A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVII. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2019. július 3.)
3. SZEKCIÓ - A területi vízgazdálkodás időszerű feladatai - 3. Békési István - Nagy Tamás (KÖTIVIZIG): Vízvisszatartások szükségességének vizsgálata a KÖTIVIZIG területén
A belvízvédelmi szakaszok a 3/2012 Védelemevezetői Utasításra adott információk alapján a legfőbb kockázat a kizárólagos belvízcsatornákon történő vízvisszatartásban, egy árhullám okozta magas befogadói vízszint, egyidejűsége egy intenzív csapadékkal, amit a telt medrű főmű jelentős szivattyúzási költségek mellett sem képes kezelni. A főbefogadókra vonatkozó előrejelzés alapján azonban ez a kockázat mérsékelhető a főművek előürítésével. Az állami kezelésű művek (2014. évi vagyonátadás előtt a kizárólagos művekre vonatkozóan) a térségi vízrendszer legutolsó elemei, a kapcsolódó műveken végrehajtott rekonstrukciók a lefolyást, az összegyülekezést gyorsabbá tették a korábbi (2012. év előtti) időszakokhoz mérten ezért a vízkormányzásra különös figyelmet kellett fordítani a mellettes (művelt) területek, de elsősorban a belterületek védelme érdekében. A 2012. évi felmérés alapján az állami főműveken a medertározás feltételei adottak - kezelhető vízkormányzó műtárgy- azonban a fenti hidrometeorológiai feltételek egybeesése esetén a költséges szivattyús üzem mellett „napi üzemrend” alkalmazása szükséges. A lehullott csapadékok minél nagyobb hányadának helyben tartása érdekében a belvízvédelmi szakaszokon felmérték a vízvisszatartásra alkalmas helyeket, ill. a szabályozáshoz szükséges vízkormányzó műtárgyak állapotát, melyet egy műszaki leírás mellett egy táblázatban foglaltunk össze, és azt a belvízvédelmi szakaszok a 3/2012. sz. Védelemvezetői Utasítás értelmében heti rendszerességgel aktualizáltak. 3/2012. számú Védelemvezetői Utasítás Az 1/2012. számú Védelemvezetői Utasításban foglalt Intézkedési terv 6. pontja kiegészítéseként a lehullott és ezután lehulló csapadék minél nagyobb hányadának helyben tartása érdekében az alábbiakat rendelem el: 1. A belvízvédelmi szakaszok szakaszvédelem-vezetői vizsgálják felül a vízvisszatartásra alkalmas helyeket. 2. Az üzemképesség biztosítása érdekében készítsék el az érintett műtárgyak karbantartási tervét. 3. Készítsenek vizvisszatartási tervet, amely tartalmazza különösen: * a vízkormányzási helyszíneket, ■ a vízszinteket, ■ a műtárgy kezelőjének nevét, ■ az esetleges kockázati tényezőket, ezekhez kapcsolódóan a beavatkozási módszereket. A karbantartási és vízvisszatartási tervet 2012. 02. 23-ig a VMVO részére kell megküldeni. 4. A VMVO készítse cl az Igazgatóság összevont vizvisszatartási tervet. A terv külön fejezetben tartalmazza a vízvisszatartó üzemmódról belvizes üzemmódra való átállás, valamint egy esetleges belvizes üzemmódról vízvisszatartó üzemmódra való visszaállás intézkedéseit. Az igazgatóság vizvisszatartási tervének elkészítési határideje 2012. 02. 27. 5. A tényleges állapotok cs beavatkozások paramétereit az 1/2012. számú Védelemvezetői Utasítás szerinti jelentés kibővítésével, hetente kell adni. A befejezett projektek területén az üzemeltetési szabályzatban szereplő vlzhiányos üzemrendet kell alkalmazni. Felelős: Szakaszvédelem-vezetők Jelen utasításom visszavonásig érvényes. Szolnok, 2012. február 21 ;azgató, védelemvezető 1TZZT Z3XES W!,A.r kft*ép-Tlsza vidéki Vízügyi KÖZPONTIQOYELET 2. ábra. 3/2012. sz. Védelemvezetői Utasítás Forrás: Központi ár-és belvízvédelmi napló