A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlése (Debrecen, 2016. július 6-8.)

2. szekció. A VÍZKÁRELHÁRÍTÁS IDŐSZERŰ FELADATAI - 3. Dr. Csejtei István (NYUDUVIZIG): Kebele árvíztározó működtetése az árvízvédekezésre vonatkozó jogszabályok és egyéb előírások alapján

a víz- és környezeti károk elleni védekezésnél foglalkoztatottak járandóságáról szóló 6/1989. (V. 13.) KVM rendelet a védekezésben részt vevők illetmény számfejtésével kapcsolatban a különböző pótlékok fizetésének a feltételeit határozza meg. A használt munkaügyi fogalmak (hatályba lépése óta már két új Munkatörvénykönyvet is kibocsátottak) nem igazodnak a jelenlegi Mt-ben meghatározott fogalmakhoz. az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet meghatározza hogy védekezés műszaki feladatai végrehajtása során e rendelet szerint kell eljárni. Meghatározásra kerül a különböző védelmi készültséghez tartozó feladatok is, illetve a rendelet mellékletében a védekezési készültség elrendelésére és megszüntetésére mértékadó vízmércére vonatkozó adatok (példa: Mura folyó 1. sz. melléklet). a vízügyi igazgatási szervek 2015. január 1. és február 28. közötti időszakban jogszabályi kötelezettség alapján végzett árvízi-, belvízi védekezési tevékenységének finanszírozásáról szóló 1116/2015. (III. 6.) Korm. határozat „A Kormány a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 4. melléklet 2. pontja alapján a vízügyi igazgatási szervek 2015. január 1. és február 28. közötti időszakban jogszabályi kötelezettség alapján végzett árvízi-, belvízi védekezési tevékenységének finanszírozása céljából jóváhagyja a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati feladatok alcím, 50. Víz-, környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítás jogcímcsoportnak 944,1 millió forint összeggel történő túllépését. Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter Határidő: azonnal” a vízkárelhárítás országos irányításának szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2012. (II. 10.) BM utasítás 1 Melléklete elhelyezi az OMIT-ot a védekezés irányításának struktúrájában, meghatározza feladatait, felépítését és működését „ 1. A vízkárelhárítás országos irányításának felépítése

Next

/
Thumbnails
Contents