez valóban -nagy eset: Gerő jelenlétében énekelnek a vendégek. Akik a nagy ese­ményt olvassák a Szabad Nép­ben, azok valószínűleg inkább sírnának . . . (Eszünkbe jut: az ötéves terv 220,000 lakás építését Ígér­te. A napokban lefolyt költség­­vetési beszédek már csak “több tízezer lakás” építését emleget­ték. Nyilván a nagy kudarc lep­lezésére kell ilyen ujságtudósi­­tás, hogy mégis dokumentáltas­fenntartva, a gazdálkodást a farmereknek jövedelmezővé tegye. És ezért kénytelen vi­­. szont külföldnek eladni a raktáron tovább nem tartha­tó vajat olcsó áron, mert ha a belföldi piacra dobná az áru­felesleget, akkor meggyengí­tené az árakat és igy a farme­reknek eredetileg nyújtott segítség utólag hátrányossá válna. Különben Anglia nem az egyetlen ország, mely olcsó amerikai vajhoz jut. A múlt hónapban Venezuela 31 ezer, Panama 29 ezer és Peru 103 ezer font vajat vásárolt tő­lünk. Erre a vaj eladásra mi fontonként körülbelül 27 cen­tet fizetünk rá. (Folyt, a 2-ik oldalon) sék: folyik a lakásépítés, bár egyelőre csak kommunisat ke­­gyencek számára . . .) MIRE JÓ A PULYKALÁB­­BŐR? Hogy az általános bőrhiány milyen méreteket ölt, arra néz­ve jellegzetes adalék a hivatalos Magyar Távirati Iroda alábbi hire a Budapesti Kisipari Szö­vetkezetek junius 12-én meg­nyílt Helyiipari Vásárával kap­csolatban : “A bőripar számos újdonsá­got mutat be a vásáron. Itt ve­hetik meg először a nők a püly­­kalábbörböl készült öveket. U- gyancsak nagy sikerre számít­hat a drapszinü sertésbőrből készült mellény is.” Csak az Isten él... Lobbanó és szép volt mámorom, kiforrott a must és még sincs [borom. Fáj e kietlen öröm: égett arcomon a füst és korom... Sir a Ma, Holnap, Holnapután és a Tegnap úgy követ sután, mint árnyék az ember nyomát... Megyek... megyek magam után. Előttem, mögöttem üt, csalit. A Hold is csak csalfán kancsalit, mosolya torz és hideg . . . Veszendő szé^'j: láz andalít. Miért, meddig, hova fut a cél, a lelkem sebébe vert acél . . . Nem kérdezem, csak elfogadom: Minden midó, csak az Isten él! ZALAI KOBZOS LÁSZLÓ Garfield, N. J. MI ÚJSÁG? FT. KISH A. GYULÁT, a trentoni Szt. István r.k. egyház­­község plébánosát az Amerikai Magyar Katolikus Liga orszá­gos elnökévé választotta meg. Father Kish ezideig a Liga ügy­vezető alelnöke volt. A szavaza­tokat az amerikai magyar kato­likus papság Írásban küldte be s ezek többsége Father Kishnek kedvezett. A Liga alelnöke Msgr. Szabó János (So. Bend, Ind.), főtitkára Ft. Magyar Jó­zsef dr. (Chicago), pénztárosa Ft. Lengen G. Imre (So. Nor­walk, Conn.) lett, dr. Kerekes Tibort pedig ismét megválasz­tották világi reprezentánsnak. ADY ENDRE VERSEIBŐL ISTENHEZ HANYATLÓ ÁRNYÉK Mint az árnyék, mikor elhanyatlik, el kell mennem és ide s tova hányattatom, mint a sáska.” (Zsoltárok könyve 109.) Vakáción Diénes László, lapunk szer­kesztője e hét végén vakáció­ra megy, családjával együtt, a Catskill hegyekben levő hi­res Casimir’s nyaralóba. A jövőheti, vagyis julius 22-i és az az utáni, julius 29-i szám­ba szánt bármilyen közle­ményt, hirt, hirdetést a kö­vetkező módon lehet a lapba tétetni: Perth Amboyban: legké­sőbb kedden délutánig a Csí­pő irodában kell leadni a hir­detést, vagy közleményt (303 Maple St.). Jelezendő, hogy melyik lapszámba való. New Brunswickon: a French St. 134 szám alatti központi irodánkba kell be­vinni, vagy beküldeni a kí­vánt hirdetést, vagy más köz­leményt, kedden délután 5-ig. (Sürgős esetben szerdán d.u. 5-ig) ahonnan Novák Ibolya kisasszony fogja azt továbbí­tani a nyomdába. Bármilyen és bármelyik lapunkkal kap­csolatos ügyben egyébként Miss Novákkal telefonon is lehet beszélni ugyanott: CHarter 9-3791 telefonszá­munk hívásával. Passaicon: Markos Jenő ügyvezető szerkesztőnk inté­zi az ügyeket, aki kedden estig vesz fel a Szabad Sajtó szá­mára közleményeket. Trentonban: közvetlenül a nyomdába, (681 So. Broad St.) tessék bevinni, vagy be­küldeni bármilyen a lapba szánt közleményt. Minden tekintetben gon­doskodtunk arról, hogy la­punk pontos összeállításában és megjelenésében hiba ne történjék s az érdekeltek szi­ves jóindulatát és megértő közreműködését is kérjük, hogy közleményeik hibátlanul benne lehessenek a lapban. Pontosan kapja-e a lapot? Kérjük olvasóinkat, hogy aki valamilyen okból nem kapja pontosan lapnukat, jelentse tele­fonon vagy postakártyán és mi azonnal intézkedünk a postaha­­tőságnál. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! Akaratomból is kihidlasz, Én akart, vágyott Istenem, Már magamat sem ismerem S Hozzád beszélni rontás fullaszt. Szent Képzelés, örök hit-balzsam, Ki létlenül is leglevöbb, Meghajlok szent Színed előtt S akarom, hogy hited akarjam. Üldöztetésimben kellettél S kerestelek bus-szilajon S már-már jajomból kihagyom Neved, mely szebb minden neveknél. Megüzeték s nem nyugszom addig, Mig hitedet meg nem nyerem, Mert kockán van az életem, Mint árnyék, mikor elhanyatlik. S hányattatom, miként a sáska, Mert csak Tenéked van erőd S mert nem láttam régen előbb: Nem szabad hinni senki másba. Egy volt Marxista naplójából . . . Cézár ismét hóhért cserél... —----------------------------­ÍRJA: RÉTHY LAJOS Amint lapozgatom ezt a meg­sárgult, gyűrött, tépett szovjet útlevelet, eszembe jut a főhóhér. “Ez az ügyosztály megengedi, hogy Réthy Lajos magyar csere­fogoly Amerikába utazhasson. Moszkva, május 22, 1923. OG­­PU, Henry Yagoda.” És megnyílik az emlékezés gátja. Ma egy fantasztikus láz­álomnak tűnik. De abban az időben észvesztő valóság. Bű­nöm ? Szociáldemokrata akar­tam maradni. És ez Kun Béla szemében egy főbenjáró bűn volt. Ezért kellett egy hosszú éj­szakát eltölteni a lublyankai cseka hadiszálláson. “Minden szoedem ellenforradalmár” — mondta Yagoda. “Szerencséd, hogy mi menedékjogot Ígértünk a magyar cserefoglyoknak. E- regy a fenébe, de amig itt vagy, fogd be a szádat.” Hosszú az ut Lublyankától Osztozsenkáig. A hüs májusi hajnalban gyér a gyalogló a Szadovaja Boulevár­­don. Imitt-amott egy részeg dü­­löngőzik. “Minden hatalom a munkások kezében” ordítja egy nagy plakát. Megfogódzok egy rügyező fában. Felfordul a gyomrom. “Komisz ez a szovjet vodka”—mondja a részeg—“de az én gyomrom már akármit el­bír.” De az enyém csak tovább é­­melygett. Egy fiatal idealista első leckéje. Földalatti munka, börtön, statárium^ forradalom és ismét börtön. De Yagoda sze­rint ellenforradalmár. Keserű lecke. Tanulhattam volna belő­le .. . Túlzsúfolt cella a lublyankai cseka börtönben. Annyi a fogoly hogy csak azok nyújtózhatnak ki a durva deszkapriccsen, akik annyira el vannak verve, hogy nem tudnak a lábukra állni. Ez a nagy vérper ideje. Bu­­charin, Kamenev, Zinovjev. Teg­nap még a forradalom hősei, ma ellenforradalmárok, ők nagy hűhóval járó nyilvános tárgya­lást kaptak. De itt a cellában, a másodrangu hősök (persze szin­tén ellenforradalmárok). Egy lábra a faltól egy izzadó pohos ember áll már nyolcadik napja. Nem szabad még csak a falhoz sem támaszkodnia. Cseka-nyel­­ven ezt hívják az “álló kúrá­nak.” A drága angolszabásu ru­ha cafatokban lóg a pohosról.. Lábai dagadtak. Egykor jól­ápolt szakálla ki van cibálva. Nyoma sincs az egykori cinikus mosolynak. Ez Kun Béla, a magyar kom­munizmus egykori vezére és minden erény kutforrása. Sztá­lin szerint ellenforradalmár. És Yagoda, a kész hóhér, teljesiti a hatalomittas cézár minden ó­­hajtását. A nagy nevek tárgya­lást kapnak a golyó előtt. Kun Béla csak golyót érdemelt a sö­tét cseka pincében. * * * Nagy pompával készül Lon­don György király koronázásá­ra. Tukacsevszky marsai lesz a szovjetkormány képviselője a koronázáson. A nyugati lapok hasábokat szenteltek neki. A “vörös Napoleon.” A polgárhá­ború győztese. A vörös hadsereg modernizálója. A cseka ellen­fele, aki a hadsereget akarja ha­talomra építeni. Sztálin nem tűr hősöket. Ya­goda féltékeny a hadsereg nö­vekvő befolyására. Sergei Krug­lov csak egy egyszerű hóhér Volt ebben az időben. Egy éjszakai telefonhívás kicsalja Tuka­­csevszkyt a vörös hadsereg őri­zete alatt álló lakásáról. “Utolsó utasítások a londoni ut előtt.” ■— Egy sötét mellékutcában egy fekete cseka-limousine állja az útját. Kruglov és egy csomó cse­­kahóhér. És a “vörös Napoleon,” akinek személyes bátorsága szinte le­­gendaszerü volt, egy cseka go­lyót kapott. Kruglov, az egysze­rű hóhér igy került a cézár ke­gyébe és indult felfelé, a siker létráján. És a lejtőn nincs megállás. Felix Derzsinszky, a cseka ala­pítója volt az egyetlen, aki ter­mészetes halállal múlt ki. A ter­rorgépezet, amelyet az ellenfor­radalom leküzdésére alapított, egy állam lett az államon belül. Yagoda vezetése alatt egy fél­millió főből állott a cseka — ké­sőbb OGPU — fegyveres ereje. Leginkább idegen származású közemberek, idegen származású vezetés alatt. Derzsinszky, Men­­zsinszky és Yagoda lengyel nem­zetiségűek voltak. Ez a jólismert módszer, amellyel az osztrák császár uralkodott. Az egyik nemzetiséget terrorizálta a má­sik nemzetiséggel. Negyven­nyolcban Jellasicsnak horvátjai és szerbjei osztrák felbújtoga­­tásra támadták hátba a magyar forradalmat. És a cézár bőkezűen jutalmaz­ta hóhérait. A cseka tagjai ma­gasabb fizetést húztak, mint a­­kármilyen munkás és élelemben, ruházatban soha se volt hiány. De érmekben sem. Yagoda mel­lét oly bőségesen borították el az érmek, hogy amikor az ő ide­je elérkezett, nem volt hely a mellén egy jól irányzott cseka golyóra. Nikolaj Yezsof, az uj főhóhér, kénytelen volt hátulról küldeni a golyót, mialatt Yagoda egy Se­gédhóhérral beszélgetett. És két esztendő múlva Yezsof jutalma érkezett el. Lavrenti Beria, Sztálin honfitársa gyilkoltatta meg Yezsofot. És Beria, a kegyetlen geor­­giai, hosszú szolgálata alatt ki­érdemelte az “orosz nép hóhéra” nevét. Utolsó jelentések szerint egymillió főből álló fegyveres e­­rő, saját tüzérség, légi haderő és a hatalom minden ismert terror­gépezete állott Beria rendelkezé­se alatt. Minden iroda, minden mű­hely, minden katonai egység meg volt tömve besúgókkal. Spiclik vigyázták még a magas­­rangú alvezérek tevékenységét is. A csődben lévő “szocialista építés” még éhbért se tudott fi­zetni azoknak a munkásoknak, akiknek nevében mindez a ga­­ládság folyik. Legutolsó jelenté­sek szerint hat és hétmillió kö­zött van a rabmunkások száma, kik bér nélkül, silány élelem mellett ássák a kanálisokat, bá­nyásszák a szenet és irtják az erdőket. A Moszkva-Volga kanális “a szocializmus hatalmas vívmá­nya” teljesen rabmunkával épült s úgy Beria, mint Kruglov egyik érdemrendet a másik után kap­ta. Senki sem mert beszélni a­­zokról az ezrekről, akik a rab­munka alatt elpusztultak az úgy­nevezett “szocializmus” na­gyobb dicsőségére. Persze, mind (Folyt, a 4-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents