A Magyar Hidrológiai Társaság XXXV. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróváron, 2017. július 5-7.)
2. SZEKCIÓ - Az árvíz- és belvízvédelem időszerű feladatai - 11. Hoszták Ferenc - Petrucz Andrea (FETIVIZIG): A FETIVIZIG 2014-2020 időszak kiemelt vízkárelhárítási projektjei
a töltést és a mentesített terület víz alá került. Az újonnan kialakított töltések - az öblözetre mértékadónak meghatározott - 1869. évi vízszint felett 1,0 m-re épültek ki. Az 1881-es majd az 1888. évi árvízszint meghaladta az 1869. évit, de meghágás és szakadás nem következett be. Ennek hatására a Szamos torkolat alatt az 1,0 m-es magassági biztonságot - az 1888. évi vízszint fölé - alakították ki. A Vásárosnaményban működő, későbbi Szatmári Folyammérnöki Hivatal 1885-ben tervet készített a Tisza-Szamosköz vizeinek rendezésére, de a magas költségek miatt nem alakult társulat ezek végrehajtására. 1892-ben a Földművelésügyi Miniszter elrendelte Szatmár megye alispánjának, hogy az ártér érdekeltségét az 1855. évi XXIII. t.c. 40.§- a alapján szervezze meg, a Szatmári Folyammérnöki Hivatal pedig újabb műszaki tervek kidolgozására kapott utasítást. Megalakult a Tisza bal parti Töltésfenntartó Érdekeltség, amely azonban 1914-ig a Tisza bal partja mentén alig végzett munkát csak a korábbi gyenge méretű védgát maradt meg Tiszabecstől Kisarig. 1914 januárjában megalakult a Tisza-Szamosközi Armentesítő és Belvízszabályozó Társulat, amely a Folyammérnöki Hivatal tervei alapján megkezdte a töltésépítési munkát, amelyet a háború kitörése azonnal megakasztott. A békekötés után az új nevű Tisza-Szamosközi Társulat új vízrendezési tervet készített, melyet a Földművelésügyi Miniszter 1925-ben kivitelre alkalmasnak ítélt. 1925-ben a Társulat vezetésével Kövessy Győző miniszteri tanácsost bízták meg. Ez a terv a Tisza bal parti töltésének új megépítését célozta Tiszabecs - Olcsvaapáti között a már megépült Szamos jobb parti töltéssel való összekötéssel és a régi kisgátak felhasználásával valamint a Batár bal parti töltésének - mint Tisza bal parti töltés - megépítését és a Tiszai töltéssel való összekötését Tiszabecsnél. A tiszai töltések altalaja és a hullámtéren nyitott gödörből gondosan beépített homokos agyag /vályog/ vízzárás és zsugorodás szempontjából kifogástalan minőségű védvonalat adott. Az agyaggödrök és a töltés vízfelőli lába között 10 m, a mentett oldali lábvonaltól számítva 5 m széles védősávot biztosítottak. A víz felőli rézsű 1:3, a mentett oldali 1:2 hajlású a korona 3,0 m széles volt, 1,0 m-el az addig ismert legnagyobb árvízszint fölött. A maximális vízszint alatt 1,0 m-el 3,0 m korona szélességű padka épült. (Ahol az 1,0 m-t nem érte el a padkásnak tervezett rész magassága, ott annak kiépítése elmaradt. Az 1932. és 1933 évi rendkívüli árvizek ismét megmutatták, hogy a mezőgazdasági termelés biztosítása szempontjából mit jelentenek a már megépült művek. Amíg a határ túloldalán mindent elvitt a víz, addig nálunk töretlenül folyt a betakarítás. (Szatmár - Ugocsa és Bereg vármegyék 1939) Az 1947. év legvégén levonult példátlan mértékű árhullám a kiépített rendszert alaposan próbára tette, a koronát Tiszabecs-Olcsvaapáti között sok helyen meghaladó árvíz kitörését nyúlgátépítéssel sikerült elhárítani nagy erőfeszítés árán. A Tiszabecs feletti ideiglenes Batár töltés 0,50 m-el alacsonyabb koronája fölött azonban a víz 4,5 km hosszban 20-40 cm vastagságban átömlött és az két helyen összesen 99 m hosszban átszakította azt. A katasztrofális árvíznek a tapasztalatai alapján a kiépítés nagyarányú növelése vált szükségessé, a jelenlegihez közeli töltésmértek ekkor kerültek meghatározásra. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal az árvíz figyelembe vételével 40.082/1949. III. sz. alatt megállapította a Tiszán mértékadó vízszintet. 7
