A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVII. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2019. július 3.)
2. SZEKCIÓ - Az árvíz- és belvízvédelem időszerű feladatai / Vízkárelhárítás - 16. Dr. Nagy László (BME Építőmérnöki Kar): Tengeri és folyami árvizek rövid története Hollandiában
Tengeri és folyami árvizek rövid története Hollandiában Dr. Nagy László BME Geotechnika és Mémökgeológia Tanszék Hollandiában az árvízvédelem évezredes történetét bátorság egy rövid közleményben összegezni, így csak néhány fordulópontot, általánosítható esetet szeretnék bemutatni. Ezek az esetek ráirányítják a figyelmet a holland árvízvédelem változására, fejlődésére. Már a számok is azt mutatják, komoly feladattal állnak szemben, ami elsősorban a tengeri árvizek hevességéből számlázott. Bár ez az utóbbi évtizedekben kisebb jelentősséggel bírt, nem szabad elfelejtkezni a 2. évezred első néhány évszázadáról, amikor szigeteket, gátakat tépett szét a tengeri árvíz és nagy szárazföldi területeket foglalt el. Ezeknél az árvizeknél nem volt ritka az 50000 áldozat sem. Az ország belsejét a folyami árvizek veszélyeztették. Bevezetés Hollandia tengerpart menti területein az első telepesek mintegy 5000 éve jelentek meg (NHV 2004). A legöregebb gát Hollandiában, amiről tudunk, mintegy 2000 éves, a fríz Peins község mellett tőzegből építették. Ez a tény kiegészítve azzal, hogy a 838. évi árvízről már írásos emlékek vannak, azt mutatja, hogy az árvíz elleni küzdelem nagyon korán kezdődött az Északitenger melletti területeken. Tekintettel arra, hogy mind a mai Belgium és Németország szomszédos területein is a tengerár jelentős veszély, kétségtelen, hogy Hollandia ebből a szempontból központi helyet foglal el. A tengeri árvizek gyakorisága és erőssége a második évezred elején mintegy 300-400 évig erősen dominált, ekkor alakultak ki a mai szigetek profilja a holland partoknál, és több tengeröböl a szárazföldön (pl. Zuiderzee, Jade-öböl). A gátépítés legkorábbi jelzései a késő vaskorból származnak. Már a római korban kis gátakat építettek a mai Hollandia területén. Az állandóan fejlődő gáthálózat kulcsfontosságú pillanatait a különböző szakaszokjellemzik. Többek között Peins és Dongjum fríz falvak dünéinél végzett ásatások során találtak gáttesteket, a bucka kialakulását megelőző időkből származó apró gátakat. Ezek a kicsi, legfeljebb 70 cm magas gátak tőzegekből álltak össze. Később a szerkezetet megerősítették úgy, hogy a vítoldali rézsűt enyhébb haj lássál építették hozzá. A kora középkorban kevés gátépítési tevékenységet jegyeztek fel Hollandiában. A rómaiak távozásával politikai instabilitás és népességcsökkenés kezdődött. A nyolcadik századtól kezdődően lassú népességnövekedést láthatuk, aminek következtében a lakosság Hollandiában tízszeresére nőtt 1250-re. Új települések alakultak ki a sós mocsarakban, amelyek a halban és az állattenyésztési legelőben gazdagok voltak. Kisebb léptékben a vízfolyásokat elgátalták, kis gátakat építettek fel, követve a meglévő domborzat magaslatai közötti mélyebb részt. A népesség növekedésével nőtt a gátak hossza is (E ábra). Az első folyógátak a XI. században jelentek meg a folyó torkolatánál, ahol a tenger behatolása a folyó magas vízszintjéhez fűződött. A helyi uralkodók elgátalták a folyók mellékágait, hogy megakadályozzák a földjükön az áradást (Graaf van Holland 1160 körül a Kromme Rijn-t, V. Floris 1285 a Hollandse Dssel-t), ami csak problémákat okozott másoknak a folyón fenntebb. Ugyanakkor a folyó felső részén a nagyléptékű erdőirtás a folyó szintjét egyre szélsőségesebbé tette, míg a szántóterületek iránti kereslet ahhoz vezetett, hogy egyre több területet védtek be gátakkal, kevés helyet biztosítva a folyóágynak, patakoknak, ami még magasabb vízszinteket okozott. A falvak védelmére szolgáló helyi gátak összekapcsolódtak, hogy mindenkor a 1
