A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVI. Országos Vándorgyűlése (Gyula, 2018. július 4-6.)
3. SZEKCIÓ - Árvíz- és belvízvédelem / Vízkárelhárítás - 25. Dr. Nagy László (BME Építőmérnöki Kar): Hollandia tengeri árvizei
• A geest terület Hollandia délkeleti része, melyet a Rajna és a Maas egy É-i és egy D-i részre bont. A területen akár 50 - 60 méterre is felemelkedő végmorénák is találhatóak. A mélyebb területek sokszor nagyon rossz lefolyásúak ezért gyakoriak a mocsarak és a lápok is. A szántóföld kevés, sok a rét és a legelő. Ezen a részen van az ország legmagasabb pontja a Vaalserberg, 322 m magas. Éghajlat szempontjából Hollandia az északi féltekén, a mérsékelt éghajlati övezetben helyezkedik el. A tenger és a meleg észak-atlanti Golf-áramlat mérsékelt tengeri klímát biztosít. Ennek köszönhető, hogy a hőmérséklet napi és évi ingadozása is kicsi. Az átlaghőmérséklet januárban +2 °C, júliusban pedig közel +17 °C. Ez nem jelenti azt, hogy soha ne fordulnának elő extrém hőmérsékletek: a Hollandiában valaha mért legalacsonyabb hőmérséklet -24,8 °C, a legmagasabb pedig +36,8 °C volt. A csapadék időben viszonylag egyenletesen oszlik el, bár a tavasz általában szárazabb, mint az ősz. Az évi csapadékmennyiség mintegy 800 mm. Az egyes régiók közötti éghajlati különbségek csekélyek, az északi és déli rész távolsága - több mint 300 km - azonban némileg érezteti hatását. Hollandia vízhálózata rendkívül gazdag. Az országba érkező folyók mind az Északi-tengerbe ömlenek. A Maas csak közvetlenül a torkolat előtt ágazik szét, míg a Rajna már az országba lépése előtt több ágra bomlik. Egyik ága délen a Waal, ami a Maassal közös tölcsértorkolatba ömlik. A főág nyugat felé Lek néven folytatja útját. Jelentős folyó még az IJssel is. A folyóhálózatot több ezer km hosszú csatornarendszer egészíti ki. A vízjárás egyenletes, ami kedvez a vízi közlekedésnek. AZ ÁRVÍZVÉDELEM KEZDETE Hollandia tengerpart menti területén az első telepesek mintegy 5000 éve jelentek meg (NHV 2004). A legöregebb gát Hollandiában, amiről tudhatunk, mintegy 2000 éves, a fríz Peins község mellett. Az első beavatkozás a folyók életébe a rómaiaktól ered. Claudius Drusus Nero építtetett egy gátat a Rajnába, hogy megossza vizét a folyóágak között, a Waal felé. A munkálatok célja ismeretlen. A rómaiak kivonulását követő lakosság csökkenés után a markáns növekedés lélekszámban 1000 környékén kezdődött. Az első folyó menti gát a XI. században jelent meg a folyók torkolatánál, hogy csökkentsék a tengerár hatását. A helyi szabályok szerint elgátalták a mellékágakat a termőterület védelme érdekében. Ezzel az intézkedéssel kis mértékben növelték a felvizi vízszintet. A lakosság növekedésével a területigény is nőtt, így 1100 környékén már egyre több gátat emlegettek az írásos források. A községek és gazdaságok által szervezett gátépítés több, mint ezer évre tekint vissza Hollandiában, bár több helyen feljegyzések nincsenek, csak a gátak ősi magjának vizsgálata enged következtetni erre. Töltésekkel sikeresen létrehoztak egy nagy életteret a Nyugat-Fríz területen, ez az Omringdijk. A gát valóságos hossza mintegy 120 kilométer és a magassága néhány méter. Az Omringdijk ma is látható, és öt napos az a séta, amivel az egész gát bejárható. (További információ erről a turista attrakcióvá változott műszaki alkotásról a www.westfrieseomringdiik.nl oldalon olvasható.) Bár a XIII. században már kiépítették ezt az "arany gyűrűnek" nevezett azonos magasságú gátrendszert, de a koordináció nagyon gyenge volt és az egyes községek rendelkezésre álló eszközei sem voltak önmagukban elégségesek a megtartásához. A károsodások és gátszakadások kijavítása is azoknak a feladata volt, akiket a víz betörése leginkább veszélyeztetett, ami hatalmas megújuló terhet rótt azokra, akik ott éltek. A korai gátak többnyire kisméretű körgátak voltak, elsősorban a tengerár ellen, melyeket a különálló gazdaságok létesítettek, majd a XII. századtól már városok is, mint például Amsterdam vagy Rotterdam az Amstel és Rotte folyók mellett. Ezek a nyári időszakban
