A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVI. Országos Vándorgyűlése (Gyula, 2018. július 4-6.)

9. SZEKCIÓ - Hidrológia - 7. Rácz Tibor (Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.): Közeli csapadékmérők rövid adatsorainak alkalmazása egy területet jellemző csapadékviszonyainak leírására. Példa az 1956.07.01-1967.03.31 közötti budapesti csapadékadatok felhasználásával

tartotta egyik legfőbb feladatának a főváros területén, erről monográfiát adtak ki az 1871-1895 időszakra vonatkozóan (Héjas, 1898). A kialakított csapadékmérő hálózatban mind észlelővel olvastatott, mind csapadékírós készülékeket alkalmaztak. A főváros területén az 1910-es évekre három állami Fuess-Hellmann típusú csapadékíró működött, Rákospalotán 1902-től, a Meteorológiai Intézetben (Kitaibel Pál utca) 1912-től, valamint az Ampelológiai Intézetben 1912-től (II. kerület, Herman Ottó út).

A főváros az állami intézettől függetlenül saját csapadékmérő hálózatot is létrehozott (2. ábra). Ez 1911-től működött a Székesfővárosi Mérnöki Hivatal II. ügyosztályának kezelésében, alapvetően Farkas Árpád mérnök, műszaki tanácsos munkájának eredményeképp (Farkas, 1916). Ez a hálózat a II. világháborúig bizonyosan létezett. A csapadékmérő állomások részben ombrográfokkal voltak felszerelve, a következő helyszíneken voltak elhelyezve (a kihelyezés évével):

Ombrográffal felszerelt csapadékmérők

Személyi észlelős csapadékmérők (1918-ban)

Központi városháza (1913) (V. kér. Városház utca 11.)

Káposztásmegyer

Központi szivattyútelep (1913) (IX. kér. Soroksári út 31.)

Újpest

Népliget (1915)

Gödöllő

Kőbányai vízmű (1915)

Erzsébetfalva (Pestszenterzsébet)

Köztemető (1915)

Fót

Egressy úti gazdasági iskola (1915)

Gyál

Állatkert (1915)

Kis-Szent-Mihály (mai Rákosszentmihály)

Óbudai gázgyár (1915)

Jánoshegy

Újlaki vízmű (1915)

Hűvösvölgy

Diana úti vízmű (1915)

Villányi út

Farkasréti temető (1915)

Solymár

Gyopár úti vízmű (1915)

Üröm

Óbudai szivattyútelep (1915) (zsigmond téri sziv.t.)

Nagykovácsi

Kelenföldi állomás

A mérők huzamosabb működésére utalnak azok a csatornázási tervek, amelyek az 50-es, 60-as években a megelőző évtizedekben a fővárosban mért, hivatkozott csapadékok alapján állítottak fel csapadékmaximum függvényeket. Ez egyébként arra is utal, hogy a csapadékadatok a háborús pusztításokat túlélték, és legalábbis a hatvanas évekig a szakma ismerte és használta is az adatsorokat. Sajnos az adatok pontos őrzési helyére ezek a tervek nem adnak adatot. Az adatok felhasználására példa a Rákos-patak menti, Rákosvölgyi fő gyűjtőcsatorna terveinek dokumentációjában található. Eszerint a tervezéshez az újabb, 39 évet átölelő időszak csapadékadatait vették figyelembe (egyéb megfontolások miatt) (MÉLYÉPTERV, 1951).

2