A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlése (Debrecen, 2016. július 6-8.)
8. szekció. VIZES ÉLŐHELYEK VÉDELME - 6. Dr. Dévai György - Miskolczi Margit (Kossuth Lajos Gimnázium, Tiszafüred) - Jakab Tibor (DE): A Nagy-morotva élőhelyi sokszínűsége a szitakötő-fauna alapján
A kimutatott fajokon túl feltétlenül meg kell említeni, hogy a Nagy-morotvában egykor valószínűleg a jelenleginél több faj találta meg életfeltételeit. A hiányzók közül különösen a két fokozottan védett Leucorrhinia-fajra (L. caudalis és L. pectoralis) kell felhívni a figyelmet. Ezek korábban minden bizonnyal előfordultak itt, s jogos remény van arra, hogy a rehabilitációs-rekonstrukciós beavatkozások állapotjavító hatására esetleg a visszatelepedésük is megtörténik. Egy-egy víztér - esetünkben a Nagy-morotva, mint élőhely - átfogó és sokoldalú jellemzése akkor lehet igazán sikeres, ha a kimutatott faj együttes összetételének elemzése mellett az objektum természeti értékességéről is képet alkothatunk. Az élőhelyek egyértelmű és közérthető, mutatószámokon alapuló odonatológiai minősítésére a hálótérképeken ábrázolt előfordulási adatok értékelése alapján új módszert dolgoztunk ki (DÉVAI és MISKOLCZI 1986, 1987). Ennek érdekében először besoroltuk a hazai szitakötőfajokat öt relatív gyakorisági kategóriába, amelyeket a 10x10 km-es UTM rendszerű hálótérképek szerinti előfordulási adatok alapján állapítottunk meg. Ezt követően minden gyakorisági csoporthoz mértani haladvány szerint növekvő súlyfaktort (ún. faj gyakori sági súly faktort) rendeltünk hozzá, s összeállítottunk egy algoritmust, amiből - a földrajzi fekvés, a fő víztértípus és a küllemi felépítés alapján - bármely élőhely saját súlyfaktora (az ún. élőhely-tipológiai súlyfaktor) egyszerűen meghatározható. Ezután a különböző típusú és degradáltsági fokú élőhelyeken végzett elővizsgálatok eredményeinek figyelembevételével meghatároztuk a végleges pontszámértékek és a minőségi (értékességi) kategóriák közötti összefüggést, ami a minőségi besorolás alapjául szolgál. Mindezek alapján egy-egy élőhely vagy terület minősítése a szitakötő-fauna alapján a következőképpen történik. Összeállítjuk a teljes faunalistát, majd megállapítjuk, hogy az egyes fajok melyik gyakorisági csoportba tartoznak. Az egyes gyakorisági csoportokba tartozó fajok számának és a megfelelő súlyfaktornak az összeszorzásával kiszámítjuk a gyakorisági csoportokhoz tartozó pontszámértékeket. Ha az ezek összegzésével kapott, a tényleges faj összetételt jellemző pontszám értéket szorozzuk az élőhely faj összetételi sajátosságait is figyelembe vevő súlyfaktorral, akkor megkapjuk azt a pontszám értéket, ami a minőségi (értékességi) besorolást lehetővé teszi [150 pont felett I. osztályú, azaz igen értékes (különösen fajgazdag) élőhely/terület; 106-150 pont között II. osztályú, azaz értékes (faj gazdag) élőhely/terület; 61-105 pont között III. osztályú, azaz mérsékelten értékes (mérsékelten faj gazdag) élőhely/terület; 25-60 pont között IV. osztályú, azaz kevéssé értékes (faj szegény) élőhely/terület; 25 pont alatt V. osztályú, azaz nem értékes (különösen faj szegény) élőhely/terület], A Nagy-morotva esetében az egyes felmérési helyekre és a teljes víztérre vonatkoztatva elvégzett minőségi értékelés a következő eredményt hozta (1. táblázat). A nyolc felmérési hely közül három II. osztályúnak, ugyancsak három III. osztályúnak, egy-egy pedig IV., ill. V. osztályúnak adódott. A II. osztályú helyek közül kettő természetközeli állapotúnak tekinthető, közülük is kitűnik a legmagasabb pontszámértéket (135) elérő 7. felmérési hely, ami az értékességét a habitat-szintű diverzitásnak és a legkisebb mértékű zavarásnak köszönheti. A III. osztályú helyek közül egy-egy az északi, ill. a keleti part mocsárinövényes sávjához tartozik, ahol a habituális kép az imágók számára a természetközeliség látszatát kelti. Ezek a helyek ugyanakkor a lárvák számára - a rendkívül tömött vegetáció és a vastag rothadó üledékréteg miatt - sokkal kedvezőtlenebb megélhetési feltételeket biztosítanak, s ezért a csak lárvák alapján történő minősítés jóval kedvezőtlenebb képet mutatna. A harmadik III. osztályú felmérési hely a zagyteret levágó töltésnek a nyíltvíz felőli partszakaszát foglalja magába, ami - mint új habitatkínálat - több faj megtelepedésére is lehetőséget nyújt. Érdekes, hogy a két horgászatilag intenzíven hasznosított felmérési hely (2. és 6.) pontszámértéke között igen jelentős eltérés van (több mint kétszeres), így az egyik II, a másik pedig IV. osztályú. A nagy különbség egyrészt a horgásztevékenység eltérő mértékéből, másrészt a leárnyékoltság 14
