A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIX. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2022. július 6-8.)
2. szekció - Területi vízgazdálkodás - 10. Horváth Emil (KDTVIZIG): A vízszabályozások tanúi
A vízszabályozások tanúi HORVÁTH EMIL1 A hazai dendrokronológiai kutatások eredményei egyre több tudományterületen hasznosulnak, így például a régészetben, a faleletek korának pontos meghatározásában2. De segíthet környezetünk múltbeli ökológiai és klimatológiai viszonyainak megismerésében is. A bíztató eredmények ellenére - az évgyűrűk növekedése, valamint a csapadék között sikerült megbízható kapcsolatot kimutatni -, a léghőmérséklet és az éves gyűrű növekedése között egyelőre nem mutatható ki elfogadhat kapcsolat. A továbblépést valószínűleg az évgyűrűk struktúrájának és/vagy kémiai paramétereinek pontosabb megismerése jelentheti. Ebben a tanulmányban az évgyűrű-vastagságokat alkalmazzuk annak kiderítésére, hogy a vízszabályozások (feltételezett környezeti) hatása kimutatható-e a fák évgyűrűinek növekedésében. Egyben felhívva a figyelmet e tudományterületben rejlő kutatási lehetőségekre. Már a Tisza-szabályozás megkezdését (1846) követően nem sokkal - különösen a rendkívüli száraz és nedves évjáratok idején - fellángoltak a máig tartó „hitviták" a különböző táborok között, és azokon belül is, hogy mennyiben járult hozzá az ország gazdasági-társadalmi fejlődéséhez ez, a mai léptékben is rendkívüli mérnöki, műszaki teljesítmény, illetve egyértelműen kijelenthetjük-e, hogy ezzel durva és helyrehozhatatlan beavatkozást tettünk a természeti környezetben. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük a több mint másfél évszázad alatt összegyűlt, a Duna és a Tisza szabályozásával foglalkozó, a társadalomtudományok, gazdaságtudományok és természettudományok területén született temérdek információt, az erről alkotott álláspontok ma már nem szűkíthetők le határozott igenre és nemre. A vízszabályozást megelőző és az azt követő időszak A dunamenti Sárközt mindkét parton nagy kiterjedésű mocsárvidék jellemezte, egyes helyeken a 20. század elejéig (1. ábra). A mélyebb fekvésű árterületeket a Duna árvizei járták (Tolna megyei Sárköz), azokban a valamikori ősmedrekben pedig, amelyek az évezredes geológiai mozgások során magasabb térszínre kerültek (Duna-Tisza köze: Kalocsai-Sárköz), mocsarak alakultak ki, amelyek több évezredes voltát bizonyítják a változó vastagságú tőzegrétegek. Ezeken a területeken egykor nagy kiterjedésű erdők voltak. Az elmocsarasodott, vízjárta területek megmaradásához, növekedéséhez, a lepusztult térszínek, a homokpuszták kialakulásához nagyban hozzájárult a török hódoltság kora, majd a 18. századi erdőirtások (Ihrig 1973). Ezeknek az erdőknek a maradványai, nagyrészt a folyók mélyárterein, megélték a 19. századi vízszabályozásokat, és kis hányaduk túlélte azt. Hazánk ősi ártéri növénytársulásának jellemző fája a kocsányos tölgy (Quercus Robur). Az árvízvédelmi és belvízvédelmi művek kiépítésével, az ebből eredő hidrológiai változásokkal jelentős változások következtek be a terület vízjárásában, ami minden bizonnyal befolyásolta és befolyásolja ma is a területet jellemző növénytakarójának fennmaradását, életműködését. 1 Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott munkatársa 2 Dendrokronológia: a fák azonos időszakban kialakult évgyűrűinek időbeni kapcsolatának feltárásával foglalkozó új tudományág. 1
