A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIX. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2022. július 6-8.)
2. szekció - Területi vízgazdálkodás - 8. Gombás Károly (ÉDUVIZIG): Insula Magna – komplex vízgazdálkodási és fenntartható fejlesztési program bemutatása
ausztriai szakaszról nagy hordaléktömeg érkezett. Az Alpok nyári záporai, esőzései és hóolvadása következtében egymás után több árhullám érkezett a szigetközi Dunára. Ha az áradás leapadt, a hordalék lerakódott, és zátonyok keletkeztek, amik nehezítették, sokszor meg is akadályozták a hajózást. Télen a zajló jégtáblák a kavicszátonyokon fennakadtak, a jégtorlaszok még az aránylag alacsony vizeket is annyira felduzzasztották, hogy a jeges árvíz elöntötte a Szigetköz és a Csallóköz keleti részét. A szabályozás lényegében megszüntette a szövevényes ágas-bogas Dunát, az elvégzett munkákkal kialakították a főmedret, a zárásokkal leválasztott ágak (amelyek a szabályozás előtt a Dunameder részei voltak) átalakultak mellékágrendszerré. A XX. század elejétől a bős-nagymarosi építkezésig ez a vízrendszer jelentette a szigetközi Duna-szakaszt és mellékágrendszereit. JELEN ÁLLAPOT ÉS A FEJLESZTÉS SZÜKSÉGESSÉGE A Bősi vízlépcső 1992. évi üzembe helyezése óta a szigetközi Öreg-Duna mederbe (1850-1811 fkm) a rendkívüli árvizek kivételével, az 1995. évi magyar-szlovák vízpótlási megállapodásban rögzítetteknek megfelelően, csak 200-400, 400-600 m3/sec vízhozam érkezik. Emiatt a korábbinál jóval alacsonyabb szinteken levonuló, relatívan kicsi vízhozamok miatt Szigetköz és a szlovák oldali Csallóköz vízjárása teljesen átalakult. A terület homokos kavicsos altalajában lejátszódó folyamatokat az üzembe helyezésig a Duna vízjárása alakította. Az üzembe helyezés után kiürülési folyamat indult meg. A Szigetközben a hullámtéri és a mentett oldali vízpótlórendszerek által biztosított vízszintemelések, ezt a káros folyamatot mérsékelték. A szigetközi hullámtéri mellékág-rendszer vízpótlásának a kiépítése 1992-95 között, ideiglenes jelleggel történt meg. A rendszer üzemeltetésével a mellékágrendszerben a referencia-időszaknak megfelelő vízszintek alakíthatók ki. A vízpótlások a gyors beavatkozási kényszer (katasztrófa elhárítás) miatt, ideiglenes jelleggel, nem az előírásos terhelésekre épültek ki, és egyes helyeken rontják az árvízlevezetés feltételeit. A kiépült rendszer elégtelen biztonsága miatt a rendszeren átvonuló árvizek jelentős károkat okoznak, mivel az ideiglenes jellegű műtárgyakat tönkreteszik és a helyreállítások keretében csak ezek eredeti (de nem megfelelő) újraépítése lehetséges. A rendszerben a műtárgyakat különösen a Duna és a mellékágrendszer között nagy vízszintkülönbségek terhelik. Ezek a szélsőséges terhelések elégtelen biztonságúak, így békeidőben is fennáll a veszélye a műtárgyak tönkremenetelének, amely viszont a teljes természeti élettér leürülését, kiszáradást és így ökológiai katasztrófát idézhet elő. A főmederben kialakult vízszintek ugyanakkor messze elmaradnak a korábbiaktól. A növényzet gyorsan követte az élőhelyben bekövetkezett változásokat, ma már a korábbi kavicszátonyokon sűrű beerdősülések találhatóak, melyek az árvizek levonulását jelentősen gátolják, ezzel jelentős árvízi kockázatnövelést okoznak. A térségben az eddig észlelt legmagasabb árvízszintek a 2002. és a 2013. évi árhullámok idején következtek be. Már az 1991 augusztusában levonuló, de főként ez utóbbi két esemény rámutatott arra, hogy a szigetközi Duna szakasz vízszállító-képességében a múlt század második felében jelentős változás ment végbe. A 2002 augusztusában érkező árhullám tömege (mely Pozsonynál 2400 Mm3 volt) jóval elmaradt a korábban észlelt legnagyobb árhulláménál - az 1954. évi árhullám tömege szakítás nélkül 4500 Mm3-re becsülhető -, a tetőző értékkel viszont jelentősen meghaladták az eddig észlelt maximumot. Ezek a kedvezőtlen változások rávilágítottak arra, hogy a mellékágrendszerek vízpótlásán és a főág-mellékágrendszer ökológiai kapcsolatának helyreállításán túl mindenképpen szükség van a térség árvízvédelmi biztonságának növelésére és az árvízvédelmi fejlesztésekre is.
