A Magyar Hidrológiai Társaság XXXV. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróváron, 2017. július 5-7.)

3. SZEKCIÓ - A területi vízgazdálkodás időszerű feladatai - 10. Ságiné Zsóri Edit (ATIVIZIG): Hódmezővásárhely térségi vízrendszer komplex rekonstrukciója - 11. Sárosdi Georgina (DDVIZIG): Közfoglalkoztatás a vízügyi ágazatban

motiváltságuk a programok során érzékelhetően növekedett. A foglalkoztatottak többsége mára már hosszútávon gondolkozik. Sokuk évek óta Igazgatóságunknál van közfoglalkoztatotti j ogviszonyban. Ez kiváló lehetőséget biztosított és a későbbiek során is biztosít arra, hogy az Igazgatóság közalkalmazotti állományában történő üresedéseket - nyugdíjazás, vagy jogviszony felbontás miatt - olyan közfoglalkoztatottakkal töltsünk be, akik az évek során megismerték a területet, az ellátandó feladatokat, és a munkabírásukról, készségeikről pontos információkkal rendelkezünk. Ennek köszönhetően 2011 óta 46 fő került közalkalmazotti állományba, akik a korábbiakban közfoglalkoztatottként dolgoztak az Igazgatóságon. További előnyt biztosít az, hogy a program egyik feltétele a közfoglalkoztatottak 5-15%-nak képzésbe vonása a jogviszony ideje alatt. Az Európai Unió által támogatott és a Kormányhivatalok által koordinált TAMOP, illetve GINOP képzéseknek köszönhetően az elmúlt években több mint 400 fő szerzett képesítést a közfoglalkoztatási jogviszonya alatt. Ebből jelentős részt képviselnek az olyan képesítések, melyek az igazgatósági feladatok ellátáshoz biztosítják az elméleti és gyakorlati ismereteket. Képzés létszám (fő) Vízkárelhárító OKJ 20 Vízügyi fenntartó 111 ECDL 36 Motorfűrész kezelő 36 Segéd gát-, és csatomaőr 54 Építő-, és anyagmozgató gépkezelő 15 Adatbázis kezelő OKJ 16 Gát-, és csatomaőr 28 2. ábra: Megvalósult képzések Integrálódás a vízügyi feladatokba A közfoglalkoztatás indításakor és jó néhány évig elsődlegesen fenntartási munkákat terveztünk és valósítottunk meg. Ezek elsősorban az élőmunka igényes cserjézési, kiegészítő kézi kaszálási, meder-, műtárgy fenntartási, iszapolás, töltéstartozékok és hajózási jelek karbantartási, Dráva part fenntartási munkák, árvízvédelmi központok és gátőrtelepek karbantartási munkái voltak. Továbbá a programhoz kapcsolódó adminisztrációs és szervezési feladatok ellátásához a területi felügyelőségeken adminisztratív munkakörben dolgozókat foglalkoztattunk. A későbbiek során azonban fokozatosan bővült azon feladatok köre, amelyeket közfoglalkoztatás keretében tudunk elvégezni. Elsősorban olyan feladatokkal, amelyeket azt megelőzően vállalkozóval tudtunk elvégeztetni, illetve egyes esetekben a hatékonyabb, naprakészebb munkavégzést biztosította a közfoglalkoztatottak bevonása.

Next

/
Thumbnails
Contents