A Magyar Hidrológiai Társaság XXXV. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróváron, 2017. július 5-7.)

3. SZEKCIÓ - A területi vízgazdálkodás időszerű feladatai - 10. Ságiné Zsóri Edit (ATIVIZIG): Hódmezővásárhely térségi vízrendszer komplex rekonstrukciója - 11. Sárosdi Georgina (DDVIZIG): Közfoglalkoztatás a vízügyi ágazatban

Közfoglalkoztatottak az ár-, és belvízvédekezésben A vízügyi igazgatóságok feladatkörébe tartozó vízkár-elhárítási feladatok közé tartozik az ár-, és belvízvédekezés. A közfoglalkoztatás megindításával az ágazatban felmerült az igény, hogy ezt a nagy létszámú munkaerőt bevonja a védekezési feladatokba. Ezt indokolta a közfoglalkoztatottak helyismerete, közelsége, illetve az is, hogy őket munkáltatóként közvetlenül tudjuk irányítani. Erre azonban az akkori jogszabályok csak korlátozott mértékben biztosítottak lehetőséget. A közfoglalkoztatottakat csak munkanapokon, napi 8 órában lehetett bevonni, azt is több nappal előre írásban kellett elrendelni. A káresemények természetéből fakadóan ez nem biztosított megfelelő feltételeket. A vízügyi ágazat javaslatára azonban 2014 január elsejével módosításra került a 2011. évi CVL, közismertebb nevén Közfoglalkoztatási törvény. A módosítás értelmében a 2 §. (5) bekezdés ag) pontja alapján baleset, elemi csapás, súlyos kár, az egészséget vagy a környezetet fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, elhárítása érdekében rendkívüli munkaidőt lehet elrendelni a közfoglalkoztatottak számára. Ez a módosítás lehetővé teszi, hogy a közfoglalkoztatottakat hétvégén, éjszaka, és a napi 8 órát meghaladó munkaidőben foglalkoztassuk. A közfoglalkoztatottak többségében segéd-gátőri, homokzsákolási, ideiglenes védmű építési feladatokat látnak el, de számos esetben helyi igényekhez alkalmazkodó részfeladatokat is közfoglalkoztatottakkal tudunk ellátni. Ilyen például az, hogy a szivattyú-kezelő mellett közfoglalkoztatott segédkezik, aki az előírások alapján önállóan nem végezhet munkát, ugyanakkor a közalkalmazotti állományi létszám nem biztosít lehetőséget ezen kötelezettség maradéktalan megvalósítására. 4. kép: Homokzsák-készítés, 2013-as Dunai árvíz

Next

/
Thumbnails
Contents