A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIX. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2022. július 6-8.)

6. szekció - Vízügytörténet - 1. Dr. Czeglédi László (FETIVIZIG): Bérek és keresetek alakulása a vízügyi igazgatás történetében

keretetek között - egyúttal intézményes formában - az árvizek elleni védekezés szükségességét. (Panka 1938.) Természetesen a földesurak a földbirtokaikon fekvő védőművek karbantartását a robot részeként végeztették el jobbágyaikkal.

Hazánk egyik első monumentális vízgazdálkodási beruházásaként - az 1793 és 1801 között - megépített Ferenc-csatorna munkálatairól kelt történelmi források szerint bár magas rangú politikai foglyokat és katonaságot is alkalmaztak a munkánál, később pedig foglyul ejtett francia katonákat is dolgoztattak, Koch József a Ferenc-csatornáról írt tanulmányában mégis méltatja Kiss József szociális gondoskodását munkásairól, és megemlíti, hogy a munka mellett sok pénzt tudtak keresni a munkások. Bár a konkrétan megkeresett bérekről nem szól a szerző, azt megemlíti, hogy sokan voltak olyanok, akik a megkeresett pénzből házat és földet is tudtak venni. Azt írja Koch, hogy 1795-ben, amikor Bácskában is olyan nagy volt a drágaság és az ínség, hogy a legjobb módúak is zab- és köleskenyéren éltek, a csatornai munkások tiszta búzakenyeret kaptak, amelyet a csatorna igazgatósága adott nekik olcsó áron. (Muhi 1943.)

Az önállósuló vízügyi igazgatás korának jellemző bérviszonyai

Az ismert reformkori törekvések újabb jelentős impulzust adtak a központosított vízügyi igazgatás fejlődésének. Széchenyi István neve nem csupán nagy folyóink 1830-as évektől megkezdődő szabályozásához köthető, hanem gazdaságszervező tevékenysége révén 1846-ban megszülethetett a nagy jelentőségű Tiszavölgyi Társulat, melyet természetesen további társulások követtek, és játszottak később hatalmas szerepet a Tisza-völgy szabályozásában. Fontos megemlíteni, hogy e társulások feladatai a forradalom leverését követően 1850-es évek autokratikus központosítása eredményeként előbb az ún. Központi Bizottságokhoz kerülnek át, ezek 1856-ban már minisztériumi irányítás alá tartoznak és Tisza-menti Felügyelőségként működnek tovább. Szerencsére ebből az évtizedből már nagyszámú forrás áll rendelkezésünk, melyek alapján képet kaphatunk a Társulatokra jellemző bérviszonyokról.

A folyószabályozások e korban még jelentős fizikai létszámot igényeltek. A különböző földmunkákat végző kubikusok bérére munkafolyamattól függően jellemző volt mind a napszám, mind a teljesítménybérezés. A teljesítmény értékelése esetén a brigádokat - korai elnevezésük szerint a bandákat - díjazták. A napszám ugyebár a munkavégzésért járó napi fejpénz volt. Az így megkereshető összegek napi 20 és 36 krajcár között változtak a korszakban. A kifizetések a munkafolyamat nehézségén és értékén túl erősen függtek a szezonális hatástól is, mivel leginkább a földművelés napszám igénye befolyásolta leginkább a munkaerő kínálatát. Érdekességként megemlíthető a jellemző bérek értelmezése végett, hogy a vizsgált korban alapvetően 60 krajcár ért 1 forintot, majd 1858 és 1892 között már 100 krajcár tett ki egy egész forintot, tehát a krajcár volt a korabeli forint váltópénze. Ahhoz, hogy ezeket az összegeket a mai viszonyok között értelmezni legyünk képesek, érdemes segítségül hívni az 1754-ig visszamutató magyar pénzértékindexet. (https://artortenet.hu/magyar-penzertekindex-arak-esdevizak-alapjan-1754-tol) Ez alapján azt láthatjuk, hogy a polgári fejlődés korszakában, a korona, - melynek alkalmazása csak 1900 volt kizárólagos és kötelező - mint fizetőeszköz 1892. évi megjelenéséig egy korai forint értéke a mainak mintegy 4000-4500 szorosa körül alakult.

Szerencsénkre a kubikus munkabéreken kívül is maradtak ránk releváns adatok. A munkát felügyelő és irányító munkafelügyelők bére is jelentős szórást mutat. Az alkalmi felügyelők napi díja 36-48 krajcár között mozgott a korszakban. A havi fizetéses, állandó alkalmazásban lévő munkafelügyelők az évtized elején havi 15-20 forintot kereshettek meg, később ez az öszszeg elérhette a 24 forintot is. Az általam fellelt forrás már foglalkozik a korabeli gátőrök - régies elnevezéssel gátcsőszök - fizetségével is, megemlítve, hogy jelentős felelősséggel bírtak