A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
1. szekció - Vízkárelhárítás - 15. Miklós Tamás István (ÉMVIZIG): Tisza hullámtér rehabilitáció Dél-Borsodban a nagyvízi mederkezelés részeként
Miklós Tamás István csoportirányító Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Tisza hullámtér rehabilitáció Dél-Borsodban a nagyvízi mederkezelés részeként Kivonat Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő' hullámtéri területeken is egyre nagyobb gondot jelent a növényzettel való benó'ttség, amely jelentó's mértékben növeli a nagyvízi meder érdességét. A Dél- Borsodi Tisza hullámterében nagy kiterjedésű vízügyi területeket borítanak invazív cserjék és fásszárú növények. A területek tisztításra indított eddigi kísérletek mind kudarcot vallottak, a hosszú távú koncepció hiánya miatt. A címben szerepló' rehabilitációs program számos kisléptékű beavatkozás sorozatából állt össze az évek során. Jelentősége nem az elvégzett munkák újszerűségében, hanem azok komplexitásában rejlik, amelyek a hullámtér szinte valamennyi hasznosítási formáját, elemét érintik egy kisebb tájrészleten belül. A legfontosabb eredmény az, hogy nem túl nagy léptékű és nem túl nagy költségű beavatkozásokkal, fokozatosan történik a táj helyreállítása, a fokozatosság pedig magában rejti a hosszú távú fenntarthatóságot. Ez utóbbi cél érdekében helyi együttműködések is létrejöttek. A különböző módszerekkel végzett vízügyi célú növényzetszabályozási munkák hatásainak rögzítésére hosszú távú botanikai monitoring rendszert indítottunk 12 különböző' állományban, amely kutatásnak már a második év után is vannak fontos eredményei. Az erdőgazdálkodás egyes levezető sávokhoz igazítását erdőigénybevételekkel, erdőrészlet megosztásokkal, erdőszerkezetátalakításokkal és csereerdősítésekkel tervezzük megoldani. Kulcsszavak helyreállítás, nagyvízi mederkezelés, kompromisszum, többcélúság, tájrehabilitáció, fokozatosság, együttműködés, fenntarthatóság BEVEZETÉS A nagyvízi mederkezelés, ha nem is pontosan ezzel a szóhasználattal, de régóta foglalkoztatja a magyar szakembereket. Az a kezdetektől egyértelmű, hogy a kérdés megoldása, a gyakorlatban is működő jó modell csak számos szakma képviselőjének hathatós együttműködése révén valósulhat meg. A hullámterek hasznosítása az idők során folyamatos változáson ment át, és megy át napjainkban is. A nemzetgazdasági érdekek és a társadalom prioritási sorrendje alapvetően meghatározzák ezen területek sorsát. A meglehetősen sok tényezős rendszerben a hagyományos állattartás felhagyása mellett a múlt század közepén meghirdetett nagy erdőtelepítési program ugyancsak kedvezőtlen következményekkel járt, és nagyban növelte a folyó menti területek érdességét, amely állapot mára megkerülhetetlen problémává vált az árvízvédekezés, az árvízszintek csökkentése terén. A folyamatokat jól szemlélteti az alábbi megállapítás: „A hullámtéren maradt természeti rendszerekre először az érzékeny fajok eltűnése, később a behurcolt, invazív fajok előretörése volt a jellemző." (Szlávik, 2005) A kialakult helyzetet bonyolítja, hogy a témában a három legmeghatározóbb ágazat, a vízgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a természetvédelem látszólag ellenérdekelt felek. Egyiküknek az árvizek minél akadálymentesebb, és minél kisebb károkozással járó levezetése, a másiknak a lehető legtöbb és legjobb minőségű faanyag, míg a harmadiknak az élővilág és a
