A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
5. Szekció - Vízügytörténet - 10. Dr. Papp Ildikó - Polgár Antal (ÉDUVIZIG): A hullámtér
szegmensére. További evidencia, hogy a megtérülés prognosztizálása roppant sok változótól és bizonytalanságtól terhelt. Szintén jellemző a tevékenységre, hogy az elsődleges funkciók mellett másodlagos feladatok megvalósítása is szükséges. Ugyanakkor keletkezhetnek járulékos hasznosítások is, melyek haszonélvezői közvetlenül nem vesznek részt a megvalósulás folyamatában. Fentiek alapján belátható, hogy a folyószabályozás kezdeti időszakának egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy milyen forrásból valósulnak meg azok a munkálatok, melyek az ártereken rendezett vízállapotokat teremtenek. Az 1788—1848 közti években a vízi munkálatokat elsődlegesen a mezőgazdaság igényei határozták meg, melyek alakulását ebben az időben már az európai piaci lehetőségek befolyásolták. A szomszédos nyugati országokban is megkezdődött az ipari forradalom, és azok fokozatosan előreléptek a tőkés gazdálkodás felé. A lakosság Európa-szerte növekedett, a XIX. században elérte a 206 millió főt.3 A feudális kötöttségek megszűnésével a nyugati országokban a mezőgazdaság fejlődése meggyorsult, de az adott természeti körülmények között nem tudott lépést tartani a népesség gyarapodásával. A kelet-közép- európai országok így kiváló piaci lehetőségekhez jutottak, mivel Nyugat-Európa lakosságának nagy mennyiségű gabonára, iparának pedig mind több gyapjúra volt szüksége. Magyarországon a feudális nagybirtok szorító hatása miatt kevés lehetőség volt a paraszti árutermelés fejlődésére, a birtokaik modernizálására törekvő földesurak pedig éppen a jobbágy-kötöttségek miatt nem kaptak megfelelő munkaerőt. Tanulságos, hogy pl. a hazai mezőgazdaság terményeire a napóleoni háborúk által előidézett felfokozott kereslet többletbevételei az elavult feudális termelési viszonyok túléléséhez nyújtottak segítséget, majd amikor ez a konjunktúra elmúlt, akkor vált egyre inkább nyilvánvalóvá, hogy ez tartósan nem állhat fenn. Szellemi-politikai téren ez volt a hazai reformkor kezdete, gazdasági téren pedig a vízszabályozások szükségessége gondolatának megerősödése a hazai közép- és nagybirtokos nemesség körében. A termőterületek kiterjesztése, a mocsárvilágtól való elhódítása azonban a nagy és kisbirtokosoknak is cél volt. Különösen növekedtek igényeik az 1830-as évektől, amikor a kiviteli piacok stabilizálódtak, és a minél nagyobb hasznot hajtó, tömeges mezőgazdasági árutermelésre való berendezkedés volt a cél. Ebben az időszakban a vízimunkálatok fő célja a termőterületek védelme, azok lehetséges növelése volt. A szervezést és anyagi finanszírozást illetően államköltséges munkákkal, megyei közmunkával, valamint az érdekeltek költségén végzett vízszabályozásokkal találkozunk. Legfontosabb közös feladat az árvizek elleni védekezés volt. Az 1788—1848 közti időszakban az árvizek a Duna és Tisza völgyét egyaránt sűrűn sújtották. A Dunán 1789-ben, 1795-ben, 1799-ben 1809-ben, 1811-ben, 1838-ban voltak a legnagyobb árvizek, a tiszaiak közül pedig az 1816. évit és az 1830. évit említhetjük. A vármegyék és az egyes érdekeltek főként az ország egyes fejlettebb területein fordítottak gondot a védekezésre, amit tervek készítésével, a munkák helyi felügyeletével a Helytartótanács alárendeltségében az 1788-ban megalakult Vízi és Építészeti Főigazgatóság is támogatott. Az 1845-ben befejeződött Tisza mappáció teremtette meg a folyó egységes elvek alapján történő szabályozását. Magát a felmérést még mindig a sóalapból finanszírozták. Az 1848-49 évi szabadságharc és az azt követő önkényuralmi rendszer nagyban visszavetette az önkéntes alapon működő társulatok és az állami szervezetek együttes és tervszerű vízkárelhárítási tevékenységét. Az 1867-es kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar monarchia „régi - új" alapokra helyezte a megkezdett ármentesítési, folyószabályozási munkák azon 3 Dóka Klára: Vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében (1772-1918) MÜSZI Budapest 1987.
