A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVII. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2019. július 3.)

13. SZEKCIÓ - A vízgazdálkodás története - 16. Tanai Anna (Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum (Duna Múzeum)): A Duna Múzeum új állandó kiállítása

A Duna Múzeum új állandó kiállítása Tanai Anna A Duna Múzeumot 1973-ban alapították az Országos Vízügyi Hivatal Vízügyi Dokumentációs Továbbképző Irodájának részeként. Alapításakor még nem rendelkezett állandó kiállítással, a gyűjteményt Budapesten egy bérelt épületben tárolták. Az intézmény 1976-ban Esztergomban, a volt főkáptalani épületben kapott helyet. Az első kiállítás 1980-ban nyílt meg a Duna és a magyar vízgazdálkodás története címmel. 1998-ban a múzeum épülete egy nagyszabású felújításon ment keresztül. 2001-ben nyílt meg a Víz-Idő című újabb állandó kiállítás. Az intézményben már az 1980-as évektől kezdve volt múzeumpedagógia foglalkozás. 2001-től két korcsoportnak tartottak ismeretterjesztő órákat múzeumpedagógusaink. 2010-től pedig egy pályázati projekt keretén belül létrejött új múzeumpedagógiai foglalkoztató teremben fogadják az iskolás és óvodás csoportokat. Látványraktárunk 2015 óta várja a látogatókat, hogy interaktív módon mutassa be számukra gyűjteményünk sokszínűségét. A múzeum besorolását tekintve országos gyűjtőkörű szakmúzeum. Gyűjti a magyar vízügy és vízgazdálkodás történetével kapcsolatos tárgyakat és dokumentumokat. A közel 150 000 darabot számláló gyűjtemény főként természettudományi, technikatörténeti, és történelmi anyagból áll, mely témáját tekintve Magyarországon egyedülállónak számít. A múzeum előző állandó kiállítása (Víz-Idő) 2001 óta fogadta a látogatókat. Több szakmai elismerést is kapott, a vendégek is nagyon szerették. De 18 év mégis csak sok idő. Az állandó kiállítások működésének időtartama kb. 10 év, ami hazánkban akár 15-20 év is lehet. A Duna Múzeum munkatársai már korábban is tervezték az állandó kiállítás megújítását, azonban anyagi forrás hiányában erre nem volt lehetőség egészen mostanáig. Az új kiállítás megtervezésénél több fő koncepciót tartottunk szem előtt. Fontos volt, hogy a tárlat ne csak a múltat mutassa be, hanem minden egyes témában eljusson a jelenig. Egy másik nagyon jelentős szempont volt, hogy a bemutatott anyag önállóan feldolgozható legyen. Nincs előre meghatározott látogatói útvonal. A kiállítás megtekintése bárhol abbahagyható és folytatható is. A látogató szabadon mozoghat a kiállítási térben, annyi információt összegyűjtve amennyi érdekli. Míg a régi kiállításban elkülönítve jelentek meg a felnőtteknek és a gyermekeknek szóló részek, az új kiállításban egy-egy témánál párhuzamosan lesznek láthatók a tartalmak a különböző korosztályok számára. Felül a nagyokhoz szóló részek, alul a kicsik számára befogadható élmény és információ, tehát minden korosztályt igyekszünk

Next

/
Thumbnails
Contents