A Magyar Hidrológiai Társaság XXXV. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróváron, 2017. július 5-7.)

1. SZEKCIÓ - Hidrológia - 2. Jakab Róbert (DDVIZIG): Jégjelenségek adatainak feldolgozása a Dráva folyón

nem tudom megbecsülni mekkora szerepet tölthetnek be ezek a folyó vízhőmérsékletének emelkedésében. A Dráva felsőbb szakaszainak jégjárására hatással lehetnek a Dráva külföldi szakaszain működő vízerőművek is. A Dráván az évek során 22 vízerőmű épült. A határhoz legközebb az 1989-ben elkészült a közel 100 millió m3-es tározóval rendelkező Dubravai vízerőmű, mely jelentős hatást gyakorol a folyó vízjárására. Az erőmű csúcsrajáratásával a Barcs feletti szakaszon kisvizes időszakban akár napi 1-1,5 méteres vízszintingadozások is lehetségesek. A folyók jégviszonyainak változásában szerepet játszhat még az oldottanyag tartalom változása is, azonban ezen dolgozatban ezen tényező szerepével nem foglalkoztam. 6. Az utolsó állójég észlelése a Dráván Az utolsó fejezetben a Dráva folyón 2012 februárjában bekövetkezett jégzajlását és jégbeállását mutatom be. Az Igazgatóság dolgozóinak a februári események némi meglepetéssel szolgáltak, hiszen hasonló jelenségre negyedévszázada nem került sor. A 2011. év végét, a következő év elejét az évszakhoz képest enyhébb idő jellemezte. Ezért a folyón ebben az időszakban nem volt jégképződés. Január végén a szibériai területekről a Kelet-Európai síkságon át hazánkba áramló hideglevegő hatására a vízfolyásaink, folyóink hőmérséklete rohamosan csökkent. így február elejére a folyók hőmérséklete 1°C alá süllyedt. A Dráva vízszintjét az évszakban szokásos kisvízállások ("'200-250 m3/s) jellemezték. 7. ábra Őrtilos, Barcs és Drávaszabolcs meder közelében mért vízhőmérsékletei Február 2-ára az Őrtilos - Barcs közötti szakaszon a víz hőmérséklete 0,5 - 0,8 °C -ra (7. ábra) mérséklődött. Az érdemi jégképződés ettől a naptól datálható a folyón. A Barcs alatti szakaszon már észlelhető volt a jég, Szentborbásnál kb. 10% körüli zajlás jellemezte a folyót, míg Szentborbás - Drávaszabolcs térségében ekkor a zajlás már 30-40 % körüli volt. A jégtáblák 4-8 m2-es felületűre növekedtek, a vastagságuk 2-5 cm közötti volt. A rendkívüli hideg a következő két hétben tovább 6

Next

/
Thumbnails
Contents