A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIX. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2022. július 6-8.)

5. szekció - Hidrológia, hidrogeológia, hidraulika, numerikus modellezés - 1. Báder László (BME): Magyarország vízmérlegének elemzése az éghajlatváltozás tükrében

stb. párolgása). Működése passzív, közvetlenül az adott külső kényszereket követi (energia és víz rendelkezése állása).

• Ökológiai alrendszer: feladata a külső kényszerek hatását módosítani, csillapítani, késleltetni. Működése aktív, szabályozni, időzíteni képes az energiacserét. Tárolja a talajban az energia közvetítéséhez majd később szükségessé váló vizet, és késleltetve, megfelelő időben, igény szerint teszi elérhetővé (felszívás a növényzet a gyökerein, párologtatás a lombozaton keresztül stb.). A külső hatások ingadozását csökkenti.

A két alrendszer szorosan együtt működik, tulajdonképpen csak a szemléletesség kedvéért érdemes őket külön választani: együtt „dolgoznak" az energiák kiegyenlítésén. A feladat nagyobb részét az ökológiai alrendszer végzi (átlag mintegy 29km3 vizet párologtat évente, míg a passzív alrendszer „teljesítménye" 19km3/év!). A szárazföldeken évek százmilliói alatt fejlődött ki óriási változatosságban és gazdagságban az élővilág. A Föld élő burkoló rétege tulajdonképpen magában hordozza a vizet (Margulis 2000). A bioszféra egyszerre a víz felhasználója, raktározója, saját életfeltételeinek szabályzója. A talaj által alkalmassá vált a csapadék egy részének tárolására, tartalékolására, a növényzet pedig képessé vált az eltárolt vizet késleltetve felhasználni, akkor, amikor arra szüksége van (Acs et al. 2017). A szárazföldi környezet fenntarthatóságának a záloga a párolgás (Eiseltová et al. 2012).

Az aktív és passzív alrendszer megkülönböztetésével és az elpárolgó víz útjának a két alrendszeren keresztüli láthatóvá tételével érthetőbb válik a természeti környezet jelentősége. A növényzetnek nem „csak" életfeltétele a víz, hanem „működésével" szabályzója a víz körforgásának. Az ábrán feltüntetett kicsi piros és zöld nyilak azt mutatják, hogy a csapadék megoszlása a két alrendszer között milyen irányban változhat. A piros azt jelzi, ha a szabályozó folyamatba kevesebb csapadék jut, és ezzel gyengül a szabályozó képesség, a zöld pedig azt, hogy több csapadékot juttatva az aktív alrendszerbe a szabályozó képesség javítható. Rendszerünknek fontos tulajdonsága a szabályozás, pontosíthatjuk a nevét, legyen: „éghajlati energiacserélő- és szabályzó rendszer".

3.3 Bemenetek és Kimenetek

A hidrológiai-, és légköri folyamatokat a Napból érkező energia „működteti", ezért a rendszert „meghajtó" energia a legfontosabb bemenő tag a külső határok meghatározásánál. Az ECMWF sugárzás adataiból meghatározott energiamérleg éves értékeit mm-re átszámolva látjuk a 4. ábrán, amely a nettó rövid- és nettó hosszúhullámú sugárzás egyenlege. A sugárzási egyenleg trendje párolgásra átszámítva 756-ról 846 mm-re nőtt! Fontos megjegyezni, hogy most a felszínen rendelkezésre álló energiáról beszélünk, a légkör tetejét a Nap felől elérő ún. napállandó értéke nem mutat jelentős változást (Mika et al. 2010).

Az emelkedő tendencia okát vizsgálva az 5. ábra külön is bemutatja a sugárzási mérleg számolásához felhasznált két összetevőt.

40 év alatt a nettó hosszúhullámú sugárzás (ECMWF str paraméter) trendje állandó értéken maradt, míg a nettó rövidhullámú sugárzás (ECMWF ssr paraméter) emelkedő tendenciát mutat (3700 MJ/m2-ről 3900 MJ/m2-re, mintegy 200MJ/m2-el növekszik). A besugárzás növekvő trendjének ellenőrzésére nézzünk meg egy másik forrást, az OMSZ 37 mérőállomásának homogenizált, 0,1° x 0,1°-os felbontású rácspontokra interpolált napi adatainak összesítését is (6. ábra). Itt a teljes felszínre beérkező rövidhullámú sugárzási energiát látjuk, de a növekmény hasonló mértékű változást mutat, mint az ECMWF adatok.