A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlése (Debrecen, 2016. július 6-8.)

11. szekció. HIDROLÓGIA - 6. Kondor Gergely (KDVVIZIG): Lézerszkennelés-Eredmények és tapasztalatok

Dr. Kovács Péter: A Római-part kisvízfolyásainak hidrológiai vizsgálata (7. kép). A zárásra feltehetőleg elővigyázatosságból került sor az esetleges töltésállékonysági problémák miatt, illetve a belterületi szakaszok elöntésének megelőzésére céljából, mert magassági hiányok sem a főváros, sem pedig a KDVVIZIG által kezelt töltések ezen szakaszin nincsenek. 7. kép: A Barát-patak elzárása a torkolat közelében (Fotó: Vízy Zsigmond) Az elzárás miatt a visszaduzzasztás mértéke csak becsülhető, de minden valószínűsé szerint Budakalász belterületi szakaszáig tartott volna {8. kép). A keresztgátnál több méteres szintkülönbség volt a kétoldali vízszintek között, míg a védvonalakon csak figyelőszolgálatot kellett tartani. 8. kép: A Barát-patak torkolati zárása mögött alacsonyabb vízszintek alakultak ki, ezért a töltéseken védekezésre nem volt szükség (Fotó: Vízy Zsigmond) Fontos kiemelni, hogy a 2013. évi árvíz idején a patakok nem szállítottak jelentős vízmennyiségeket a Duna felé, ezért az árvízvédekezés során igazából csak a dunai visszaduzzasztás okozta vízszintemelkedéssel kellett a védműveknek megbirkózni. 27

Next

/
Thumbnails
Contents