A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVII. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2019. július 3.)
13. SZEKCIÓ - A vízgazdálkodás története - 15. Szlabóczky Pál (Geokomplex Kft.): Az északalföldi Csörsz-Árok vízgazdálkodási értékelése
téve az 1990-es években. Olyan vízrajzi kiegyensúlyozottságot mutat, amit csak ókori mérnöki ismeretekkel lehetett megvalósítani. Egy csupán területvédelmi vonal nyilvánvalóan elsősorban a domborzatot, a vízrajzi és a növényzeti változások határvonalait (erdő/rét/mocsár/homokhátság) követte volna. A máig megmaradt részleteivel jól követhető a Csörsz-ároktól (Nagy-árok) északra, egy csupán leírásokban szereplő, így a 4.ábrán csak hozzávetőlegesen, kilométeres pontossággal jelölt Felső-árok (Bartalos Gyula in Baráz Cs. 1997), a déli oldalán pedig egy alsó, un. Kis-árok, amely a Duna-Tisza csatorna legészakibb tervezett nyomvonalát is követi, tehát vízvezetésre is alkalmas lehetett. A hegy- és síkvidék határán fellépő, máig érvényesülő lefolyási anomáliák hidraulikai kezelésének szükségét jelzi a Csincse övcsatorna és az Egér-Rima árapasztó csatorna működtetése. A Tárná által okozott árvízkárokat pedig a Laskó „átkötésével” igyekeztek megoldani a múlt század 20-as éveiben. Mindezek nemcsak a települések, hanem a mezőgazdasági hasznosítású területek és külső állattartás védelmét is szolgálták. A Füzesabony név is egykori mélyebb fekvésű, vízállásos területre utal. Figyelemre méltó az is, hogy ezen a geomorfológiai emelkedésen található a már említett, archaikus jelentőségű Kettős halom. (2. ábra) A csupán néhány évszázaddal ezelőtti vízrajzi változásokra utalnak Vámosgyörk (vízi átkelőhely), Ludas települési helynevek is, és természetesen Tarnaszentmária neve, ami az egykor itt folyó Tárnától ered. A Csörsz-ároktól északra húzódó terület vízgyűjtője megközelítően kereken 4000 km2 ami kétfelé osztódik: a Tama nyugati, 1900 km2-es, valamint az Eger és néhány kisebb patak 2100 km2-es területére. Ezek a történelmi időkben, az Ős-Laskó Tamába torkolása idején 1950 km2 ill. 2050 km2 voltak, ezért a hidrológiai számításokat az utóbbi értékekkel végeztük. Az árok keleti kb. 20 km-es szakasza Négyestől Ároktőig a földtörténeti jelenkorban kialakult Tisza ártér északi peremén halad. A nyugati, bizonytalanul követhető vége 10 km hosszon „átszeli” a mai Zagyva ártér feletti kavics-homokhátságot. A Csörszárok menti terület hidrológiai jellemzője a nagyterületű belvízi elöntések, a néhány évtizedes gyakoriságú romboló patak árvizek, illetve a megyei névadó heves, szeles száraz periódusok, amikor még a kiszáradt humuszos feltalajt is letarolja a defláció. A Csörsz-árok feltételezett egykori vízgazdálkodási céljának kutatásánál rendkívül fontos körülmény a földtörténeti jelenkori ősvízrajzi változások követése. Ez az eseménysor az Ó-holocén kor elején, kb. 10-12 ezer éve kezdődött, amikor az Alföld süllyedésével, a földkéreg felső részében kialakuló tömeghiány kiegyensúlyozódása miatt, alföldperemi süllyedékek (medencék) alakultak ki a Szatmári síkságtól, a Jászságig. A patakmeder vándorlások geomorfológiai képletei széleskörűen megmaradtak, ezért a földtörténeti értelemben véve ugrásszerű mederáthelyeződések helye és irányai jól követhetők. Ennek lényege, hogy a Füzesabony-Kál, illetve Besenyőtelek-Erdőtelek közötti É-D-i zónától nyugati, ill. keleti irányba vándoroltak a patakmedrek, ami utolsó fázisát már a közeli évszázadok tudatos emberi tevékenysége alakította a mai viszonyokra. Ennek mélyföldtani okával a következő fejezet foglalkozik. Szembetűnő a Csörsz-árok nyomvonalának Füzesabonytól D-DNy-ra eső markáns iránytörése, ami eredetileg hosszelvény tetőpont lehetett, de mostani helyzetében 2,5 m-el alacsonyabbra süllyedt, mint a nyugatra, 6 km-re eső jelenlegi 115 mTf. tetőpont. Ez legalább 3 m-es földtörténeti, endogén térszín változásra utal, amely lehetőségével szintén a következő fejezet foglalkozik. Ha elfogadjuk az ott levezetett évezredenkénti 1 m-es térszín változás lehetőségét, akkor ez 3 évezredet jelent, de nem mától, hanem az Ős-Laskó meder elhalásától visszaszámolva. 6
