A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlése (Debrecen, 2016. július 6-8.)
8. szekció. VIZES ÉLŐHELYEK VÉDELME - 6. Dr. Dévai György - Miskolczi Margit (Kossuth Lajos Gimnázium, Tiszafüred) - Jakab Tibor (DE): A Nagy-morotva élőhelyi sokszínűsége a szitakötő-fauna alapján
munkát az adatok kétféle módon történő csoportosításával végeztük el (vö. 1. táblázat, Fhsze oszlop): • (1) ajelenlét/hiány (prezencia/abszencia) szerint; • (2) a SOÓS ARPÁD-féle múzeumi adatfeldolgozási módszer (SOÓS 1958a, 1958b; DÉVAI et al. 1997) alapján kapott pontszám értékek szerint. A teljes faj együttesből (23 faj) - a DÉVAI és MISKOLCZI (1987) UTM rendszerű hálótérképes értékelő módszeréből kiindulva, s a DÉVAI és munkatársai (1994) által közölt gyakorisági besorolást alapul véve - 1 faj az igen gyakori, 9 faj a gyakori, 9 faj a mérsékelten gyakori, 1 faj a ritka, 3 faj pedig a szórványos előfordulású szitakötőket képviseli, az alábbiak szerint: • igen gyakori: 1 faj {Sympecma fusca)\ • gyakori: 9 faj (Lestes sponsa, Calopteryx splendens, Platycnemis pennipes, Coenagrion puella, C. pulchellum, Ischnura elegáns, Aeshna affinis, A. mixta, Sympetrum sangumeum)\ • mérsékelten gyakori: 9 faj {Erythromma najas, E. viridnlnm, Anaciaeschna isoceles, Anax imperator, Brachytron pratense, Libelhda qnadrimacidata, Orthetrnm albistylum, O. cancellatum, Crocothemis erythraea)', • ritka: 1 faj (Cordidia aenea)', • szórványosan előforduló: 3 faj (.Aeshna viridis, Anax par thenope, Epitheca bimacidata). A Nagy-morotvánál kimutatott 23 szitakötőfaj a teljes hazai fauna (66 faj) 34,8%-a. Ez az arány a Tisza-mente holtmedreivel összehasonlítva jónak mondható, azaz a Nagy-morotva odonatológiai szempontból értékesnek minősíthető. Ha viszont az összehasonlítási alapot leszűkítjük, s figyelembe vesszük, hogy a Nagy-morotva kistó típusú holtmeder, akkor ez az arány még jobbnak tekinthető, ebben a típusban a Nagy-morotva mindenképpen a felső, tehát az átlagosnál jobb és értékesebb kategóriába kerül a fajgazdagság szempontjából. Nem ennyire kedvező azonban a kép, ha a faj összetételt egy kicsit árnyaltabban értékeljük, s a Nagy-morotva gyakorisági kategóriánkénti faj számait viszonyítjuk az országoshoz. Az igen gyakori faj esetében a helyzet az országossal azonos. Elgondolkoztató viszont, hogy a gyakori és a mérsékelten gyakori fajok előkerülési aránya a vártnál alacsonyabb, csak 50% körüli [a 19 országosan gyakoriból csak 9 került elő (47,4%), a 16 országosan mérsékelten gyakoriból szintén 9 (56,2%)]. A Nagy-morotva napjainkig megmaradt értékőrző szerepéről tanúskodik, hogy országosan ritka, ill. szórványos előfordulású fajok is előkerültek, arányuk azonban elég alacsony, ami különösen a ritkák esetében feltűnő [a 9 országosan ritka fajból csak 1 került elő (11,1%), a 21 országosan szórványos előfordulásúak közül pedig 3 (14,3%)]. Nagyon tanulságos megvizsgálni az országosan különböző gyakorisági csoportokba tartozó fajok előfordulási viszonyait a Nagy-morotva esetében, mind a felmérési helyek, mind a pontszámértékek alapján. A felmérési helyek szerinti összeállítás (1. táblázat, ill. 5. ábra) azt az első benyomásra meglepő, de örvendetes képet mutatja, hogy a Nagy-morotva háromnál több felmérési helyén előforduló fajok között szép számmal, sőt inkább többségben vannak az országosan kevésbé gyakoriak. A négy vagy annál több helyen kimutatott 13 faj közül csak három minősül országosan is gyakorinak, míg hét a mérsékelten gyakori, egy a ritka, kettő pedig a szórványos előfordulású fajok csoportjába tartozik (azaz 10 : 3 az arány a kevésbé gyakoriak javára). A négynél kevesebb helyről előkerült fajok között viszont egy az országosan igen gyakori, hat a gyakori, s csak kettő a mérsékelten gyakori és egy a szórványos előfordulású (azaz 7 : 3 az arány a gyakoriak javára). Teljesen hasonló képet mutat a pontszámértékek alapján készített összeállítás is (1. táblázat, ill. 6. ábra), ha a helyzetképet a nagyobb pontszám értékű (>6) 13 faj, ill. a kisebb pontszám értékű 10 faj alapján vesszük szemügyre. 8
