A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVI. Országos Vándorgyűlése (Gyula, 2018. július 4-6.)

3. SZEKCIÓ - Árvíz- és belvízvédelem / Vízkárelhárítás - 24. Dr. Nagy László (BME Építőmérnöki Kar): Gátszakadások statisztikája Hollandiában

gát közelében. Hasonló megállapítás olvasható a hazai árvízvédelmi gátakkal kapcsolatban (Nagy 2001), mely szerint: A terhelések növekedésével várhatóan nő a buzgárok, és suvadások száma. Ugyanakkor a gátmagasítás csökkenti a meghágások valószínűségét.

Az adatokból egy másik megállapítás is levonható, ami a táblázatban nem látható. A legtöbb gátszakadás nem magányos esemény volt. A feljegyzett események 58 %-a olyan katasztrófa volt, amelyet számos gátszakadás okozott, a folyó vagy part teljes hosszán több helyen is volt gátszakadás. Különösen a súlyos katasztrófák, például a Zeelandi árvíz 1953-as katasztrófája (de ugyanígy a Katrina hurrikán által 2005-ben New Orleans-ben bekövetkezett katasztrófa) számos független hiba kombinációjára és párhuzamosságára vezethető vissza.

ÁRVÍZ, MINT A KATONAI STRATÉGIA RÉSZE

Bizonyos területek elárasztásával katonai védelmi vonalat lehet létrehozni. Az előrenyomuló ellenséges hadsereg esetén a területet mintegy 30 cm-es vízzel áztatta el, ami túl sekély a hajók számára, de elég mély ahhoz, hogy nehezebbé tegye a lábát, elrejtve a víz alatti akadályokat, csatornákat árkokként és célrakész csapdákként. A gátak, melyek keresztezték az elárasztott területet védték a stratégiai pontokat és az erődítményeket.

A hollandok a nyolcvanéves szabadságharc elején a spanyol invázió idején felismerték, hogy az alacsony fekvésű területeken az árvizek kiváló védelmet nyújtanak az ellenséges csapatok ellen. Ezt bizonyították például a Leiden-i ostrom idején 1574-ben. A háború második felében, amikor a tartományt felszabadították a spanyol csapatoktól, hogy megvédjék az elárasztott területet, annak szélén Nassau Maurice tervezett egy erődítmény rendszert, amelyik a Zuiderzee-től (jelenlegi Dsselmeer) a Waal folyóig futott.

1629-ben Frederick Henry herceg elindította a Vízvonal-terv végrehajtását. Bevágásokat építettek gátakon és erődökkel megerősítették a városokat, a stratégiai pontokon új földvárakat alakítottak ki. A vízszintet az elárasztott területeken óvatosan tartották olyan mélységűre, hogy az ellenség eléggé bizonytalanul haladhasson előre, és eléggé sekélynek ahhoz, hogy kizárja a hajók hatékony használatát (kivéve a holland védők által használt lapos fenekű csónakokat). A vízszint alatt további akadályokat, úgymint árkokat, farkaslyukakat (és sokkal később a szögesdrótot és a földbányákat) rejtettek el. A gátak mellett lévő fasorok is hozzájárultak a védelemhez, kivágásukkal háború idején mesterséges akadállyá voltak átalakíthatok. Télen a vízszintet manipulálni lehetett, hogy gyengítse a jégtakarást, miközben a jég maga is felhasználható volt az ellenállásra.

A Holland Vízvonal (Hollandié Water Line) rendszer sikeresnek bizonyult 1672-ben a harmadik angol-holland háború alatt, ellenben 1795-ben az erős fagy hatására a víz és a talaj megfagyott, így a forradalmi francia sereg menetelhetett Hollandia elfoglalására. Az idők folyamán több vízvonalat is kialakítottak, de a nehéztüzérség, különösen a repülőgépek megjelenése nagymértékben elavulttá tette ezt a stratégiát.

Napóleon végső veresége, a Waterloo-i csata után 1815-ben megalakult a Holland Királyság. Nem sokkal ezután I. Vilmos király elhatározta, hogy modernizálja a Vízvonalat. Egyrészt áthelyezték Utrechtől keletre, így ez a város is a védelmi vonalon belülre került, másrészt új védelmi vonalat hoztak létre más irányokba. A Vízvonalat 1870-ben a francia-porosz háború alatt egyszer sem támadták meg, és az I. világháborúban sem. A második világháború alatt a német megszálló hadsereg és 1944-ben a felszabadító szövetséges erők katonai stratégiájuk részeként használták az elárasztást. Ekkor állapították meg, hogy a vízvonal mind támadó, mind védelmi feladatok ellátására is alkalmas, (de Kraker 2015)

A Vízvonal Múzeum (Waterline Museum) elmondja a történetét annak, hogyan alkalmazták az elárasztást Hollandia védelmére 1588 and 1944 között. A vizet, mint fegyvert egy 50 méter